2014. november 30., vasárnap

Egy bajnoknő társaságában

Jó sok mesélnivalóm van, és 5 körül indulok meccsre, vagyis előtte a Stadion Sörözőbe. Szóval írok egy darabig, és ha nem végzek, akkor majd folytatom valamikor. Egy biztos: ma nem fogok meccs után levezető sört inni, jó volna holnap időben felkelni!:)
---
Szombat. Mozzarellarudakat sütöttem a szalonnához meg a kolbászhoz, csak arra nem emlékszem, hogy miért. Valószínűleg nem volt péksütim.:) Érdekes párosítás, mindenesetre finom lett. Utána pihi, meg esti kávé az időközben hazaérő lakótársammal.:)
---
Vasárnap. Árkádoltam délelőtt. Cipőt nem volt kedvem venni, Sportot meg nem kaptam. De legalább a Spart bejártam. 
Amikor indultam haza, és vettem fel a sapkámat, meg húztam össze a kabátomat, mellettem egy anyuka csinálta ugyanezt a műveletet kisfiával. Tetszett a kissrácnak, jót rötyögtünk.:)
Délután Forma-1. Hamilton a világbajnok. Jobb, mintha Rosberg nyert volna, kb. ennyi a pozitívum. Szezon iránt ennyire közömbös még sosem voltam, már-már szégyenlem magam. 
Este meccs. Kiábrándítóan gyenge játékkal kaptunk ki itthon a Lokitól. A meccsen voltak lengyel szurkerek is, jó arcok voltak. Bandi barátomba egy srác egyfolytában belekötött, engem nagyon felidegesített. Pedig nem szoktam agresszívra inni magam.:D 
Meccs előtt segítettem barátom barátnőjének a sálját a kapucnija és a csuklya alá tűrni. Tiszta romcsi. Én ilyet még sosenem csináltam. De gáz...XD
Meccs után egy idegen csaj mondta, hogy karoljak belé, segít lemenni a lépcsőn. Hat sör és egy Little-kór után jobb, hogy a vállát fogtam meg, így esés nélkül megúsztuk a manővert. És nem feküdt alattam.:)
Este itthon levezető sör. Nemtommennyi. Idegállapotban voltam.:D
---
Hétfő. 8-ra értem be dolgozni, 12-kor leléptem, mentünk focira a TK-ra. Magammal vittem az ebédemet, mint tavaly. Idén is sajtos-tejfölös tészta volt, mint tavaly. 
Tök durva: három lányt ismerek jelenleg a TK-ról, egyikük ott volt, afféle önkéntesként segédkezett a rendezvényen. A "hátlaplány": a Kisalföldben láttam a fotóját, ismerős volt valahonnan a neve, és írtam neki iwiwen. Ennek már... Jó sok éve. Szerettem volna vele közös fotót készíteni, de nem mertem. Amúgy benne lett volna.
Jó volt a rendezés, a társaság, a csapatunk. Három vereség, 4-12-es gólkülönbség. Mivel egy éve nem védtem, idén havi egy kapott gól az átlagom, ami annyira nem vészes. Kaptam védhető gólokat, de rövidre egyet sem. És bemutattam váratlan bravúrokat is, szóval teljesen elégedett vagyok. Ja: a szabadidőgatyámat elhagytam, meg sem lepődök annyira, mostanában hajlamos vagyok ilyesmikre.... Gimiben, a göttingeni kirándulás előtt vettük, szóval 18 évig nyúztam... 
Foci után a Csülök Sarokban kajáltunk. Én lecsót ettem. Nem vagyok normális, tudom.:)
Utána itthon még egy levezető sör tesómmal, meg Kék fény, aztán szunya. Nem aludtam rosszul, az biztos.:)
---
Kedd. Felírtam egy kollegina nevét. Nem tudom, miért. Kedves, helyes, aranyos... Én meg vagyok a vén csataló...:D
A fürdőszobatűzkör segédkező kolleginával bohóckodtunk még egy emlékezeteset, nagyon aranyos volt.:) És azt is mondta, hogy a 4-1-es vereség nem szoros. És igaza van.
Itthon blogolni akartam, de lusta voltam, így az most elmaradt.:)
---
Szerda. Tesóm kettőkor jött értem. Hazajöttünk, átvettem a fürdőgatyát, összekészítettem a fürcsis cuccot, majd elmentünk az élményfürdőbe. Megbeszéltük az élet nagy dolgait, gyorsan eltelt a három óra. Ezúttal nem láttam pucér nőt, csak a zuhanyzóba kevert össze minket egy faszi valakivel, mert ismer egy mozgássérült srácot, aki egy ép sráccal szokott lenni. Nem mi voltunk...:D

Aztán az Árkádba mentünk, ahol Hosszú Katinka dedikálta újonnan megjelent könyvét. Először azt hittem, hogy csütörtökön lesz a rendezvény, szerencsére facéről időben értesültem, hogy rosszul tudom. Nem túlzás, életre szóló élménnyel gazdagodtam. 
Több, mint 2 órát álltunk sorba, tesómmal, Harcsival, valamint a Győr Plusz Rádió reggeli műsorvezetzőjével, Orosz Sanyival voltam. Akit akkor ismertem meg, és igen jó arc.:)
Bohóckodtunk, hatalmasakat röhögtem. Meg egy nagyon helyes lány osztogatott frissítőt, szóval szerelmes is lettem.:D
Katinka... Közvetlen volt, nyílt, barátságos. Mindenkivel váltott pár szót, készültek közös képek is. Látszott, hogy ez nem elsősorban egy szponzori PR-rendezvény volt. Ezt Katinka személyisége tette azzá, ami: egy életre szóló élménnyé, ahogy fentebb is írtam.:)
Mivel 9 után lett vége, tesómmal már csak az "öreg Sparba" tudtunk menni bevásárolni. Aztán hazahozott, meg felcuccoltunk, olyan este 10 magasságában. Még kajáltam, aztán gyors fürcsi, gyors alvás.:)
----
Csütörtök. Háromig voltam. Aztán pláza-Holló-pláza, Harcsival és Atival kávéztunk, meetingeltünk, tippmixeltünk. 
Csütörtökön értesültem az itt olvasható történetről: a Győr belvárosában található Rossmann üzletben egy fiatal srác rosszul lett. A vásárlók döbbenetes közönnyel fogadták a történteket, volt aki átlépett rajta, a mentőt hívó pár nőtagja pedig nemes egyszerűséggel kifosztotta. De volt, aki az újraélesztés közepette is be akart menni a boltba: csak aznap volt 5% kedvezmény a pelenkára... A cikk egyébként itt olvasható.
Még napok múltán sem találok szavakat. Döbbenetes, gyalázatos történet. Tudtam, hogy felgyorsult az élet, közömbösek az emberek egymás iránt, de hogy ennyire, azon meg vagyok döbbenve. 
---
Péntek. Már nincs puskacetli.:) Kedves kolléganőim megpróbálták megjavítani a bőrdzsekim cipzárját, sajnos nem sikerült. Így egy harmadik, nagyon kedves kolléganőmhöz került, aki kicseréli nekem a cipzárt. 
Mozgalmas hét volt, elfáradtam, 2-kor le is léptem. És nem csináltam semmit. De tényleg. Net, tévé, kaja, és ennyi. 
--
Szombat. Időben keltem, Harcsival kinéztünk a piacra. A sült kolbászt ezúttal nem posztoltunk facebookra.:)
Aztán Árkád. Kész az új szemüvegem, a régit leadtam javításra. És beszereztem a Rush-t műsoros DVD-n. A kedvenc filmem.:)
Meg rám köszönt egy szép lány, akiről nem tudom, hogy ki volt...:O :)
Meg Sparban is voltunk, és viszonylag hamar hazaértünk. 
Pihentem, délután meg bundás kenyeret sütöttem. 
Nem működik az egyik főzőlap, így nem a megszokott lángon sültek a kenyerek, de azért finomak lettek...:)
A héten beszélgettem először hosszabban egy ismerősömmel, tök sokat bohóckodtunk. Sajnos a nagypapája kórházba került. Ezúton is jobbulást kívánok neki!:)
A csendespihenőt sajnos az utolsó Napló időpontjára időzítettem, így nem néztem meg Tvrtko búcsúját...:( Netről majd pótoljuk!:)
Nyolc után bementünk Harcsival a városba, unokatesóját látogattuk meg, és megittunk egy forralt bort.:)
Onnan a Vigadóba mentünk, ahol Ildikó születésnapját ünnepeltük. Beszélgettünk, kajáltunk, söröztünk, karaokéztunk, igen jó volt.:) 
Ildikóval első találkozásunkkor is szinte ismerősként tudtunk beszélgetni, ez a második alkalommal sem változott.:)
Jaj, az egyik asztalnál volt egy nagyon szép csaj, sokat énekelt, benne volt a bugi a lábában.:) A véleményem többi része cenzúrázva..:D
Itthon még egy levezető sör azért lecsúszott, lefekvés előtt meg még olvasgattam.
---
Vasárnap. Azaz ma. 9 után keltem. Pihentem, leszedtem a ruhaszárítót, pihentem, mostam, teregettm. Az ebéd babfőzelékkonzerv volt pogácsával.:) Aztán pihentem.:)
Esküszöm, nem voltam részeg, mégis fáj a fejem...:/
Igen, borra sör meggyötör, de a kettő közé beiktattam egy melegszendvicset is.:)
Haha, és még csak 4 óra, végeztem időben. Igen jó vagyok!:)
Szóval egy óra múlva indulás meccsre!
---
Jövő hét? 
Megyünk kézimeccsre az Audi Arénába, lesz németóra is. 
Hm... Emelett lehet, hogy lesz egy kis reklám/promóciós tevékenység. Felkértek egy izgalmas feladatra. 
Tervben van egy második blogfilm, meg egy könyv is. Jó, utóbbi csak vicc!:D Egyelőre.:)
Krisztikémnek pedig nagyon boldog születésnapot kívánok így előre is!
---
Mára pedig ennyi. 
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:) 

2014. november 22., szombat

Miért pont GosziBlog?

Hétfő este. Pesztós melegszendvicset sütöttem, Kék fényt néztem, meg egy újabb hülye magyar krimit az M3-on. Igen, annyira rossz volt, hogy az tette zseniálissá. Na jó, ez azért ebben a formában túlzás.:)
---
Kedd reggel papírtasakban kaptam a zsemlét a kisboltban. Ami a boltból kilépve annak rendje és módja szerint kiszakadt. Egy néni odafutott, segíteni akart összeszedni. Mivel éppen odaért a busz, mondtam neki, hogy inkább menjen, miattam ne késse le a buszt, a zsemlék a pocsolyából úgyis a kukában kötnek ki. 
Aztán mint egy szar amerikai vígjátékban, jött egy hajléktalan biciklivel, és kikapta a kaját a szemetesből...
Egy másik járdán meg egy másik biciklis majdnem elütött...:O 
Mivel hétfőn nem dolgoztam, kedden volt hétfői hangulatom. Amikor virtuális élettársam megjegyezte, hogy előző nap fogorvosnál volt, én simán visszakérdeztem, hogy ki az a fogorvos, aki vasárnap rendel. Aztán rájöttem.:)
*
Terveztem/tervezek egy különkiadás-bejegyzést. Pozitív hangvitel, jókedv, ilyesmik. Kedden szerettem volna megírni, aztán elmaradt... 
Történt, hogy Kata barátosném felhívott, hogy meghalt egy közös ismerősünk, és nem akarta, hogy máshonnan tudjam meg... 
Ismerős, barát, haver... Igazándiból teljesen "mindegy". 
Egyszer találkoztunk, egy közös barátunk szülinapi buliján. Sokat beszélgettünk-hülyéskedtünk, nagyon jó fej volt. Bejelölt facebookon, követtük egymást online "tevékenységét". Én vártam a következő sörrentést. 
Amire már nem fog sor kerülni... 
Nyugodj Békében Andris!
*
Meló után az Árkádba mentem. Vettem egy új gyári töltőt a telefonomhoz, és szerencsére ezzel megoldódott a probléma.
A szemüvegem szárát pedig megigazíttattam, és rendeltem még egy szemüveget, biztosításomnak köszönhetően 75%-os kedvezménnyel. 
Itthon lakótársammal kávé, beszélgetés volt a további program. Aztán döglés. Néztem volna a magyar-orosz focimeccset, de bealudtam rajta. Túl sokat azért nem vesztettem. 
---
Szerda. Nem kaptam reggel sportot a kisboltban. Túléltem. Meló után meg Harcsival és Atival kávéztunk a Hollóban. Jó volt.:)
Itthon pihi, mp3, és ennyi. 
Erről a napról nem sokat jegyeztem fel!:) 
Ja: a Hollóban egy lánytársaság iszogatott mellettünk, és nagyon jó kedvük volt...:)
---
Csütörtök. Nem tudom, meséltem-e már, hogy miért hívják a blogot GosziBlognak. Mert Goszi vagyok, egyértelmű. Vagy mégsem? 
Egykori kollégám, jóbarátom, tesómék vőfélye hívott GosziGabinak. Tetszett ez egyedi becenév, így anno beemeltem blogom címébe. Részben. Mert a GosziGabiBlog azért valljuk be, elég necces lenne!:)
És mostanra elég sokan Goszinak szólítanak. 
És mégis az a furcsa, hogy valakinél az lep meg, ha így szólít, megint más esetében azon lepődök meg, hogy nem. Fura.:D
Délután egy időre kimaradt a vodafon-hálózat. Mókás volt, azt hittem, hogy a telefonom adta meg magát, fel kellett lépnem az origóra, hogy megtudjam, hogy nem az én készülékemben van a hiba.:)
A délután-este ejtőzéssel telt.
---
Péntek. Úgy látszik, ez a furcsaságok hete. Furcsa, hogy van egy-két olyan emberke az életemben, akikkel még alig-alig beszélgettünk, mégis nagyon közel érzem őket magamhoz. Mármint mintha évtizedes személyes ismeretség lenne köztünk. Vagy mi a szösz...:)
De az is furcsa, hogy valaki pár hónapig része volt az életemnek, és amikor újra feltűnik, egyszerűen nincs számára mondanivalóm. 
Az pedig nem nem furcsa, hogy valakit egy beszélgetés bejelölök facén, második csevejünk alkalmával közli, hogy olvasgatta a blogomat. Vagyis annyiban furcsa, hogy ő így azért "ismer" engem valamennyire.:)
Jó kis nap volt ez a péntek. Kolleginát megleptem egy sütivel, és tök jó érzés volt, hogy örült neki.:)
Melóban elég kemény hajtás volt, de egy kis e-mailes poénkodás is belefért.:)
Kollégám hazadobott, időben hazaértem, de már semmi emlékezeteset nem csináltam. Ja, lakótársammal kávéztunk, de ez alap.:)
---
Szombat. Lakótársam ment dolgozni, ahogy megbeszéltük, fel akart kelteni kávézni, de nem járt sikerrel. Azért elindulása előtt még találkoztunk.:)
Délelőtt kimentem a piacra. Vettem egy pici válltáskát, kesztyűt, meg sapit. Nagyon rendesek voltak az eladók, emlékeztek rá, hogy utóbbi kettőt nemrég vettem már náluk, kedvezményt adtak, mikor megtudták, hogy ellopták, és azért kell újra megvennem őket. 
Fater kérésére lábast is kerestem. Vagyis csak árat kérdeztem. Egy "jóvágású" cigányember 15 ezerért kínálta portékáját, majd lement egészen 9 ezerig, aztán egy váratlan húzással megkérdezte, hogy milyen telefonom van. Ekkor már menekülőre fogtam. Később is utánam kiabált. Vicces volt, mondták neki, hogy be van dugva a fülem. Ami igaz is volt, csak a zene nem volt bekapcsolva.:D
Egy másik ürgénél 8500 volt a lábas, odaadta volna 8-ért, de azonnal. Mondtam neki, hogy csak érdeklődöm. Nem volt neki elég. Mondtam, ha kocsival leszünk, lehet, hogy megveszem, vagy ha egy leányzó lesz velem, aki velem ellentétben nem csak arra használt egy fazekat, hogy mert belőle...:D
Aztán mondtam neki, hogy értse meg, hogy mozgássérült vagyok, nem tudom buszon hazavinni a 15 literes fazekat, mert nem tudok kapaszkodni. Ekkor pedig elnézést kért. 
Nem maradt ki a sült kolbász sem. Kávét is ittam, jó törzsvendég módjára. A jóember meglepődött, hogy egyedül vagyok.:)
Meg vettem egy kézi habverőt is. Pudingot tervezem csinálni, de sajna csak egy liter tejem van felesleges. Az meg nem felesleges. 
Szeretek piacra járni. De egyedül tényleg nem az igazi...
Árkád. Vettem péksütit. Előttem egy faszi két kávét, aminek elkészültéig kilépett a sorból körülnézni. A helyet kihasználva a pultba kapaszkodva meg akartam lesni, hogy milyen zsemlék vannak. A jóember ezt észrevette, majd meglepetésemre rám mordult, hogy aszongya ő volt ott előbb. Mondom nem mondod baszki. 
Aztán hazajöttem. 
Pihentem, tévéztem, beraktam egy mosást. 
Most majd teregetés, gázóra-bediktálás, fürcsi, vacsi, pihi. 
Holnap lehet elnézek az Árkádba, kettőt fizet-hármat kap cipőakció van, de erre még alszom egyet. Meg boltba is kéne menni. 
Délután Forma-1-szezonzáró, ami kb. nem érdekel. Jaj, de fáj ezt leírni...
Este ETO-Debrecen. Végülis rangadó, csak nem úgy, ahogy azt a szezon előtt gondoltam. A jövő héttől pedig Vasile Miriuta lehet a vezetőedző, kíváncsian várom.:)
A jövő hét nem lesz gyenge. Hétfőn mozgifoci, szerdán tesómmal élményfürdő, csütörtökön meg ha jól tudom Hosszú Katinka dedikál az Árkádban. Utóbbiról majd Harcsival egyeztetek...:)
Meg nem kizárt, hogy németóra is lesz, de ez még kérdéses. 
Majd úgyis mesélek!
De mára ennyi. 
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!;)

