2012. április 29., vasárnap

Nyárias hosszúhétvége

Khm... Megváltozott a blog kezelőfelülete...:/ Mármint az a rész, ahol a posztokat írom... Fogalmam sincs, hogy fog kinézni ez a bejegyzés, egyelőre nem tudom, mit hol kell beállítani, de azért most nekilátok...
Az elmúlt héthez nem kell "puskacetli", minden nap történt valami "meghatározó" dolog, ami alapján tudok írni...:)
Vasárnap. Ugye sportos nap volt... Vagyis először a modellautóimat pakoltam ki a vitrinbe, és egy-kettő sajnos meg is sérült, amikor rendezgettem őket...:( 
Az egyik lány a cégnél megígérte, hogy megpróbálja majd javítani őket, hát nem tudom, hogy sikerül-e.
Kézimeccsel indultunk. Az ETO simán megnyerte a Magyar Kupát a Békéscsaba ellen, a pontos különbségre nem is emlékszem...
Mindenesetre a viharsarkiak így mindenképpen indulhatnak ősszel nemzetközi kupában, szóval egyik fél sem szomorkodott...
Még azért sem, hogy Pálinger Kati kihagyott egy hetest. 
Megígérte ugyanis csapattársainak és a szurkolóknak, hogy visszavonulása előtt lő egy hetesgólt. Pff... Nos, ezt vagy a Podgorica ellen a BL-döntőben, vagy a Fradi elleni bajnoki fináléban pótolhatja.
Vicces lesz. Remélem...:)
Mert hát Pálinger Kati a szezon végén visszavonul. Helyére a nagy kedvenc Herr Orsi érkezik vissza. Az is eldőlt, hogy Vérten Orsi 10 év után a Fradihoz igazol. Sajnálom, mert jó játékos, kedveltem is. De ennek a távozásnak ugyebár megvan az oka. Az ilyesmit szokták "nyílt titok"-nak nevezni.
Forma-1. Bahrein. Vettel-győzelem, aminek nem örülök, de Räikkönen és Grosjean révén a Lotus csapat duplán képviseltette magát a dobogón, ez viszont váratlan, és jóó fejlemény...:)
Este foci: ETO-Diósgyőr. 2-0-ás győri győzelemmel. Érdekes, eseménydús meccs volt. És engem nem érdekel, hogy Strestik köpött-e. Az Üllői út után ennyi belefért... Simán...:)
---
Hétfő. Villámlátogatásra hazajött tesóm. Munka után elmentünk Burger Kingbe kajálni, utána pedig az élményfürdőben áztattuk magunkat 3 órán keresztül. Jakuzzi is volt, ezúttal szauna nélkül.
Nagyon kevesen voltunk, és kb. én voltam a legfiatalabb az egész objektumban... Szanatórium-feeling...:D
Szörnyű volt a tükörben azzal szembesülni, hogy sajnos tényleg nem az enyém Kelet-Közép-Európa legszebb férfi-felsőteste...:( :)
Elég komoly sörhasam van. Mondjuk gimi elején még vézna gebe voltam, étvágynövelő gyógyszert is kellett szednem, szóval ez simán belefér... MOST MÉG!:)
Ja: és nem értem, hogy a szaunában/jakuzziban miért csak férfiak pucérak?:O Úgy értem, miért nem tud odajönni végre egyszer egy csaj is, hogy "bocs, de ilyenkor zavar a fürdőruci, remélem nem zavar, ha nincs rajtam..." :D
Egyébként teljesen jó volt, tesómmal jókat beszélgettünk, este pedig "hangulatfokozásként" Kék fényt néztünk. Hát borzalom, ami ebben az országban van...:/
---
Kedd. Barcelona-Chelsea BL-elődöntő. Hibáztam. Messi kihagyott 11-esénél posztoltam facebookon az üzenőfalra, hogy nem baj, így legalább nem a bíró miatt jut tovább a Barca. Egyébként a tizi jogos volt, de a Barcelona nem szerzett több gólt, sőt 2-2 lett a vége...:(
Nem szeretem a nagyképű embereket, emellett persze én sem szeretek nagyképű és elbizakodott lenni, most sem jött be.
Aztán facén elég nagyképűek voltak a Real-drukkerek, az anti-barcások, és a laikusok is. A kedvencem egx viccoldalon egy csaj volt, aki valami olyasmit írt, hogy az életben nem nézett még végig egy focimeccset sem, leszarja, és miért kell ezen ennyit rugózni...
Hát, én még semleges nézőként is képes vagyok felspannolni magam, nemhogy így "érintettként...:( :)
---
Szerda. Meló után Gergő kollégámmal kosármeccsre mentünk, a Győr-Sopron női kosárlabda bajnoki döntő negyedik meccsét játszották. Hazai győzelem esetén az Uni Seat Győr első bajnoki győzelmét ünnepelhette volna. Szoros meccs volt, de végül győzött a rutin, nem jött össze a bravúr, ma mindent eldöntő ötödik meccs Sopronban.
Érdekes sportélmény volt, de nem mondanám, hogy új sportág került fel a palettára. "Másik Gergő" cimborámmal inkább megfigyelők voltunk, bár szurkoltunk is rendesen...:)
