2011. április 30., szombat

On tour Pápa-backstage

Tudom, hogy én alapvetően egy unalmas, átlagos, és kiszámítható emberke vagyok. Ezért is szoktam gondolkodni a blog "létjogosultságán". Nem nagyon hiszem, hogy egy véletlenül idetévedő olvasó túl sok érdekességet találna benne. Na de ezen már túljutottam...:)
Lehet, hogy már említettem: két dolgot meglepően sokszor szoktak nekem/rólam mondani. Először kételkedem bennük, aztán rá kell jönnöm, hogy van bennük némi igazság. Az egyik az, hogy velem, mindig történik valami, a másik pedig, hogy nekem "mindenhol vannak ismerőseim". Az eltelt napokban ismételten elsősorban az első felvetés igazolódott be valamelyest.
---
El is érkeztünk a címhez. Pápán voltunk ETO-meccsen. Erről mesélek egy kicsit, de inkább amolyan "háttérinfókat", nem pedig (sport)szakmai elemzést. :)
Szóval. Mindig szoktam mondani, hogy az idegenbeli túráknak mindig nagyon jó hangulatuk szokott lenni, szerintem olyan emberek is simán jól éreznék magukat, akiket a - magyar - foci egyébként nem érdekelne.
Elfelejtettem vinni magammal cigit. Ezt a parkolóban közöltem Andrással, aki nem dohányzik. A mellettünk lévő autó sofőrje meghallotta beszélgetésünket, és mondta, hogy szívesen ad pár szálat az övéből. Persze nem fogadtam el, elmentünk egy kocsmába cigiért. Ahol egy Pápa-sálas emberke odajött hozzám, hogy "győznünk kell", különben meleg lehet a pite. Nekem persze az ETO-mezemet takarta a kabátom, így inkább ennyiben is maradtunk, nem álltam le vele ellenkezni. :)
Huh... A vendégszektor parkolójánál öltözködtek-melegítettek a pápai pompomlányok... Juuuj, hát az elég szép látvány volt...:$ Húzta fel a csaj a zokniját, én meg azt vártam, hogy milyen hosszú még az a láb. Vagy az a zokni. Szóval megvolt az esztétikai élmény is. :)
A toitoi WC-ben ki volt írva, hogy a megfelelő karbantartás mellett 10 ember hét napnyi kulturált kiszolgálására alkalmas... Háát, én ebben azért nem vagyok biztos...:/
A meccset egyébként 2-1-re a Pápa nyerte, nagy mákkal sikerülhetett volna a pontszerzés, de azért csak sikerült elbalfaszkodni... És ami a legszomorúbb: a győzelmet vendégoldalról csak mi nézők akartuk volna igazán...
Hazatérve András Csanakon egy buszmegállónál tett ki. Mivel nagyon kellett már pisilnem, bementem a Mekibe, és ha már ott voltam, gyorsan meg is vacsoráztam. És Nikitől vehettem a szendvicseket. Róla korábban már meséltem, most nem írom le a történetet még egyszer, a lényeg annyi, hogy nagyon örülök, hogy "visszatért", és hogy olyan mosolygós volt....:)
---
Szerda este Real Madrid-FC Barcelona a BL-elődöntő első mérkőzésén 0-2. Ez azért megért a meccs közben és utána három doboz sörikét! :)
A Barca tökéletesen játszotta azt, amit idegenben a Madrid ellen játszani kell a nagy siker érdekében. És igen, talán a bíróval is szerencsénk volt. De azért az, hogy José Mourinho, a Real portugál edzője a meccs kapcsán az Unicef és a világ összeesküvéséről beszél, enyhén szánalmas...
---
Csütörtök. Rájöttem, hogy nyáron a nagy lakásvásárlási projekt során, a nagy "osztogatás" közepette nem maradt példányom az adásvételi szerződésből...:/ De elmentem az ügyvédhez, és sikerült pótolnom a hiányosságot. :)
Utána benéztem az útba eső szexshopba. Miért ne, hiszen felnőtt emberek vagyunk. A gond csak az volt, hogy a hely afféle "pincehelyiség", így szinte beestem a lépcsőn...:D Az eladócsaj megkérdezte, segíthet-e valamiben... Háát, nem tudom..:D
Aztán kivel futottam össze a Szent István úton? Saját tulajdon édesanyámmal. :) Ez csak azért érdekes, mert nem voltunk "megegyezve", szép magyarosan kifejezve a dolgot. :)
Onnan pedig irány a pláza, találka Katával. Lipóti Kávézó, terasz. Tök jól elvoltunk szokás szerint. Hm... A fiú-lány barátságoknak megvan az a diszkrét bája, mikor a lány is megnézi azokat a csajokat, akiket én, és valamelyiknél közli, hogy "na, neki például szerintem is jó segge van!". Hát, majdnem félrenyeltem az almafröccsöt...:D
Egyébként nemrég valaki azt mondta, hogy nekem az anorexiás csajok a zsánereim. Szerencsére van olyan olvasóm, aki tudja - vagy sejti - magáról (vagy rólam, hogy kell ezt mondani?) hogy tetszik nekem, illetve olyan is, aki tudja, hogy nekem ki(k) tetszik/tetszenek. Na, ők remélem legalább magukban megerősítenek, hogy ez nincs így...:)
---
Péntek. Bocsánat, de: húbazmeg.
Meló után felhívott egy öt éve nem látott osztálytársam, hogy Győrben van, találkozhatnánk.
Megbeszéltük, hogy egy kóla erejéig becsatlakozik meccs előtti sörözésünkhöz, aztán ki-ki megy a dolgára.
Ehhez képest amikor kanyarodott be az udvarunkba, hátulról beletrafált egy ballagásra igyekvő társaság.
Így aztán nem mentem meccsre. Helyette alkudozás, telefonálgatás, kárbejelentő-kitöltés... Az eset még 4 előtt történt, a meccs 5-kor kezdődött, és a második félidő közepén mentek haza a népek.
Sajnáltam én mindenkit. A cimborámat is, hogy így járt, miközben engem akart meglátogatni, meg a srácot is, aki az öccse ballagása helyett nálunk adminisztrált...:/
A rendőrök meg? Azt mondták, kb. 6-7 között tudnának kijönni. De amikor egy kedves lakó, aki beszólt a rendőrségre, hogy "elálljuk az utat" - ahelyett, hogy nekünk szólt volna -, azonnal kijöttek... No comment...:/
A Paks ellen egyébként 1-1 lett a vége, volt itt meg nem adott ETO-gól - ami amúgy tényleg nem volt bent teljes terjedelmében -, az ellentámadásból paksi egyenlítés, további egy reklamálásért begyűjtött két sárga lap utáni győri kiállítás...
Jah, szóval remek volt.
Este viszonylag hamar lefeküdtem, ma meg 7 körül keltem, döglöttem, meg lementem újságért.
Ma pótnévnapi ebéd a Hajón, meg gokart Győrzámolyon, utána szolid sörözés valahol tesómékkal. Jó lesz. :)
Holnap meg még nem tudom mi lesz. Vagy Écs, vagy nem. Anyák napja lesz ugyebár, Anyu meg jön be mindenképpen, szóval az is lehet, hogy itt köszöntöm fel. Majd még kiderül.
Na ennyi mára.
Jó hétvégét mindenkinek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok! :)

2011. április 25., hétfő

Formabontó

Annyiban mindenképpen az, hogy húsvét vasárnapja van, Écsen vagyok, és egy laptopon pötyögöm ezt a bejegyzést. Amin ugyebár nincs net. Ezért majd valami adathordozóra felmásolom, és majd Győrben kilövöm az éterbe. Ha ott sikerül csatlakoznom. Mert mostanában sajnos ez is elég gyakran problémás volt...
Laptop… Nem vagyok hozzászokva…Rohadt furcsa így gépelni, a touch padot baromira nem érzem, de elhatároztam, hogy így fogok posztolni, és ettől nem tántoríthat el senki és semmi… :)
Erről a hétről mindenekelőtt azt tudom elmondani, hogy nagyon gyorsan eltelt.
Most jut eszembe, hogy a vasárnappal kell kezdeni…:/ És hát igen… Az ETO kézislányainak nem sikerült a hőn áhított BL-döntőbe jutás az Itxako ellen. Igazából érzésem szerint egy pillanatig nem volt meg az esély szikrája sem, teljesen kilátástalan volt a visszavágó. Az okok megfejtése talán nem az én feladatom, de az az érzésem, hogy a lányok elhitték magukról, hogy jobbak a spanyoloknál, a többi pedig majd jön magától. Hát sajnos nem jött. Egymás után ötödször jutottak be a lányok a legjobb négy közé, ami fantasztikus eredmény, de azért jó lett volna már végre-valahára BL-t nyerni.
Azt olvastam a Kisalföldben, hogy a következő szezonban az új igazolásoknak köszönhetően a Győri Audi ETO KC lehet a női kézilabda Real Madridja. Ez a megnevezés engem mondjuk inkább elijeszt… :P
Hétfőn meló után itthon voltam, és döglöttem. Meg persze átfutottam egy hét Kisalföld-termését. Kicsit tömény az információ-áramlás, de azért érdekes volt.
Kedden fogorvos. Ez most csak azért volt rendkívüli, mert kajáltam előtte a plázában. Nem tehetek róla: éhes voltam. És a mozzarella-rudacskákat valóban ínyemre valónak találtam. :)
Szerdán Segafredo, Réka. Pár hetente meg szoktuk ejteni kis szeánszunkat, most a szokásosnál kicsit talán több volt a „kihagyás”, de a lényeg, hogy végre sikerült összefutni. Háát… Mind mondjak? Volt már vidámabb alaphangulatú találkánk is. És lesz is. Nagyon-nagyon remélem. :)
Szerda este meg Barca-Real Király Kupa-döntőt néztem. Hosszabbítás után 1-0-ra nyert a Real Madrid. Kb. fél 1-kor lett vége a meccsnek, másnap reggel meg 5-kor keltem. Szóval nagyon kipihent voltam. :)
A Real focistái annak rendje és módja szerint megmutatták szurkolóiknak a trófeát. Amit aztán a csapat egyik játékosa, Sergio Ramos a busz kerekei alá ejtett. Az RTL Klub Fókusz című műsorában ez már úgy hangzott el a hír, hogy Sergio Ramos kapus leejtette a bajnoki címért járó serleget. LOL! :)
Csütörtökön meló után végre sor került az utolsó fogorvosi kezelésre. Összesen négy fogamat tömött, és ez volt az egyetlen, amit nem éreztem, hanem ő mondta, hogy ezt a fogat még meg kellene csinálni.
És hát ez valami kegyetlen volt. A kezeléssel semmi gond nem volt, de amikor kiment az érzéstelenítő hatása… Otthon rettenetesen megfájdult a fogam: könnyeztem a fájdalomtól, folyt a nyálam, a gyógyszer nem használt. Amikor öblögetni próbáltam, olyan érzésem volt, mintha még legalább három lyukas fogam lenne.
Nem tudtam magammal mit kezdeni, ezért már a Barátok közt közben/után lefeküdtem. És csoda történt: reggelre „kialudtam” az egészet, elmúltak a fájdalmaim, és a fogaim „jobbak, mint új korukban”. Kop-Kop.
Pénteken rövidnapot tartottam. Kettőkor letettem a lantot, hazajöttem. Letettem a cuccaimat, szépen nyugodtan megittam egy sört, majd elindultam a Stadion irányába, mert 5-kor kezdődött az ETO-Hali.
Örömteli, hogy a faszék – ilyen szót nem illik papírra, képernyőre vetni! Hihi :) - után most már az övtáska is előkerült. Azaz kabát, pulcsi nem kellett, mezben mehettem meccsre, a kieső zsebeket pedig övtáskával pótoltam.
Magából a meccsből egyébként nem sokat láttam, egyik szurkerkollégának születésnapja volt, amiről elég alaposan meg is emlékeztünk. :) 2-2 lett a végeredmény, a Haladás ellen hagyományosan nagyon megy nekünk ez a pontvesztés az utolsó percekben, kétgólos előnyből…
Juj: május hónapban ETO-meccsjeggyel/bérlettel keddenként ingyen lehet élményfürdőbe menni. Egyedül viszont nincs kedvem hozzá. Úgyhogy kísérő jelentkezését várom. Lányok előnyben. Hogy finoman fogalmazzak… ;) – Természetesen ETO-jeggyel/bérlettel nem rendelkező leányzónak fizetném a jegyét. :)
Szombaton időben keltem, megpróbáltam posztolni egyet, de nem sikerült, sajnos nem tudtam csatlakozni a Zinternetre. Anélkül meg ugye nehéz.
Ezért azért aztán „dolgom végezetlenül” – ha mondják így…:) – indultam el a vidéki felé. Vagyis először a vasúti újságoshoz Sportért meg lottóért. Bakker: öt oszlop, meg joker, meg minden, és kb. egy számot sem találtam el. Még szerencse, hogy nem vagyok egoista: a születési dátumom megjátszásával kettesem lett volna… :( :)
Vidéki. Szeressük. Ilyenkor jó időben meg főleg. Annyi ember, és annyi féle… Érdekes, egyedi, már-már utánozhatatlan. :)
Úgy elbambultam, hogy a déli buszra fel is szálltam- délután egykor… :)
A buszon szórakoztam a telefonnal. Bekapcsoltam a bluetooth-ot, és ugyancsak bekapcsolt állapotú készülékeket kerestem. Egyet találtam. „Szenvedélyes vörös” volt a „telefon neve”. Na, erre varrjatok gombot! ;)
Itthon aztán megint Kisalföld-olvasás volt, meg tévé, meccseket figyelgettem a háttérben. 4-3-re kikaptunk az olaszoktól. Hatalmas csoda lett volna újra feljutni az A-csoportba, de hazai pályán megvolt rá az esély. A srácok pedig mindenképpen meg is érdemelték volna. Mindegy, ez így is „Szép volt, fiúk!”. Ez tényleg még tévében is hatalmas élmény volt, nem semmi lehetett ezeket a meccseket a helyszínen átélni.
Ma először elkezdtem nézni a Shortbust. Aztán megállítottam. Egyrészt mert a film hangulata nem nagyon illik a húsvéti áhítathoz, másrészt film egyes jelenetei könnyen megzavarhatták volna esetlegesen éppen benyitó szüleim nyugalmát. Ezért aztán a facebook-alapító Marc Zuckerbergről szóló Közösségi hálót néztem meg. Ami inkább érdekes, mint jó. Azt hozta, amit vártam tőle. :)
Most majd szerintem keresek még valami agypihentető romantikus filmet, vagy valami hasonlót.
Meg alvás, tévé, és sok-sok húsvéti finomság.
Hétfőn meg „családi nap”: jönnek tesómék, meg unokatesómék is. Aztán megyünk valamikor Győrbe. És utána teszem fel ezt a posztot, amit most éppen olvasol! ;)
Mára azt hiszem ennyi.
Ha valami eszembe jut, még mindenképpen jelentkezem.
Jók legyetek, további jó pihenést kívánok Nektek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!
---
Epilógus: tegnap este végülis két film lett belőle. Megnéztem az Anya, lánya, unokája, és a 27 idegen igen című filmeket. A céljukat maximálisan elérték: időtöltésnek, agypihentető relaxnak teljes mértékben megfeleltek. :)
Amúgy degeszre kajáltam magam, vacsorázni tegnap nem bírtam, aztán fél 10-kor mégiscsak volt "nasi", ma meg második kör, a lehető legtágabb családi körben, tesóékkal, nagybratyóékkal. :)
Kellemes Húsvét, Boldog Nyuszi volt, nemrég értem vissza Győrbe. Holnap pedig lehet, hogy megyünk Pápára ETO-meccsre. :)
---
Haha: szombati Kisalföld, 17. oldal: Kate Middleton esküvője alkalmából csak az út egy részét teszi meg hintón, a többit személykocsival. Az ok: allergiás a lovakra. Ugyanezen oldalon egy másik cikk: kiszivárgott hírek szerint nászútjukon egy lovas kalandtúrán vesznek részt. MOST AKKOR MI VAAAN? - igen, ezt be kellett másolnom, hogy a kedves celeb-bulvár-hírekre szomjazó internetes társadalmat gugli barátunk blogomra is elvezesse... :D :P
---
Na, akkor tényleg ennyi.
Mindenkinek további kellemes napot kívánok!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok! :)

2011. április 17., vasárnap

Ráadásul

Ma nem terveztem posztolni, de a tegnapi történéseket mégis szeretném megosztani Veletek.
Először is rendeltem pizzát. Új étlap, új hely, Pizza Művek a neve. A Pizzasütödéhez hasonlóan ez is afféle "diszkont pizzéria", csak itt nem 500, hanem 550 forint egy pizza. De van ötféle calzone 700-ért, meg melegszendvics, hideg szendvics, hot-dog, óriáspalacsinta, szóval minden, mi szem-szájnak ingere.
És nagyon finom. Mondjuk az adatrögzítés kézzel történik, és a nevemet nem sikerült normálisan leírni, de nincs ezzel probléma. :)
---
Az volt a terv, hogy Katával elmegyünk a Laposra beszélgetni egyet, és én így meg tudom nézni a tévében a Zete-ETO-t. Persze nem is mi lennénk, ha nem került volna porszem a gépezetbe. A városházi buszmegállónál láttuk, hogy az Egyetemnél a 6-os, és a 11-es busznak van megállója. A 11-est lekéstük, így felszálltunk a 6-osra. Igen ám, de rossz irányba mentünk...:) "Ismerd meg hazádat"-túrát tettünk Adyváros, Szabadhegy, Sárás, Kismegyer, voltunk mi mindenhol... :) Ugyanezzel a busszal visszamentünk a Révai utcába, majd onnan már a 11-essel az Egyetemhez, így el is értem- a második félidőt. :)
Amúgy az építkezések befejezése óta most voltam először az egyetemnél. Nekem nagyon tetszik. Teljesen ilyen nyugat-európai campus feelingje van. Na nem mintha sok ilyet láttam volna. Meg aztán én csak fősulit végeztem, ami egy ismerősöm bölcs megállapítása szerint azért nem egyetem...:)
1-1 lett a meccs, nem sokat láttam belőle, mert beszélgettünk, hang meg nem is volt. A Zete otthonában jó az iksz, de azért szerintem mákunk is volt rendesen...
Aztán maradtunk, hogy megnézzük a Real-Barcát is. Mivel ETO-mezben voltam, közben pár embernek be kellett számolnom a Zete-meccsről.
Közben befutott Kata öccse is, Balázzsal meg bőszen politizáltunk is.
Ez a meccs is 1-1 lett, de ebből a második félidőt nem láttuk, mert Kata elálmosodott, ezért Balázs hazadobott minket.
Meg elvittük egy barátunk barátnőjét buliba, meg hazavittünk egy barátunkat, szóval izgi volt.
Itthon még sör, cigi, zene. Kellett egy kis levezetés. :)
---
Ma reggel 6-kor akartam kelni, hogy időben elmenjek Sportért, de teljesen esélytelen volt. :) 8-kor keltem, 9-kor kezdődött a Forma-1. A Kínai Nagydíjat Hamilton nyerte, akit rühellek, de a változatosságnak jót tesz, hogy végre nem Vettel nyert.
Aztán fürdés, benzinkút, kaja - virslit főztem, de kipukkadtak...:( :) -
Most meg folytatódik a sportnap, már megy a Nyíregyháza-DVTK, és tegnap nem is írtam hogy Fradi-Metz női kézilabda KEK-elődöntő is van ma...:)
---
Egy sokdiplomás, "agyoniskolázott" tanárnőnk gyakorta hangoztatta, hogy a világ dolgait a három p-betű határozza meg. Úgy mint pénz, pia, és pina.
Elég sarkos megfogalmazás, mindenesetre lehet benne valami. Hiszen egy osztrák nőgyógyász már 1912-ben leírta a vaginát, mint motort, a két gondolatmenetet összekapcsolva kvázi az élet motorját. :) Olvasd csak!
A legjobb motor a világon a vagina – állapította meg még 1912-ben Dr. Hermann Otto Klöpneckler, osztrák nőgyógyász.
Mint naplójában leszögezi: „… a vagina egy ujjal beindítható, önállóan kenődik, bármilyen méretű dugattyú befogadására alkalmas, és négyhetente egyedül cseréli az olajat”.
Némi kívánnivalót hagy maga után, hogy vezérlőrendszere –az orvos szavaival élve– „kib@szottul kiszámíthatatlan”.
Ugye hogy ugye? :)
---
Na, ennyit akartam.
További kellemes hétvégét nektek.
Puszik, pacsik, éljenek a csajok! :)

2011. április 16., szombat

Így került a cipő az asztalra

Hétfőn hosszabb távon is felavattam az új adidas futócipőmet. Teljesen rendben van. Vagyis... Vagyis ez így nem teljesen igaz. Ha ülök, vagy állok, eléggé fáj a lábam, benne sétálni viszont nagyon pöpecül tudok. És szerintem egy cipő estében ez a lényeg. :)
Viszont hétfőn reggel még valahogy nagyon nyomta a lábamat. Gergő kolléga észrevette, hogy benne felejtették a lopásvédő bigyókat. Az ifjonti hév jegyében mi nekiestünk a cipőnek csavarhúzóval, és mindenféle egyéb kampósvégű izékkel... Mígnem idősebb - elnézést: tapasztaltabb :) - munkatársunk tanácsára kifűztük a cipőfűzőt, és lám, ki is tudtunk szedni azokat a szarokat... :)
Ebben az esetben már csak annyi volt a bibi, hogy ahogy cipőt kötni sem tudok "normálisan" - mármint klasszikus módon nem, csak masnival, "nyuszifülekkel"-, cipőfűzőt befűzni sem vagyok képes. De szerencsére Gergő ebben is segítségemre volt. :)
Kedden pedig lakógyűlés volt. Csak azt nem tudom, miért ugrik be először mindig a falugyűlés szó... :D
Semmi érdekes nem volt. Unalom a köbön, de azért Anyuval becsülettel végigültük. Annyit talán érdemes elmesélni, hogy hamarosan két társasház is épül közvetlen közelünkben. Érdekes lesz...
A szerda-csütörtök pedig melóban a költözésé volt. Egy új épületbe, annak is első emeletére költözött az irodánk. És hát igen, ez a rakodás-pakolászás elég stresszes dolog volt. Én személy szerint persze az ilyen lépcsőn felcipelős dolgokban nem tudtam résztvenni, de nekem is meglett a testhezálló feladat. Kb. tíz ládányi mintát selejteztünk le, és én szedtem külön a tasakokat, a cetliket, illetőleg a fém-, és műanyag alkatrészeket. Nagyon izgalmas volt. :) Eszembe jutottak a gyerekkori borsó-, és babfejtések, ribizliszedések, kukoricamorzsolások. Azok voltak ilyen végtelen szöszmötölős órák. :) Persze ezt semmiképpen nem panaszként írtam, egy új úttörő mint tudjuk ott segít, ahol tud. :)
Egyelőre szokjuk az új körülményeket, nem rossz, mindenesetre még biztosan hetekbe telik majd, mire minden a helyére kerül. De azért alakulunk. :)
Azt azért elmondhatom, hogy "saját portámon" is rendet raktam, kibéleltem a fiókokat, aktivizáltam egy tolltartót, szóval új életet kezdtem... :D
Ja: a lépcsőről meg valamiért a teleshop jut eszembe. Ennek okát magam sem tudom. :) Ott mondjuk a harmadikon voltunk, a lépcsőn közlekedve inkább idegbeteg állat voltam, mint fáradt, de valahogy erről is beugrottak az ottani idők... :)
Tegnap két nap után tudtam bekapcsolni bent a gépemet, kaptam jó pár e-mailt, de azért nagyjából sikerült feldolgozni őket. És 3-kor leléptem a biztonság kedvéért: a péntek az emeleten is péntek. :)
Délután Kata látogatott meg, valamikor a Barátok közt előtt ment haza, és lehet, hogy ma is találkozunk. De erről majd később.
---
Egy beszélgetésben szóba kerültek a swinger klubok. Most teljesen mindegy, hogy kivel, és miért. Kicsit rákerestem a témára a neten, és egy fórumban találtam egy "félénkpár" nevű hozzászólót, aki azt kérdezi, hogy párjával lehetnek-e álarcban, mert ők elég szégyenlősek. Nem tudom, de ez szerintem annyira vicces... :)
---
Ma elég aktív napom volt eddig. Reggel hatkor felébredtem, képtelen voltam visszaaludni. Elmentem Sportért, kávéztam, volt utána egy németórám. Jobb voltam, mint Cserpes Laura. :D
Aztán Sparban vettem 60 liter ásványvizet, meg 12 doboz tejet, egy ideig tuti kitart a készlet. Nem, sört ezúttal nem vettem...:)
---
Sporthétvége. De teljesen. :D
Ma reggel F1 kínai nagydíj időmérő volt. Fél 6-kor Zete-ETO, Laposon, tévében, Katával. Este 10-kor Real-Barca, a négyfelvonásos el classico-dömping első felvonása.
Holnap reggel ugye futam, délután egy NB2-es rangadó: Diósgyőr-Nyíregyháza (sok néző, jó hangulat garantált, meccset kíváncsian várom), utána ETO-Itxako Navarra BL-visszavágó, meg a pesti hoki VB is elindul, ami ugyancsak hangulatos szokott lenni. :)
Na, ezt még elolvasni is fárasztó lehet. :) Ilyenkor tiszta szerencse, hogy nem kell osztoznom a tévé távkapcsolóján... :) Persze azért kipróbálnám. Vagy a lány is legyen sportbuzi! :)
---

Ez a mai poszt elég lájtosra sikeredett, ezért elnézést mindenkitől!
Majd valamikor jövök.
És ennyi is voltam mára.
Puszik, pacsik, éljenek a csajok! ;)

2011. április 10., vasárnap

Négy szék között a pad alá

Mozgássérültnek lenni dolog. Na jó, ez túlzás. De legalábbis érdekes. Olyan dolgokat tapasztal meg az ember, ami másképpen nem lenne lehetséges.
Péntek délutáni cigiszünetemben egy az új épületünkön dolgozó munkásember csatlakozott hozzám. Közölte velem, hogy mi tulajdonképpen sorstársak vagyunk, mert neki is (?) rövidebb az egyik lába, csak az ő járásán nem látszik. Miután így kibeszélgettük magunkat, a bajtársiasság jegyében kért tőlem egy szál cigit. :)
Este meg jött a néni leolvasni a gázórát. Vagyis lefényképezte. Fél 5-re ígérkezett, 5 után felhívtam, de nem vette fel. Fél 6 körül megérkezett, majd 7 magasságában felhívott, hogy van tőlem egy nem fogadott hívása... :D
Fürdéskor meg majdnem sikerült kiesnem a kádból. Hm... Majdnem-sérülésemet, fájdalmam fő okát inkább nem részletezem, maradjunk annyiban, hogy nem volt kellemes érzés...
Komolyan gondolkodunk egyébként, hogy a fürdőkád helyett tusolót rakunk be. Tény, a zuhanykabin praktikusabb, de a kád kényelmes, el lehet benne dögleni, minden veszélye ellenére is...:)
---
Tegnap délelőtt semmi érdekeset nem csináltam. Délután elmentem az Árkádba cipőt nézni. És ismételten utáltam...
Utáltam, hogy nem foglalkoztak velem az eladók. Utáltam, hogy egyre több cipőnek "hülye" a számozása. Bár ha jól gondolom, most megjegyeztem, hogy a 7-es felel meg a 41-esnek. Utáltam, hogy a nekem tetsző cipők nem voltak a méretemben, így végül egy fehér (!) adidas futócipőt (!) vettem, az tűnt a legkényelmesebbnek. Aztán majd kiderül, hogy mennyire fogja bírni a kiképzést.
Még két dolog: az egyik helyen volt egy tévé a lurkóknak. Annyira aranyosak voltak, ahogy ültek a tévé előtt, tátott szájjal nézték a Hupikék törpikéket, apukák-anyukák meg vitték nekik próbálni a cipőket... :)
Hm... Bárhol próbáltam cipőt, szinte mindenhol a szemembe akadt egy-egy "kőműves dekoltázs" -idézőjelben is kidobja a google?:P :) -, már nem tudtam, hova nézzek. Vagyis hova ne...:$ :) Elég gáz, hogy ez nekem 30 évesen "említésre méltó", dehát ez van...
---
Cipővásárlás után Zsófival és Melindával Segafredo, majd ETO-Szolnok. 4-2-re nyertünk a sereghajtó ellen. A négy rúgott gól nagyon jó, ehhez nem vagyok hozzászokva, de azért nem vagyok maradéktalanul elégedett. Sokat sétáltak, alibiztek a srácok, szerencse is kellett hozzá, hogy a végén találjunk még két gólt...
A meccs után? Hajjaj... :) Luival megbeszéltük, hogy a Magvassyban, kivetítőn nézzük meg az Itxako Navarra-ETO női kézilabda BL-elődöntőt. Szóltam a csajoknak is, hogy csatlakozzanak. A focimeccs után felhívtam Luit, ők leragadtak egy kocsmában ("1. szék"). Ezután felhívtam Melindáékat, akik egy másik kijáratnál jönnek ki a stadionból. Félre is értettem Melindát, így kb. fél órát vártam őket a parkolóban abban a b*szott nagy szélben, mire kiderült, hogy ők már a csarnokban vannak. ("2. szék"). Teljesen átfáztam, és úgy döntöttem, hogy már inkább itthon nézem meg a meccs végét. Elég lassan tudtam menni a széllökések közepette - kiskoromban egyszer betört a fejem, mikor egy széllökés nekilökött egy homokozó betonsarkának, szóval azóta nem vagyok jóban Szellő Pistivel..:/ :) -, aztán mikor hazaértem, Anyu is felhívott, mikor még be sem kapcsoltam a tévét. Így aztán az itthoni meccsnézésnek ("3. szék") is lőttek, épp a végeredményt írták ki, mire benyomtam a tévét. A vége egyébként 26-21 lett, ha nem is simán, de ez a hátrány azért a Magvassyban ledolgozható.
Aztán bontottam egy sört, megvártam tesómékat, akik épp csak egy beköszönésre ugrottak be. Aztán este 11 után még kentem két zsíros kenyeret, csak úgy update-módra... :)
Ja, és kollégáim is szóltak még hétközben, hogy ha úgy alakul, menjek le szombat este a Pirate-ba. ("4. szék"). Hát nem alakult úgy, fáradt voltam, és nyűgös, és még fáztam is...:/ Meg mondjuk zavarni sem akartam őket...
De azért telefonon lejelentkeztek a fiatalok...:)
A "pad alá" helyett pedig jött az ágyikó, és egy jó nagy alvás... :)
---
Ma reggel felkeltem, elmentem sportért a kútra, ami egyben cipőteszt is volt. :)
Aztán F1, egészen addig néztem, amíg Alonso és Hamilton össze nem koccantak...:/ Vettel nyert. Hát, szép kis VB-nek nézünk elébe.
Meg virslit főztem, és megnéztem a Lázongó ifjúság című filmet. Háát, mit mondjak? Elég gyengus volt... Mindenesetre én még soha nem kentem be egy lányt sem napolajjal...:$ :D Ennyi jut eszembe...
Ma még válaszolok egy e-mailre, aztán tévé.
Jövő héten Réka-tali, meg Kata-élménybeszámoló, és lakógyűlés...
Szóval lesznek itt események...:)
Ennyi mára.
További jó pihenést mindenkinek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok! ;)
---
Szerk.: azt hiszem, megvan az ok, ami miatt az utóbbi időben a megszokottnál több látogatója volt a blogomnak. :) A gyakorikerdesek.hu-n valaki belinkelte az egyik bejegyzésemet, egy "nagyon fontos kérdés" magyarázataként. Behalok... :) (katt ide)

2011. április 7., csütörtök

Fészbuksi

Terhes a macsekom. Vagy, ha úgy jobban tetszik, áldott állapotban van. Mondanám, hogy mindenórás, de ez nem teljesen helytálló, mert szegényem már hetek óta szenved, és akkora, mint egy póniló...
Ezt mondjuk nem valószínű, hogy elmeséltem volna, ha nem látom a hétvégén azt, amit. Buksi kutyám ugyanis - aki egyébként puli, és mivel Zuckerberg is ilyen kutyát vásárolt a közelmúltban, a hétvégén átkereszteltem Fészbuksinak. :D Nem tiltakozott, de a megszólítása továbbra is Buksi marad... :) - szívén viseli négylábú kollégája sorsát. Még alvókuckóját is átadta neki, ő pedig éberen őrzi a pihengető macsekot. Néha megnyalogatja, a cica pedig hozzádörgölőzik, mielőtt kis sétára indul.Ha pedig teher a heves gondoskodás, odasuhint egyet a kutyunak, de csak óvatosan, nem nagyon bántják egymást.Mondjuk szombaton sikerült kicsit belerondítanom a barátságba: játszottam Buksival, aki a nagy lelkesedésében rálépett a békésen szunyókáló egérvadászra...:/ De jelentem, mindenki jól van. :)- a kép természetesen csak illusztráció, nem a két megátalkodott van a képen...:) -
---
A héten pedig felcsaptam tévészerelőnek. Hétfőn, a bejegyzés megírása után vettem észre, hogy összekuszálták az analóg tévécsatornákat. Nagy nehezen beraktam minden csatornát a megszokott helyére, majd ugyanígy a videón is.
Aztán tegnap kiderült, hogy igen, az ima meghallgatásra talált: bekerült a digitális csomagba a Digisport, és a Digisport+ is, plusz pénzt - egyelőre - nem kell fizetni érte. :) - egy okkal kevesebb a mérgelődésre! :)
Nagy nehezen meg is találtam tegnap a két adót - először az összes (!) csatornán csak hang volt, ami - lévén tévéről beszélünk - nem egy nagy élmény.
De aztán megoldódott, ma pedig vérszemet kaptam, létrehoztam a kedvencek csoportját, így már egyszerű a nagyszerű, gyakrabban fogok digitálisan tévézni. :)
---
Ha már tévé. Akartam írni arról, hogy mostanában Gergő elég sokszor hazadobott meló után, így aztán elég gyakran nézem a Szomszédokat. Megunhatatlan.
És most döbbenten hallottam, hogy életének 93. évében meghalt Komlós Juci, a sorozat népszerű Lenke nénije. Hihetetlen, hogy a nagy öregek már mind elmentek... Taki bácsi (Zenthe Ferenc), Kutya (Raksányi Gellért), Sümeghy Oszkár (Palócz László) mind-mind az égi színpadokon játszanak már.
Nyilvánvaló, hogy mindegyikük domborított jóval nagyobb művészi értékkel bíró szerepben is. De hogy a Szomszédokkal váltak igazán egy ország kedvencévé, a sorozat pedig mára egy kor sajátos lenyomatává, nekem személy szerint fiatalkorom egyfajta emlékévé vált, az egészen biztos.
---
Mostanában kezdek hadirokkanttá válni. A héten megégettem a kezemet - virslifőzés közben a főzőlap fölé lógó serpernyő-nyelet raktam arrébb -, belenyúltam egy kaktuszba - a szomszéd feldőlt növényét próbáltam felállítani -, ráraktam egy puffot a bal kis lábujjamra - még jó, hogy tőlem nem kérdezik meg, hogy miért sántítok :D -, és a lépcsőn lefelé menet bal lábammal ráléptem a bal bokámra - művészet, utánozni nehéz, és veszélyes! :) -.
Szóval igen, történnek érdekes dolgok... :)
---
Munkahelyemen hamarosan beköltözünk új birodalmunkba. Hát, ez elég érdekes projekt lesz, kíváncsian várom! Ja, és végre plusz óráim vannak! :)
Holnap még meló, aztán jönnek a gázosok órát fényképezni.
Szombaton reggel F1 Malajzia időmérő, aztán Árkád Zsófival, majd ETO-Szolnok.
Utána jó lenne egyet sörözni valahol-valakikkel. :)
Vasárnap reggel természetesen futam, utána meg döglés itt Győrben.
---
Visszalépett Laci a VV-től. Ez a nagy dráma. Most komolyan örülök, hogy ez "a nagy dráma". Ennél nagyobb ne is legyen!
A pontos idő 20.24
Több megszakítással sikerült befejeznem ezt a posztot. :)
Szóval mára ennyi.
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!

2011. április 4., hétfő

Faszék

Nem, nem tervezek intim piercinget. Egészen más miatt lett ez a cím. Hogy pontosan miért, az a poszt végefelé kiderül. :)
---
Szóval szombat délelőtt hazamentem. Mivel még betértem egy kávéra a Hollóba, csak a déli buszt értem el.
Amúgy szeretek ilyenkor a Hollóban ücsörögni. Kávé, cigi, Nemzeti Sport, meg egy kicsit átgondolom a hét eseményeit. Jó az.
Egy eredetileg távolsági buszként használt Ikarust állítottak be erre a vonalra. És én ezt szeretem. És újfent kiderül, hogy nem vagyok teljesen normális. Összesen 13 évig jártam különféle buszokkal különböző városok kollégiumaiba - és persze vissza -, nekem erről a járgányról mégis inkább a különféle kirándulások, meg persze az ETO-túrák jutnak eszembe. Még akkor is, ha most "csak" hazamentem. :)
---
És sikerült megnéznem az Üvegtigris 3-at. Nekem nagyon tetszett! Hatalmas poénok, váratlan helyzetek, jóval több mozgalmasság, mint az első két részben. Szerintem az eddigi legjobb rész. Mondjuk a Zimmer Feri 2 után kicsit tartottam tőle, de félelmeim alaptalannak bizonyultak. :)
---
Végre megtaláltam a téli sapkámat. Éppen jókor! :D Legalább haza tudtam vinni kimosni. Ma pedig vékony dzseki, ohne sapka, úgy eláztam, mint annak a rendje.
Az esernyőket persze én alapból nem szeretem, mozgásállapotom révén mindig sikerrel "kiszédelgek" alóla, és még le is foglal egy kezet. De ezt már biztos meséltem... :)
---
Éden Hotel. A Viasat3 -on futó valóságshow. Még nem nagyon láttam. Állítólag leginkább abban különbözik a Való Világtól, hogy "kuki és puni is látható benne". Hát amennyit én láttam belőle, ott éppen azt hittem, hogy egy leszbi show-nak vagyok a tanúja, aztán a szőke hosszú hajúról kiderült, hogy pasi. :D
A VV-n tegnap kiakadtam. Nem Giginek szurkoltam, hanem Éva ellen, nagyon nem bírom ezt a degenerált, idegbeteg nőt. Na jó, Gigi meg álszent, megjátssza magát, ez tény. De ott a villában szerintem mégis sokkal normálisabb, mint Éva.
És a tegnapi párbaj nagyon bundagyanús volt. Az állás megmutatása, az elszólások, melyek alapján sejthető volt, hogy Éva megy vissza, meg hogy folyamatosan jelezték neki az állást... Nagyon nem volt fair...
Gigi meg? Na ja... "Én soha nem éltem meg a testemből...". Mikor a közönség, és a nézők nagy része már rendelkezik azzal a kétségkívül nélkülözhetetlen információval, hogy "DE IGEN!" :)
Mindenesetre azt kívánom magamnak, és kedves olvasóimnak is, hogy ennél nagyobb bajunk sose legyen, mint hogy elégedetlenek vagyunk egy valóságshow kiesőjének személyével... :)
---
A Győri Audi ETO KC csapata sorrendben és megszakítás nélkül hetedszer nyerte meg a Magyar Kupát! Hatalmas nagy gratula a lányoknak, ez nagyon szép teljesítmény! :) Magyar csapattól a Magvassyban ugyancsak hét éve nem kaptak ki a lányok. Digi-fóbiám is enyhül valamelyest, ugyanis a cég az ETO mezszponzora lett a csapatnak, állítólag elég tekintélyes összeggel támogatják a csapatot.
És folynak a tárgyalások, hogy a Digisport esetleg bekerül a Vidanet kínálatába. Mondjuk plusz pénzt annyira nem szívesen áldoznék érte... Bár fene tudja, várjuk ki a végét... :)
A Gyirmót megverte a Pécset, így jelenleg feljutónak számít, a Videoton tartalékcsapata ugye nem válthat osztályt! :)
A Győri ETO FC pedig nem kapott ki Debrecenben. Ebben a szezonban már szinte minden mindegy, így nem vagyok elégedetlen.
21 meccs, eddig 7 győzelem, 7 döntetlen, 7 vereség, 22-22 es gólkülönbség, 28 pont, ami így a 9. helyhez elegendő. Teljes az egyensúly. :)
A Real Madrid otthon kapott ki, a Barca idegenben nyert, 8 pont az előny a közelgő el classico előtt. Ez már csak hab a tortán. :)
A Veszprém BL-kiesését leszámítva tökéletes sporthétvége.
És tegnap este végre előkerült a faszék is. :) Az előtérben tárolt fából készült ülőalkalmatosságot a meccs után kivittem a függőfolyosóra, és ott, a szép időt kiélvezve fogyasztottam el maradék sörömet. :) Ez már tényleg a tavasz kezdete volt! :)
---
Szemezgetek a társkereső oldalakkal. Szar egyedül, és mint már írtam, az önsajnáltató sebnyalogatás idejének le kell járnia, ha valamit kezdeni szeretnék magammal. És így lesz. Először valószínüleg MEOSZ-honlap, "teszt-jelleggel". Igyekszem rászánni magam... :)
---
A hét még fogalmam sincs, hogyan fog alakulni, szombaton meccs, előtte remélhetőleg Árkád, a hétköznapokat még nem tudom. Fizu már van, cipőt kéne venni, meg Lui barátommal tervezünk valamikor egy szolidabb sörözést.
---
Ez volt a 450. poszt. Kíváncsi lennék, hogy az összes eddigi bejegyzés mondjuk wordben kb. hány oldalt tenne ki, de ezt azt hiszem soha nem fogom megtudni. :)
De azért ez a 450. már elég komoly szám. Azt hiszem. :)
---
Ennyi.
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!

2011. április 2., szombat

Elsőfok

Akkor tehát megszületett. Nem, nem a trónörökös, hanem az ítélet. "Amire mindenki várt." Stohl "Buci" András színész-műsorvezető emlékezetes tavalyi autóbalesete után első fokon 2 év 4 hónap börtönbüntetést kapott.
Nem tartozom azok közé, akik a példastatuálás hívei. A hírek szerint a kiszabható megmagasabb büntetésnek pontosan a felét kapta, ami reális, tekintve, hogy visszaesőként, drogos befolyásoltság alatt történt az eset.
Nem szabad annyival elintézni a dolgot, hogy ő is ember, hibázhat. Nem. Egy közszereplő, de főképp egy háromgyermekes apa ne legyen ennyire felelőtlen!
Meg aztán akik ezt gondolják, azoknak is minden bizonnyal más lenne a véleménye, ha - ne adj' Isten! - az ő családtagjuk, barátjuk autójába trafált volna bele a művész úr azon a hajnalon.
Szóval én amondó vagyok, töltse le majd a kiszabott büntetését, és utána térjen vissza a színpadra, a médiába, a közönség majd úgyis eldönti, hogy van-e még igény rá.
Ja, és valószínűleg van erre logikus, jogi hátterű magyarázat, de ne fellebbezzen már enyhítésért és felmentésért (!). Ez utóbbi szó elég durván hangzott.
De mondom, nyilván ez egy jogi formula, meg aztán mindenki fellebbezne, nem vagyunk mártírok. De a felmentés akkor is durva...
---
Jaj! :) Van egy régi szám. Joy: Touch by touch. Kb. ovis vagy alsós lehettem, amikor ezt a számot a rádiók játszották. Na, és készült egy 2011-es verziója. És az olyan szinten tetszik, hogy az valami hihetetlen! :) És van egy belassulós része, ami mindent visz... :) Egyik reggel a buszon azon kaptam magam, hogy tellegetek a kezemmel, a lábammal is "járom a ritmust" - vagy hogy mondják? -, szóval egy külső szemlélő számára nagyon gáz lehetettem. :) Nem nagyon érdekelt, de azért amint észbekaptam, abbahagytam. :P
---
Eszembe jutott, hogy miért írtam le Adri nevét. A vicc az, hogy nem is róla akartam írni. :) Vele kapcsolatban jutott eszembe valami, és azt hittem, ha a neve felkerül a cetlire, beugrik, hogy miért történt ez. Kis fáziskéséssel sikerült a képzettársítás. :)
Szóval letöltöttem valami frissítést az MSN Messenger Plus-hoz. Magyar nyelvet nem lehetett választani, így a németet pipáltam be. Azt hittem, hogy csak a letöltés nyelve német, hát nem. Most két nyelven működik az MSN-em. És ez az Adri abgemeldet, meg Adri ist jetzt offline engem zavar. Még akkor is, ha valamennyire azért pötyögök németül. :) Ja, és nem mintha az Adri kijelentkezett, vagy az Adri nem elérhető mondatokat sokkal jobb lenne olvasni. :) Szóval ennyi volt a nagy titok. Tényleg. :)
---
Hát hiába terveztem én mára Gyirmót-Pécset. Főképpen azért, mert holnap lesz! :) A tévében is. 3-tól, utána pedig fél 6-kor Debrecen-ETO, úgyhogy holnap délután visszajövök, és meccsmaraton. :)
Mert ma kimegyek Écsre kicsit relaxálni. A szokásos programok mellett még annyi, hogy megkaptam az Üvegtigris 3-at, így azt illenék megnézni. :)
A héten egyébként nem sok minden történt, meló látástól-Mikulásig. Tegnap és tegnapelőtt szerencsére Gerej kolléga hazahozott, megmentve a teljes összezuhanástól. :)
Na, asszem ma ennyit akartam.
Jó hétvégét mindenkinek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok! :)