Az alábbi bejegyzés két "beszélgetés" - egy csütörtöki MSN-ezés, és egy pénteki SMS-váltás - eredményeként született meg. Mindenképpen le akartam írni ezzel kapcsolatos gondolataimat, csak a leírás formájában nem voltam biztos. Elkezdem, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. Hosszas mérlegelés után úgy gondolom, a nevek "nem fontosak".
Belekeveredtem most egy furcsa, számomra új helyzetbe. Nem tudom, mi lesz a megoldás, vagy milyen lesz a végkifejlet, lesz-e egyáltalán. De ezzel kapcsolatban csütörtök este MSN-en beszélgettem valakivel. Írtam neki, hogy eleinte tök pozitívan, és optimistán láttam a helyzetet, mára már teljesen sikerült elbizonytalanodnom, és a kilátások nem olyan fényesek.
Ismerősöm erre valami olyasmit válaszolt, hogy szerinte ez azért van, mert túl sokat agyaltam a dolgon, és a lehető legrosszabb eshetőségnél lyukadtam ki...
Ez teljesen igaz, nagyon találó megfogalmazás. Pénteken meg is osztottam egy másik ismerősömmel, akivel nagyrészt SMS-ben tárgyaljuk meg a dolgainkat. Ő is teljesen helytállónak találja ezt a megfogalmazást, sőt megfejelte azzal, hogy szerinte én minden egyes alkalommal levezetem magamban az eshetőségeket, leragadok a számomra legnegatívabbnál, az életemet végiggondolom, ahelyett, hogy végigélném, a "lényeg" pedig elmegy mellettem.
És ha ezeket így - a konkrét helyzettől elvonatkoztatva- végiggondolom - pf...:) - rá kell jönnöm, hogy ijesztően igaz és valós megállapítások.
Emlékszem, egyszer írtam egy lánynak vele kapcsolatban táplált érzelmeimről. Bizonytalan voltam, ami egy dolog, de utólag vissza gondolva gyakorlatilag pontokba szedve leírtam neki, hogy miért nem én lennék számára az ideális társ... És ez csak egyetlen egy kiragadott példa...
Tudom, hogy nem jó ez így, tudom, hogy változtatni kell, tudom, hogy pozitívabban kellene hozzáállni egyes dolgokhoz, de néha bizony "kevés"-nek érzem magam.
Bár azt is elmondhatom, hogy az utóbbi időben próbálok ezekre a dolgaimra odafigyelni, "építgetem magam" - ami egy hülye megfogalmazás, de nem tudok jobbat... -, a többi pedig majd idővel kiderül.
Ui.: miközben itt ülök és pötyögök, egy régi Groovehouse-albumot hallgatok, éppen az Álom című szól, benne a következő sorok:
Találó...
Ismerősöm erre valami olyasmit válaszolt, hogy szerinte ez azért van, mert túl sokat agyaltam a dolgon, és a lehető legrosszabb eshetőségnél lyukadtam ki...
Ez teljesen igaz, nagyon találó megfogalmazás. Pénteken meg is osztottam egy másik ismerősömmel, akivel nagyrészt SMS-ben tárgyaljuk meg a dolgainkat. Ő is teljesen helytállónak találja ezt a megfogalmazást, sőt megfejelte azzal, hogy szerinte én minden egyes alkalommal levezetem magamban az eshetőségeket, leragadok a számomra legnegatívabbnál, az életemet végiggondolom, ahelyett, hogy végigélném, a "lényeg" pedig elmegy mellettem.
És ha ezeket így - a konkrét helyzettől elvonatkoztatva- végiggondolom - pf...:) - rá kell jönnöm, hogy ijesztően igaz és valós megállapítások.
Emlékszem, egyszer írtam egy lánynak vele kapcsolatban táplált érzelmeimről. Bizonytalan voltam, ami egy dolog, de utólag vissza gondolva gyakorlatilag pontokba szedve leírtam neki, hogy miért nem én lennék számára az ideális társ... És ez csak egyetlen egy kiragadott példa...
Tudom, hogy nem jó ez így, tudom, hogy változtatni kell, tudom, hogy pozitívabban kellene hozzáállni egyes dolgokhoz, de néha bizony "kevés"-nek érzem magam.
Bár azt is elmondhatom, hogy az utóbbi időben próbálok ezekre a dolgaimra odafigyelni, "építgetem magam" - ami egy hülye megfogalmazás, de nem tudok jobbat... -, a többi pedig majd idővel kiderül.
Ui.: miközben itt ülök és pötyögök, egy régi Groovehouse-albumot hallgatok, éppen az Álom című szól, benne a következő sorok:
"Rég veled ébredek, álmodok szépeket, eljátszom, hogy a gond tovaszáll. Csak várok és nézem a szép színes képeket: miért nem jön az az új csoda már?"
Találó...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése