I.
Az élet néha egészen furcsa dolgokat produkál. De tényleg. Ma nem akartam bejegyzést írni, aztán megszállt az ihlet.
Tegnap olvastam ugyanis egy cikket, ami egy kicsit elgondolkodtatott. Megkérték az amputált lábú lányt, hogy adja át a helyét, és ő reagált erre saját blogjában. Rékáról és blogjáról úgy emlékszem, hogy írtam már, de ezek szerint mégsem, mert nem találom. Viszont üzenetet már váltottunk, az egészen biztos. De nem is ez a lényeg.
Ha valakin nem látszik, hogy valamilyen sérülése/betegsége van, az néha elég érdekes szituációkat eredményez. Soha nem felejtem el, amikor egy "mozgássérültes" rendezvényen ücsörögve elkezdtem diákokkal beszélgetni, és nagyon meglepődtek, hogy mozgássérült vagyok. Hogy még tanár is, meg Téthez is van némi közöm, az már csak hab volt a tortán.
Tömegközlekedés. Rékához hasonlóan ugye én sem használok segédeszközt. Ami tök jó dolog, de láthatóság szempontjából néha tud bonyodalmat okozni, és ehhez bizony az évek alatt alkalmazkodnom kellett.
Az mp3-lejátszó alap. Ha egyedül utazom. Nem szeretem hallani a gúnyolódásokat, meg úgy általában néha elég "necces" párbeszédeket. Ha egyedül utazom, helyi járaton mindig igyekszem "egyes" ülésre ülni. Hogy miért? Akkor nem kell "kikéredzkednem", ha előbb szállok le, és belül ülök, vagy kiengednem sem kell senkit, ha kívül ülök, és én szállok le előbb. Na ezt megmagyaráztam. De tényleg: az emberek alapvetően türelmetlenek, és bizony gyakran előfordulnak a "mitbénázolitten?"-szerű beszólások. Ez tetten érhető még például bevásárlás közben is, ahol megszokott dolog, hogy bevágnak az ember elé egy doboz margarinért, persze úgy, hogy közben az olvasószemüveggel hevesen sasolják a bevásárlólistát.
Az viszonylag ritka, hogy valaki "kiköveteli" magának a hely átadását, de bizony megesett már, hogy valakinek a "kedvenc helyén" ültem, amihez ő ragaszkodott, és át kellett neki adnom. Amikor meg meglátta a járásomat, még ő volt felháborodva, hogy "sánta" vagyok.
Mindamellett ha tudok kapaszkodni/támaszkodni, többé-kevésbé kényelmesen elácsorgok én is a buszon.
Ha társaságban utazom, akkor ez az egész nem játszik. Hülyén hangzik, de ilyenkor van, aki "fedez", nyilván ismeri a mozgásomat, nem kell idegen mellé ülni.
Persze a szituáció fordított is lehet. Amikor valaki nekem akarja átadni a helyét. Persze többnyire idős nénik, vagy fiatal lányok. Hogy mindkettő miért is ciki, aztán talán nem kell magyaráznom.:)
És valóban, minden tiszteletem az időseké, de nem értem ez a "leülési előjogot"! Néha egészen elképesztő, ön-, és közveszélyes helyvadászó manővereknek vagyok szemtanúja. Az egyik kézben bot, a másikban banyatank, felszállás a középső ajtónál, na az az igazi móka!
Tapasztalataim szerint a fiatalok meglepő módon figyelmesebbek/rugalmasabbak a témában, de az általánosítás semmilyen irányban nem szerencsés dolog.
Lényeg a lényeg: egyrészt próbáljunk odafigyelni egymásra, másrészt meg akinek gondja van, jelezze, mert hát néma gyereknek...
A "címadó dalnak" semmi köze a tárgyhoz. Pusztán szép. Meg Muri Enikő se rusnya éppenséggel.
II.
Wow, micsoda átkötés. És már meg is érkeztem a második témához. Vagyis szembeköpöm magam, és billentyűt koptatok.
Gyermekkorom óta érdekel a média világa. Nem véletlen, hogy elvégeztem a kommunikáció szakot, és az is beugrott, hogy a Móra médiaiskolájába is jelentkeztem érettségi után, "hátha nem vesznek fel sehová"- mert már akkor is buzgott bennem az önbizalom. A felvételin egy esetleges budapesti olimpiáról írtam cikket, szívesen elolvasnám újra, mert nem tudom, miről írtam.
Elsősorban az írott média érdekelt, jelent meg olvasói levelem, sőt később cikkem is a Kisalföldben. Sőőt még interjú is velem-1994-ben.
Na, megint elkanyarodtam kicsit.
A kábeltévék és az internet térhódításával ez a szakma is felhígult "egy kicsit".
Talán így kerülhetett "pozícióba" Megyeri Csilla. Aki az Alföld TV Púder című adásában rusnya nőkről értekezett, egy kislányt pedig nemes egyszerűséggel bazári majomnak titulált. Ami érdekes, hogy először még megvédte magát, nem tartotta hibának az előkerült felvételeket, később már mentegetőzött, sőt pszichológus segítségét is igénybe vette. A Ripostra hivatkozom, ótejóég...XD Havas "tanár úr" esetleges mentori szerepéről nem is szólva...
Na szóval... Magyarországon előfordult, hogy gyűjtést szerveztek Isaura felszabadítására, vagy Esmeralda szemműtétjére. Színészeket azonosítanak a szerepükkel, Szőke Zoltánt simán szembesítik Berényi Miklósként elkövetett bűneiért.
A hír pedig "igaz", mert megírta az újság, bemondta a tévé, vagy "láttam a facebookon".
Szóval "médiamunkásnak" lenni felelősség. A hír szent, a vélemény szabad, a rusnyaság pedig relatív.
Nézettséget/olvasottságot kell produkálni, az a mérce. Ez teljességgel érthető (?), és álszent dolog lenne népnevelő funkcióról, meg alapvető erkölcsi normákról beszélni.
De azt, hogy a leírt/kimondott szónak súlya van, hogy a tapintatlanság, az emberi hülyeség nem lehet minta, azért nem ártana figyelembe venni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése