2013. október 26., szombat

Antidepresszáns realizmus

A minap egyik reggel bediktáltam neten a gázóra-állást. Nem lenne ez említésre méltó esemény, ha nem menne kb. két hete a konvektor, és nem lenne így kevesebb a fogyasztásom, mint mint konvektor nélkül. Ezt valahogy nem értem...:)
Az új aksit is betettem a telefonba. Határozottan jó, most naponta maximum egyszer töltöm a telefont. Viszont néha lefagy. Ez eddig nem volt. 
De a legviccesebb mégis az volt, hogy a múltkor a telefont a zsebembe rakva véletlenül felhívtam egy havaromat, akivel évek óta nem beszéltünk. A számláló szerint több, mint másfél perces hívást bonyolítottunk, de nem hívott vissza, hogy ez meg mi a szösz volt...XD
---
Szerdán a poszt megírása után lementem biciklizni. Mókásan indult a kaland, mert a tároló ajtaja nincs a legjobb állapotban. Konkrétan magamra rántottam az ajtót, és egy hatalmas esés lett az eredménye. 
Aztán kitekertem az ETO Park parkolójába. Sima ügy volt, gyakorlatilag lábletétel nélkül tekertem le a talán nem túl nagy távot. 
Sőt a parkolóban egy padkateszt is belefért -azaz: fel tudok-e menni, vagy nem?. Nem tudtam. Újabb borulás lett a vége, de számítottam rá, és nem ütöttem meg magam.
Hazatérve már csak pihentem, tévéztem. Az ünnep alkalmából voltak előzetesen érdekesnek ígérkező műsorok, de egyik sem nyerte el túlzottan a tetszésemet. 
---
Csütörtök. Munkahelyemen sikeresen elkaptam egy felém repülő százforintost. Látványos mozdulat volt, igen büszke voltam magamra, csak és kizárólag ezért írtam le.:P
Meló után Fehér Holló. A teraszon ittam egy kávét almafröccsel, meg átfutottam a Sportot. 
Jaj, de régen voltam ott...:)
Aztán fogmosás, fogorvos. A doki betömte egy újabb fogamat. 
A zsibbadás elmúlása után ehettem is. 
És egy másik fogamból letört egy darab...:/ Jókor...
Legközelebb majd 5-én megyek, este fél 9-re.
---
Tegnap fél 4-ig voltam melóban. Utána plázát terveztem, de lusta voltam elmenni odáig. Inkább hazajöttem. És bicikliztem. 
És szarul ment. 
Az elvileg erősebb és "ügyesebb" bal lábam mindig elmozdult a pedálon, pedig azon az oldalon van pánt is...:/
Ezen aztán annyira felhúztam magam, hogy egyszer szabályosan kigurultam az útra, szerencse, hogy nem jött semmilyen autó arra éppen...:)
Az egy hete vásárolt cipőmnek meg jön szét az orra... 
Még szerencse, hogy hivatalosan jelenleg nem vagyok mozgássérült, így semmiféle támogatásra nem vagyok jogosult...:/
---
Ma időben felkeltem. Elmentem boltba, vettem apunak, amiket kért. 
Aztán adtam fel még egy tippmixet, az egyik már el is ment...:(
A vidékiben találkoztam egy ismerősömmel, vele beszélgettünk. 
Meg beszélgettünk egy kedves idős nénivel, aki épp Belgiumból látogatott haza Győrbe. 
Taxira várt, de üres volt az állomás. És a néninek nem volt telefonja.
Mivel -mint már írtam...:P- jó fej vagyok, hívtam taxit. A taxiállomásra. A diszpécser megkérdezte, hogy "Miért, ott nincs?"
Persze mondtam, hogy nincs. De meglepődtem, hogy ez nem egyértelmű.
Szóval voltam kint Écsen. 
Megnéztem a F1 időmérő edzés végén. Vettel nyert. No comment...:/ Most már tényleg...:)
Megismerkedtem az új szomszédokkal. Egész jó arcok.
Utána apuval ebédeltünk, beszélgettünk. 
Sikerült kikapcsolnom a "sündisznó-üzemmódot", szóval tök korrektül elvoltunk. 
Tyúkot nem kellett behoznom, mert elfért a fagyasztóban, majd behozzuk kocsival.:)
Most körkapcsolok, Szeged-Veszprém kézi, és Fradi-Mezőkövesd foci. 
Este mosok, mert a múltkor elmaradt. Meg Barca-Realt nézek. 
Hivatalos vagyok egy szülinapi buliba. De nem megyek. Holnap lesz Anyu halálának első évfordulója, és szerintem nem lennék valami szórakoztató társaság. Meg aztán bulizni se nagyon van most kedvem. 
---
Holnap meg könyvbemutatóra megyek. Gergő barátom anyukája, a Kisalföld egykori, a Győr Plusz Rádió jelenlegi munkatársa, Harcsás Judit mutatja be Remény a rákból című könyvét. Vagyis vele beszélgetnek a könyvről. Kíváncsian várom.
Azt sem bánom, hogy a Forma-1 futam így most kimarad az életemből. Tényleg nem!:)
Délután találkozom cimborákkal, este meg ETO-Felcsút. De ezt már írtam..:)
---
Pont a napokban gondoltam rá, hogy ez a "csajozás-dolog" nekem eléggé felejtős. 
Mármint nem tudom, mit akarok lassan 33 évesen, amikor a korombeli emberkék többsége már házasodik, gyere van... Hát én meg ettől nagyon messze vagyok. Irreálisan messze. 
Ezzel kapcsolatban saját magára vonatkoztatva valaki azt írta valahol, hogy "az utolsó vonat elment, a vonalat pedig megszüntették." Nem kizárt, hogy ez rám is vonatkozik. 
Ez nem negatív hozzáállás, vagy depresszió. Épp ellenkezőleg: antidepresszáns realizmus. Egyfajta kiindulási helyzet...:)
Ehhez képest...
Egyik nap munkahelyemen megakadt a szemem egy leányzón. Egy kollegina segítségével kiderítettem a nevét. 
Persze rákerestem facebookon. És véletlenül bejelöltem... Egy vele azonos nevű, az ország másik felén élő csajt. 
Nagy nehezen sikerült törölnöm a bejelölést. A kolleginára pedig itthon szerettem volna visszatérni. De elfelejtettem a nevét. 
Újra meg kellett néznem a kapott e-mailt...:)
Hm... Pedig roppant bonyolult megjegyezni a nevét: a vezetéknevében egy betűt kicserélve megkapod a keresztnevét.:)
Egy másikra cserélve pedig egy székesfehérvári NB1-es labdarúgócsapat becenevét.:P
Sőt, hasonlít a neve az ETO korábbi, jelenleg Dunaújvárosban szereplő kapusának nevére. 
Ez a sok infó engem is összezavart...:)
Amúgy tényleg nagyon helyes lány. Csak szerintem túúl fiatal. 
És nem, nem jelöltem be. 
Ugyan minek?:)
Jah, mondjuk a túl fiatal-ról csak annyit, hogy láttam a Kisalföldben egy 17 éves csajt, aki Európa-, és világbajnok rúdtáncban. Tizenhét ide vagy oda, azért a képeit látva megjegyeztem, hogy "azt a mindenit..."
Vagy valami hasonlót...:)
És igen, lesz "csajos poszt". Valamikor...
---
Szóval holnap lesz egy éve, hogy Anyu meghalt...
Annyira felfoghatatlan, hihetetlen máig ez az egész. 
És ezen az idő se nagyon segít...
Nincs óra, hogy ne jutna eszembe...
Ízek, illatok, hangulatok, filmek, zenék, helyek, élmények... 
A legváratlanabb pillanatokban gondolok rá.
Hívnám telefonon, elmesélném neki a történéseket, kikérném a véleményét erről-arról. Máig is...
De persze a másodperc törtrésze alatt világos lesz, hogy ez már nem fog menni...
"Csak az hal meg, kit elfelednek..."
Milyen igaz...
---
Mára ennyi voltam. 
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!;)

