2012. február 4., szombat

Rendkívüli állapot

A röpködő mínuszok és a várt hatalmas havazás milyen egyfajta "pánikhangulat", "rendkívüli állapot" van az országban.
Kis családunkban is, így én maradtam Győrben, Anyu pedig kivételesen már ma bejön, és akkor holnap itt vészeljük át a várható igazán rossz időt, meg aztán nem kell a várható közlekedési nehézségeken agyalni...
---
A múlt vasárnap fénypontja férfi vízilabdásaink olaszok elleni EB-bronzmeccse volt. Hatalmasat játszottak a srácok az utolsó negyedben, megérdemelten szerezték meg a 3. helyet, és remélem, ez jó alap az újabb olimpiai aranyérem felé vezető úton.:)
Utána Dáviddal németeztünk, aki ugye félévkor megbukott, vészesen közeledik az érettségi, így az alapok lerakása helyett elég "célorientált" oktatást folytattam, remélhetőleg meglesz a hatása.
---
Hétfő. Munka után megint a szokásos németóra volt, egyfajta "összefoglaló-ismétlő" órát tartottunk, nem is baj, mert lassan a hetedik leckét kezdjük meg.:)
Kedd. Elaludtam. Valami rejtélyes okból kikapcsolódott a telefonom. 4-kor még megnéztem rajt az időt, fél 5-kor keltem volna, ehelyett, 6.11-kor néztem rá a videó órájára.
Ezután már nem siettem dolgozni, szépen nyugodtan készülődtem, 8 körül értem be. De nem maradtam tovább, ami nem is baj, mert így össze tudtam futni Gege barátommal a szökőkútnál, és betérhettünk a Vendelinbe egy kávéra.:)
Szerdán a "kórházi lányok" jöttek németre, ezúttal már másfél órára, és nagyon gyorsan eltelt az idő, még egy pár percet hosszabbítottunk is. Élményszerű tanulás.:D
Csütörtökön nem volt német, egy kicsit tovább maradtam a munkahelyen. Este meg megnéztem a "közszolgálati" Fábryt. Nem volt se jó, se rossz, a visszatérés alkalmából azért emlékezetesebb műsort vártam volna.
Reggel rendhagyó módon nem olvastam meló előtt Nemzeti Sportot, mert egy kolleginával egyszerre érkeztünk meg...:)
Este meg majdnem nem tudtam olvasni, mert kiégett az olvasólámpán égője...:/ Amit aztán megcseréltem a "németezős asztalnál" lévővel, ma meg abba akartam venni, de nem kaptam a plázában...:/
Péntek. Legfőképpen k.rva hideg volt, mint a héten szinte minden reggel. Szerintem én még nem fáztam ennyire...:/ Legalábbis nem emlékszem rá...:)
"Szöszmötölős", adminisztrációs munkanap után Adrival és húgával találkoztunk, ismét a Vendelinbe ültünk be. Előtte meg a dm-ben futottunk egy kört...
Jó volt kicsit beszélgetni. Volt miről, Adri a héten diplomás lett, ezúton is gratulálok neki!:)
Este PlayStation, folytattam a bajnokságomat. Volt egy nagyon izgalmas meccs: a Barcelonával 4-0-ra vezettem az Olimpique Marseille ellen, majd 4-4, kiállították a kapusomat, és ezután nyertem 6-4-re. Tök jó volt, bár gondolom nem ez a blog történetének legérdekesebb információja..:D
Ma majd a folytatásban szuperrangadó: Bayern München-Real Madrid következik, a bajorokat irányítom..:)
---
Ma ahogy írtam, már voltam a plázában. Bolt nincs, égő nem volt, szóval nem jártam sikerrel...
Már semmi fix program nincs tervben. Playstation, tévé, na meg Itxako-ETO női kézilabda BL-meccs.
Nagyon jó híreket hallok mostanában a csapatról, így mindenképpen megnézem a meccset, sőt lassan ideje lenne újra kizarándokolni a Magvassyba, és a helyszínen megtekinteni egy mérkőzést...:)
Holnapra ugyancsak semmi extra, max. annyi, hogy Anyuval rendezkedünk, meg lehet, hogy elfutok Árkádba villanykörtéért...:)
Ja, meg egy fordításra váró magyar szöveggel ismerkedek...Nem lesz egyszerű...:/
---
Még pár dolog dióhéjban.
Gyorsan telik az idő: kiszabadult a "viszkis rabló". Még emlékszem az elfogása-menekülése-elfogása körüli hercehurcára, és lassan már szabadul. Előbb kijött, mint Stohl Buci..:D
-
Csődbe ment a MALÉV. 66 év után végleg leáll a magyar légitársaság. Igazából nem dőlök a kardomba, életemben egyszer repültem, egy tényleg emlékezetes Pér-Győr-Pér kört, de a Malévnak sosem voltam utasa...
Biztos vagyok benne, hogy hamarosan új néven, többé-kevésbé ugyanazzal a menedzsmenttel indulnak újra, természetesen a megfelelő kríziskezelés okán kiosztott busás sikerdíjak kíséretében...
Meg Novák Csaba is elhunyt...Tiszta dráma ez a Barátok közt...:( :)
-
Döbbenetes ez az egyiptomi stadionkatasztrófa...Több mint hetven halott...Még a képeket is fáj megnézni...
Azért az szerintem biztos, hogy itt nem "szurkolói rendbontás", hanem egyfajta politikai provokáció történt...Szörnyű...:(
-
Másfél év felfüggesztett börtönt kapott Adrian Sutil, a Force India egykori pilótája, aki a kínai futam hétvégéjén a Lotus csapat egyik vezetőjének okozott súlyos sérült egy partyn kialakult nézeteltérés során.
Ha már Forma-1: közeledik a tavasz!:) Na jó, ha ez nem is igaz teljesen, azért a következő szezon autóit már elkezdték bemutatni! Remélem az új Ferrarival Alonso azért pár futamot meg fog nyerni.:)
-
"Túl jó nő a csajom". Ez csak az amerikai filmekben működik...Főleg akkor, ha az illető lányt meg sem merem szólítani, még akkor sem, ha tudom, hogy nagyon-kedves aranyos. Csak éppen nem kicsit vadóc.
És az ilyen lányok aztán főleg nem rám várnak...
-
Nem a fenti bekezdés miatt, de le kell írnom: a nagy téli uborkaszezonban mintha divatba jött volna a kavarcolás, az egymás dolgaiba való beleavatkozás, azokon csámcsogás, az oktalan, megmagyarázhatatlan bemószerolás.
Nem értem, hogy ez miért jó egyeseknek...
Na mindegy is, nem vagyok hajlandó ezen idegeskedni...
---
Ennyi mára.
Jó hétvégét mindenkinek, vigyázzatok magatokra!
Öltözzetek részlegesen, vezessetek óvatosan!:)
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!;)

2012. január 29., vasárnap

Vegyesfelvágott reloaded

Nem nagyon terveztem mára bejegyzést, de aztán elég sok minden történt, meg eszembe jutott, hogy mégis írok. A pontos felépítés még nincs a fejemben, de majd rögtönzök...:)
Tényleg annyi téma van a fejemben, hogy kezdem azt hinni, egyfajta "másodvirágzását" éli a blog...:P
Csütörtökön vacsora közben leesett az állam... Az RTL Klub híradójában egykori főiskolás csoporttársnőm forgatott anyagot egy mozgássérült ismerősömmel. Jó, ez mondjuk annyira nem meglepő, mert Judit nyugat-magyarországi regionális tudósító, Móni pedig evezésben a londoni paralimpiai kvóta megszerzéséért küzd, de azért mégis furcsa volt őket együtt látni...:)
---
Pénteken egy újabb "horror-nap" volt a munkahelyen, rengeteg tennivalóval. Így legalább gyorsan eltelt. :)
Aztán zárásként teljesen váratlanul beszélgetni kezdtünk valakivel, szinte ismeretlenül... Furcsa volt: elég rendesen beavatott lelkének-magánéletének legbelső titkaiba...Aminek egyfelől nagyon örültem, mert a bizalmába fogadott, másrészt viszont elég "ijesztő" volt így szinte ismeretlenül "osztozni" a terheken...
Az ő kiléte egyébként "nem fontos", és főképp azért nem, mert ez az én blogom, nem az övé...:P Ez persze irónia. Nem azért, de ez egyértelmű...:)
Munka után Anyuval elmentünk nagybevásárolni. Ez azért volt újdonság, mert még sosem voltam Lidl-ben...Hát egy élmény volt...:)
Este vízilabdát-néztem, fiaink elügyetlenkedték a Montenegró elleni elődöntőt. Nyerhető volt, de nem jött össze...Azt hiszem, ma lesz a bronzmeccs az olaszok ellen. A csapat pedig amúgy is olimpia-specialista...:)
Meccs közben MSN-maraton Ebivel...:)
---
Szombat. Maradtam Győrben, mert az előző posztban említett "állásinterjús sráccal" megbeszéltük, hogy még valamit segítek neki lefordítani. Aztán nem jött, és nem is szólt előtte. Még szerencse, hogy panaszkodtam facebook-üzenőfalon, mert így tudott írni a felesége, hogy neki kellett volna szólnia, hogy közbejött valami, de elfelejtette.
Picit kellemetlenül érintett a dolog, mert mentem volna ki Anyuval Écsre, de így legalább letudtam a cipővásárlást az Árkádban, és a Segafredo-ba is beültem egy kávéra. Ahol az avon-rendelést is összeírtam.:D
Közben a csajok megszerezték a bronzot a vízilabda EB-n, Anyuval meg hármasunk lett a lottón.:)
Este ismét MSN Ebivel.:)
---
Vasárnap. Benzinkút, Nemzeti Sport, cigi, jégoldó spray.:) Aztán még rendrakást tervezek mára, meg lesz egy németóra is. Alsó szomszéd srác bukott félévkor, most megkezdjük a felzárkózást...:)
Hétre beállított óra mellett 9.10-kor keltem. Azt hiszem, alváshiányom volt. De nem biztos...:)
---
Most két sportos téma jön, aki gondolja, ugorja át ezt a bekezdést!;)
A csütörtöki Nemzeti Sportban egy érdekes összeállítás olvasható Rubens Barrichellóról.
A brazil pilóta befejezi 1993 óta tartó Forma-1-es pályafutását. 325 futamon indult, ami rekord, szerintem nem megdönthetetlen, mert most már egyre fiatalabb pilóták vannak a mezőnyben, és szerencsére a sportág is egyre biztonságosabb.
Senna halála után ő volt az egyik kedvencem. Első futamgyőzelmét 2000-ben a Német Nagydíjon szerezte, ő a dobogón bőgött, én meg a tévé előtt. Győzelem a 18. helyről indulva, brazil himnusz 7 év után, nagy dolog volt az akkor...Ma már mondjuk ennyire nem ragad magával a sportág...
Mindent egybevetve szép volt, Rubens, de azt sajnálom, hogy túl sok időt pazarolt el a karrierjéből Schumacher "másodhegedűseként"....
---
Feljuttott az A-csoportba a magyar női U18-as jégkorong-válogatott. Tette mindezt úgy, hogy előtte még a divízió I-es VB-részvételért is selejtezőt kellett játszaniuk. És hogy miért olyan nagy dolog ez? Leendő ellenfeleink közül az USÁ-ban 85 ezer, Kanadában 55 igazolt női jégkorongozót tartanak nyilván. Magyarországon ez a szám 184. Nem ezer: fő.
Amikor hallottam, hogy jégkorong, meg nők, először azt hittem, hogy olyan NDK-úszónő feelingje van a dolognak. A képet elnézve megállapítható, hogy ez nem így van.:)
Egyikük, Gasparics Fanni pedig a téli ifjúsági olimpia speciális jégkorong ügyességi számában szerzett ezüstérmet.
Szerintem hatalmas gratuláció jár nekik!:)
---
Számmisztika. Nagyszüleim az egyik ágon 1907-ben és 1917-ben születtek, a másikon 1909-ben és 1919-ben.
Apám születési éve 1942, Anyué 1952.
Bátyám 1975-ös születésű, felesége 1985-ös.
Ezek szerint az én jövendőbelim 1991-ben jött a világra...:) Háát, amilyen 1991-es lányokat én ismerek...:$ :)
Hm...Azt azért megjegyezném, hogy ez csak poén, játék a számokkal. Nem ez alapján keresgélek, még ha vicc szintjén eszembe is jut az összefüggés...:)
---
Eddig csak a csajokat nem értettem. Most már azt sem értem, mások hogyan gondolkodnak rólam, és a nők viszonyáról...:O :D
A nekem tetsző lány túl "szűzies", az a bombázó meg, akinél nyilván semmi esélyem nem lenne, "próbáljam meg, mert látszik, hogy aranyos velem, szimpatikus vagyok neki"....Bonyolult dolgok ezek.:)
Tudnék írni egy frankó tanmesét arról, hogy valóban nem kell mindent túlagyalni-túlspilázni, privátban szívesen el is mesélem, de itt inkább nem...:) Ez is többszereplős történet...:$ :)
---
Mág Bertalan-krimit olvasok. Szocialista retro-krimi...
Érdekes kordokumentum, nem kell túl sokan gondolkodni a cselekményen...
Picit olyan, mint az M2-n szombaton ismételt Kántor rendőrkutya-történetek a Rex-felügyelő után....:)
---
Huh...
Befejezem, jó?
Kicsit sok volt ez így mára...:)
Jók legyetek, vigyázzatok magatokra!:)
Puszik, pacsik, éljenek a... a csajok!;)

2012. január 26., csütörtök

Rendhagyó

Annyiban mindenképpen, hogy hosszú idő után "rendes" hétköznapon, tehát meló után írok.
Hol is tartottam? Régen vártam annyira meccset, mint vasárnap az Izland elleni kézilabdát. Aztán csúnya pofáraesés lett a vége. Simán kikaptunk, és nem ez volt az EB egyetlen váratlan eredménye.
Hétfőn elmaradt a német, helyette pihentem. Ja, és még meg kell említenem, hogy két kolléganőmtől nagyon kedves születésnapi ajándékot kaptam. Hogy konkrétan mit, az maradjon a mi titkunk...:)
Az már csak hab volt a tortán, hogy egyikük haza is hozott. :)
Kedd. Két új tanítvánnyal kezdtem németezni, mindketten lányok, és ők is az "egészségügyi vonalhoz" tartoznak. :)
Aranyosak-kedvesek, és az első órán ügyesek is voltak, teljesen meg voltam elégedve. Sőőt....:) Felírtam még a kis cetlimre, hogy "telepátia", szóval valószínűleg valakire gondoltam és rámírt... Őőőő eszembe jutott: valakinek üzentem facebookon burkoltan személyeset, és vette a lapot. És meglepődtem. Ez volt a nagy sztori. :)
A kézi EB-n a szlovénok következtek, újabb vereség, egyre nehezebb helyzetbe került a csapat...
Szerda. Kezdődött a hét "fura" része. Először is fél 6-kor keltem, ami hétköznap nálam már későnek számít. Fél 5-re állítottam a telefont, aztán hatszor tíz perc szundi után sikerült felkelnem. Ilyet kb. főiskola óta nem adtam elő, bár akkor nem voltam mérges, ha egy unalmas előadást "lekéstem"...:)
Aztán reggel a buszon elfelejtettem jelezni leszálláskor. Az is csak nehezen esett le, hogy nem nyílik. De szerencsére még sikerült átloholnom egy másikhoz, így nem kellett visszasétálnom egy megállónyit.
---
Csajok. Ismét írtam volna valamit, de ez most kimarad, talán majd hétvégén....:)
Ja nem. Félek az ismerkedéstől. Félek "a lányoktól". Csak azt nem értem, hogy miért? :) Mármint hogy igen, mozgássérült vagyok, nem sokon múlott, hogy sokkal súlyosabban sérüljek meg...Akkor pedig nem lenne most "A", meg "B", meg "C" leányzó, akikhez nem merek odamenni, mert mi van, ha kiröhög...
Akkor lenne 24 óra ágyban fekve, családi öröm, hogy felismertem Berényi Mikit a tévében, és ennyi. Little-kór. Ennyi.
Akkor meg mitől fosok?
Na jó, ez leírva igen egyszerű, a megvalósítás kissé bonyolultabb, de a lényeg ez...
---
Szerda este volt egy több mint egyórás telefonos "állásinterjú", amin én a tolmács szerepét töltöttem be. Elég rendesen leszívta az agyamat. Még a fürdőben is elfelejtettem befűteni. Így csak meccs közben, a szünetben mentem el zuhanyozni.
X-eltünk a horvátok ellen, ami egész jó eredmény, de a két vereség miatt "csak"' 8. helyen végeztünk. Mindegy, szép volt ez így is, a csoportmeccsek hatalmas élményt jelentettek, bár a végére sajna rendesen elfogytunk...
A vízilabda EB-n pedig a fiúk és a lányok is elődöntősök. Szóval ott még bármi lehet.
Este meg Barca-Real volt. 2-2 lett, 2-0-nál elaludtam, a lényeg, hogy a gránátvörös-kékek jutottak tovább a Spanyol Kupában.:)
---
Csütörtök. Sikerült überelni a tegnapi teljesítményt. Hatkor keltem. De ez lényegében így volt tervezve, csak épp arra nem gondoltam, hogy elalszom a focimeccsen...:)
Egyáltalán nem siettem, a kávémat sem felhörpintettem, hanem szépen komótosan ittam meg. Hihetetlen, milyen heringjáratok voltak a buszon...:
Majdnem eldurrant az agyam, a Honvéd ligetnél akkora tumultus volt, hogy ott lehetetlen normálisan közlekedni...:/
Aztán a 7-esen láttam egy kedves ismerős lányt, mosoly-integetés, és vissza is rántott furcsa "tömegundoromból"...
A meló ma durva volt. Úgy éreztem magam, mint egy tőzsdeügynök: egyfolytában telefonok-mailek, nagyon kemény volt...
8-ra értem be, de 4 körül már itthon is voltam, hála Gergő kolléga fuvarjának...:)
Mára már csak pihenés van betervezve, holnap pedig munka után kivételesen nem megyek haza, mert szombatra van egy kisebb fordítás.
Sok alvás, playstation, filmek, ez a terv. Meg jó lenne egy-két születésnapi "tali-igéretet" behajtani, esetleg egy élményfürdőt beiktatni. De ez még úgyis alakul.
Na ennyi voltam mára.
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)