A szpíker amúgy borzalmas volt, igen szarul próbált hangulatot csinálni, meghát az is szokatlan, hogy győri csapat, és nem ETO. Mondjuk köztünk szólva ne is legyen, ha már gyakorlatilag a férfi kézilabda csapat sem az...:(
Mindenesetre azért Hajrá, Győr ma délután, mert "Mindenki aki Győri." :D
Este aztán megdöglött a szomszéd tehene is. A Real Madrid sem jutott a BL-döntőbe, 11-esekkel kikaptak a Bayern Münchentől. Az elbizakodottság, és a mással foglalkozás visszaütött. Külön öröm, hogy Messi után C. Ronaldo is kihagyott egy tizenegyest, hatalmas fricskát adva a kárörvendő realistáknak...:D
Ne feledjük, szombaton a Real az el classicot is megnyerte Barcelonában, így ennyi káröröm rám fért.:)
Bayern-Chelsea döntő Münchenben. Érdekes lesz...:)
---
Csütörtök. A péntekkel együtt elég idegbeteg nap volt melóban, de azért kettőkor leléptem.:)
Andi kolleginával lottóztunk, meg kicsit beszélgettünk, aztán elmentem a Magvassyba BL-döntő jegyet venni...És sikerült. És abba a szektorba sikerült, ahol a cimborák is lesznek. Egészen konkrétan a tökutolsó jegyet csíptem meg oda...:)
Jaj, de szééép kézislányokat láttam, és mind előre köszönt...:O :D
Érdekes fejlemények Veszprémből: a nehéz anyagi helyzetben lévő férfi kézilabdacsapat jövőbeni szponzorai között felvetődött a Mercedes és a Red Bull neve is, valamint az időközben spanyol állampolgárságot kapott Nagy László érkezése sem kizárt... Dobálom a hátasokat...:O :)
---
Péntek. Nem hosszabbít szerződést a Barca edzője, Pep Guardiola, a Barca edzője. Utódja eddigi másodedzője, Tito Vilanova lesz.
Várható volt, mégis szomorú vagyok...:(
És van ítélet a Cozma-gyilkosság ügyében, azt pedig inkább nem kommentálnám, mert akkor rasszista vagyok... Így csak dühös...:@
Meló után go home, majd még tovább, egészen Écsig.
Pihenés, alvás, olvasás, tévé, beszélgetések, no meg kutyanevelés. Öregkorára - na jó még csak hétéves - kezd a dög meghülyülni, mostanában épp a ruhákat eszi meg a szárítóról...:( :D
Nem tudom mit lehetne tenni, nyilván a tettenérés segítene, de most még a mosógép is elromlott...XD...:(
Aztán tegnap pedikűr, utána visszajöttem, ismerősnek fordítottam valami fontos-érdekes, na meg elég kriminalisztikus anyagot...
És nyertem a lottón!:) A "bejáratott" dórikás számokkal lett egy kettesem, Andinak meg kettő mellette, szóval közel volt...Majdnem...:)
Jövő héten már több mint 3 milliárd lesz a fődíj, szóval ideje lesz villantani valamit...:P
---
Hm... Elnézést mindenkitől, hogy magánéleti dolgokról nem nagyon írtam. Vannak/lennének mesélnivalók, de senkit nem akarok kellemetlen helyzetbe hozni. És magamat sem.
Ha lesz "konkrét" újdonság, akkor majd leírom, így most csak csepegtetem az információkat.
Azért a sporthírek közé vannak elrejtve személyes infók és benyomások, remélem, akinek tetszik ez a blog, ne adj Isten rám kíváncsi, így is talál érdekeset...:)
Egyébként meg több helyen tudtam volna önironikus poénnal sziporkázni, de inkább kihagytam... Lehet, hogy komolyodok? :O Na, azt azért nem hinném...:P
---
Most pedig hosszú hétvége. Teljesen kiment a fejemből, egyik kolleginám kb. szerdán világosított fel, hogy négy nap pihi következik.
Az eredeti tervek szerint ma is elnéztem volna élményfürdőbe, de elég lusta vagyok, ezért valószínűleg elrongyolok Nemzeti Sportért, és a kád lesz az élményfürdő...:)
De ez még természetesen változhat...:)
Este meg Kecskemét-ETO. Tartok tőle, de tévés meccs, mindenképpen megnézem. De azért jó lenne valamelyik vendéglátóipari objektumban, és nem egyedül tenni azt...:)
Na, majd holnapra okosabb leszek.
Remélem, hogy élményfürdő-kocsma kombóról tudok majd beszámolni, de ez azért annyira nem biztos...
Mindenesetre várom a programajánlatokat, mindenre nyitott vagyok..:D
Jah: holnap egyébként tali Gege Papával, aztán go vissza Écsre, és kedden jövök. Elvileg. De ez csak egy nagy vonalakban felvázolt tervezet, a többi majd úgyis alakul.
Na ennyi mára, jók legyetek, jó pihenést, vigyázzatok magatokra!:)
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!;)