2013. október 23., szerda

Tikfuvar

Vasárnap délután jó volt magyar sport-, és kézilabda-rajongónak lenni. Simán nyert a BL-ben a Fradi, az ETO, és a Veszprém is. 
Aztán az ETO nyert fociban Újpesten, így teljes volt az öröm. Mondjuk szerintem utóbbi meccsen ifj. Knézy Jenő kommentátor be volt szívva, vagy ilyesmi, mert összevissza lökte a hülyeségeit...:)
Bekeményített a Nemzeti Sport: a hollandok elleni vereség után szigorúbban osztályozza az NB1 és NB2 játékosait. 
Fura... Szerintem gyerekes lépés... Vagyis -sajnos- nem tudom elképzelni, hogy a játékosok csak azért kezdenek el hajtani, hogy "húúvazze nehogy megint 4-est kapjak a Nemzeti Sporttól..."
Furán néznek ki ezek a gyenge osztályzatok, főleg úgy, hogy a bírók érdemjegyei változatlanok maradtak...:)
Érdekes volt még a Bundesligában történt eset, amikor is a Hoffenheim-Leverkusen meccsen a bíró megadta a vendégcsapat játékosának, Stefan Kießlingnek a gólját, amikor is a labda az oldalhálón keresztül jutott a kapuba.
Mókás, hogy a játékos még fogta is a fejét, hogy mekkora ziccert hibázott, a bíró mégis megadta a gólt...:) Ide kattintva meg tudjátok nézni, bár a kommentátor nem tudom, milyen nyelven beszél, ezt dobta a google!;)
Este kicsit felhúztam magam, vagyis inkább felb*sztam az agyam egy ismerősöm butaságán, az öregdiák-találkozós fényképekkel kapcsolatban. 
Szerencsére egy kollegina segítségével viszonylag sikerült lehiggadnom. Pedig kevésen múlt, hogy elküldjem a srácot a búsba!:)
Ja, és néztem a Sebestyén Balázs és Vadon Jani-féle Vundersőn és szuperszexi-t, hát a második adástól sem voltam elájulva...
A Showder Klubot meg áttették vasárnap estére...:O El is aludtam még előtte...:(
---
Hétfő. Heh... Hihetetlen, hogy mennyire jó új cipőben sétálni. Kb. olyan, mintha új lábam lenne!:) Azért kellett megállnom szusszanni, mert túl gyorsan mentem!:)
Szóval jól indult a hét.
Kiderült, hogy nyertem tippmixen, és még két puszit is kaptam egy szülinapos kolléganőtől.:)
Meló után hazajöttem, pihengettem.
Este diétát terveztem, a szokásos négy-öt szendvics helyett csak három zsemlét vettem.
Aztán ahogy szemezgettem velük, megéheztem, sütöttem öt tojásból szalonnás-hagymás rántottát. 
Ennyit a diétáról....:)
---
Tegnap meló után elmentem a plázába. Este fél 7-kor fogorvoshoz mentem, előtte a Lipótiban "hesszeltem". 
Jó idő volt, a teraszra is ki lehetett ülni. 
Töltöttem ki lottót, tippmixet, és felvettem a "hatalmas" nyereményemet. 
Kedvenc ottani pultosleányzóm volt a lottós pultban, meg is jegyezte, hogy a nyertes szelvényt is nála adtam fel, most meg az újak mellett pénzt is nyom még a kezembe.:)
És Kutyával is tudtam beszélgetni, mert észrevett a teraszon, és lepihent egy kávé erejéig. 
Hm... A pláza közepén egy túlsúlyos roma asszonyság táplálta csupasz kebléről csemetéjét...:O Én meg sokkot kaptam..:O XD
Aztán fogmosás, és irány a fogorvos.
Fogkőleszedés és polírozás volt a program.
Azt mondta a doki, hogy nem fog fájni, csak egy kicsit rezegtet. 
Annyira rezegtetett, hogy még ma is fájt egy kicsit a fejem...:O :D
----
Ma úgy volt, hogy kimegyek Écsre apuhoz.
Aztán átgondoltam a menetrendet, és úgy döntöttem, hogy szombaton megyek ki.
8-kor keltem, ébresztőóra nélkül.
Pihentem, tévéztem, olvastam. Ebédre sütöttem pesztós melegszendvicset, hozzá főztem friss teát.
Most majd picit kimegyek biciklizni.
Aztán fürcsi, vacsi, pihi, tévé. Holnap meg megint meló.
Lesz a Tanú a tévében!:) Egyik kedvenc filmem! Meg még pár érdekesnek ígérkező '56-tal kapcsolatos film.
----
Holnap meló után fogorvos.
Péntekre is kéne találni valami elintéznivalót, bár szerintem nagyon péntek lesz.
Szombaton meg kimegyek Écsre.
A mókás része a történetnek az, hogy apu felszámolta a tyúk-készletet (szerk.: mármint állományt, csak ez a szó nem jutott eszembe. :) ), és busszal be kell hoznom egy pucolt tikot.
És nem lesz többé friss házi tojás...:(
A nemmókás rész pedig, hogy hétvégén lesz Anyu halálának első évfordulója.
És azért jobb, hogy akkor megyek ki apuhoz, mert ő sem, és én sem leszek egyedül. Egy kicsit.
Ha ma mentem volna, akkor hétvégén kb. vasárnap este fél 7-ig egyedül lettem volna. És szerintem nem leszek a topon hangulatilag a hétvégén.
Bár ez érthető....:(
Vasárnap este fél 7-kor pedig az ETO Parkban vendégszerepel a Felcsút. Vagyis a Puskás Labdarúgó Akadémia FC.
Azaz PFLAFC.
Na, ez megint mókás lesz!:)
És mára ennyi voltam.
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!;)

2013. október 20., vasárnap

Háztartási alapismeretek

Nehéz a magamfajta egyedülálló-egyedül élő agglegények élete. Ezúttal csak a háztartásra, a házimunkára gondolok. Azon kívül, amire mindig szoktam!:)
Este a bejegyzés megírása után mostam. 
Valami nem stimmelt, mert a mosógépből kipakolva nagyon vizesek voltak a ruhák. Szerencsére ezt megosztottam Dórival is, aki azt válaszolta rá, hogy akkor centrifugázzam ki őket.
Hm... Teljesen logikus, kézenfekvő megoldás, magamtól biztosan nem jutott volna eszembe. 
Gyorsan lepakoltam a ruhákat a szárítóról -igen, az új, zöld-fehérről:)-, visszaraktam mindent a mosógépbe, és kicentrifugáztam a ruhákat. Eddig azt sem tudtam, hogy van külön centrifuga-program.:)
Azt nem tudom, hogy a mosógép elromlott, esetleg pusztán rossz napja volt, vagy én indítottam el rossz programot, ez majd a következő mosáskor kiderül. 
Mindenesetre a külön centrifugázás sikeres volt. Bár a gép olyan hangos volt, mint egy traktor...:/ :)
Szóval újra kiteregettem. Aztán tévé, net, pihi. 
Jó kis parasztvacsorát ettem: kolbász, szalonna, paradicsom, hagyma, sajt- kiflivel és friss teával.:)
---
Reggel 10-kor indultam el az Árkádba cipőt venni. Szerencsém volt, a busszal együtt értem a megállóba, szóval egy percet sem kellett várnom.
A bevásárlóközpont előtt összefutottam Lui barátom anyukájával. Lajos szerdán jön Madridból-mondta Erzsi néni.
Egy pillanatra összezavarodtam, de kijavítottam, hogy Barcelonából jön.
És tényleg. Erzsi néni keveri a két várost.
Én szerencsére nem.:D
Ezután bementem a Humanicba.
Kb. fél perc alatt megtaláltam a férfi cipőket. 
Egy másik fél perc alatt találtam egy cipőt, ami nem néz ki rosszul, viszonylag stabilnak is tűnik, és az ára sem veszélyes. 
Ezután a próba. Legyen mondjuk két perc!
Cipő okés, kb. 2 perc alatt fizettem, és meghallgattam, hogy a blokkot meg kell őrizni, ha bármi gond lenne a a cipővel. 
Ezen persze jót mosolyogtam, mert az én járásom nem rendeltetésszerű cipőhasználatnak minősül, és nincs az a cipőbolt, ahol az általam visszavitt cipőt kicserélném.
Szóval nagyjából öt perc alatt lezavartam a cipővásárlást!:)
Utána el kellett mennem vécére. Vagyis mosdóba, mert úgy elegánsabb. 
Aztán majdnem összepisáltam magam- már bocsánat! -ennyit az eleganciáról...:)
Történt ugyanis, hogy egy néni alkudozott a vécésnénivel, hogy szeretne egy kis kedvezményt, mert ő szegény, az 50 forint pofátlanul sok, ő meg egyébként is vásárolt az Árkádban. 
Mondom bammeg ilyen nincs... Persze nem kap(hat)ott kedvezményt, de a fizetés ugye nem kötelező. De azért illik. Vagy szoktak. Vagy mi...:)
Aztán elmentem Sportért, és hazajöttem.
Az új kávézóba nem mentem be, valahogy túl csillivillinek tűnt, pláne egy humanicos szatyorral a hónom alatt...:)
Itthon főzőcske következett.
Sonkás grízgombóc leves. Zacskós. 
Alap. De igazából máig nem tudok megbarátkozni a "forrásban lévő vízbe" szóösszetétellel. Így aztán általában már a hideg vízbe beleszórom a port...:)
Utána francia "desszert": hagymás-szalonnás kenyértészta elzászi módra. A Lidlből. 
Jók ezek a gyorsfagyasztott kaják. Praktikusak.
De valami rejtélyes okból kifolyólag az elkészítési útmutató magyar fordítása gyakran hibás. Azt írta, hogy legmagasabb hőfokon elő kell melegíteni a sütőt 10 percig, aztán a tésztát készre sütni.
A cseh-szlovák-horvát-szerb leírásból összeraktam, hogy 250 fokra kell a sütőt beállítani, és a tésztát 10 percig sütni. És finom lett. 
Jóllaktam. A kávéfőzés már csak laza ujjgyakorlat volt.:)
Négykor kezdődik az ETO női kéziseinek BL-meccse. 
Fél 5-kor meg Újpest-ETO foci, szóval körkapcsolás lesz.:)
Utána meg levezetésként belenézek a Veszprém meccsébe is. És ennyi volt a hétvége...:(
Ja: kezd összeállni a fejemben a "csajos poszt", de a megírást még megfontolom, pöttyet mazochista írás lenne...XD
De mára ennyi voltam.
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!;)