2012. január 22., vasárnap

Csoda történt

Legelőször is köszönöm szépen a mostanában érkező kommenteket, tök jó, hogy nem "0 megjegyzés"-ek figyelgetnek a posztok alatt...:)
No...Péntek este Écs felé vettem az irányt, és tévézéssel telt az este. Bár ezt azt hiszem, sokáig nem fogom elfelejteni...:)
A kézilabda EB-n az olimpiai-, világ-, és Európa-bajnoki címvédő franciákkal játszottunk. A meccs elejét sajnos nem tudtam nézni, mert Anyu mindenáron meg akarta nézni a Barátok köztöt...Amit alapból én is nézek, de most ez kevésbé volt fontos...
A lényeget aztán láttam: szinte példátlan, pazar játékkal 26-23-ra megnyertük a meccset, Fazekas Nándi valami ihletett formában védett, nehéz rá szavakat találni... És ezúttal a mellékelt fényképet sem tartom túlzásnak..:) Olyan emberek kérdeztek a kézilabda EB eseményeiről, akiket általában a sport nem nagyon szokott megfogni, sőőt az utolsó öt percet Anyu is megnézte, nagy izgalmában az utolsó percben hangosan számolta a hátralévő másodperceket...:)
A csoda megvolt, most jön a neheze, írja a hvg.hu, és való igaz: a csapat felállított egy mércét. De nem szabad stresszelni, menni kell tovább, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle! Folytatás ma délután Izland ellen.
---
Szombaton a megszokott Kisalföld-olvasgatás mellett az mp3-lejátszómon próbáltam helyet csinálni, 300 MB-ot sikerült is felszabadítani, ami nem túl sok, de a semminél nyilván több. Hogy közhelyet pufogtassak...:)
Négy éves a lejátszó, és még nagyon jól bírja a gyűrődést, ez nálam már-már rekordnak számít, de a hely tényleg fogyóban, és lassan tényleg ott tartok, hogy megunhatatlan kedvenceket kell törölnöm az érkező újdonságok miatt...:/ :)
Ebéd után kis csendespihenőt kellett tartanom, úgy jóllaktam gulyáslevessel és túrós csuszával, hogy mozdulni sem bírtam...:)
Délután pedig visszajöttem Győrbe.
Mivel este buli volt, így a szokásosnál eggyel előbbi buszra mentem ki, de a neten amit néztem menetrendet, az valahogy nem stimmelt.
Gyanítom, hogy nem azt a megállót adta ki, ahol én vártam...:/ :D
De szerencsére éppen arra járt autóval egy kedves kollégám, aki egyébként az esti buliba is hivatalos volt, és elhozott a plázáig.
Nem találjátok ki: ott Nemzeti Sportot akartam venni, de már nem kaptam...Mondjuk ekkora sportsiker másnapján ez annyira nem is nagy szenzáció...:)
Onnan hazajöttem, és kis készülődés után elindultam Katáékhoz, ahol kisebb összejövetelt tartottunk...:) Nem volt olyan fergeteges nagy partizás, de szerintem jól elvoltunk, hülyéskedtünk-beszélgettünk-iszogattunk, jó kis este volt.
Ja, és volt egy Xbox Kinect játékgép is, amin bowlingoztunk. Mit ne mondjak, látszott, hogy igazolt tekéző vagyok...:D Haha, ez persze csak vicc, de tényleg jó volt újra "gurítani"...:)
Zsanival igazán jó kis csapatot alkottunk...:)
Az estét egy buszmegállóban beszélgetve fejeztük be.:)
Fél 2 körül jöttem haza, 8 körül már fel is keltem, a körülményekhez képest frissen és üdén...:)
Ma már kaptam Nemzeti Sportot a benzinkútnál, ahová persze a pár perces esővel egyidőben sikerült elmennem...:/ :)
Ma már azt hiszem nem megyek sehova, pihenek, kajálok, kézimeccset nézek, és el is telik a hétvége...:/
Aztán holnap hétfő, melós-németórás.
Jó hosszú öt nap lesz, már most a következő hétvégét várom, pedig nincs is tervben semmilyen program úgy konkrétan...Majd rögtönzünk valamit...:)
Na, ennyi voltam mára!
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)

2012. január 20., péntek

Állatorvosi ló

Hogy már véglegesen visszatértünk az ünnepek utáni normál kerékvágásba, az is jelzi, hogy a héten megvolt az első németóra. Hosszú volt a kihagyás, mindketten elég idényeleji formát mutattunk, de azért jó volt újra tanítani.
A héten még a többi óra elmaradt, de jövő héttől tényleg belecsapunk a lecsóba.:)
Lesz két új tanítvány is, meg befutott egy némethez kapcsolódó "másodállás-ajánlat" is, amiről tárgyalgatunk. Ez egy elég érdekesen hangzó dolog, számomra viszonylag új terület. De óvatos duhaj vagyok, túl sok időt/energiát nem feccelhetek bele, mert a főállás a legbiztosabb/legfontosabb, főleg a lakáshitel mellett...
Kaptam a banktól levelet, valamiféle "hiteltartozó-adatbázis" jött létre, és azzal kapcsolatos adategyeztetés a téma. Nagyon vicces...:)
---
Németórák híján a hét fő csapásvonalát a labdajáték EB-k adták.
Az eindhoveni vízilabda EB-n három sima magyar győzelem a világbajnok olaszok, majd a hollandok és Macedónia ellen, a csajok pedig a briteket verték.
A szerbiai kézilabda EB-n két bravúrdöntetlen, az oroszok, és a bivalyerős spanyolok ellen úgy, hogy mindkét meccsben benne volt a győzelem esélye is. Ma a franciák következnek.
Egyébként a riporter, Deák Horváth Péter nagyon idegesítő, mindig a magyar szurkolókat fikázza, szerintem nem okkal...:/
A Real-Barcán viszont elaludtam. 1-1-nél...Aztán 2-1-re nyert a Barcelona, már meg sem lepődöm, papírforma...:D
---
ETO: Pátkai Máté az MTK-ból tuti jön, Böde Dániel Paksról valószínűleg nem. Leigazoljuk viszont minden valószínűség szerint az egyik legjobb lett játékost, akinek a neve most nem jut eszembe...Remélem, idővel azért megjegyzem. Tesz róla..:D
---
Forma-1. Ugye visszakerül a közvetítés a Magyar Televízióhoz. A hírek szerint műsoraikban szeretnék kerülni az RTL-nél megszokott bulváros vonalat, ami nagyon helyes.
Na most Bruno Senna, a háromszoros világbajnok Ayrton unokaöccse a Williamshez szerződött.
Az erről szóló riportban látszott egy bejátszás, amin Bruno a Williams '93-as autója mellett áll (a képen jobbra). A riporter azt mondta, hogy Bruno "pózolhatott nagybátyja autója mellett is". Na most Ayrton halála évében, 1994-ben versenyzett a Williamsnél, a bal oldalon látható autóval.
Túlélhető a baki, de miért mondanak olyat a szenzáció kedvéért, ami a Forma-1-et valamennyire ismerők számára egészen nyilvánvalóan NEM IGAZ? Ez nem bulvár-vonal?:)
Ja: a közvetítések alatt az egyik boxutca-riporter Bende Adrienn lesz. Aki anno szépségkirálynő volt, és a neten megtalálható egy vicces németnyelvű bemutatkozó videója. Igen: "Schwimmen, laufen, Flughafen...":) Hatalmas, klasszikus, németeseknek kötelező. EIN MUSS!:) Azért remélem, Schuminak nem fogja ezt mondani...:)
---
"Azért van velem jóban sok lány, mert tudják, hogy nincs esélyem náluk, így közel engednek magukhoz, mert túl nagy csalódás nem érheti őket."
Nem tagadom, minden bizonnyal van benne némi igazság. De azért bízom benne, hogy vannak olyan lányok is vannak, akik azért kedvelnek, amilyen vagyok...:)
Hm...Már írtam korábban, hogy alkatilag alkalmatlan vagyok a macsó szerepre: szép gyerek se vagyok, mozgássérült is vagyok, így nem állna jól nekem ez a szerep. Nem is vonz...:)
Ennek megfelelően engem a vagány, túl magabiztos(nak látszó) lányok nem is vonzottak. Jobban szeretem a "helyes aranyos" vonalat...:) (pedig állítólag egy lány nem lehet aranyos, csak egy kiskutya...:$)
Na, a tétel megdőlni látszik: nagyon bejövős egy igazi bombázó... De igen: tisztában vagyok az esélyeimmel, lehetőségeimmel...:)
---
Tegnap volt a születésnapom. Rengetegen felköszöntöttek, ami nagyon jól esett. Nagy lelkesedésemben kiírtam tegnap facebookra, hogy köszönöm, hogy ennyi ember gondolt rám. Ez így nyilván túlzás, mert az fb kiírja a születési dátumot...:)
Ez nem verseny, vagy dicsőség, hogy ennyien írnak. Én mindenesetre csak olyan embereket szoktam felköszönteni, akivel kapcsolatban valami közös személyes(ebb) élmény/emlék van. Látásból ismert emberkéknek nem szoktam írni. Csak egészen kivételes esetekben. :) Ez gondolom érthető...;)
Mindenesetre nagyjából tudom, kik a barátaim, kik állnak igazán közel hozzám...Nekik főleg és kiemelten köszönöm a kedvességüket...:)
Tegnap meló után Katával elmentünk egy helyre. Már távozóban vettük észre, hogy a "belső részen" még lehet dohányozni...:)
Pontos helyszínt nyilván nem írok, nehogy az ÁNTSZ elolvassa...:)
Ja: a telefonnal kezdünk összecsiszolódni, a lent említett problémákat nagyrészt sikerült orvosolni, a buta funkciókat kezdem megszokni, szóval kezdem megkedvelni a telefont.:) Főleg persze a rádió és a facebook miatt...:D
---
Állatorvosi ló. Akartam írni, hogy hetek óta nem fáj a szemem. Nem tudom, hogy ez az időjárásváltozásnak, vagy a monitorcserének köszönhető-e, de szerencsére sokat javult a helyzet.
Megint fáj viszont a benőtt körmöm...:/
A ciki az, hogy szombaton volt nálam pedikűrös...
Ezért akartam ma élményfürdőbe menni, hogy valamennyire "kiáztassam", de ilyen fos időben nem megyek...
Hogy nekem mindig van valami nyűgöm...:/ :)
Így itthon pihengetek. Délután megyek Écsre, holnap ebéd után meg jövök vissza.
Este buli Katáéknál. Már várom, kicsit lumpolunk...:)
Na, ennyi voltam.
Jók legyetek, jó hétvégét mindenkinek!:)
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)