2014. november 17., hétfő

Poszt puskacetli helyett

Akkor szoktam ilyen pörgős napok lenni, amikor itthon vannak tesómék, és ügyintézünk. Most egy szabadnapot sikerült hasznosan és eseménydúsan eltölteni, a puskacetli már betelt volna, így inkább írok.:)
---
Tegnap este maximum annyi említésre méltó esemény történt, hogy amikor mentem lefekvés előtt fogat mosni, akkor vettem észre, hogy elfelejtettem kipakolni a mosógépet. Fizikailag fájt, hogy még teregetnem kellett, amikor már lelki szemeimmel láttam magamat az ágyikómban. De hősiesen teljesítettem a kihívást.:)
---
Ma. Fél 5-kor keltem, lakótársammal kávéztam. 
A szombati buli kapcsán említett újonnan megismert lány észrevette a bejegyzést, a róla szóló sorokat, és ki is posztolta, és meg is jelölt benne, és azt írta benne, hogy... Hm... Ha ismersz, úgyis láttad.;)
Amúgy átszerkesztettem kicsit a tegnapi írást, a szokásosnál is több elírás, szóismétlés volt benne. 
Hm... Egy inkább látásból ismert "ismerősöm" szerintem egy pár nappal ezelőtti, poénnak szánt, de általa személyeskedésként értelmezett, általam emiatt aztán törölt bejegyzésre reflektálva tegnap kiírt valami olyasmit, hogy "az értelmi fogyatékosok szeretetre méltók, a testi hibásak és mozgássérültek viszont hajlamosak a gonoszkodásra."
Pff... Nem szeretek személyeskedni. Nem is nagyon szokásom. Arra azért kíváncsi lennék, hogy ezt idézte valahonnan vagy saját magvas gondolatok.  Mindazonáltal írtam egy kommentet, amit aztán töröltem. De csak bennem van a kisördög, hogy beírom kommentbe, hogy "én nagyon szeretlek." De akkor gonosz lennék.:D
Éééés egyébként azért esett szarul, mert mondja azt, hogy barna hajú szemüveges köcsög, de ha meggondolatlanul írok ki valamit -amit nem is bunkóságnak szántam-, annak semmi köze a járásomhoz. Szerintem.
Látjátok, milyen az élet? Sokkal több szót vesztegettem arra, ami bánt, mint a kedves hölgyemény soraira, amitől pedig madarat lehetett volna fogatni velem...
Reggel aztán még lakótársam váratlanul ismét hazajött, amitől aztán majd összefostam a bokámat, lévén, hogy a konyhában cigiztem-kávéztam, teljes hangerőn zenét hallgattam, és egyszer csak feltűnt a szemem sarkában... Még mindig érzem az infarktust, amit akkor kaptam...:)
Nem mentem 8-ra az Okmányirodába, el akartam kerülni az iskolakezdési csúcsot a buszon. 
Kilenc után valamikor értem oda. Megmondták, melyik pulthoz kell mennem, nem kellett sorszámot kérni. 
A hölgy nagyon elfoglalt volt, kb. 2 percig rám sem nézett. Mellette ülő kolléganője kérdezte meg, hogy miben tudnak segíteni. Mondtam, hogy parkolási engedélyt szeretnék hosszabbítani. 
Megkérdezték, milyen dokumentumot hoztam. Mondtam, hogy a fogyatékossági támogatáshoz kapcsolódó orvosi dokumentációt. Mondták, hogy az adókedvezményeset kellett volna, mert akkor nem csak három évre tudnák megadni az új igazolványt. 
1. Csak kétszer telefonáltam be, hogy mit vigyek. 
2. Az emelt összegű családi pótlékot két évre kaptam meg anno, a parkolási engedélyt ötre. Nem értem az összefüggést. 
Kiküldtek fotót csináltatni. Meg alá kellett írnom egy papírt úgy, hogy autogramom -hehe :D- ne lógjon rá a keretre. Hát majdnem hozzáért. Állva, egyenetlen felületen kellett írnom. Béna vagyok, papírom van róla.:)
Visszamentem, fél óra várakozás következett. Ekkor odajött hozzám a néni, hogy nem jó a fotó, menjek ki újat csináltatni. Majd kezembe nyomja Németh Lajos papírját. Mondom én nem ő vagyok, de tényleg ám. Az én képem rendben volt. A körülményekhez  képest.:)
Fél óra múlva kezemben is volt a friss, ropogós bénakártya. A néni beikszelte, hogy leadtam a régi kártyát, úgyhogy spongyát helyeztem összes vélt vagy valós sérelmemre vele kapcsolatban.:)
Az Okmányiroda előtt összefutottam Mónival, és kis családjával, ez akkor sem jött volna össze jobban, ha előre megbeszéljük.;)
Egy Citroennel jöttek értem. Kis túlzással életemben nem láttam még annyi Citroent, amennyit abban a tíz percben, amíg cimbire vártam. 
Elintéztük, amit kellett. Hihetetlen, Ausztriában mennyire emberközpontúbbak a hivatalok, ügyfélszolgálatok. Már amennyit láttam belőlük...:)
Az ETO Park bejáratánál összefutottam Harcsi barátom anyukájával. Ez akkor sem jött volna össze jobban, ha előre megbeszéljük.;) 
Posta. Ajánlott levelet vettem át, meg csekkeket adtam fel. Nyújtottam a néninek az ajánlott leveles papírt, erre ő kivette a másikból a csekkeket. Ennél nagyobb bajom sose legyen. Csak mosolyogtam a dolgon.:)
Kedves ismerősömnek hála megérkezett az utazási kedvezmény-kártyám a helyes címemmel, úgyhogy minden jóóó!:)
Aztán ebéd a CBA Grill helyén nyílt kajáldában. 
Akkor fogok felnőni, ha nem fogok röhögni azon, ha krémest kérek, és az eladó csajszi megkérdezi, hogy simát szeretnék-e, vagy franciát...:) Nem szeretnék felnőni.:D
A csaj egyébként emlékeztetett a kabátvásárlásban segédkező leányzóra. De csak egy icipicit. Kollegina azért sokkal helesebb.:)
Fizetéskor hoztam a béna formámat, a pénztárcámból az összes apró kiesett a földre. Három srác segített összeszedni, és még a tálcámat is odavitte egyikük egy asztalhoz.
Kaja közben meg odajött hozzám egy kisbaba a szomszéd asztalról, mosolygott, nézett, és elkezdte rágni az egyik széket. Mondtam neki, hogy "Kiffiú, ne rágd azt a széket, mert az nem finom!" Hát, szerintem még gyakorolnom kell.:)
Hm... Azt írta valaki, hogy imádja a posztjaimat. 
Bakker. Nem vagyok nagyképű, meg egoista, meg nincsenek fanjaim se.:) 
Csak azért említem meg, mert... Egyszer találkoztunk, 1 nap és 11 év híján egy napon születtünk. És konduktornak tanul. Azaz mozgássérült gyerekekkel fog foglalkozni.
És valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag meg szoktam találni a közös hangot a konduktorokkal, gyógytornászokkal. Ismeri a "rejtett oldalamat." Ez most megint biztos baromság. Én értem. Szerintem ők is. 
Itthon csendespihentem egy órát, beszélgettem lakótársammal. 
Most mindjárt OFF, megyek be a városba, Dórinak odaadom a könyvet, és beszélgetünk egy kicsit.
*
Odaadtam a könyvet, és beszélgettünk egy kicsit. Előtte még a buszon találkoztam egy kolléganővel és két kisfiával. Csinálták a feelinget a buszon, és amikor leszálltunk, egyikük furcsállotta a járásomat. Nagyon érdekes dialógus bontakozhatott volna ki -fogalmam nem lett volna milyen irányba tereljem a témát-, de sajnos nem egy irányba mentünk tovább.
Dórival villámtali volt, fáradt volt a lány, megkért, hogy menjünk be a Lipótiba, de a zebrán átmenve már én szóltam neki, hogy menjünk be a Lipótiba.:)
És kaptam Dóritól kézkrémet, amit ezúton is nagyon szépen köszönök!:)
*
Deformálódott a póttöltőm csatlakozója, attól tartok, megint el fog romlani a telefonom is...:/ Kutyafáját!:/
Holnap meg már meló. 
De mára ennyi voltam. 
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!;)

2014. november 16., vasárnap

Válltáska, Kehidakustány, buli

Elég eseménydús héten, vagyok túl. Jó pár ősz hajszállal gazdagabb lettem, de azért a végére csak kezd egy kis happy end körvonalazódni. 
---
Vasárnap. A bejegyzés megírása után mostam, kajáltam, aztán bementem a városba. Harcsival és Atival a színház felé vettük az irányt, ahol Maksa Zoltán humorista műsorát néztük meg. Jó volt, határozattan tetszett. Volt visítva röhögés is.:D
A programra a Győri Könyvszalon eseménysorozatának keretében került sor. Így aztán természetesen megnéztük a standokat is. Erfurt városa német nyelvű könyveket ajánlott fel az eseményre, melyek ingyen elvihetőek voltak. Ezt a tényt kétnyelvű felirat hirdette, a magyar fordítás egészen botrányosra sikeredett. 
Magamnak egyébként semmilyen használható könyvet nem találtam, de Dórinak elhoztam egy svéd krimit.:)
Hazafelé rengetegen voltak a buszon. Alig bírtam kapaszkodni, de azért sikerült épségben hazaérni. Este Forma-1-et néztem. Vagyis "Forma-1"-et. minden idők legszarabb Brazil Nagydíja volt.:/ Aztán meg pihi. 
---
Hétfő. Reggel nem volt áram a lépcsőházban. Mire leértem, eszembe is jutott, hogy van zseblámpa a telefonomon.:D
Móni tesójától megkaptam a Mosolyka-bögrét, Te döntesz felirattal. Virtuális élettársam szerint úgy örültem neki, mint egy kisgyerek.:) Ez lehet, hogy ciki, de mit csináljak, ha egyszer tényleg örültem neki?:)
Melóban sikerült bohócot csinálnom magamból, pár szóra odaléptem a soron egy kolleginához, és oda-, és visszafelé is sikerült nekimennem valakinek..:D 
Háromig voltam. A városban megvettem a Modern Talking-koncertjegyeket. Hihetetlen, mekkora koravén fapina volt a pultban.:)
Közben kolleginával messengeren pötyögtünk, és megkérdezte, hogy rajtam van-e az érintőképernyő-kompatibilis kesztyű. Egy pillanatra azt hittem, hogy lát.:D Aztán rájöttem, hogy azért kérdezi, mert a szabadban pötyögök.:)
Este Kék fényt néztem, meg fél órára 160 fokon beraktam a sütőbe a a Mosolyka-bögrét, hogy benne maradjon a felirat.:)
Ja, és beszélgettem messengeren egy egykori általános iskolás osztálytársnőmmel, aki csak 6.-ig volt osztálytársunk. Azaz gyors fejszámolás után kiderítettük, hogy 20 éve nem találkoztunk.:)
***
Azért ez a NAV-elnökasszony elmegy az amerikai nagykövetségre, és amikor az ügyvivő kérdez tőle valamit, tolmácsért kiált-sztori szánalmas.... Szánalmasan magyaros...:)
Úszó klasszisunk, Hosszú Katinka pedig áramszünet idején edzője-férje mobiltelefonjának fényénél rótta a hosszokat. Maximális tisztelet.:)
---
Kedd. Háromig voltam melóban. A buszon hívott fater, az ütő megállt bennem, azt hittem, valami gáz van. Szerencsére nem volt, csak későn vette észre a délelőtti nem fogadott hívásomat. 
Babalátogatóban voltam Móniéknál, tündéri a kissrác, négy hónapos vasgyúró.:) Első találkozásunkhoz képest bátrabban meg mertem fogni. Ja, és megtanultam, hogy babával az ölemben nem tanácsos kávézni. Nem, nem öntöttem le a picurt, viszont ő kirántotta a gyékényt a bögre alól. Nem, Móni nem kérdezte meg, hogy bírok-e egyszerre a babával és a kávéval. De megkérdezte.:)
Megismerkedtem Móni férjével is, ő is nagyon jó fej. Gabinak szólított, ami engem nem zavart, de Mónit igen.:) 
Kaptam nagyon finom vacsorát, így itthon már csak zenehallgatás, és fürcsi volt a program.:)
---
Szerda. Lesz általános iskolás osztálytalálkozónk! Tizennyolc év után először találkozunk, nagyon várom!
Kettőig voltam melóban. Utána kolleginával bementem a városba, az egykori Centrum Áruház helyén lévő kínai ruhaboltban kerestünk nekem kabátot. 
Én idióta pár percig őrizetlenül hagytam a válltáskámat, ami természetesen el is tűnt annak rendje és módja szerint.
Ma hallottam egyébként, hogy nem én voltam az első, aki így járt ebben az üzletben.
Valamiért úgy emlékeztem, hogy orvosi papírjaim, és a Modern Talking-koncertjegyek is benne voltak a táskában. Előbbi beláthatatlan következményekkel járt volna, kizárt, hogy tudtam volna pótolni az iratokat. 
Szóval hamar megvettük a kabátot, bőven lett volna időnk bohóckodni, de én ezen a ponton szétestem.
A kebaposnál már annyira szórakozott voltam, hogy például az ásványvizes flakon kupakját a telefonomra akartam feltekerni...:O :D
Kaja után visszanéztünk még a ruhaboltba, persze nem lett meg a tatyó...
Úgy volt, hogy elkísérem kolleginát a vidékibe, de nem voltam valami szórakoztató társaság, így inkább elköszöntem. 
Vettem egy kávét, a Honvéd ligetben egy padon megittam, majd hazaindultam. 
Egyébként a lánnyal ez volt az első hosszabb személyes találkozásunk, hát elég emlékezetesre sikeredett. 
Azt biztosan kijelenthetem, hogy a következő alkalommal ennél csak jobb formában lehetek. Igen, lesz következő alkalom!:)
És hogy kivel voltam? Volt, akinek a történetben ez volt a legfontosabb kérdés. Mintha nem kabátot vettünk volna, hanem Kehidakustányba mentünk volna wellnesszelni. Vagy valami ilyesmi.:)