2013. október 19., szombat

Svéd motoros

A minap írt egy kedves ismerősöm. Aggódott, hogy rosszkedvűnek lát mostanában. Igazából a legnagyobb probléma jelenleg a megfázásom, amiből már talán kezdek kilábalni. Amúgy sem vagyok túl jó passzban, de azért annyira nem rossz a helyzet. 
---
Vasárnap este megnéztem a Fradi-Podgorica meccset. Hazai győzelem született. Annyira nem voltam lelkes, de azért a kardomba sem dőltem szomorúságomban.:)
Felírtam még a puskacetlimre, hogy Forma-1, de nem tudom, hogy konkrétan mit akartam írni. Talán azt, hogy az idei szezonnál csak jobb jöhet.:)
---
A héten továbbra sem sikerült időben elindulnom itthonról. 
Negyed öt-fél 5 körül felkeltem, és még olvastam-tévéztem-neteztem, tettem-vettem itthon, és csak olyan 8 körül értem be dolgozni. Nem vagyok normális...:)
Hétfő reggel frankón belerúgtam a ruhaszárítóba. Ki is tört a lába. Ő húzta a rövidebbet. Köcsög.:) 
De még pár napig kitámasztva száradtak rajta  a frissen mosott ruhák...:)
A vasárnapi sütős kaland után két vízhólyagom, és egy égési sérülésem keletkezett...:O 
Hazatérve egy tesómtól kapott német autó- és motorsport-újságot olvasgattam. Az egyik oldalon a szemem sarkából láttam egy Person feliratot. Eszembe jutott, hogy biztos egy svéd motorversenyzőről van szó. 
Aztán láttam, hogy "zur Person" van odaírva, ami szó szerinti fordításban "a személyhez"-t jelent, és rövid önéletrajzot jelent. 
Némettanár vagyok. Kein Problem...:D
Egyébként egy német gokartos srácról volt szó.:)
Vacsorára fokhagymakrémes-pirospaprikás tejfölös túrót készítettem, nagyon finom lett. 
Este Kék fényt néztem. Kell a borzongás.:)
Még az is fel van ide írva, hogy lányok.
Pedig nem voltak lányok...:)
---
Kedd. Nem szeretem, ha vadidegen emberek belelépnek az aurámba. Reggel a kisboltban Nemzeti Sporért sorban állva mellém állt egy formás testű kiscica. 
Nagyon közel álltunk egymáshoz, oldalról kb. "összeértünk", kibontott haja a kezemhez ért. 
Meglepetésemre ezt még akkor is folytatta, amikor utánam sorra került, én az újságot pakoltam a táskámba, ő meg a péksütik között válogatott, a közvetlen közelemben. 
Azt hiszem, ő volt a szabályt erősítő kivétel..:)
Az előző bejegyzésben leírt kedves vöröshajú lány, ismerősöm barátnője nem az, akire gondoltam. Van écsi, és märklines vonatkozása is... Meg sem lepődöm, kicsi a világ.:)
Délután postára mentem, csekkeket adtam fel. 
Este itthon kiégett a számítógépes asztalnál lévő lámpában az izzó.
Utálom, hogy kiégnek az izzók. Meg azt is, hogy gyors egymásutánban, és sosincs itthon tartalék...:( :)
Este Magyarország-Andorra 2-0. 
Botrányos, minősíthetetlen meccsen, de ez már csak a hattyúdal volt...
Egy-két észrevétel pontokba szedve: 
-nincs magyarázat a bukaresti, és az amszterdami vereségre, és főleg a bemutatott játékra. Mentség sincs. 
-Sportban nincs HA és nincs DE. Mégis le kell írni, hogy ha a románok ellen hazai pályán nem kapunk gólt a 93. percben, akkor nem mentenek a románok döntetlenre. És akkor nem ők, hanem mi pótselejtezünk. 
Az pedig ugye egy kurtán-furcsán "zártkapussá lett" meccs volt.
Szerintem igazából ott tört meg valami.
-Divat most a magyar focit fikázni. Én nem állok be a sorba. "Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a miénk..."
Minden hibájával, betegségével, és bűnével együtt. 
Divat a válogatottat is szidni. 
A legnagyobb fikakirályok fognak puncsolni Dzsudzsákék autogramjáért, ha megfordul a széljárás. 
-Szalai Ádám nyilatkozata nagyon tetszett. 
Mondott buta dolgokat, meg lehet, hogy nem is ő lett volna a kompetens személy, de végre valaki beszélt a nyilvánvaló gondokról. 
A magyar sportújságírók pedig hihetetlenül demagógok....
----
Szerdán meló után Gergő kollégám eldobott a plázához. Aztán átmentem a kórházba, a Sürgősségi Osztályon beszéltem egy dokival, megmutattam neki apu leleteit. 
Átbeszéltük a dolgokat, sőt még ismerősökkel is találkoztam. 
Este Ligakupa, ETO-Fradi (4-1). De nem mentem. Hideg volt...:/ Szerencsére a tévé adta a 19.30-kor kezdődő meccset.:)
---
Csütörtökön már tényleg kezdtem valamennyire jobban lenni. Este bundás kenyeret sütöttem, forró teával fogyasztottam el. 
Jót tett a lelkivilágomnak.:)
Délután még lepakoltam, és kiselejteztem a ruhaszárítót...:)
Éjjel benéztem tesómék. 
A poén csak az, hogy én erre nem emlékszem. 
Pedig állítólag tesóm ébresztgetett, a szemüvegemet is levette, és a telefont is kivette az ágyamból. 
Sőt távozóban véletlenül be is csengettek. Engem nem zavart, aludtam, mint a bunda.:)
---
Péntek. Majd' 20 év után elhagyja cégünket egy kedves kolleginám. Ebből ugye öt közös év jutott, és elég sokat "ügyeztünk" együtt. 
Hiányozni fog, ezúton is sok sikert kívánok neki!:)
Valamivel 3 után távoztunk melóból. A plázába mentem. A Lipótiban ki lehetett ülni a teraszra.:)
Lottó, tippmix, kávé, almafröccs.:)
Ott vártam meg tesómat, aki aput vitte kórházba, majd vissza Écsre. 
Vacsoráztunk. 
Aztán elmentünk az OBI-ba.
Vettünk ruhaszárítót. Természetesen zöld-fehéret választottam.:)
Meg csavarhúzó-készletet. Mert az kell!:)
Meg izzót. Mert az is kel...
A kasszánál odaajándékoztam egy kislánynak egy kislabdát. Mert azt hittem, hogy cukorka...:( Na most már mindegy, jó fej voltam.:)
És kaptunk egy csomó SuperShop-pontot.:)
Este meg jóól kialudtam magam.
---
Ma lett volna Pesten az Öregdiák-találkozó. Szerettem volna ott lenni, de a saját kikúrálásomban az utolsó simításokat végzem, nem akarok visszaesni.
Tesómék meg Kecskemétre mentek gokartozni, oda is hívtak, de az is kimaradt most...
Ehelyett reggel elmentem Lidlbe. 
Aztán pihentem. 
Az ebéd zöldfűszeres baguette volt sonkával, hagymával, paradicsommal, sajttal, meg friss teával.:)
Utána takarítottam: porszívóztam, felmostam, meg papírokat szanáltam.
Most majd még mosok egy adagot. 
Holnap el kéne menni Árkádba cipőt nézni, meg lehet meglesem az új kávézót is.:)
Jövő hét? Hétfőn okmányiroda. Kedden fogorvos. Szerda ugye ünnep. Kimegyek apuhoz Écsre, meg talán a temetőbe is. 
Biztosítóba is kell mennem. Meg a Magyar Államkincstárba is. Az a baj, hogy utóbbi nekem nem világos, még szomorúbb, hogy az ügyintézőknek sem lesz az. 
És ez kétségkívül frusztrál...
Meg bank. Meg még nem is tudom, mi...
---
Tényleg akarok írni csajokkal kapcsolatban. Csak leírva ijesztőbben hatna  a helyzetértékelésem, mint amilyen valójában. De majd valamikor írok!:)
---
Csütörtökön volt ötéves a GosziBlog. 
Hihetetlen gyorsan telik az idő. 
Talán nem ez az internet legizgalmasabb, legérdekesebb blogja, de azért örülök, hogy viszonylag sokan olvassátok, köszönöm szépen a visszajelzéseket!
Néha eszembe jut, hogy nem írom tovább, az előzményeket törlöm, de ez ma már nem menne: a részem lett. Ennyi írás kell. 
Azért remélem, hogy nemcsak bohócot csinálok magamból, hanem néha azért írok mások számára érdekes dolgokat is.:)
Van egy-két ötletem, amiket szeretnék megvalósítani, akár blog keretein belül, vagy attól függetlenül is. 
A részleteket majd meg fogjátok tudni!:)
Mára ennyi.
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!;) 

2013. október 13., vasárnap

Nekünk 8...