2012. január 15., vasárnap

Butatelefon és sok más okosságok

Múlt vasárnap szép nyugodtan eltelt a nap, semmi érdekes nem történt, délután aztán felpörögtek az események, mármint befutott Anyu, és bátyámék is jöttek egy kisebb villámlátogatásra.
Hétfő? Az olyan "goszis" lett. Bekészítettem egy kazettát a videóba, hogy este 9-kor felvegyek egy filmet a kínálatba újonnan visszakerült Filmmúzeumról. A film el is kezdődött, de nem az, amit vártam: az kedden volt.:)
Kedden aztán felvettem a filmet, de a fergeteges ötletet nagyon gyengén sikerült megvalósítani: az 1968-ban a kommunista apa kedvéért Angliából az NDK-ba disszidáló család történetéből többet is ki lehetett volna hozni, így hamar meg is találtam a stop-gombot a videón.
Hétfőn aztán már meccset játszottam a bajnokságomból PlayStation-ön.
---
Kedden pedig végre vettem telefont. Bár nem akartam feltétlenül okostelefont vásárolni, végül az lett belőle. Egyrészt mert netes akcióban elég kedvező áron sikerült megvásárolni, másrészt meg ugye véglegesen beszippantott a facebook, és emiatt is "fontos" volt.:)
Alapvetően nagyon szeretek új telefonnal bíbelődni, funkcióit, lehetőségeit megismerni, de ez kiakasztott: az előző érintőképernyős telefonomat is vissza akartam vinni eleinte, ezt pedig egyenesen majdnem kidobtam az ablakon...:D
Szerencsére másnap Gergő kolléga sok mindent beállított rajta, meg megmutatott néhány trükköt, úgyhogy valamelyest javult a helyzet.
Egyébként egész pofás kis készülék, egyelőre legnagyobb előnyének azt látom, hogy jó hozzá a hagyományos fülhallgató, így mindig van kéznél egy használható rádió.
Idegesítő apróságok, amikre viszont eddig nem sikerült rájönnöm:
-fájlküldés bluetoothon
-telefonkönyvbe névbeírás csupa nagy betűvel
-telefonkönyvbe beírt név túl hosszú (amikor jóval hosszabbak is vannak benne...)
-zene hozzárendelése ébresztéshez
Kb. ezek egyelőre nem mennek. ja, és SMS-t csak szilárd felületen, egy kézzel tudok írni, "simán" sajnos nem...Micsoda gondok...:D
---
Szerdán meg újfent kávéfőzőt vízkőtelenítettem, és sikeres volt a beavatkozás.
A héten persze a délutánjaimat nagyrészt a telefonnal való ismerkedés "határozta meg", németóra még nem volt.
Pénteken meg kimentem Anyuval Écsre. Tegnap este visszajöttem, kedvem lett volna elmenni valahová, beülni egy-két sörre, de nem jött össze.
Ehelyett, PlayStation, és alvás. Ez sem annyira rossz opció mondjuk!:)
---
Sportrovat:)
ETO: a kézislányok "csúcsrangadón" verték Pesten 41-30-ra a Fradit, egészen pazar teljesítményt nyújtottak a csajok, az első félidőben Pálinger azt hiszem öt büntetőt védett. Kellett is ez a teljesítmény a 2011-es "Év csapata" ellen.:)
A Fradi biztonsági emberei viszont a hírek szerint bántalmazták a győri szurkolókat, de hivatalos infó még nincs az ügyben...
Foci: lassan csordogálnak az átigazolási hírek. Tárgyalunk a paksi Bödével, és az MTK-s Pátkaival (őt vagy most hozzuk pénzért, vagy nyáron ingyen...:D). Viszont Olaszországból hozzánk szerződött az U20-as VB-bronzérmes Varga Roland, akinek a nevével kapcsolatban eddig az a legemlékezetesebb történés, hogy egyszer egy haverjával nőnek öltöztek, és a képek felkerültek a netre...Pazar..:)
Dzsudzsák meg számomra teljesen váratlanul elhagyta az Anzsi Mahacskalát, és 19 millió euróért a Dinamó Moszkvához szerződött.
Amennyire szkeptikus voltam a dagesztáni szerződés kapcsán, most annyira vagyok elégedett: pár hónap, és 8 lejátszott meccs után 5 millió eurót nőtt az ára, és nívós(nak tűnő) csapathoz került!
Messi aranylabdás. Nem szükséges kommentár, ez teljesen nyilvánvaló. Kassai Viktor meg az év játékvezetője lett. Mármint a világ legjobbja. Na, ez szerintem az NB1-es meccsekre nem vonatkozik.:) De azért gratulálok neki!:)
Forma-1: Robert Kubica megegyezett a Ferrarival, hogy gyógyulása után Ferrarit fog tesztelni, hogy 2013-tól esetleg beülhessen Felipe Massa helyére. Majd még ugyanaznap elcsúszott a jégen, és újra eltört a sípcsontja...:( Nem szabad szurkolnom senkinek...:( :)
