2010. december 30., csütörtök

Zsoltika

Először is rendhagyó módon egy virtuális kalapemelést küldenék - magamnak. Mert bizony kedden én nagyon fáradt voltam, és abban az állapotban kibuszozni Anyuhoz, megírni egy tök értelmes blogbejegyzést... Le a kalappal, na... :)
Szóval délután teljesen tompán pihengettem, olvastam, tévéztem, aztán unaloműzésképpen ágyneműt cseréltem, tojást főztem, és mosogattam. Két dolog: képtelen vagyok normálisan tojást pucolni. A héjjal együtt lejön a tojás kb. egyharmada... :/ És paplanhuzat-cseréléskor meg mindig röhögök kínomban. Kifordít, belebújik, megkeresi a paplan sarkait, nem találja, visszamászik, újra megkeresi... Mint valami tornagyakorlat... :)
Tesóm bezzeg a kórházi munka miatt rutinos: még anno a koleszban volt, hogy durván három perc alatt kicserélte nekem az egészet. Bizony, nekem ilyen rendes bátyám van... :P
Este kilenckor már aludtam, és tegnap reggel valamivel 8 után keltem fel.
Tegnap lementem újságért, aztán játszottam. PlayStation, hoki. Az ukránok jó úton haladtak a visszavágás felé, 3-1-re vezettek Kanada ellen. De ekkor szerencsére megtaláltam azt a billentyűkombinációt, mellyel nézőtéri rendbontást generálok, és félbeszakadt a meccs. :D Na jó, nem: Dóri rámírt MSN-en, így kikapcsoltam a játékot. :D (zur Info: a meccsen ép holtidő volt, és azért néztem a számítógépre. És Dóri MSN-ablaka fekete, ezért tudtam, hogy ő ír...)
Utána meg kaja, Szomszédok, játék.
Este meg Nikivel találkoztunk az Árkádban, kaja, aztán Segafredo. Jól eltelt az idő, negyed 9 után jöttünk el...
És olyan könyveket kaptam a Jézuskájától... Egyrészt Esti showder-kalendáriumot, amiről azt sem tudtam, hogy létezik. Nagyon jó, négy év Fábry-monológjaiból van benne válogatás. És az a faszi nem normális... :D Meg még egy könyv: A Forma-1 történetének 50 legnagyobb botránya. Hm... Az F1-et nem a balesetek, és balhék miatt figyelem, de ez a könyv tényleg tök érdekes, és van benne jó pár dolog, ami még nekem is újdonság. És ez ritka dolog ám! Jaj, a nagyképű fajtámat... :)
Este lefekvéshez készülődve aztán véletlenül felhívtam Nikit... Némítás közben félrekalimpáltam, és felhívtam a listából... Biztos nagyon örült nekem... :)
Meg tegnap volt Debrecenben a kézilabda gála. Nem néztem, majd ha ismétlik, azért belelesek. A 2000-es olimpia magyar-dán női döntőjének rendezték meg a visszavágóját. Jaj, az a meccs... Máig sírni tudnék, ha eszembe jut... :/
Ha már könyvek, és olimpia: a Katától kapott ETO-könyvben megemlítik a Rába ETO akkor még létező tornaszakosztályának ifjú tehetségét, a sokra hivatott, akkor 14 éves Borkai Zsoltot. Ő később ugye Szöulban '88-ban lólengésben olimpiai bajnok lett. Én hallgattam a rádióban 7 éves fejjel. Erre tisztán emlékszem. Jaj, ez annyira vicces: lólengés RÁDIÓBAN! :D "Ilyen forgás-olyan forgás-gyönyörű-leérkezik..." Komoly...
A kis Zsoltika aztán később iskolaigazgató lett, ma pedig politikus. A Fidesz színeiben Győr város polgármestere, emellett országgyűlési képviselő, és legújabban a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is. Emberileg semmi bajom vele, de ennek az álláshalmozásnak nem vagyok híve, nehezen hihető, hogy mindegyik munkájában megfelelően helyt tud állni. De pénz az jön...
Khm... Ezt az utolsó bekezdést tessék figyelmen kívül hagyni. Nincs itt. Ezzel a véleményemmel nem értek egyet. Az okosok szerint januártól cenzúra, meg médiadiktatúra lesz, és akkor jaj nekem, végem lesz, mint a botnak... Visszamenőleg is.
Holnap szilveszter. Csollány. Ja, nem, neki csak névnapja lesz. Még nem tudom, hol leszek. Nem igazán áramolnak az infók. Még a végén tényleg itthon (vagy épp otthon) tévé előtt.
Majd kiderül.
Elmesélem.
Ha már nem jelentkeznék, akkor Boldog Új Évet mindenkinek, holnapra meg jó bulizást! Persze ha jelentkezek még az idén, akkor is... :)
Ennyi.
Puszik, pacsik, éljenek a csajok! ;)

2010. december 28., kedd

Előszilveszter

Pont tegnap nézegettem, hogy milyen sokat posztoltam tavaly ilyenkor: két ünnep között szinte minden nap... Most ilyesmit azért nem ígérek, de most mindenesetre írok! :)
Szóval. Tegnap azért lett egy kis sikerélmény hokiban. Kanadával 4-1-re vertem Ukrajnát, majd ugyancsak a juharlevelesekkel büntetőkkel a dánokat. Ez utóbbi főleg nagy élmény, mert nagyon izgalmas volt, a végén pedig a kapus szeme közé céloztam a mindent eldöntő büntetőt... :)
Este aztán Kutyával, Andrással és Baluval elmentünk egyet a Hollóba iddogálni- szilveszter helyett. Szegény pultos csaj igen stresszes volt, először egy társaság lelépett fizetés nélkül, de meglettek, majd valaki 10 forint visszajárón (!!!) szarakodott. Velünk nem volt gond: jó vendég módjára ittunk, és fizettünk is.
Volt ott minden: "telefonszerelés" - nem tudtam használni a Bluetooth-ot - törölni kellett a listából-; Balu mp3-lejátszójának titkára kellett volna rájönni: minden számból csak az első tíz másodpercet játssza le... Ezt sajna nem sikerült orvosolni.
És volt lelki élet is. A mondat, amivel ki lehet engem űzni a világból. Igen: keressek magamnak mozgássérült csajt. Nem keresek. Akiket ismerek, barátilag tök jó fejek, de egyszerűen társként nem tudnám elképzelni egyiküket sem. Ha pedig egy ép csajt nem "érdemlek meg", akkor maradok inkább egyedül. Harminc éve bírom, a hátra lévő 10-20-30 évet is kibírom így... Egyébként teljesen építő jellegű, baráti beszélgetés volt, semmi baszogatás, csak zrika, de az ment ezerrel... :)
És ott volt a Hollóban Valentin kolléga is. Kapcsolatunk továbbra sem lépte át a köszönőviszony lélektani küszöbét, de egy poháremelős-biccentéssel azért ittunk egymás egészségére.
Mivel "idegállapotban voltam", itthon még két sört megittam a konyhában, persze nyitott ablaknál, hogy tudjak cigizni. És most nem csak másnapos voltam, hanem még jobban meg is fáztam... :/
És elhagytam a szemüvegemet: az ágyam és a fotel között találtam meg. Ilyen csak Bükön szokott előfordulni... Apropó Bük: lehet, hogy februárban megyünk pótszilveszterezni! :D
Jaj, de régen ittam... Jaj, de elszoktam tőle... Jaj de nem fogok inni soha többé... Egészen péntekig! :P
Miután életet leheltem magamba, elmentem Anyuhoz a munkahelyére, jó gyermek módjára vittem neki ebédet. Aztán hazajöttem. Szomszédok, meg blog.
Most cigi, aztán hoki. Mármint NHL 2K11. Aztán mára ennyi is az aktivitás, este tévé, olvasás, alszás, net. Meg kell lesni a VV-összefoglalót. Lemaradtam a kiválasztásról... :( :)
Holnap lehet megnézem a cipőt valahol, meg Nikivel megejtjük a szokásos karácsonyi találkánkat.
Ennyi mára.
Puszik, pacsik, éljenek a csajok! ;)

2010. december 27., hétfő

Levelet Júliának

A csütörtök aztán elég viccesen folytatódott. Útban hazafelé még betértem egyet a Hollóba, kávézni-kólázni. És olvasni. Szütyiőt. Ami hát kurva jó. Ha egy finom étel eteti, egy jó bor itatja, akkor ez a könyv olvastatja magát. Fantasztikus, ajánlom mindenkinek. Elég viccesen néztem ki egy kocsma bokszában egyedül, mégis a röhögéstől szakadva. Nem sokon múlott, hogy lekéssem a buszt. A könyvet sajna olyan másfél óra alatt ki lehet olvasni, de az a másfél óra tömör gyönyör. :)
Otthon aztán az ilyenkor szokásos programok voltak, úgy mint Showder Klub, ETO TV DVD-re másolása, TIR-ek kiírása. Meg beszélgetés Anyuval, tévé, relax...
Péntek... Mondanám, hogy fát díszítettünk, de igazándiból Anyu díszítette, én meg néztem, és szóval tartottam. Ajándékozás még nem volt, az első ételmérgezésen viszont túlestem. Persze nem a minőséggel, hanem a mennyiséggel voltak gondok. :)
És alacsonyan szálltak a karácsonyi SMS-ek. Jártál már úgy, hogy valaki boldog karácsonyt kíván neked és családodnak, Te meg arra gondolsz, hogy milyen jó is lenne, ha az illetővel majd egyszer együtt vadásznátok az ajándékokat a fa alatt? Vagy az a bizonyos "és családodnak" egyszer a Ti családotok lenne? Nem? őőőő én sem... Csak eszembe jutott! :$ :)
Más: nem szeretem valakitől elkérni egy harmadik fél telefonszámát, de most kivételt tettem: Luitól elkértem Vera számát, hogy kívánhassak neki boldog ünnepet. Ő pedig aztán felhívott. Az első idei ajándék! :)
Aztán mozimaraton, első fejezet: Igazából szerelem, és Szívrablók. Előbbinek már többször nekikezdtem, de nem néztem végig, mert elvesztettem a fonalat. Ki kinek a kije, és hogy kerül a képbe? Most végignéztem, és tetszett... :) Utóbbi pedig egy átlagos francia film, de hatalmas nagy pozitívuma, hogy Monte Carlóban is játszódik! :)
Szombaton aztán megérkeztek tesómék. Nagy kajálás kettő, sok-sok beszélgetés, ajándékozás... Kaptam egy zöld-fehér adidas pólót - vajon miért? :) -, Anyutól pedig egy cipő-bónuszt, azaz a következő cipőmet fizeti. :)
Este pedig folytattuk a mozimaratont: Levelek Júliának, Sakáltanya, Buliszerviz.
Nemrég láttam egy riportot valamelyik német csatornán, hogy lehet írni Veronába levelet Júliának, amit egy önkéntes csoport tagjai megválaszolnak. És a film erről szól: egy amerikai lány egy majd' ötven éves levelet válaszol meg, majd megjelenik a levél küldőjének unokája, meg a néni is, és megkeresik a rég vágyott olasz urat. A vége persze totális happy end, az öregek is egymásra találnak, és persze az unoka is beleszeret az amerikai leányzóba, döcögős kezdet után.
Bármennyire csajos dolog, én még írnék is levelet Júliának. De hová kell? És hogy kell megcímezni? "Julia, Verona, Italia", oszt' szevasz? :) Komolyan mondom, ennek utánanézek! :)
Sakáltanya, Buliszerviz no comment, nagy kedvencek, bármikor jöhetnek! :)
És a Való Világot is meglestük. Szegény Anikó nem kapott otthonról senkitől karácsonyi ajándékot. Ettől elég depis lett, iszogatott, majd szerelmet valott a Béci gyereknek. Akinek persze kint van barátnője. A srác így megköszönte az érzelemkitörést, egy "Aranyos vagy!"-gyal reagálva le a helyzetet. Anikó válasza nagyon ütött: "Leszarom. Mit érek vele!". Ennyi. Ebben minden benne van.
Tegnap reggel meg hallottam néminemű népi bölcseletet. Átjött szomszéd Pista bácsi faterhoz névnapi-karácsonyi koccintásra. Én persze "Kellemes Karácsonyt"-kívántam neki- ami így tényleg hülyén hangzik, mire ő: "Gábor! A magömlés kellemes, a karácsony boldog!" . Már nem fogom eltéveszteni! :)
Aztán tesómék indultak tovább sógornőmékhez. - na, ezt megint szépen megmondtam... :) És ekkor történt egy elég fura-érdekes-hátborzongató dolog. Editék elindultak kocsival, Buksi kutyánk szokása szerint kikísérte őket- mármint az autót. Majd amikor jött vissza, üvöltött, mint a fába szorult féreg... Tesómék persze mondták, hogy nem ért a kocsihoz, én sem láttam rajta sérülést. És a kutya még mindig vonyítva, határozott léptekkel bement a lakásba. Ami neki persze tilos. De most mindenkinek le volt esve az álla, így hagytuk. Buksi meg leheveredett, és sírt... Nem tudok másra gondolni, tetszett neki, hogy így együtt volt a család, és megviselte, hogy kezdünk szétszéledni...
Jó, lehet, hogy ez így hülyén hangzik, de akkor is... Egyébként napközben többször feltápászkodott az ablakpárkányra, és onnan nézett minket... :)
Délután aztán én is visszajöttem Győrbe. Buksiba addigra visszatért az élet, de azért nem volt túl lelkes, amikor elkísért a kapuig.
Tegnap pakolás, meg döglés volt már csak a napirenden.
Ma meg már fél 6-kor néztem ki a fejemből... :/
Játszottam is egy Fehéroroszország-Pittburgh Penguins hokimeccset. Tutira mentem, a biztos győzelem reményében. Persze, hogy az NHL-csapattal voltam. És persze, hogy kikaptam 3-1-re. Aztán lementem fodrászhoz. Most meg sapkában ücsörgök, fázik a fejem... :)
A héten lesz még Écsre menés, meg utókarácsony, meg előszilveszter, meg szilveszter... Szóval nem lesz unalom... Majd még mesélek! ;)
Puszik, pacsik, éljenek a csajok! :)