Egyébként posztolnék én hétközben is. De vagy fáradt vagyok, vagy lusta, vagy ügyintézek. Vagy facebookon csüngök...:P
A múlt vasárnap hátralévő részét is többnyire a gép és a tévé előtt töltöttem. Örültem, hogy a Fradi foci-, és női kézilabda csapata is kikapott. Igen, utóbbiak a BL-ben, tehát külföldi csapat ellen. De ama bizonyos vesztett BL-döntőnk után, amin a fradisták annyira örömködtek, nem csinálok ebből túl nagy lelki kérdést.
És még az mp3-lejátszómra töltögettem zenéket.
Ez már egymásután a harmadik Sony lejátszóm, de nem vele maradéktalanul megelégedve, vannak hülye funkciói...:/ :D
---
Hétfő reggel fel kellett hívnom a dokit, akit apunak "kiszemeltünk". Elértem, de nem jutottunk előbbre, mert nem talált apánkról a rendszerben semmit.
A "nagy lehetőség"-nek sajnos lőttek, nem megyek Brüsszelbe... Az én hibám, nem tudtam megírni a pályázatot. Nem tudtam miről írni, tiszta "hablaty-bablaty" lett az egész...
Meg érdeklődtem, milyen támogatás(ok) jár(nak) nekem fogyatékosságom okán. 
Hát, ez egy elég mókás történet. Vagyis inkább tragikomikus. 
Ha okosabb leszek, mesélek!:)
Este meg Kék fényt néztem. Ha hétfő este, akkor ez "alap". 
Még akkor is, ha utána nem tudok aludni...:/ :D
Ja, és beköszöntött a hideg. És meg is fáztam...:/
Azóta se bírtam igazából kilábalni belőle...:(
---
Kedd reggel majdnem lelöktek a buszról leszálláskor. 
Nem értem, miért a kapaszkodó kezemet "kitépve kell előzni. Ez számomra az élete egyik nagy rejtélye...:/ :)
Amúgy tök vicces volt, láttam egy ismerős leányzót a buszon, egy nagyon csini barátnőjével. Nem akartam írni neki, hogy hogy hívják a lányt, teljesen feleslegesnek tartottam.
Az ismerőseit végigböngészni pedig lusta voltam.
Viszont az adatlapjára a csaj épp posztolt valamit, így megtudtam a csaj nevét. Ennyi a sztori...:)
Egyébként csajok terén semmi változás. 
Mármint vannak lányok, akik tetszenek, vannak lányok, akik társaságában jól érzem magam... De semmi többről nem tudok beszámolni.:( :)
Egyelőre tehát stabilan aktív a "lonely hero"-üzemmód. 
És nem is nagyon van változás kilátásban.
Azt nem mondom, kiszemeltekben nem lenne hiány, dehát no way...
Jött ám a károgó portásbácsi...:/ :D
Hajjaj, a válogatott meccs miatt mit fogok kapni tőle? Bele se merek gondolni...:)
És lemondott Klement Tibor, az ETO ügyvezetője. Vagy mije...
Annyira nem csipáztam. De nem vele van a legnagyobb baj a klubnál...
Meg aztán ahogy olvasom, a tulaj cége is megingani látszik. 
Remélem, hogy nem kell hamarosan megye III-as ETO-meccsekre járnunk...
De ha úgy lesz, megyünk, az nem kérdés...:/ :)
---
Szerdán már tényleg éreztem, hogy cudarul megfáztam... Köhögök, folyik az orrom, és egyelőre nem nagyon javul a helyzet...
Forró tea, Coldrex, Centrum, C vitamin, negró, halls cukorka a gyakori menü. Szóval küzdök...:)
Szerdán hosszú idő után először főztem filteres teát. Tavaly valahogy nagyon rá voltam állva a ezekre a Saga-féle párnácskákra. De most megint filteres készül...:)
Este Érd-ETO női kézilabda a tévében, bár inkább csak hallgattam.
---
Csütörtökön munka után Árkád. 
Megvan az új aksi a telefonomhoz. Még nem cseréltem ki.:)
Vettem C-vitamint, Centrumot. 
Meg cigit...:/
Este BL-meccset játszott a Veszprém, de sajna teljesen kiment a fejemből...:( 
---
Pénteken meg a plázába mentem meló után. 
Adtam fel lottót, meg megtettem tippmixen a magyarok hollandiai győzelmét. 
Picit bíztam is a csodában, meg aztán a 9,4-es szorzó miatt 300 forintot megért. 
Nem jött be. Nagyon nem. 
8-1-re kikapott válogatottunk Amszterdamban. 
Ez szégyen és gyalázat. Azt nem írom, hogy minősíthetetlen teljesítmény, mert ezt még csak teljesítménynek sem lehet nevezni. 
Beteg a magyar foci. 
Nagyon régóta. 
A '86-os szovjetek elleni 0-6, a '97-es jugók elleni 1-7 mellett ez a meccs is elfoglalta helyét a szégyentáblán.
DE: a 10 millió szövetségi kapitány országa vagyunk. Szóval nem meglepő, hogy erről a meccsről mindenkinek van véleménye. 
Aki leszarja a focit, annak is. 
Akit a győztes meccsek nem foglalkoztatnak, de most "szót kérnek". Nincs ezzel baj, szólásszabadság van. 
De én például nem foglalok állást olyan témákkal kapcsolatban, amik nem érdekelnek. Vagy amik irritálnak...
Meg az is mókás, hogy ezt a vereséget sokan Orbán Viktor személyes vereségeként értékelik. Stadionok így, stadionok úgy, meg ilyenek...
Nem tudom. Szerintem nem 3 éve szar a magyar foci. 
A Bozsik-programok meg nem a jelenlegi kormány állította le...
Na de mindegy...
Fiúk, ez nem volt szép...:(
---
Szombat reggel felkeltem Forma-1-et nézni. Japán Nagydíj, újra Red Bull-dominancia.
Aztán felhívott apám, hogy kimegyek-e hozzá a leleteiért. 
Mondtam, hogy nem fog menni, mert meg vagyok fázva, kúrálni szeretném magam. 
Hát nem örült neki. 
Persze megértem, igaza van, de a stílus és a hangnem nem tetszett. 
Lemondtam az écsi mozgássérült autóversenyt is.
Délután 3-ra értem a vidékibe, és 4-kor ment a busz. 
Apu odaadta a leleteket, picit beszélgettünk, átfutottam a Kisalföldeket, meg megnéztük együtt a híradót. 
Na, ez megint olyan dolog, hogy abban a fotelban ültem, ami Anyu helye, és még mindig néztem néha az ajtót, hogy nem jön-e be a konyhából... 
Kegyetlenül hiányzik...:(
A 20.50-es busszal jöttem vissza. 
És bekapcsoltam a konvektort. 
Apu mondta, hogy nem baj, hogy nem nézte át szerelő, ha gázszagot érzek, kapcsoljam ki. 
Leporolni meg nem kell, az első begyújtáskor kiég belőle a por. Hm, milyen igaz...:)
---
Ma reggel 6-ra volt beállítva ébresztés, hogy el tudjak menni a Forma-1 előtt sportért.
Persze. 8.48-kor keltem. 
Mire a kávé-mosdás-vécé megvolt, már majdnem Vettel vezetett. És nyert is...:/ Jaj, de unom már...:/
Futam után benzinkút. 
Aztán mostam. 
Aztán megnéztem a győri jótékonysági kosárgálát. 
Más apropó mellett még mókásabb rendezvény lett volna....
Utána mosogattam.
Felsöpörtem.
Lasagnét sütöttem alumínium tálcában. Na, az mókás volt. 
Kiszedéskor nem találtam rajta fogást, így ráccsal együtt vettem ki a sütőből. 
A konyharuha persze megcsúszott a kezem alatt. Belemarkoltam a forró rácsba. A lasagne majdnem a földön landolt, valahogy térddel sikerült feltolnom a kávéfőzőre...:)
A sütőpapír elszakadt, persze megszokásból összegyűrtem. Égette is a tenyerem, meg szét is porladt...:O XD
Szóval köhögök, folyik az orrom, de emellett a két kezem kb. négy helyen ég, mint az állat...:O
De a kaja finom lett. És néztem közben a Pop csajok satöbbit. Még mindig hatalmas film...:)
Valaki azért megírhatná, hogyan kell alumíniumtálcát megfogni....:D
Ma még lájtos vacsi, fürdés, kis baráti segítség, meg pihi. Meg Fradi-Podgorica.
---
Ma egy éve volt Anyunak az az osztálytalálkozója, amit ő szervezett... 
Két hét múlva már nem élt...:(
---
Holnap hétfő.
Kéne menni cipőt venni, postára, kórházba, bankba, még egy bankba, Államkincstárba, stb. 
Kicsit kezd sok lenni...:/
Szombaton Pest, talán tali Krisztivel is. Még írnom kell neki.:)
 De mára ennyi.
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)

2013. október 6., vasárnap

Kabát, pulcsi, vöröshagyma

Szerdán délután/este a poszt megírása után már semmi érdemlegeset nem csináltam. Vagyis elkezdtem nézni a stern TV-t az RTL-en, de elaludtam rajt...:/
Nem tudom miért, de vonzom az ETO-s károgó emberkéket. Négyet-öten vannak, és egymástól függetlenül minden egyes -főként vesztes- ETO-meccs után megállítanak, hogy de szar meccs volt, meg az aranylábú fiúk így meg úgy, meg bezzeg a Verebes idejében... Rohadtul unom, és nem értem, mi ebben a jó? 
Elolvassa az eredményt az újságban, jóesetben megnézi a meccset a tévében, komolyabban nem érdekli, de azért kötekedni jó. Hihetetlen...
---
Csütörtök délután tesómék értem jöttek. Tartottak egy kis franciaországi élménybeszámolót. Kaptam meglepit is, egy Eiffel-tornyot formázó kulcstartót, és a gyűjteményemet tovább bővítve egy Paris SG-sálat. Hatalmas rejtély, hogy mit jelképez a csapat címerében a babakocsi. Mondjuk az is elképzelhető, hogy nem is az.:)
---
Péntek. A héten felvettem azt a rossz szokást, hogy időben felkeltem, aztán még 1-1,5 órát itthon olvastam-tévéztem-rádióztam-neteztem. 
Kétségkívül jó dolog kicsit "éberebben" elindulni dolgozni, és nem a buszon ébredezni. De azért elég időigényes tevékenység.
Reggel ismét megküzdöttem a bérletkiadó automatával, valahol mindig elakadtam, és a végére már majdnem odafagytam a masina elé...:/ :D
Kettőkor dobbantottam melóból. Kihasználtam, hogy ünnep van a németeknél. Vagyis volt csütörtökön, de persze pénteken is majd' mindenki szabin volt...
Elindultam a Vendelinbe, lottó-, és tippmix-szelvényem összeállítása céljából. 
Mentem-mentem, majd egyszer csak egy hatalmas csattanást hallottam-éreztem.
Pár tizedmásodpercig talán még az eszméletemet is elvesztettem, majd azon gondolkodtam, hogy vajon mi is történhetett.
Hát őőő izééé: senkitől nem zavartatva nekimentem a járdán egy oszlopnak...:/ :D 
Még formástestű kiscica sem volt sehol, csak úgy spontán elbambultam...:)
Miután rendeztem soraimat, betértem a krimóba, összeraktam a lottót-tippmixet, és távoztam.
Vagyis... Olyan jó zene szólt a Vendelinben, hogy meg kellett kérdeznem a pultos (tulaj?) srácot, hogy az mi az...:) Budapest Bár. 
Régi magyar slágerek, cigányzenei alapra, vagy mire. Szerintem zseniális.:)
Egyébként tudom, hogy nem újdonság, de hozzám még csak most jutott el...:)
A lottózóban találkoztam sógornőm öccsével. Mondta, hogy túl rizikós a tippmixem. Hát igaza is lett...:/ :D
---
Szokásomtól eltérően két közéleti témát érintek most.
Az első: azt mondta Gyurcsány Ferenc, hogy aki nem értette a szobordöntés szimbolikáját, az vagy vak, vagy süket. Nos, én mozgássérült vagyok. A szobordöntést értem. Az rendben is van. De a "kvázi-lefejezés" -Orbán hungarocell-szobra úgy volt kitalálva, hogy ledöntéskor leessen a feje...-, rugdosása, késsel szabdalása már igencsak gusztustalan.
Sajnálom ezt az országot, ha egy Dopeman az ellenzék egy jeles képviselője lehet.
Ők most nem Orbán, hanem Bajnai szobrát döntötték le.
A második: a Soroksáron futás közben brutálisan megtámadott, megerőszakolt és megölt nő esete kapcsán azt írta, egy futóegyesület elnökségi tagja, hogy a családanya azt kapta, amit megérdemelt. Minek hősködik? Miért megy sötétedés után futni? - teszi fel a kérdéseket.
Azóta természetesen elnézést kért, lemondott, elhatárolódott saját szavaitól, meg ilyenek.
De akkor is az apja f@szát!
Már nagyon unom, hogy az ilyen senkiházi bűnöző férgektől való félelem kell, hogy irányítsa az emberek életét.
Ne fuss arra, mert megtámadnak, ne menj arra, mert veszélyes környék, ne menj biciklivel, mert ellopják... Undorító...
Nem is beszélve az ilyen otromba megnyilatkozásokról...
És egy kis bulvár-bónusz: Szebeni István, a királyi tévétől  káromkodás miatt kurtán-furcsán elbocsátott híradós Győrbe igazol, és az Oxigén Tévé híradóját fogja vezetni. Nem semmi...XD
---
Szombat. Hm... Hiperaktív nap volt...:)