Kedves lány, aranyos lány, segítőkész... Tényleg.:) És azt mondta, nem sajnálatból áll velem szóba. Rákérdeztem.:)
Ja: nyáron ő és anyukája mutatták meg, hogyan kell felvenni ezt a táskát...:O :)
Itthon megírtam az ilyenkor már-már "kötelező" cucckereső facebook-bejegyzést, amit egészen döbbenetes módon 338-an osztottatok meg. Köszönet érte ezúton is, nagyon jól esett!
Lakótársammal megittunk egy feszültséglevezető pálinkát. Amit sörrel öblítettem le. Néggyel. Biztos, ami biztos alapon.:D Közben Krisztivel folytattam eszmecserét messengeren.:)
---
Csütörtök. Tízmilliószoros nap volt. Éééés bejött!:) Az esti lumpolás miatt késve értem be dolgozni, de irodámba érve asztalomon megláttam egy ajánlott levélnek látszó borítékot. Igen, az orvosi papírok, és a koncertjegyek voltak benne. Jaj, hogy én mennyire örültem, majdnem el is bőgtem magam.:)
Az történt egyébként, hogy szerdán az utolsó pillanatban jött oda hozzám egy kollegina, hogy még egy telefont intézzek el. Ezért kihangosítva telefonáltam, közben pakoltam, szerencsére figyelmetlenül, a borítékot nem raktam el. Csak akartam.:)
A veszteség így relatíve minimális: ehavi étkezési utalványaim mellett a 2008-as BMW Sauberes Kubica baseballsapkát sajnálom, ezeken kívül egy  lejárt parkolási engedély, telefontöltő, adatkábel, egy teli doboz fájdalomcsillapító, kézkrém, parfüm -mert hát jó illatúan kell kolleginával először találkozni. Persze elfelejtettem befújni magam...:D-, toll, a tippmix-, és lottószelvényeim, valamint a vadiúj téli sapkám, és igen, az érintőképernyő-kompatibilis kesztyű alkotja a veszteséglistát. Utóbbit azért tettem el, hogy kolleginával bohóckodjunk...:( :)
A sapkáról eszembe jut, hogy: 
1. Szombathelyen a kolesz tévészobájában anno elhagytam egy pöpec baseballsatyit, amit évekig viszontláttam a karbantartó fején...:/ 
2. Ugyancsak a vasi megyeszékhelyen elhagytam az összes iratomat, amiket aztán a bankkártyát kivéve pár hét múlva hiánytalanul visszakaptam. Na és azóta mindent külön tartok, így lehet ilyen minimális a veszteség. 
Persze bőszen telefonálgatnom, messengereznem kellett, mert időközben a Győr Plusz Rádióban is be akarták mondani, hogy mik tűntek el, de a kisalföld.hu főszerkesztője is megkeresett.:)
Délután egy másik kolleginával visszamentünk a boltba, hát finoman szólva sem jutottunk előbbre a tulajjal folytatott beszélgetés során. 
Viszont utána beszélgettünk egy nagyot a Baross úton. Aztán vettem Algoflexet. 
---
Péntek. Gyorsan eltelt a nap, nem unatkoztam. Háromig voltam. A Hollóban egy kávé mellett összedobtam három tippmixet. Ezeket a plázában adtam fel, ahol kértem új tippmixtartót, meg vettem új tollat is. Anyu mindig Pax-tollal írt, halála után vettem egyet magamnak, azóta szinte csak azzal írtam, ami most eltűnt...
 Hazafelé irtózatos büdös volt a buszon, már azt hittem, beleléptem valamibe, de aztán kiderült, hogy a bűz gyakorlatilag az egész városban érezhető volt. 
Este pihi volt, meg elkezdtem nézni a magyar-finnt, de sajna bealudtam. Gera gólját mindig nem láttam, pótolni fogom.
---
Szombat. Nem mentem ki a piacra, pedig tervben volt. Délután a plázában kajáltam. Nem, nem voltam az Audi Aréna avatóján sem.:)
Este Balázs barátom születésnapját ünnepeltük a Cornerben. Szolid, jó hangulatú este volt, nagyon jól éreztem magam. 
Harcsi barátom nem tudott eljönni. Volt viszont egy lány, akit korábban nem ismertem, de Gergő mondta, hogy szerinte jóban lennénk, ha ismernénk egymást.
És a lány este pár perc beszélgetés után megjegyezte, hogy le sem tagadhatnánk, hogy barátok vagyunk Gergővel. Ez jól esett, büszke vagyok...:)
Jó kis fotók készültek. A legkompromittálóbb kép készítésekor "besült" a telefonom, na nem mintha annak a képnek facén bármi keresnivalója lett volna. :)
Hm... Még sosem fordult elő velem, hogy egy lány adott egy kortyot az italából, egy harit a zsíros deszkájából. És kért egy slukkot az épp kipróbált lime-os cigimből...:)
Nem, nem kérdeztem meg tőle, hogy megsajnált-e. De nem olyannak ismertem meg.:D
Hazatérve még egy levezető sört megittam, mert csak annyi volt raktáron.:) És mit ad Isten, közben Krisztivel csevegtem messengeren.:)
----
Ma időben keltem, fürödtem, kávéztam, zenét hallgattam. Aztán egy kedves barátomékhoz mentem, kajáltunk, beszélgettünk. 
Aztán cukrászda, meg Lidl. 
Most itthon vagyok.
Még mosás, rendrakás mindenképpen lesz. 
Holnap szabi, megcsináltatom a parkolási engedélyt, szerencsére nem kell köröztetni a régit. Meg posta, meg újabb tali a mai folytatásaként. Dórinak meg átadom a könyvet. 
Szombaton meg piac. 
Meg jó lenne végre kipróbálni a KFC-t is. Meg F1-szezonzáró sörözés is lesz.:)
Szóval biztosan nem fogok unatkozni. 
De mára befejezem. 
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!;)