2010. december 23., csütörtök

Csütörtököt mondtam

Mármint abban az értelemben, hogy mégis tegnap dolgoztam utoljára, így mától, csütörtöktől kezdtem meg a szabimat. A vége már tényleg nagyon lassan telt le, nem nagyon bírtam volna ki még a mai napot is melóban. Kezdés január 5-én.
---
Na szóval. Csaba nyerte az X-faktort, ezzel valószínűleg senkinek nem mondtam újdonságot! :) A szombati-vasárnapi tévéshow nagyon tetszett, sőt ha már a Fókuszt szidni szoktam: hétfőn nagyon hangulatos kis összefoglalót sugároztak. :) Senkinek nem szurkoltam, de jó volt nézni, hogy egyes emberkéket hogy elragadta a hév, ahogy kedvencüket biztatták facebook-on, meg itt-ott.
A ValóVilágban pedig megvan az első kizárás (Zsuzsi), és az első kieső (Leonidasz). A kizárás kapcsán azt hittem, hogy a plusz egy főt akarják vele kompenzálni, ennek viszont ellentmond, hogy ma újabb beszavazás lesz. Emberek? Olit sokan utálják, szerintem baromi jól taktikázik. Laci is szimpatikus, persze a prímet az Anikó-Zsófi-Gigi hármas viszi. Nem is tudom, miért... :D
---
Kapunk januárban 13. havi fizut. Ez amennyire váratlan, annyira jó hír! :) A gond vele annyi, hogy már össze is állt a bevásárlólistám.... :)
Íme:
- mp3-lejátszó (már említettem, kezd betelni a régi, nem nagyon tudok róla mit törölni, de nagyon kell, mert ez nekem kvázi 'segédeszköz' a napi séták során...)
- fényképezőgép (tesómét használtam, de az már náluk van, telefonnal nem tudok jó képeket csinálni... De ez a sokadik a listán, megvagyok nélküle valóban...)
- lakásba egy-két kiegészítő (tényleg csak apróságok, ez bele fog férni...)
- ruhatár-frissítés (egy-két új cucc nem ártana)
- ETO-mez (hát igen, ez több, mint egyszerű ruhadarab...:D Puma-mezem még nincs, tavaszra, amikor már rajta lesz a reménybeni új szponzor, be kéne ruházni egyre...:) )
(...)
Persze ezek közül nem lesz meg minden, kombinálni kell majd valahogy. Megoldom. :)
---
Kollégám apa lett. Az egyik legszebb dolog a világon, ezúton is szeretettel gratulálok neki. :) Beszélgettünk, és az mondta, hogy ha oda kerülök, jusson eszembe, hogy nem érdemes saját dokit fogadni. Nos... Elég messze van, amíg én 'oda kerülök', másrészről ez teljesen leendő gyermekem leendő anyjának döntése. Ha akar dokit lesz, ha nem akar, nem lesz... Ez szerintem ilyen... :)
---
Nem emlékszem, mit csináltam hétfő délután... :/ Nem, nem ittam! :D
Kedden Zsófival találkoztam az Árkádban, előtte még meló volt. No, meg Eszti kollegina tiramisuja, ami annyira finom volt, hogy öt nyelven beszélt volna. De nem beszélgettünk, hamar elfogyasztottam a nekem jutó részt. :)
Zsófi... Segafredo, nagy-nagy beszélgetés, gyorsan telő órák, nagy nevetgélések, meg valamennyi komolyság. Nagyon jó volt.
---
Aztán tegnap is találkám volt, Katával plázáztunk. Végre sikerült megvennem Kiss Ádám Szütyiő című könyvét. :) Néhol pöttyet fárasztó, de alapvetően nem okoz csalódást, nagyon jó olvasmány. :) Én már a pénztári sorbanállásnál beleolvastam, és nevetgéltem. Az emberek meg rajtam... :D
Katától pedig egy igazi könyvritkaságot, egy kincset kaptam: a Rába ETO 75. születésnapjára kiadott, azaz 1979-ben megjelent könyvet a családi archívumból! Annyira nem volt meglepetés, mert már említette, hogy nekem fogja adni, de nagyon-nagyon örültem neki, és hihetetlenül érdekes dolgok vannak benne. Például akkor volt új a stadion. Igen, ami már nincs, és aminek helyén áll a még újabb! :)
Katával dumáltunk pár órát, aztán hazadobtak, aztán itthon tévéztem, játszottam. De ez már nem újdonság! :)
---
Ma még egy-két dolgot beszereztem karácsonyra, meg gyógyszertár, meg stb. Még pakolászok, zenéket válogatok, aztán megyek Écsre. Hétfő reggelre van időpontom a fodrászhoz, azaz vagy akkor, vagy vasárnap este jövök vissza.
---
Így aztán tényleg nem maradt más hátra, mit hogy Szeretetteljes, Boldog, Békés Karácsonyt kívánjak minden kedves rendszeres és rendszertelen, ismerős és ismeretlen Olvasómnak! :)

2010. december 19., vasárnap

Műsorváltozás

Bakker... Pénteken melóban olyan voltam, mint egy kisgyerek! :)
Történt ugyanis, hogy Pista kollégámtól és Barátomtól - :P :) - kaptam két régóta vágyott játékot PS2-re, és egész nap tűkön ültem, hogy teljen már le a munkaidő, és húzhassak haza játszani... :)
Egy munkatársnőmnek és a Kisalföld Volánnak hála rekordgyorsasággal, kb. fél 3-ra itthon voltam, ültem is be a PlayStation elé. :)
Aztán jött hozzám tesóm sógora, németül írtunk motivációs levelet, a végén pedig játszottunk. :)
Este tévé, a Barátok közt után pedig ismét játék! :D
Anyu bent aludt, elterveztünk, ahogy írtam is, hogy szombaton szétnézünk az Árkádban. De a hó keresztülhúzta számításainkat: Anyu inkább hazament Écsre.
Én pedig maradtam, és ha olcsó poénnal kívánnék élni, azt írnám, hogy utána egész nap hokiztam. :) Nyugi, senkit nem óhajtok a szexuális életemmel - haha :) - terhelni, a két játék közül az egyik jégkorong, a másik pedig kosárlabda. :P
És én inkább kosaraztam. Érdekes, izgalmas játék, csak az a gond, hogy a büntetődobás trükkjére képtelen vagyok rájönni. Volt olyan meccs, hogy - ahogy mondani szokás - "mezőnyben egyenrangú ellenfél" voltam, aztán mégis kikaptam vagy harminc ponttal.
Jaja, aztán húsz büntetőből bedobtam vagy hármat... :/
Edzés üzemmódban aztán egész jó volt, meccsen meg persze újra fostalicska...
Néha szünetet kellett tartani, hogy lehiggadjak. Már nem csinálhatom azt, amit tizenegykét éves koromban, hogy a Sega MasterSystem nevű "konzolon" kikaptam egy játékban, földre rántottam a gépet, ugráltam rajta, és/vagy a joystick-kal kezdtem csapkodni... Vadállat! :D
Volt egy kis alvás is, meg tévé: X-faktor. Tök örülök, hogy nem vagyok fan... :) Így teljesen semlegesen tudom nézni, de tény, vannak nagyon szép produkciók vannak...
Ami ledöbbent: ismerőseim között olvastam facebookon, hogy Tolvai Reni (Megasztár) "román", az X-faktoros Nikolas pedig "szlovák"... Nem ismerem őket közelebbről, lehet, hogy annak vallják magukat.
De kötve hiszem. És anélkül, hogy magyarkodnék: ennyire foghatatlan fogalom a "határon túli magyar" kifejezés? Jó-jó, nekem voltak felvidéki osztálytársaim, így viszonylag korán megértettem ezeket a dolgokat, de akkor is furcsa ez nekem egy kicsit... Rúzsa Magdiról nem hallottam, hogy "lejugózták" volna, pedig ő példának okáért vajdasági...
Na mindegy... Ha rossz nyomon vagyok, javítsatok ki! :)
Ma aztán pótoltam az Árkád-látogatást. Rengetegen voltak, de most senkire és semmire nem akadtam ki... :) Mondjuk picit magamra igen, mert nem vagyok egy jó ajándékvásárló, és nem nagyon voltak ötleteim... De a végére szerintem elég ügyes voltam.
Jaj: ezúton köszönet a Saturnos biztonsági őr bácsinak, aki beengedett hátizsákkal, mert betelt az összes csomagmegőrző. Sőt kifelé még intett is. :)
Meg akartam lepni magam Kiss Ádám könyvével, de mindenhol elfogyott... Ez jó jel, ezek szerint jó a könyv... :D
Mint ahogy az Üvegtigris 3 is jó kritikákat kap.
Könyv helyett Segafredoztam egyet. Meg olyan fincsi péksütit vettem az Aranycipóban, hogy csak na... :)
Annyira jó - vagy éppen rossz? - volt látni a sok fiatal párt, ahogy mászkáltak, nézelődtek, nevetgéltek... És annyira hihetetlenül távolinak tűnik ez a "hétköznapi boldogság"...
Ma - nem fogjátok elhinni... :) - kosarazok, meg X-faktor.
Jövő héten csütörtökig dolgozom. Még egy-két emberkével találkozom így az ünnepek előtt, aztán pénteken majd go Écs.
Szerdára bejelentkezett a pénzügyi tanácsadó srác, aki a hitelt segített intézni. A magánnyugdíj-pénztárak helyzetértől szeretne tájékoztatni. Igen ám, de én attól félek, hogy valamire rá is akar beszélni... Azt meg annyira nem szeretném. Lehet, hogy lemondom.
Ennyi mára.
Puszik, pacsik, éljenek a csajok! ;)

2010. december 16., csütörtök

Család és karrier

A héten valamelyik nap feltettem facebookon üzenőfalra a Humanitásban megjelent interjú beszkennelt változatát.
Nem dicsekvésből, kivagyiságból vagy ilyesmi. Egyszerűen meg szerettem volna mutatni, hogy ilyen is készült velem, meg aztán azért egy-két dolgot megtudhat belőle rólam az arra tévedő régen látott ismerős. Még akkor is, ha tudom, hogy nem tökéletes a cikk. Nagyképűség nélkül állítom, én jobbat írtam volna. És nem csak magamról! :D
Mert az írás szerintem hagy némi kívánnivalót maga után, és ezt itt ki is fejtettem már bővebben, de most a képhez nem linkeltem be, nem akartam ingyenreklámot a blognak... :P
Meglepően sokan lájkolták a cikket, írtak hozzá kommentárt. Aminek persze nagyon örültem, jól esett, örülök, hogy sok embernek tetszett a kis szösszenet! :)
Aztán furcsa módon szintén ezen a héten kaptam egy e-mailt egykori sulimból, a pesti Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon igazgatójától.
A nyári találkozó után most egy kérdőívet kaptunk, amiben a suli óta eltelt éveinkre kíváncsiak. Háát, mit ne mondjak, tanulságos volt a kitöltés...
Az első rész: iskola, munkahely. Minden elkezdett iskolámat befejeztem, továbbtanultam, levizsgáztam, "többedik" munkahelyemen harmadik éve dolgozom, főállásban, teljes munkaidőben, szóval ez a rész teljesen okés, pozitív.
A második rész? Család... Nincs feleség, nincs élettárs, nincs barátnő, nincs gyerek. Nulla. Vagyis inkább mínusz...
No, de mindegy... Váratlanul, de jól eső érzéssel fogadtam, hogy volt iskolánkból így érdeklődnek utánunk...
---
Ismét "csajoztunk" munkatársaimmal. Egyik kollégám ismételten megjegyezte, hogy lejjebb kéne adnom az igényeimből. Ez nem újdonság, az viszont igen, hogy hozzátette: "kicsit lejjebb tarolhatnál, mert a személyiséged megvan hozzá, és hidd el, nem a külső számít".
Hoppácska. Kicsit lejjebb? Mi az a lejjebb lévő szint? Hol kezdődik? Meddig tart? Honnan tudom, hogy egy adott lánnyal egy szinten vagyok? És mi dönti el?
Jó, ezek persze csupán költői kérdések, de azért leírtam őket. Ha már így belelendültem. :)
És azt én teljesen kizártnak tartom, hogy a nők kapcsán bármilyen összefüggésben, bármilyen szinten tarolnék... Ez elég abszurd kijelentés...
---
Két botrányos meccsen vagyunk túl a kézilabda EB-n, vereség a hollandoktól, és biztató kezdés után a svédektől is. Morális válság, nulla akarat, szánalom a köbön.
És a hírek szerint igaz a győri urban legend... De ez titkos dolog, nem kürtölhetem csak úgy világgá...
Most a csajok a 9-10. helyen végeztek. Vagy játszanak is érte? Fogalmam sincs... De nem is nagyon érthető...
Az ETO focistái kapcsán is vannak híreim.
Egyrészt a Sztár Sport a kézis csajok helyett véletlenül focistáinkat írta be az év csapatainak listájára. Azért veretes névsor, nem? :
Magyar úszóválogatott, MKB Veszprém, DVSC-TEVA, Női kajakválogatott, Győri ETO FC
Azért ez így odabasz elég rendesen... Még a Loki csak-csak, de nem... No de mi? Hahaha... :)
Amúgy lehet, új edzőnk lesz, meg az Audi által nyújtott támogatás összegét is hallani, de várjuk csak meg a hivatalos bejelentéseket! :)
---
Legalábbis necces dolog a kormány magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos tervezete. Nem fair, és - Uram bocsá' - nem európai döntés. De kérdem én: a harcos érdekvédőket hol lehetett keresni, amikor pénztárat akartam váltani? Amikor egyenleget akartam kérni? Amikor az érdekelt, hogy miért kell egy hónap diákmunka miatt, 18 évesen belépnem?
Csak ennyi a kérdésem ezzel kapcsolatban.
---
A Jobbik pedig korlátozná a hírműsorokban a bűnügyi hírek megjelentetését. Ez a cigánybűnözés-szlogen után elég furcsa. És ugyebár mi számít bűncselekménynek? Gyilkosságok, robbantások mellett vannak ugye rágalmazási ügyek, gazdasági bűnesetek, amikről azért nem árt, ha az ember tudatlan fiát ha óvatosan is, de tájékoztatják. Legalábbis szerintem.
---
Holnap péntek. Hulla vagyok, elfáradtam, végem van...
Tesóm itthon volt, Anyu kint volt, vissza is ért épségben. Holnap lesz egy német, szombaton Árkád, aztán vasárnap estig Écs. Így az ünnepekhez közeledve kezdek belassulni... :)
Ennyi voltam.
Puszik, pacsik, éljenek a csajok! ;)

2010. december 14., kedd

Fázósan-álmosan írt poszt :)

Hát szombaton már tényleg semmi értelmes dolgot nem csináltam. Sütöttem finom melegszendvicset, aztán net, tévé, olvasás, pihi.
Ha már tévé. Nagyon nehéz a két tévécsatornán futó tehetségkutatóról írni. A TV2 Megasztárja ugye az év hangját keresi, és most esett ki Szíj Melinda, aki nekem nagyon nem volt szimpatikus, rengeteget hibázott is, de azért a tehetség láthatóan megvolt benne.
Az X-faktorban nem kimondottan a legjobb hang van a középpontban, hanem a hang, a tehetség, a személyiség. Itt pedig Norbi az, aki sorban ejti ki a szerintem jobb produkciókat nyújtókat. Jó, oké, látványos show-t nyújt, de nekem személy szerint nem tetszik, ahogy "énekel", vagyis nem énekel. Most hétvégi produkciójának pedig kimondottan paródia-feelingje volt...
Veca jobban megérdemelte volna a továbbjutást, de ez tényleg egy elég elfogult vélemény... :D
Ja, és nekem az X-faktor jobban tetszik, szereplői, hangulata, de gondolom újdonság volta miatt is... :)
---
Vasárnap 7-re beállítottam az órát, hogy időben felkeljek, 9 előtt sikerült is. :)
A 14-esen jól fel is húztam magam: a népek a busz elejébe tömörültek, alig lehetett mozdulni, a hátulja meg szinte tök üres volt... Utálom, ha ostobák az emberek... :/
Aztán bementem az intenzívre ismerős ápolókat látogatni, majd pláza, ajándékvásárlás első fejezete...
Meg mekis kaja elvitelre, itthon fogyasztva, a legjobb! :)
Itthon meg már ismét semmi nem volt... :)
---
Olvasgattam tavaly decemberi bejegyzéseket, és írtam olyat, hogy én aztán nem regisztrálok facebookra, mert nem érdekel. Pf... Azóta a helyzet változott... :) És tök fura, a sok kommentelés, pötyögés miatt elkezdtem kisbetűvel kezdeni a mondatokat. És ennek nem örülök. Nem szeretem megerőszakolni nyelvünket, rövidíteni is csak MSN-en szoktam... :D
Meg erről a sok ...-ról is próbálok leszokni, nem értem, miért kezdtem el. :)
---
Meglepett a kézilabda EB-n, hogy a svédek simán verték a norvégokat. Szerintem utóbbiak tovább akarják juttatni skandináv barátaikat. Bár ez nem oszt, és nem szoroz, látva, hogy a hollandok ellenünk 21-12-re vezetnek... Döbbenet... :(
---
És kedd van. Tegnap és ma is hazahozott Pista kollégám, úri dolgom volt, köszönöm neki! :) Sőt, ma megjavította a tévé távkapcsolóját, ezért is köszönet! :)
Anyu meg ma kiment tesómékhoz Ausztriába látogatóba. Sógornőm nézett neki vonatot, ami az ÖBB honlapján fent van, de az elvirán nincs. Azért ez fura... :)
---
Ez a hét már csak úgy elcsordogál, még semmi konkrétum nincs, de a spontán dolgoknak állok elébe... :)
Szombaton meg Anyuval Árkádolunk, ajándékvásárlás második kör, ötletem sajna nem nagyon van, majd rögtönzök... Anyu egyébként kb. harmadszor lesz Árkádban, ezt csak azért említettem meg így előre. :)
---
Azt hiszem, mára ennyi. Valamiről szerettem volna még írni, de fogalmam sincs, mi volt az. Ja: szilveszter Győrben, mozgássérült ismerősökkel, lájtosan.
És utálom, a telet, a havat, a szelet... :/
Ennél fontosabb dolgot is kihagytam, de majd legközelebb pótolok!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok! :)