Reggel a kórházban kezdtünk tesómmal.
Apámnak kell orvost szerezni, és egy olyan doktorral beszéltünk, aki engem már többször megműtött.
Szerencsére emlékezett rám. Vagyis ránk.:)
Aztán kimentünk a piacra. Három dolgot vettem. Nem fogjátok elhinni: télikabátot, pulcsit, meg vöröshagymát...:)
Megvolt persze a piacon kötelező kajálás is, meg kávé a kedvenc kávéárus bácsinál...:)
Ezután Árkád. Megnéztem a telefonokat. Kerestem külső vinyót, meg mp3-lejátszót. Egyiket sem találtam. Aztán ebédeltünk.
Utána tesómmal hazajöttünk, és én mentem is tovább, 2-kor kezdődött az ETO-Pápa.
4-1-re nyertünk. Nem volt jó meccs, Pinyő mester szerencséje, hogy a győzelmet soha nem kell megmagyarázni.
A második félidő elején öt perc alatt lőtt három gól miatt tényleg nincs miről beszélni. De annyira tényleg nem volt sima...:)
Jaj: a kezdőrúgást egy 2,5 éves kisfiú végezte el, akinél agytumort állapítottak meg.
Már túl van a műtéten, a leletei nagyon jók, persze a teljes gyógyulás még messze van.
Szép gesztus volt, hogy a pápaiak kapusa-csapatkapitánya egy Pápa-sálat adott a kissrácnak!
Meccs után még egy sör Attilával a Borvirágban. Aztán hazamentünk.
Aztán Lidl.
Vettem ezt-azt.
A kijáratnál egy koldus elkérte a bevásárlókocsit.
Tesóm poénból megjegyezte az amúgy már láthatóan nem szomjas emberkének, hogy igyon a mi egészségünkre is. Persze jött a válasz, hogy ahhoz még ki kéne egy kicsit egészíteni a kapott százast. Pff...XD
Tankolás. Meg dohánybolt. Mutattak egy költséghatékonyabb cigit. Persze ugyanolyan drága, egészségtelen, büdös.. De olcsóbb. És legális.:)
Felcuccoltunk a lakásba, és a változatosság kedvéért a plázába mentünk.
Kajáltam. Fel kellett itatni a sört a mozi előtt.
Ettem bolognai spagettit, meg kakaós óriáspalacsintát. Nem maradtam éhes.:)
Mire odaértem az asztalunkhoz, már oda voltak pakolva egy süketnéma kéregető cuccai. Rég láttam ilyet..:O
És ha még nem voltam eléggé meglepődve: járásomat látva odajött, visszavette a cuccait, még sajnálkozóan a vállamat is megpaskolta...:O :D
Na, utána következett a nap fénypontja: a film.
The rush-Hajsza a győzelemért.
A James Hunt és Niki Lauda 1976-os F1 világbajnoki párharcát bemutató filmről csak a legjobbakat tudom elmondani.
A korszak ábrázolása, a hangulat, a hangok, a "személyiségrajzok", zseniálisan össze vannak rakva.
Kisebb bibik vannak benne, icipicit azért "hollywoodi" a sztori, de abszolút elfogadható mértékű a túlzás.
Egy perc üresjárat, egy perc unalom nem volt, minden pillanatával lekötött a mozi.
Az általam valaha látott egyik legjobb film, ajánlom mindenkinek, nem csak Forma-1-fanoknak- utóbbiaknak természetesen "kötelező" darab.
Moziban.
Feliratosan.:)
Ha jellemző lenne rám az önirónia, azt írnám, hogy kb. az első szexuális élmény lesz/lenne rám ilyen hatással...:$ :D
Visszaidéztem a momentumait, még itthon is "a moziban" voltam.
Libabőr. 10/10. Kétségtelen.:)
Este még itthon neteztem, olvastam, tévéztem, aztán alvás.
---
Ma 6-kor keltem, hogy elmenjek Forma-1 előtt újságért a kútra.
Aztán nem mentem. Lusta voltam.
8-kor kezdődött a Koreai Nagydíj. Addig néztem, amíg Vettel simán elstartolt. Utána már nem érdekelt... Erre a szezonra már szerintem kiégtem...:/
Vettel természetesen nyert...
Utána elmentem az Árkádba. Vettem Sportot, meg mp3-lejátszót. Kicsit fura, de azért jó...:)
Itthon mostam, főztem.
Májgombóc leves fodros tésztával, melegszendvics.
Aztán jöttek tesómék, picit beszélgettünk, aztán elindultak vissza.
Én meg befejeztem a félbehagyott blogbejegyzést.;)
Elég mozgalmas napok következnek, sok mindent el kell intéznem. Remélem, semmit nem felejtek el...:/ :)
Ami biztos, hogy jövő hét végén autóverseny a Rábaringen.
19-én Pest, öregdiák-tali, sőt 20-án is lehet, hogy megyek Pestre, Újpest-ETO-ra.
30-án meg Gyirmót-ETO-ra.
De mára ennyi.
Ezt-azt kihagytam, ismét a "csajos szálat" cenzúráztam..:/ :)
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:) 

