Az optimizmusról

Amikor kommunikáció szakon a PR-szakirányt választottam - public relations, talán közönségkapcsolatoknak fordítható, és a közhiedelemmel ellentétben nem "píár"-nak, hanem az MTA ajánlása szerint magyarosan "péer"-nek ejtendő, bár így nyilván "kevésbé menő" :) -, már a legelső szakirányos órákon azt sulykolták belénk, hogy egy PR-es legfőbb feladata leegyszerűsítve az, hogy azt kommunikálja, hogy az a bizonyos fél pohár víz félig tele van, nem pedig félig üres.
Szép gondolat, követendő hozzáállás, én viszont sajnos nem tudtam maradéktalanul elsajátítani. Vagyis az optimizmus egy elég furcsa és sajátos formáját választottam. Általában úgy állok hozzá mindenhez, hogy a lehető legrosszabb végkifejletre készülök fel, ami ha bejön, akkor ugye papírforma, ha nem jön be, akkor pedig öröm és "bódottá". Ezt én tényleg nem nevezném pesszimizmusnak, de igazából realizmusnak sem, mert annyira rossznak azért nem érzem az életemet. :)
Sok csalódástól megóv ez a felfogás, de gyanítom, jó pár örömtől, és pozitív élménytől pedig megfoszt.
Érdekes, hogy ha valami negatívum van, akkor keresem a megoldást, agyalok a megoldási lehetőségeket, "plusz energiák szabadulnak fel". Viszont ha túl jó periódusban vagyok, az már egy kicsit gyanús, és "várom" a rosszat.
De mindezek mellett igyekszem minél kevesebbet agyalni hülyeségeken - főleg a másokén. Fentebb leírt kissé fura gondolataim ellenére azért vidám alapbeállítottságú emberkének tartom magam, akit az élet megtanított arra, hogy fenntartásokkal fogadjon bizonyos dolgokat. De nem hagyom magam "megtörni"... :)
Most egyébként ha óvatos optimizmussal is, de látok egy icipici fényt pislákolni ama bizonyos alagút végén. És ezt a fényt nem a közeledő vonat adja, hanem egy lány szép szemeinek csillogása... :) - jujjuj, ez most így nagyon nyálas? :) -. Na mindegy, erről nem írok többet... :P
Egyébként tényleg minden okés, azt hittem haldoklom, de mára nagyjából kilábaltam a megfázásból, így a holnapi focinak és céges összeröffnek - Lapos-Pirate tervezett útvonalon - nincs akadálya. Mint ahogy a szombati kocsmai Vidi-ETO-nézésnek sem... :)
Éjfélkor elnémult a Sláger és a Danubius, elindult a Class, és a Neo FM. Egyelőre egyiktől sem vagyok elájulva, nekem a szövegek-felkonfok, szignálok unalmasnak tűnnek, a zene pedig... Nos, én sok féle zenét hallgatok, de ezek aztán tényleg rétegmuzsikák, amiket én például még csak-csak meghallgatok, de a Slágerhez szokott Mariska néni a konyhában sütés-főzés közben aligha... Ja, hogy én célcsoport vagyok? Gyúrjatok még, vazze! :D
Most pedig fürdés, kaja, aztán vízkőmentesítem a kávéfőzőt! Ma is de utáltam kávé nélkül magamhoz térni... :/
Ja, és persze Boldog Névnapot, Anyu! :)