2010. december 11., szombat

Mikulás reloaded

Először is: kevésen múlott, hogy Zsófival eljussunk a női kézilabda EB-re Norvégiába.
Csak azért nem megyünk, mert anyukája vasárnap jön haza ugyanonnan, és így pont elkerülnék egymást.
Na jó, ez persze nem igaz, de kétségkívül remekül hangzik. :)
Nem tudtam nézni a tegnapi norvégok elleni meccset. De azt hiszem, a 34-13-as vereség önmagáért beszél... Pont ahogy Zsófi szokta mondani: lányaink ezt elribanckodták... :(
---
Jaj... Láttam a héten a tévében Sebestyén Balázs kisfiát, Benettet. Ha jól írom... :) Annyira, de annyira aranyos a kiskölök, hogy nagyon...
Részben ide kapcsolódik egy másik téma is. Baromira nem aktuális számomra a dolog, de rájöttem, hogy alapvetően házasságpárti volnék. Vagyis... A házasságtól csak amiatt ódzkodnék, mert lehet, hogy tönkremegy, és válás lehet a vége... Az meg olyan kudarcféleség, legalábbis szerintem. De sokkal jobb, szebb, meghittem érzés valakit a feleségednek nevezni, mint a barátnődnek. Szerintem. *pöpp*
---
Szántó Dávid meg naplós lett. A nagyfülű, vigyori sportriportert korábban nem nagyon csipáztam, de aztán megkedveltem, mert lelkes volt, és nagyon felkészült. Most meg olvasom, hogy a TV2 Naplójának lesz riportere, sőt azt is kikötötte, hogy sport-témában nem szeretne forgatni... Meglepett, mindenesetre kíváncsian várom a bemutatkozását.
Megnyugodtam: nem vagyok Való Világ-függő. Legutolsó posztom óta vagy csak háttérben, vagy sehogy sem figyeltem az adást. És nem vagyok képben az utóbbi napok eseményeit illetőleg. Csak hallomásból... :)
De a Barátok közt pazar: Linda ahogy helyretette Vandát, az egy élmény volt! Nagyon csípem a kiscsajt. :)
Szíj Melinda pedig kiesett a Megasztárból. Az nem baj, hogy eddig eljutott, de tényleg durva lett volna, ha ő nyer...
---
Bulvár letudva, jöhet egy kis sport: az ETO-nál szünet, a kéziscsajokról írtam, marad a Forma-1: újra engedélyezett a csapatutasítás a sportágban, ami egy nagyon helyes döntés, mert így legalább nem kell - annyira - susmusolni... :)
És újra lesz Lotus Renault csapat a mezőnyben. Ilyen nevű autóban ha jól emlékszem, utoljára Ayrton Senna versenyzett. De erre nem vennék mérget... És most Kubica és Petrov lép a nagy elődök nyomdokaiba... :)
---
No, de most végre elérek a címhez is. Tegnap újra megrendeztük mozgássérült utó-Mikulás, és elő-karácsonyi ünnepségünket.
A felvezetés nálam elég érdekes volt, ugyanis összetörtem a kávékitöltőt. Kicsúszott a kezemből, és csak buffoni reflexeimnek köszönhetően sikerült elhúznom a lábamat, hogy ne azt találja telibe. De sajna ripityára törött. Ezért az ünnepség előtt még elmentem az "eurós boltba", és vettem egy mini serpenyőt, ideiglenes megoldásként... :)
Hm... A rendezvény a fősulis kommunikációs tréningekről ismert játékkal kezdődött: köralkotás, keresztnév elmondása, hozzá egy jellemző tulajdonság, azonos betűvel, és mindenki ismétli az összeset. Az ismétlés elmaradt, a tulajdonság meg? Pf... G-vel kb. a gusztustalan, a genya és a gonosz jut eszembe. Egyik se túl nyerő.
Most beugrott, hogy gondolkodó. Az olyan filozofikus. A gondoskodó meg nyálas... :)
Volt ajándékozás, meg sok rég látott ismerőssel találkoztam, nagyon jól éreztem magam. Sőt, lehet, hogy lesz egy új elfoglaltságom, mondhatnám, talán új területen próbálhatom ki magam, de erről még nem szeretnék írni.
Meg megismertem két nagyon kedves lányt, de róluk sem szeretnék írni... :P Meg egy harmadikat is, de vele nem beszéltünk, így az ismerkedés szó használata megint csak túlzás lenne...
Vera, akivel a tavalyi Mikulás-bulin találkoztunk először és eddig utoljára, és akkor egy nagyot táncoltunk, sajnos nem tudott eljönni... Pedig volt zene, tudtunk volna újrázni, meg karaoke-ra is lett volna lehetőség. Minket ismerve megint hatalmasat buliztunk volna, de mindegy, majd legközelebb... :)
Így viszont elég visszahúzódó voltam... :$ :)
Utána még láttunk az utcán egy menekülő prostit, meg egy felboruló részeget, akihez mentőt is hívtunk.
Szóval elég mozgalmas nap volt. Itthon meg még Barátok közt videóról, de erről már írtam. Negyed 1-kor kezdtem el aludni.
---
Az élet néha kemény dolgokat produkál: nagyon sokat jelent Neked egy lány, de esély nulla, ráadásul barátja is van.
Elhívsz valahová egy másik csajt, persze őt is "csak" barátilag.
És mégis úgy érzed, mintha "megcsalnád" őt. Pedig a valóságban nem történik semmi, egyik irányban sem...
Beteges dolog, nem?
---
Utálom ezeket a ledolgozós szombatokat. Persze csináltam ezt-azt, de nem voltam túl lelkes. És 2 után leléptem. És hulla fáradt vagyok...
Nem mentem haza Écsre, és nem is fogok.... Ebben az időben nincs sok kedvem, és állítólag már csak rosszabb lesz. Már mint az időjárás, a kedvem talán nem...
Ma punnyadok, meg terveim szerint időben lefekszem. Holnap szintén pihi, meg meglátogatom a kórházi ismerősöket.
Aztán kb. ennyi.
Majd hétfő.
Mára szerintem ennyi voltam.
Puszik, pacsik, éljenek a csajok, jó "hétvégét" mindenkinek! ;)

2010. december 7., kedd

Kenguruk földje

Khm... Továbbra is komoly gondot okoz egyes posztok esetében a címadás. Ezért, ha néha esetleg úgy gondolod, hogy egy-egy cím erőltetett, jusson eszedbe, hogy lehet, hogy megegyezik a véleményünk! :)
Legutóbb elfelejtettem elmesélni, hogy vettem új fogkefét. Ez még így önmagában persze nem lenne hír, az már viszont igen, hogy ízesített. Borsmenta ízű. Nekem ez totális újdonság. Tényleg jó érzés fogat mosni vele, frissíti a szájat, meg "masszíroz" is. Csak ajánlani tudom. :)
---
Megvettem a Red Bulletint. Egész érdekes újság. Nem csak Forma-1 van benne, hanem sok, a Red Bull által támogatott egyéb sport is. Legnagyobb meglepetésemre van egy írás Kovacsics Anikóról, a Győri Audi ETO KC, és a válogatott fiatal irányítójáról is.
Ugyancsak érdekes az a cikk, ami balesetben lebénult emberek rehabilitációjával foglalkozik. Tanulságos.
Jah, szóval nagyon érdekes újság, tetszett...
---
Szombaton délelőtt hazamentem Écsre Anyuékhoz. Leteszteltem az új utazótáskát. Nagyon jó, sokat lehet bele pakolni, mindamellett könnyű cipelni, szóval tetszetős. Csak a buszon volt egy kis gond fel-, és leszálláskor, de megoldottam.
Écsen semmi extra ismét, nagy-nagy alvások, és zabálások voltak. :)
---
Egyik este megsasoltam a blogstatisztikákat. Azt olvastam, hogy volt két látogatóm Ausztriából. Mondom de jó, akkor tesóméknak lehet, hogy végre valahára bekötötték az internetet. Aztán kiderült, hogy nem Ausztria, hanem Ausztrália.
Tudod, Dumb és Dumber:
"- Aranyos az akcentusod, honnan jöttél?
- Ausztriából.
- Ahaaa... Kenguruk földje!"
Haltalmas még mindig. :)
---
A minap fent voltam MSN-en, egyik srácnak a következő volt a személyes üzenete:
"Épp szerelmet vallok, ÚGYHOGY KUSS!!!"