Ehhez képest: a Lotus-Renault a hírek szerint előjött egy "szuperfelfüggesztéssel". Ennek Räikkönen miatt örülök. A Ferrari meg rögvest lemásolta: ennek meg Alonso miatt.:)
---
Teljesen más téma. Egy kedves kolléga véleménye szerint már több barátnőm is lehetett volna, csak nincs önbizalmam, nem merek kezdeményezni. A mondat első felében annyira nem vagyok biztos, a többi viszont tény. Nincs önbizalmam, "félek" a nőktől, és az is bennem van, hogy várnék egy minimális apró jelet ebben az "agyonemancipált" világban. A jel pedig nem jön. Vagy annyira apró, hogy nem veszem észre?
Ja: az állásfoglalás nem pontosan így hangzott el, kicsit finomítottam rajta, mondjuk úgy, hogy a "testiségre volt kihegyezve".:)
És még valami. Mostanában egyre többször hallom, hogy két ember között "működik/nem működik a kémia". Én most egy régi ismerős új kollegina kapcsán vettem észre, hogy az "ismerős-kémia" mintha működne. Pár éve párszor találkoztunk, és nagyon egy hullámhosszon vagyunk.:) Szerintem. De nem győzöm hangsúlyozni: NEM potenciális barátnő-jelöltről van szó, "csak" barátilag...:)
Van viszont olyan kolléganő, akivel még két szót nem beszéltünk, csak köszönünk egymásnak, de mégis olyan kedvesen tud rám nézni, hogy az szokott eszembe jutni, hogy akkor hogy néz arra, akit SZERET? Ha nekem, az ismeretlen "rokeszmokesz" kollégának is ilyen kedves mosoly jut?:)
---
Dübörög a politikai élet. Egyeztetünk az IMF-fel, Fellegi Tamás ha most észnél van, szobrot kap. Utcát neveznek el róla. Vagy teret.:) Vagy nem..:)
Meg itt van dr. Schmitt Pál köztársasági elnök plágium-ügye. A csapból is ez folyik, nem kívánok vele bővebben foglalkozni, pláne nem állást foglalni pro vagy kontra.
Csak egy dolog. Azt mondta az egyik bíráló, hogy a dolgozat hiánypótló mű, summa cum laude értékelést adott rá, viszont a lábjegyzetek, hivatkozások hiányoztak belőle. Nos: az én szakdolgozatomat lábjegyzetek, hivatkozások nélkül úgy b*szták volna vissza, hogy csak úgy füstöl...:)
Ja: 1992-ben már többéves MOB-elnökség, NOB-tagság, nagykövetként szerzett diplomáciai tapasztalat birtokában volt Schmitt úr. Szomorú lenne, ha ennek tükrében nem tudott volna összeszedni valami tudományosat...:( :)
---
Módosította a kormány a mozgássérültek számára hétévente adható autóvásárlási támogatást. Ezentúl magasabb lesz az adható összeg, és csak születésük óta mozgássérültek kaphatják. Eddig ugye jó vagyok.:) Viszont új autóra csak akkor költhető a támogatás, ha egy bizonyos Suzuki-modellt veszek meg egy adott pesti márkakereskedésben.:) Ezzel sincs semmi gond. Nem vagyok finnyás, volt már Suzukink. Különben pedig ez a Suzuki Swift 1.2 GLX egész pofás kis jószág.:) De a kijelölt modell NEM automata váltós, így, ha lenne jogsim, NEM vezethetném.
Így az autó mellé kellene egy sofőr is.
Vagy feladok egy társkereső hirdetést: "Suzuki. Jól jársz velem. Jogosítvánnyal rendelkező lányok előnyben.":)
Jó, ez persze csak vicc, cinizmus. Jó, hogy van ez a támogatás, és nem kell feltétlenül új autó a seggem alá, de azért...Elég elkapkodottnak tűnik a szabályozás. És ismét megjegyzem: vannak, akik nálam sokkal jobban rá lennének erre a támogatásra szorulva. Köztük nem egy olyan ember, aki nem születése óta mozgássérült, hanem mondjuk egy balesetben sérült meg, és nálam sokkal rosszabb helyzetben/állapotban van.
---
Ma ugye megint vasárnap van. Ismét monstre PlayStation-nap a terv. Csak az a vicces, hogy a tegnap esti meccsek után fáj a jobb csuklóm és a bal hüvelykujjam(!)...:) Na mindegy, ha megsérülök, abbahagyom...:)
Meg benzinkút lesz, meg kajarendelés is...:)
A jövő héten már talán németórák is lesznek. Meg vízilabda-, és férfi kézi EB, meg Barca-Real Király-kupa meccs.:) Meg egy-két beülős-beszélgetős délután/este is. Szóval lesz miről mesélnem majd...:)
---
Huh...Mennyit írtam...:O Aki ezt végigolvasta, igazi hős!;) És jó nálam egy kávéra/sörre!:)
Köszönöm a figyelmet!:)
További kellemes hétvégét!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)