2014. november 9., vasárnap

Szombat esti láz

A szerda blogbejegyzés utáni része semmittevéssel telt. Jó volt.:)
---
Csütörtök. Ügyintézős szabadnap. A betervezett dolgok kétharmadát sikerült elintéznem. Reggel kaptam egy SMS-t egy kolleginától, hogy keressem meg, ami ugyebár bajos lett volna, mert hát házon kívül voltam. Válaszoltam az üzenetére röviden, majd bővebben írtam egy másik kolléganőnek facén, akivel tudtam, hogy ismerik egymást, és van mobilnete is, és így ment részletesebb válasz is. Természetesen kajaszünetben történt az eszmecsere.:) És éljenek a modern kommunikációs eszközök!:)
9 és 10 között ígérte magát a vízóra-leolvasó, és a konvektorszerelő is. A leolvasó jött időben, de azt hittem felrúgom, headseten végég pofázott valakivel. Nesze neked, modern kommunikációs eszközök!:D
Konvektorszerelő. Szomszédék révén találtam, a sors különös fintora, hogy pont szerda este, amikor már nem láttam, kikerült egy másik szerelő hirdetése a házunk kapujára. 
A szerelő fél 2 körül ért ide. Az Okmányirodát így buktam, sőt kaját sem mertem rendelni, mert amilyen az formám, akkor jött volna a szerelő, amikor a kaja, és akkor morci lettem volna. 
Amúgy korrekt volt, elment anyagért, vissza is jött vele.:) És addig nem távozott, amíg meg nem győződött róla, hogy minden pöpecül működik,
Nem sokkal 4 előtt távozott, szóval Okmányirodába már nem volt lelkierőm elvonszolni magam, viszont jutalomfalat gyanánt rendeltem hamburgert a Don Pepéből.:)
A vacsora pedig palacsinta volt ugyanonnan.
Egyébként hivatalosak voltunk Harcsival vacsorára Zsuzsihoz, de lemondtam, mert a nap végére kissé "idegállapotba kerültem".
---
Péntek. Hm... Tegyünk egy kis pécsi kitérőt! Egy pécsi pár, a lány 17, a fiú pedig 18 éves, egy helyi hipermarketben megkívánták egymást. Annak rendje és módja szerint loptak óvszert egy drogériából óvszert, majd egy ruhaüzlet próbafülkéjében egymásnak estek. A légyott után a fülkébe magukkal vitt ruhákkal megtisztították magukat, majd azokat jólnevelt módon a helyükre visszatették, aztán angolosan távoztak. Lopás, rongálás, és közszeméremsértés miatt indult ellenük eljárás. Hm... Ha lopnak nedvestörlőt is, és nem kenik össze a ruhákat, a rongálást megúszhatták volna. Fiatalság, bolondság!:D
Amúgy meg semmi gáz, pusztán magukévá tették -pff...XD- a szintén pécsi Tvrtko mester szeretetre vonatkozó tanításait. Szinte.:)
Más. Az ember előítéletekkel terhelt. Én is. Egy tetovált csinos lányról pusztán a kinézete alapján azt képzeltem, hogy nagyképű. Pedig egyáltalán nem az.:)
Az egyik takarítónénik meg volt "szerencsém" látni fehérneműben és köpenyben. De erről nem írhatok többet, nem akarom kelteni a feszkót.:)
Meló után Holló Harcsival. Kávé, 7Up, tippmix. Majd' három órát voltunk ott, szokás szerint igen gyorsan eltelt az idő.
A plázában adtuk fel a szelvényeket. Természetesen abban a pillanatban érkezett egy egész délután várt telefonhívás, amikor fizettem. 
Ja, és hosszú évek után összefutottam egy régi kedves ismerőssel, Nyúl község polgármesterével is.:)
A buszon viszontláttam a nénit, aki pár hónapja belénk állt, mert szelfiztünk. Elröhögtem magam, de ezúttal nem beszéltünk.:)
Azt írta nekem valaki, hogy nem ismer senkit, aki ennyire értékes ember, akiben ennyi szeretet van, mint én. Mint bennem... 
Nem is tudom, hogy ilyet illik-e elmesélni. Nagyon jól esett ezt olvasni, hallatlanul jól esett, még ha túlzásnak is érzem. De jelzi, hogy "jó nyomon vagyok". Vagy mi... 
Virtuális élettársamra pedig nagyon büszke vagyok. És ezt tudattam is vele. Fura. Mármint: kis túlzással könnyebben kimondjuk, hogy "jó a segged", mint azt, hogy "büszke vagyok rád". Mert hogy ciki, meg nyálas, meg stb. De megtettem, és így is gondolom.:)
Este vacsi, a zsemléket összepréselte a táskámban egy szótár.:D 
És utolsó utáni energiáimat mozgósítva zuhanyozni is elvonszoltam magam. Szóval magamra is büszke voltam. Egy kicsit.:)
---
Szombat. Korán keltem, mert Harcsi barátommal kinéztünk a piacra. Természetesen nem maradt el az ilyenkor szerintem kötelező sült kolbász, és a kávé sem. Utóbbi a kopasz bácsinál. Már meg sem lepődtem, hogy ott összefutottunk Rékával és párjával, akikkel már tervben van egy újabb kávé.
Hm.. Polgármester barátom mellett ők is hallottak minket a rádióban, amit főképp akkor mókás hallani, ha együtt jelenünk meg valahol.:)
Vettem övet. Meg sapit. Meg kesztyűt. Érintőképernyő-kompatibilis. Igen, jól olvasod. Beszarás.:D
Kesztyűt csak második nekifutásra sikerült venni, mert az első árus kibontotta a kesztyűt, és elég morcosan vette tudomásul, hogy felpróbálva nem tetszett. Amikor megkérdeztem, mégis mennyibe kerülni, a kétségkívül vevőközpontú "Szerintem hagyjuk!" szavakkal válaszolt...:O :D
Az Árkádban megvettem Demény könyvét, majd elindultunk a buszhoz. A megállónál egy elég komoly koccanásnak voltunk szem és fültanúi... 
A buszon természetesen találkoztunk ellenőrrel, aki hál' Istennek nem kötött bele az Államkincstár által pontatlanul kiállított igazolványomba..:)
Pláza. Két és fél órán keresztül, szünet nélkül fordítottam egy albérlet-szerződést. Teljesen leszívta az energiáimat. A végére olyan voltam, mint egy zombi. 
Hazatérve sajnos lemondtam a Mónival tervezett Mosolyka-dedikálást. 
Itthon haló poraimból próbáltam összeszedni magam. 
Sportdélután volt. Forma-1, foci, és kézi. 
Ritka, hogy a focista srácok nagyobb különbséggel nyernek, mint a kézislányok, most ez is megtörtént! Hajrá, ETO! Szép volt, fiúk-lányok!:)
Eközben a facebook segítségével virtuálisan hazakísértem egy kolléganőmet. Közben beszélgettünk az élet nagy és kevésbé nagy dolgairól, sőt házibulit is rögtönöztünk. Igen jó kis este volt, ez most így viccesen hangzik, de tényleg szinte buliban éreztem magam, volt bugi a lábban...:D Még a végén retropartit kell szerveznünk...:D
Közben ettem jóféle magyaros pizzát. Amikor pedig a lány nyugovóra tért, a konyhában after party következett: sör, cigi, mp3. 
Egy sör amúgy nem sör.:)
Ja, és a világ roppant kicsi.:) Ha egy kedves ismerősöm édesanyja egy szívemnek másik kedves leányzó anyukájához megy masszázsra, és szóba kerülök, mint közös ismerős, az azért olyan pofaleszakadós történet.:)
---
Vasárnap. Jókedvűen ébredtem.:)
Kávéztam, zenét hallgattam, lepakoltam a ruhaszárítót, betettem egy adag mosást, szóval igen aktív vagyok.
Dóri barátosném lájkolta egy ismerőse fényképét. Egy kisfiú látható a fotón, a szövegben pedig egy anyuka köszöni meg kisfiának a vidám pillanatokat, és büszke rá, hogy a kissrác édesanyja lehet. Ezen komolyan elérzékenyültem. Nem kizárt, hogy már a nagybácsi-énem munkálkodik...:)
Úgy volt, hogy Harcsival megyünk Lidlbe, de hagyom pihenni, mára van kajám.:)
Délután pedig Maksa Zoli bácsi előadására megyünk. Jó 20 éve annak, hogy láttam egy fellépését, még pesti diákként. Ja bocs, 20 éve már nem voltam pesti diák... De gáz...:/ :D
Este pedig Forma-1. Ha nem érek haza, akkor pedig nem dől össze a világ. 
Jövő hét? 
Babalátogatás, bénakártya-ügyintézés, ami biztosnak tűnik, a többi meg majd alakul. 
Mára ennyi. 
Jók legyetek!:)
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!;)

2014. november 5., szerda

Élményközpont

Tegnapi bejegyzésemben említettem, hogy Harcsi barátommal németeztünk a Vendelinben. Jelentem, az állásinterjú sikeres volt, Gergőn és barátnőjén múlik, hogy belevágnak-e a német kalandba! Herzlichen Glückwunsch!;)
Mindketten megköszönték a segítségemet, a németet, és magára az interjúra vonatkozó tanácsaimat.:)
A segítséget szívesen, a dicséretet pedig köszönöm! Hm... Komolyan elkezdtem gondolkodni, hogy el kéne indulni ilyen német interjúfelkészítés/HR/munkaközvetítés-támogatás vonalon. Érdekes téma, szívesen is csinálom... De el is szoktam a tanulástól, meg öreg is vagyok hozzá. Na mindegy, majd meglátjuk!:)
Egy mókás beszélgetés kapcsán egy igazi gyöngyszemre leltem. Egy Republic-rögtönzés.
Egy aranyos dalocska feldolgozása. Valamiért sajnos nem sikerült "beágyaznom" a szövegbe, de ide kattintva meghallgathatjátok. 
Nagyon jól szól, egész nap ezt hallgattam. Cipő bácsi valamit nagyon tudott!:(
----
Ma. Hm... Pont ma egy hete szerepeltünk a rádióban!:) Ha akkor adrenalinbombáról írtam, akkor ma is ismételtem: egy többé-kevésbé érvénytelen utazási utalvánnyal utaztam a buszon. Na jó, ez persze csak vicc, minden adatom stimmel, csak véletlenül a régi lakcímemet írták rá a Magyar Államkincstárban. Nem volt MÁK-om....:D De már készül az új!:)
Állítólag semmi nem történik véletlenül. A tegnapi bejegyzésemben említett lányok közül hárommal összefutottam érkezéskor. Egyikük kereste másikukat, és a harmadiktól kérdeztem meg, hogy nem látta-e másikukat. Aztán egyiküket tévesztettem szem elől, másikuk mellett állva hívtam fel egyiküket, aki aztán odaért, és úgy beszéltünk telefonon, hogy jött velem szemben..:D
Ez így most biztos tök érthető, tudom!:)
Igen-igen, erre mondtuk gimiben, hogy "Höhö, BIG STORY!", de jó volt. A két leányzó egyébként csak látásból ismerte eddig egymást. De magukra hagytam őket, boldogultak nélkülem is.:)
Jaj, ez most nagyon úgy hangzott, mintha én lennék a macsó háremúr!:D
Ez a reggeli kis "közjáték" vagy mi megalapozta az egész napos jókedvemet. 
Aztán még egy kedves ismerősöm írt, hogy olvasta a tegnapi negatívabb facés megosztásaimat, és annak okáról érdeklődött. Megbeszéltük a dolgot, előbújt belőle az anyatigris.:) Nem viccelem el, köszönet érte. 
Meg volt egy furcsa viszontlátás is. Az élet néha egész különös dolgokat produkál...XD 
Háromig voltam melóban, hazatérve kávé, pihi, most meg blogolok!:)
---
FONTOS! A rádióriport kapcsán kerestem rá újra Zemlényi Zoltán Hoppárézimi című könyvére. A szerzőt tinédzserként a 80-as években elütötte egy Trabant. Naplója pedig küzdelmeinek, felépülésének története. Zseniális, lebilincselő olvasmány.
Még évekkel ezelőtt pont zalai unokatesóméktól kaptam kölcsön, és így újra beleolvasta megerősítést nyer bennem, hogy a bénák verbálisan nagyon kreatívak. 
És az önirónia kurva sokat segít. 
És ahol humor van, ott minden van!:)
A hangoskönyvbe ide kattintva hallgathattok bele! Érdemes!;)
---
Holnap szabi. Jön a gázkészülék-szerelő, meg a vízóra-leolvasó. Csak délelőtt érnek rá. Utána elcsettegek az Okmányirodába, megcsináltatom a bénakártyát!:D
A vidanetet is fel kéne hívni, mert napok óta nem jön az M3...:( 
Meg jó lenne elkezdeni a fordítást, és a HR-témára ráguglizni. Merek nagyot álmodni.:)
Az sem kizárt, hogy Gergővel mindezek után még beülünk valahová egyet tippmixelni. Erről speciel még mondjuk nem tud...:)
Ha nem holnap, akkor pénteken, arról tud.:)
Hétvégén piac, fordítás, ETO-meccs, Forma-1. Gyorsan fog telni... 
De mára ennyi. 
Jók legyetek! 
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!;)