Ezen a hasamat fogva, könnyezve röhögtem! :D Tiszta romantikus... :) Fiatalság, bolondság! :)
---
Foci VB 2018 Oroszország, 2022 Katar. Nagyon meglepne, ha ezek szimpla sportszakmai döntések lettek volna. Erről ennyi azt hiszem elég is lesz.
---
Az újságosnál láttam egy bulvárlap címoldalán, hogy a Való Világos Gigi szerepelt egy horrorpornóban. Na, most az mi az? Nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel a fogalommal, de talán jobb is! :)
Amúgy továbbra is "Alekosz-fan" vagyok, annak a csávónak nagyon komoly gondolatmenetei vannak... Kész vagyok tőlük. Majd fel kéne jegyeznem párat. :)
---
Tegnap délután összefutottam két volt munkatársnőmmel, és Rékával megbeszéltünk mára egy hirtelen felindulásból történő Segafredot. De aztán le is mondta, majd jövő héten pótolunk.
Úgy néz ki, szintén csúszik egy másik tali is... Azt is nagyon remélem, hogy miharabb tudunk pótolni...
Ma megbeszéltük munkahelyemen az ünnepi menetrendet. Ezeszerint december 23-ig meló. Aztán elvileg 10-én kellett volna csak kezdenem, ami nem hangzik rosszul, de öt nap szabi az év egészét tekintve nagyon hiányozna, így szerdán már kezdek.
Jaj, de várom már a pihit... :)
---
Péntek alkoholmentes-lájtos mozgássérült pót-Mikulás, szombat meg munka. ETO-meccs már tuti sztornó, még ajándékvásárláson gondolkodom. Szombat délután, vagy vasárnap. Ez utóbbi esetben viszont hétvégén nem mennék Écsre.
Szóval erre még aludni kell.
De a szándék megvan: kivételesen nem szeretném az utolsó pillanatra hagyni... :)
És még fogalmam sincs, hogy hol leszek szilveszterkor... Még megeshet az is, hogy otthon Anyuval tévé előtt. Vagy itt Anyuval tévé előtt. Vagy itt egyedül... Na, az lenne csak a depi feeling... :/
---
Jaj, de jó lenne, ha jönne egy telefon, vagy SMS, hogy csütörtök... Jaj, de örülnék neki... :)
---
Kolleginának ezer köszönet, hogy elhozott egy darabon. Jóval előbb hazaértem a szokásosnál, és még túlóráztam is! :) Írtam egy posztot, és a kézi EB nyitómeccséig még fürdök-vacsizok is! Dankee! :)
---
Ennyi.
Puszik, pacsik, éljenek a csajok! ;)

2010. december 4., szombat

Szombat hajnali kávé után :)

Basszus... Olyan hülye érzéseim vannak az előző posztban a mozgássérültekkel kapcsolatban leírt dolgok miatt. Pedig az a baj, hogy teljesen fedik a valóságot.
Nem mentegetőzésként, de megjegyzem, hogy nem engem ért támadás; a megszerzett diplomámat pedig továbbra sem tartom érdemnek. Köszönettel tartozom családomnak, hogy végig támogattak, csak így sikerülhetett, rengeteg sorstársamról viszont ez nem mondhattam el.
A vacsoráért meg fizettem. De ez így van rendjén. :)
---
Jaaj... Csütörtök este befészkeltem magam újdonsült olvasókuckómba, és Hitler menedzsereiről olvasgattam. MSN-en rejtve voltam. Aztán írt egy leányzó, hogy ott vagyok-e a közelben. Hát neki mindig, ne vicceljünk! :) Így visszaültem a géphez, és láthatóvá tettem magam, mert nem szeretek rejtve beszélgetni: nem minden sor szokott átjönni, a hangot meg nem szeretem kikapcsolni, mert elfeledkezem róla. :)
Aztán szinte rögtön írt egy másik, ugyancsak szívemhez közelálló lány is. Majdnem éjfélig beszélgettünk. Pedig ezt hétköznap nem szoktam. :)
---
Kezdi elkapni az embereket ez a téli feeling. Egyre többen hívnak forralt borozni. Ez tök jól esik, örülök, hogy ennyien gondolnak rám. Ezzel csak annyi a gond, hogy nem szeretem a hideget és a forralt bort. Én sem szeretek a hidegben ácsorogva forralt bort iszogatni. :) De mindenképpen ki fogunk találni valamiféle áthidaló megoldást! :)
---
Mostantól rendszeresen, napi szinten meg fogom nézni a freemail-postafiókomat. Tényleg, megígérem! Annyi programot, poént, ismerős üzenetét buktam el mostanában, hogy ezen változtatni kell. Oda fogok rá figyelni! :)
---
A hétvégén több fősulis szaktársnőm is a városban lesz, egy másikuk meghívására. És írt egyikük, hogy tartsak velük ma este egy forralt borozós-biliárdozós estére.
Rendes tőle, hogy szólt, még ha ilyen későn is. Csak épp... A probléma egyik részét már említettem, ami persze nem ok arra, hogy kihagyjak egy ilyen találkát. De ez egy kicsit már kapcsolódik az "osztálytalálkozó-fóbiámhoz". Ők többen már férjhez mentek, családot alapítottak, én meg...?
Meg aztán a jövő szombat munkanap, utána meg lehet, hogy ETO-meccs lesz, vasárnap meg tervek szerint karácsonyi ajándékvásárlás. Akkor nem megyek tehát haza, most viszont kéne.
De azért természetesen kíváncsi vagyok a lányokra, remélem, majd azért sikerül pótolni az összefutást...
És néhány kollegina is szólt, hogy menjek el velük ma este Pirate-ba. Ezt is lemondtam, tényleg haza kell nézni.
---
Ma a 10.45-össel megyek Écsre. Egy csomó jó filmet fel kell raknom DVD-re. Ebből gyakran nagy alvás szokott lenni. :)
Ja, és székelykáposzta lesz az ebéd! :D
---
Szerdai meccsük után három Debrecen-játékos randalírozott az ukrán Harkiv városában. Takarodó után kimentek sétálni a városba, és ha már arra jártak, beverték az ottani lengyel konzulátus (nagykövetség?) őrbódéjának ablakát. Ezek a lokisták valahogy vonzzák a balhét. A bundaügy, Bodnár szerencsétlen gázolása, a Rudolf szerződése körüli szerencsétlenkedés, Máté elfelejtett nevezése, és most ez. Azért hihetetlen, nem? Másrészt: a klub azért foglalt az Európa Liga-meccs utáni éjszakára is szállást, hogy a játékosok pihenhessenek, ne kelljen azonnal repülni. Nos, az említett incidens olyan hajnali fél 3 táján történt. Profi, részben válogatott focistákról van szó, akik akkor még nem tudták (!) hogy a hét végén elmarad a forduló. Sportemberhez méltó viselkedés, nesze!
Jó lenne, ha valamit már a pályán villantanának végre, mert ez a két év alatt két csoportkör valahogy nem kényeztette el a szurkolókat. Viszont a hírekbe gyakran beférnek!
---
Igaz, csak háttértévézésként, de nézem a Való Világot. Csakúgy, mint a Barátok közt-öt. Tehát sokak szerint primitív ember vagyok... :) Egyébként tegnap pont nem láttam a beszavazó műsort. Igen, nézem, mert érdekel, mit csinálnak, miről beszélgetnek. Hátha tanulok valami hasznosat! :D - pff... ez talán nem a legjobb érv a műsor mellett... :D -.
Eddig a legpozitívabb csalódás nekem a műsorban Gigi. Amilyen majom volt beszavazáskor, egész normális. Külső alapján egyértelműen Anikó-párti vagyok! :)
Olivér meglepően szimpatikus. Alekosz meg beszarás. Elkezd valamiről beszélni, és fogalmad sincs, hogy a végén hová fog kilyukadni. Azt hittem, egy magabiztos, vagány csávó, aztán kiderült, hogy közel sem az... :) Szandika meg továbbra is no comment... Pedig a műtétei előtt egész helyes volt még... :O
Tegnap néztem Megasztárt is. Ezt a szériát nem nagyon követem. A zenéhez meg főleg nem értek. De ez a Melinda? Ügyes, meg aranyos, meg nagyon hollywoodi sztori lenne, ha megnyerné, kapva egy nagy esélyt az élettől. De a győzelmet nem érdemli meg! Szerintem...
---
Ma a Nemzeti Sporthoz adnak Red Bulletint. Hogy mi ez? A Red Bull exkluzív kiadványa, amit legjobb tudomásom szerint amúgy csak a versenyhétvégék helyszínén szoktak árulni. Ezért fel vagyok csigázva. :)
---
Szóval most Écs. A jövő hét? Hm... Csütörtökön lehet, hogy lesz egy találka, nagyon szeretném, ha összejönne. Pénteken Mikulás a Camelotban, a szombatot pedig már írtam: munkanap, aztán ha az időjárás engedi ETO-MTK Magyar Kupa-meccs.