2012. január 8., vasárnap

Barkács

Az előző posztban a lányokról szóló bekezdéshez kis kiegészítés: "aki ismer, az tudja...". Na, ez így ebben a formában azért erős költői túlzás, na...De tény, hogy sokan tudják ezt rólam...:)
Na, és akkor a hét! Hát valóban jó lett volna még ezt a hetet végig itthon tölteni. Volt egy-két függőben lévő dolog, amit sikerült elintézni, közte olyan is, amire év közben nem nagyon jutott idő, de azért ez eléggé felesleges munkahét volt...:/
---
A keddet ugye már leírtam, szerdán, ha jól emlékszem nem volt semmi érdekes.
Csütörtökön maradtam furcsa módon a legtovább. Azaz fél 4-ig.:) És akkor találkoztam munka után Katával.
A plázában lévő Lipóti Kávézóba mentünk, és hát elég furcsa volt. Ez volt az első látogatásunk "füstmentes" objektumban. Ezért nem a szokásos fenti "volt-dohányzóban" ültünk le, hanem minden mindegy-alapon lent. Hm...Körülbelül négyen-öten voltunk az egész helyen, és valóban kicsit "steril" volt a dolog. Úgyhogy ittunk egy kólát, és szedtük is a sátorfánkat.
---
Hát, a péntek pedig egyenesen szörnyű volt...Olyan szinten rám tört a két oldali "munkaundor", meg a hétvége-hangulat, hogy már délben hazajöttem...
Jó sok mínuszt szedtem így össze, de úgy voltam vele, hogy év elején belefér... Olyan szinten lefáradtam, hogy akkor már itthon ücsörögni is sokkal jobb volt, mintha ott bent tettem volna ugyanezt.
Viszont reggel... Őőő "szétszedtek a lányok"...:$ :D Ez így ebben a formában persze ismét erős túlzás, de valóban nagyon komoly volt...A legjobban mégis annak örültem, hogy - és amiről - egy kedves leányzó anyukájával beszélgettem...:) De erről legyen elég ennyi!:)
Hm...Továbbra is tartom, hogy több "kedvenc csajom" van per pillanat. De az a tendencia is tartja magát, hogy a "legkedvencebbeknek" van lánytesójuk...:O :)
Este pedig mentem Écsre.
Ott beszélgetés-tévé-Kisalföldek átfutása volt a program. Ja, és elkezdtem ismét rácsatlakozni a VV-re...:) Most volt az a pont, hogy érdekesnek tűnt, nézem tovább, és a héten eldől, hogy kíváncsiságom Muri Enikő nélkül fennmarad-e.:)
---
A szokásokkal ellentétben véletlenül hazavittem a retroautó-sorozat legújabb darabját. Amit aztán annak rendje és módja szerint le is ejtettem, aminek következtében az egész kipufogórendszer leszakadt. Így hát kicsomagoltam, szerencsére kiderült, hogy nem letört, vissza lehetett dugni.
Vissza is csomagoltam, és jól sikerült a mutatvány: kibírta a Győrig tartó utat hátizsákban. Hiába no, ez már a "modellező véna"...:D
És ha még azt is hozzáteszem, hogy úgy néz ki, hogy sikerült kicseleznem az asztali DVD-felvevőt, és tudtam úgy DVD-t írni, hogy azt más lejátszó is beolvassa, akkor meg kell állapítanom, hogy igazi ezermester vagyok!:D
Tegnap délután aztán visszajöttem Győrbe.
A vasútállomáson vettem Nemzeti Sportot és FourFourTwo-t, úgyhogy volt mivel agyoncsapni az időt...:)
Ja, és a tévét is átprogramoztam, mert az új évvel új csatornák is érkeztek a kínálatba, pártól viszont el kellett köszönni...Szerencsére most nem vettem észre olyat, ami hiányozna.:)
Ma majd -még- egy kávé után ráveszem magam, és elballagok a kútra sportért.
Utána lesz egy kis "fordítás-meló", meg nap közben talán tesómék is benéznek egy kicsit.
Emellett a tévé után át kell programozni a videót is. Ami elég izgalmas mutatvány lesz, mert lévén bogaras állat vagyok, minden csatornának megvan a maga helye. És lehetőleg minden csatornának azon a helyen kell lennie, ahol a tévén is van.
De egy technikai zseninek ez nem jelenthet problémát!:D
Ja, és PlayStation-özni is "kéne", eddig kimaradt a héten...:(
A jövő hét? Lassan indulnak a németórák, meg lehet, veszek telefont is, mindamellett persze most már a munka is beindul "úgy igazából".
Aztán ha valami történik, majd legközelebb mesélek!:)
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)