2013. október 2., szerda

Itt van az ősz

A vasárnap délután nagy részét ama bizonyos pályázat megírásával töltöttem-volna...
De nem nagyon volt ihletem, körülbelül két óra alatt alig egy oldalt sikerült megírnom, azt sem a magamtól elvárt színvonalon, szóval szerintem passzolni fogom a témát. 
Éreztem én, hogy ez nekem "túl nagy" lehetőség. Bebizonyosodott, hogy igazam van...
Ezen kívül tévé, pihi, net. És el is telt a vasárnap. 
---
Hétfőn fél 6-kor keltem, ami nem vészes, még akkor sem, ha a terv fél 5 volt. Így is viszonylag időben beértem a munkahelyemre.
Nagyjából 3-ig voltam. Utána pedig találkoztam egy lánnyal. Egy kolléganőmmel, akit korábban már többször említettem. Az utolsó két posztban biztosan.:)
A találkozás furcsaságát igazából az adta, hogy személyesen nem igazán ismertük eddig egymást, inkább csak köszönőviszonyban voltunk egymással, viszont facebookon rengeteg üzenetet vált(ott)unk. 
Szóval olyan netes randi-hangulata volt a dolognak, még akkor is, ha ez NEM randi volt.
Először egy ruhaboltba mentünk be, nekem kerestünk télikabátot.
A ruhavásárlás nálam elég necces dolog, igazából nem szeressem...:)
Olyan, hogy Anyun kívül más nővel mentem el ruhát nézni, elég ritkán fordult eddig elő. 
Sógornőm ugye családtag, meg talán Katámra tudok még visszaemlékezni, de ő is külön kategóriát képvisel.:)
Ennek megfelelően persze végig zavarban voltam egy picit...:)
És esküszöm, nem teszteltem a kolleginát, de pár momentum azért megmaradt bennem. 
Minden ruháról elmondta a véleményét. 
Az egyik kabátra azért mondta, hogy nem lesz jó nekem, mert nincs rajta csuklya, és tudja, hogy én nem használok esernyőt.
Hm... Ha labda van a közelben, azt nekem meg kell fognom!:) Persze ebben a boltban is voltak, találomra felkaptam egyet, és bohóckodtam vele. 
A fene sem figyelte, hogy egy hercegnős-rózsaszín labdát vettem elő, de azt is szóvá tette...:)
Nagyon sokat jelentett nekem, hogy tényleg segített, nem csak "ott volt".
Szóval felmértem/felmértük a kínálatot, de nem vettem semmit. Nem akartam próbára tenni a türelmét, és nem akartam cipekedni sem, majd tesómékkal visszatérünk.:)
Aztán segített parfümöt is választani. Kollégáim szerint öreges. Nekem tetszik az illata.:)
Végül a Vendelinbe térünk be beszélgetni.
Nem volt az a fergeteges, egymás szavába vágós beszélgetés, de azért jól eldumáltunk.:)
Említettem neki, hogy fogok írni a találkozásunkról egy kicsit más szempontból is. Ezért le merem írni: kortársaim házasodnak, sokuknak már gyerekük van.
Nekem meg az fura volt, hogy egy lány elkísér ruhát venni.
És izgultam. A fene tudja miért, de izgultam. Hogy ne essek el a jelenlétében, ne mondjak/csináljak hülyeséget, stb...:)
Azon gondolkodtam, hogy viselkedtem volna egy éles, igazi randin.
Lehet, hogy jobb bele sem gondolni.
Lehet, hogy tényleg "jobb" nekem egyedül... 
Ehhez szoktam hozzá...
És nagyon örültem, hogy sort kerítettünk erre a találkára, remélem, lesz még ismétlés!:)
 ---
Kedden reggel kávézás közben lemerült a frissen feltöltött telefonom...:/ Ezért egy picit még otthon maradtam, töltöttem bele annyit, hogy útban melóba tudjak zenét hallgatni.
Viszonylag gyorsan eltelt a nap. Délután bementünk Gergő kollégával a városba, és bankoltunk.
Külön-külön bankban. 
Én egyebek mellett egy lekötést mentem meghosszabbítani. Egy relatíve nagy összeg két hónap alatt kétezer forintot kamatozott, így tényleg csak a tendencia követése kedvéért kötöttem le még két hónapra. Amúgy nem sok értelme volt...:/ :)
Este tojást főztem. Jól sikerült, sőt hibátlanul meg is tudtam pucolni. Ez utóbbi ritkán sikerül.:)
Aztán megnéztem -vagyis inkább hallgattam...:)- az ETO férfi kéziseinek Veszprém elleni meccsét. Hét góllal kaptam ki a győri srácok a tartalékos vendégektől. Szépen, bátran, szimpatikusan játszottak. Vicces volt, hogy a női meccsekkel ellentétben Léderernek ezúttal a győri góloknál volt magömlése. Már bocsánat, de tényleg...:)
És az is nagyon tetszett, hogy a Veszprém facebook-oldalán milyen jól elvoltak egymással győri és veszprémi szurkolók, semmi anyázás vagy ilyesmi nem volt.:)
Berki Krisztián, olimpiai bajnok tornászunk meg az antwerpeni vébén leesett a szerről, és nem jutott tovább a selejtezőből.
Ez azért meglepett, de belefér. Van akkora sportember, hogy ezen túllépjen.
---
Ma reggel megint a telefonnal szórakoztam...:/ :D
Hajnali kávé közben ismét lemerült, de ezúttal teljesen feltöltöttem. 
Féltem elindulni, olvastam facén, hogy nagyon hideg van..:)
Nem sokkal 7 előtt értem a szökőkúthoz. Eszembe jutott, hogy van nálam két csekk, amiket sürgősen fel kellene adni, ezért elmentem a postához. Ami aztán kiderült, hogy csak 8-kor nyit. Úgyhogy inkább bementem dolgozni.:)
Viszonylag gyorsan és mókásan telt a nap. Délelőtti cigiszünetben nem kizárt, hogy egy kollginánál pöttyet beégettem magam. Nem volt szándékos...:)
Aztán -jaj mennyi nő....XD- egy munkatársnőm elhozott az ETO Parkhoz, sikerült feladni a csekkeket. 
Hazafelé ballagva megszomjaztam. Sörre. Lehet, hogy működtek a pavlovi reflexek a stadion láttán?:)
Mindenesetre itthon megittam két dobozzal. Közben megint -immáron harmadszor...- lemerült a telefonom...:( :D
Jó, ezt már tényleg nem írom le többször, ez már nem újság...:( :)
Most majd fürdés, vacsi, tévé, alvás.
Még két munkanap, aztán hétvége.
Érdekes lesz a szombat, hajnalban Forma-1 Koreából.
Délután 2-kor meg ETO-Pápa.
Este legkésőbb fél 6-ra ki is józanodom...:)
Meg kéne nézni a Rush-t. 
Ez is olyan egyedül nincs kedvem-téma...:/ :)
Egyébként meg utálom a hideget. Mondtam már? 
Na de mára ennyi!
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)