2010. december 2., csütörtök

Fogyatékosságaink

Huh... Szóval akkor a péntek este.
Nem tudom. Valahogy amikor mozgássérültek között vagyok, olyan dolgokat tapasztalok - főképpen hivatalos oldalról -, amiket nem lenne szabad. Kicsinyesség, kétszínűség, közömbösség, "Leszarom-tabletta" következetes használata...
Értem én, a politikában, és minden szervezetben egyre nagyobb szerepet játszik az önzőség, a saját pecsenye sütögetése, de egy érdekérvényesítő/segítő szervezetnél ez teljesen elfogadhatatlan.
Meg az az impotens tehetetlenség... Bejelentünk egy látszatintézkedést, örülünk, hogy ennyit sikerült összehozni, és sírunk-rívunk, hogy nem sikerült többet kihozni belőle. Pedig egy-két telefon, egy-egy levél a megfelelő helyre, és talán lehetne valamit mozdulni- előre.
Írjak példát? Két 11 éves kislány csak versenyen kívül tud részt venni úszóversenyeken, mert fel kéne őket vinni kategorizáló orvosi vizsgálatra Pestre, és ez eleddig nem történt meg. Ez elég szomorú, nem? Sportolsz, edzel-felkészülsz, elutazol versenyre, de tudod, bármilyen eredményt érsz el, nem értékelnek, mert nincs kategóriád, ami azért 11 évesen baromira nem rajtad múlik...
És erre az este díszvendége, az épek sportjában megyei szinten eléggé ismert úr, aki egyébként hatalmas kapcsolati tőkével rendelkezik, közli, hogy Budapestre nem felmegyünk, hanem le, mert mi vagyunk nyugatabbra, fogjuk már fel pozitívan a dolgokat!
Igen basszus, ez a probléma lényege, alfája, és ómegája, hogy Budapestre felmegyek, avagy le. A két lánynak attól aztán meglesz a sportorvosija, igaz? Édes jó Istenem...
Meg ha valaki valami eredményt - diploma, nyelvtudás, külföldi ösztöndíj stb. - tud felmutatni, azt fúrni kell, beszélni róla faszságokat a háta mögött...
Szóval ja. Nem volt egy lélekemelő esemény.
És hogy miért nem próbálok tenni ellene, "ha már olyan nagy a szám"?
Húsz-harminc éve bebetonozott pozíciókról beszélünk, meglévő - bár ki nem használt - kapcsolatokkal, teljes külső elfogadottsággal, változtatási hajlandóság nulla.
Nekem ehhez se kedvem, se energiám nem lenne.
Persze ha bármiben kérnék a segítségemet - mondjuk nyelvismeret levélírás stb. -, örömmel segítenék.
Ja, és ez a történet szerintem nem elsősorban rólunk, "integráltan" élő és dolgozó mozgikról szól. Nekünk megvan a magunk kis élete, baráti köre, hobbijai. De aki egész nap a négy fal között van, és szinte egyetlen kapcsolata a külvilággal ez a szervezet... Nos, őket nem irigylem...
Egyébként jövő pénteken lesz ifjúsági klubunk Mikulás-ünnepsége. Kötöttségek, "nagyon hivatalos" emberek nélkül. És az furcsa módon jól is fog sikerülni. Biztos vagyok benne.
---
Hivatalos: holnap nem lesz Siófok-ETO meccs, és az egész forduló elmarad. Jobb is, ilyen időjárásban semmi értelme játszani, nem tudom, ki volt az az idióta, aki kitalálta, hogy pont decemberben kell ráhúzni... Szerintem két-három szerdán játszani kellett volna, és meg is lenne oldva a probléma.
---
Hó, jég, ónos eső: tegnap volt itt minden, mint a búcsúban. Szerencsére épségben hazaértem, és Anyu is itt aludt, nem ment haza Écsre.
Rokonok vagyunk: ő épp egy késsel vágta el az ujját, és kezdte ma a balesetin a napot. Bár szerintem az én sörösüveges balesetem jóval nagyobb bravúr volt... :)
---
Meghalt Leslie Nielsen amerikai színész, a Csupasz pisztoly-, és az Airplan-filmek főszereplője. Gyerekkori nagy kedvenc volt ő is. Tegnap leadták a Drágám, add az életed című filmjét, ami nagyon tetszett, meg is fogom nézni. De tegnap elaludtam rajta. Így véletlenül felvettem a ValóVilág beszavazó műsorát... Jaj, az a szilikonos picsa, aki bekerült... Hogy néz már ki? És hogy beszél már? Reggel a filmre tekertem vissza a kazettát, hát majdnem eldobtam a távkapcsolót... :)
Én von natur aus vagyok ronda, ő meg még dolgozott rajta egy kicsit... Tipikusan az a nőtípus, aki ha élőben találkoznánk, úgy nézne keresztül rajtam, mintha mondjuk egy ruhafogas lennék - nem tudom, miért ez jutott eszembe...:) -, és ha még be is szólna mellé, közölhetném vele, hogy az érzés kölcsönös! :) Jaj, de ramaty...
---
Holnap péntek. És vége a hétnek. Vagyis két és fél nap passzív pihenés következhet, bárhogy gondolkodom, semmi konkrét nincs betervezve. Az mondjuk lehet, hogy szombaton teszek egy "felvezető kört" a karácsonyi bevásárlás kezdéseként, de ez még nem tuti...
Jövő szombat pedig munkanap. Ez persze sosem szokott olyan jajdekemény lenni, de azért mégis csak felkelni, bemenni...
Na, mindegy, kibírható... :)
És ennyi.
Puszik, pacsik, éljenek a csajok! :)