2014. november 4., kedd

Zalai villámlátogatás után

Csütörtökön a blogbejegyzés megírása után megérkezett rádiós szereplésünk vágott, internetre feltöltött változata, így hamarosan megtörtént az "ősbemutató" is, azaz feltöltöttem facebookra. 
-ha esetleg eddig lemaradtál volna róla, ide kattintva meghallgatható!:)-
Hm... Élőben tényleg rosszabbnak tűnt, szerintem első élő rádiós fellépésként befér a vállalható kategóriába. 
Köszönjük szépen a rengeteg gratulációt, dicséretet, örülök, hogy ennyien meghallgattátok, és reagáltatok!:)
Meglepően sokan dicsértétek a "rádiós hangomat". Hm... Meglepődtem...:O Mondjuk olyanra már volt példa, hogy telefonon beszéltem egy kolléganőmmel, és a beszélgetés után küldött egy mailt, ezzel a szöveggel:  "basszus, nem semmi hangod van telefonban!". Vagy valami ilyesmi...:)
Szóval tényleg köszönöm. Folyt. köv. Valamilyen formában mindenképpen. 
---
Péntek. Még az előző bejegyzésben leírtam, hogy mi a tervem hétvégére. Aztán az egész borult péntek reggel, amikor kinyitottam a Nemzeti Sportot. Nem, nem esett ki az ETO, a Dortmund is csak majdnem. Viszont itt tudatosult bennem, hogy szombaton nem jelenik meg a sportnapilap, ergo ünnepnap lesz, ergo nem tudok kimenni piacra. R-GO: Ballag a katona.;)
Kettőkor leléptem melóból, a vidékiben váltottam pár szót két kedves kolleginával, majd a vasútállomáson feladtam a lottót meg a tippmixet, az S-Marketben pedig bevásároltam. 
A nap hátralévő része pihenéssel, filmnézéssel, facebookos csevejjel telt. 
---
Szombat. Fél 8-tól délig ücsörögtünk-kávéztunk-beszélgettünk lakótársammal a konyhában. Nem vagyunk normálisak.:D
Aztán agglegényes ebéd: babgulyáskonzerv tescós pogácsával. Istenem... Mit nem adnék Anyu gulyáslevéséért-pogácsájáért... Bár ő tudta, hogy a gulyáslevest friss kenyérrel szeretem, a pogi csak utána következett, én most megfeledkeztem róla... 
Kettőkor meccs. ETO-Diósgyőr. Nagyon rendesek voltak a rendőrök. Rászólt az egyik a másikra, hogy álljon arrébb, mert nem fogok elférni. Arrébb állt, így nem estem közéjük. Amúgy józan voltam. Akkor még.:D
Meccs közben félidőnként két sör lecsusszant, a második játékrészben háromszor (!) mentem el pisilni. A meccs 1-1 lett, ez kb. csak zárójeles megjegyzés. Szóra sem érdemes. 
Hazafelé ballagva a Stadion Sörözőben megálltam pisilni, és akkor már ittam egy sört is. Meg még egyet. 
Itthon lakótársammal sör meg rakéta volt a menü. És 7-kor, gallyrészegen bundáskenyért, mert reggel korán kellett kelnem...:)
---
Vasárnap. Korán keltem.:D Négykor.:( 
Buszt kellett néznem, amivel kijutok a vidékibe. Pakolnivalóm is akadt. 
Elértem a tervezett buszt, aztán átültem tesómék kocsijába. Felvettük fatert és, indultunk Zalába. Rokonlátogatás, meg ugye temető. 
Rendhagyó módon Pápán csináltunk egy bokszkiállást, bevásároltunk a Pennyben, Még sosenem voltam Pennyben. Hát ha már egyszer Lidl-kóros vagyok...:D
Na, Szóval vittünk koszorút a nagyszülők sírjára, aztán mentünk nagybátyámékhoz. 
Beszélgettünk, meg annyi finomsággal vendégeltek meg minket, hogy egy lakodalomnak becsületére vált volna. Kis túlzással. Ezúton is köszönet érte.:) 
Gyorsan eltelt az idő, délután indultunk is vissza. 
Annyit mindenképpen meg kívánok jegyezni, hogy fater egy őstulok. De nem fejtem ki bővebben...
Picit még időztünk Écsen, aztán tesómék eldobtak a marcalvárosi buszmegállóig. 
Ott odajött hozzám beszélgetni egy kedves nénike, mint kiderült, a sofőr anyukája...:D
A buszon egy kolleginával csevegtem messengeren, tök mókás volt, ült a közelemben egy csaj, mindig a telefonjához kapott, amikor üzenetem érkezett.:D
Fél 9-kor értem haza. Kávé, pihi, Forma-1, fürdés, vacsi. alvás. 
USA Nagydíj: Hamilton nyert. 
Hihetetlen, hogy a foci és a Forma-1 is mekkora fostalicska mostanában...:( :D
---
Hétfő. Meglepődtem, de sikerült 6-ra beérni dolgozni. 
Valamivel 3 után távoztunk kollégával, és egy megálló után lerobbant a busz. Vagyis felforrt a víz, gyalogolhattunk át a 14-eshez. Nem haltam bele. 
A belvárosban összefutottam volt munkatársammal, aki konkrétan az első napját töltötte új helyen. Jók ezek a véletlenek: ha nem rohad le a busz, nem hallhattam volna az élménybeszámolóját.:)
Aztán Vendelin. Kávé Harcsival, meg Atival. Meg beszélgetés, élménybeszámolók, meg németóra. Tényleg, komolyan nyomtuk, viccen kívül. 
Fél 8 körül estem haza, alig bírtam elvonszolni magam fürdeni, de sikerült, sőt a vacsorát is megoldottam...:)
Ja: 2017-ben lesz a felülvizsgálat, addig újra hivatalosan is fogyatékos vagyok. És kedvezményesen utazom. Győrben meg ingyen. Meg egy kísérőm is. Bibííííí...:D
---
Ma. Hát nem tudom. A mai nap úgy elcsordogált. 
Hazafelé indulva megkérdeztem egy kolléganőmet, hogy van, azt válaszolta, hogy "Köszönöm jól, látom Te is, és örülök neki."
Köszönöm.:)
---
A rádióinterjúban Zsuzsi rákérdezett a csajokra. Valami olyasmit válaszoltam, hogy etéren nem volt sok sikerélményem, de az utóbbi időben sok pozitív hatás ért. Ezekről a rádióban nem akartam beszélni, sőt itt sem akartam írni, de most mégis... 
Szóval 33 éves vagyok. Ha arra gondolok, hogy a legtöbb kortársam már házas, babázik, vagy legalábbis tartós kapcsolatban él, akkor nevén nevezve a dolgokat, egy kib@szott nagy lúzer vagyok. Sokan akár akaratlanul is hajlamosak ezt erősíteni bennem.
Azt mondom erre, hogy én egy másik ligában játszom, más a szint. 
Vannak lányok, akikkel évek óta jóban vagyok, tartjuk a kapcsolatot jóban-rosszban -barátok közt ez így működik;)-, és hiszem, hogy nagy részük nem sajnálatból "tart ki mellettem".
Van olyan lány, aki olyan szinten meg tud nevettetni, hogy sírok a nevetéstől. Azt mondta, nincs hozzászokva, hogy egy pasi nevet a poénjain. 
Van olyan lány, aki megjegyezte, hogy nem sablonválaszokat adok neki, szóval mások a reakcióim, mint a pasik 90%-ának. És a szóvicceimet is szóvá tette. 
Van olyan lány, akivel pár hete ismerjük egymást közelebbről, és megkérdezte, hogy hozzon-e nekem valamit a büféből. 
Van olyan lány, akivel szerintem valami megmagyarázhatatlan "kötelék" van közöttünk, egyszerűen szeretem, ha a közelemben van, ha jó kedve van. És mindenben számíthatunk egymásra. 
Van olyan lány, aki szimplán tetszik. Nem tudom megindokolni. De már nem is akarom... 
Nem igazán jött át számomra sem így írásban, hogy mit is akartam pontosan itt leírni. Ezek mindenesetre amolyan apró pici pozitívumok, amikre lehet építeni. 
Amik megmutatják, hogy talán nem vagyok egy utolsó senkiházi lúzer gyökér. 
Hogy nem vagyok egy lányok álma bőrkötésben, egy nőnek sem lesz nedves a tekintete, esetleg a bugyija rám gondolva, de talán vannak becsülhető tulajdonságaim is. 
Ha segítenek őket észrevenni, én is könnyebben kihangsúlyozom őket.:)
Aztán  a többi majd kiderül. Remélhetőleg játszhatok majd osztályozót a feljutásért.;)
---
A héten? 
Kéne vennem téli sapkát, kesztyűt. Valami hivatalos intéznivalóm is lenne, de az most nem jut eszembe. 
Hétvégén meg fordításos meló, maximum boltba megyek el, meg lottózóba. 
Pénteken meg lesz egy Delta-buli, jó lenne azért ott lenni, bár ez több, mint kérdőjeles. 
Januárban viszont tesómmal megyünk az új győri Audi Arénába, fellép Thomas Anders és a Modern Talking Band...:D
---
Mára ennyi. 
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!;)