2012. április 21., szombat

Hosszú volt

Mármint a hét. Hat napos. Hat munkanap. De túléltem, így most mesélek!
Ugye szombattal indulunk. Nem mentem se gokartozni, se moziba, itthon néztem a Fradi-ETO-t. 2-2 lett a vége, de az egy pontot kizárólag a bírónak köszönhetik a pesti zöldek, Puhl Sándor négy okot sorolt fel, amiért az egyenlítő góljukat nem lett volna szabad megadni. Majdnem agyvérzést kaptam az idegtől, nagyon felhúztam magam rajta, mostanra azért valamennyire sikerült lehiggadnom...:)
A meccs után megérkeztek bátyámék a gokartozásból, így velük csaptunk egy kis sörözős estét, pár hete lejárt szavatosságú Kozel sörrel, meg a vidékiből hozott kajával.
Fél 2 körül mentek haza, jó is volt, szomjasak sem maradtunk, és a "buggyant" sörtől sem lett bajunk.:)
---
Vasárnap. Kína, Forma-1. Nico Rosberg első futamgyőzelme. Nagyjából ennyi a pozitívum. Sokak szerint az évszázad versenye volt, én nem tartozom közéjük...
Elmaradt az interaktív német-oktatás, helyette pihengettem. Néztem egy eléggé bundagyanús Újpest-Honvéd meccset, egy eléggé felejthető Adam Sandler-filmet (Jack és Jill), és hallottam egy nagyon komoly MC DC-számot. Utóbbiról szerintem előbb-utóbb egy külön posztban emlékezem meg, annyira megfogott. Cseppje a tengernek. Ez a címe, hallgassátok meg!
---
Hétfő. Ismét csak egy elmaradt németet tudtam feljegyezni. Meló után pihenés, relax. Jó volt.:) Ja, és este pótoltuk vasárnapi MSN-németet, eredményes is volt a felkészítés, a leányzó 3-as dogát írt...:)
---
Kedd. Hm... A buszmegállóban azt hittem, hogy nekem integet, és rám mosolyog egy csaj. Én pedig viszonoztam a gesztusait. Melyek nem is nekem szóltak, hanem mellettem álló barátnőjének. Ciki. Mindegy, nem kértem bocsánatot azért, mert véletlenül kedves voltam vele...
Meg megérkezett a vitrin a kisautóknak. Az üveges rész karcos, a kilincs furatai pedig szarok. Amúgy minden okés vele. Egyébként teljesen jó. Holnap bele is pakolok. Csak éppen nem is én lennék, ha valamit megkapnék elsőre hibátlanul...:/
Este Bayern-Real a BL-ben 2-1. A Real egy szem épkézláb kapuralövéséből gólt szerzett, a Bayern győztes góljánál meg már aludtam...
Egyébként a Real Madridnál azt tervezik, hogy eltávolítják címerükből a keresztet, mert az zavarhatja mohamedán vallású szurkolóikat.
Mivel a címeren a kereszt a koronán van, így elveszíthetik a "királyi" jelzőt is. Ami nem más, mint a Real elnevezés... Nem baj, legalább több mezt fognak tudni eladni... Makik...XD
---
Szerda. Németóra. Azért már szóltam rá valakire, mert takarta a száját a kezével, így nem láttam belőle semmit.
De hogy emellett még kibontott haja az egész arcát is eltakarja, ezért nem is látok belőle semmit, az újdonság volt.:)
Este: Chelsea-Barcelona. 1-0 az angoloknak, teljes katalán fölény a játék minden elemében, egyedül a gól hiányzott... Nem lesz egyszerű a visszavágó, de nem reménytelen a helyzet.
---
Csütörtök. szerződést hosszabbított az Audi az ETO-val. A kéziscsajoknál tehát marad a főszponzor. Irigykednek is a különböző netes fórumokon fradista és debreceni sporttársaink. Akkor nem irigykedtek, amikor a2000-es évek elején a Dunaferr sorra igazolta le legjobbjainkat: Pigniczkit, Pálingert, Kindl Gabit, szegény Kulcsár Anitát stb... Érdekes dolgok ezek, na...:)
A női kosárlabda bajnokság döntőjében meg a Győr nyert a Pécs ellen. Végül nem mentünk, mert Gergő kolléga "el volt utazva". Meg fura ez, mert évekig a Sopronnak szurkoltam, mert nem szeretem a Pécset, most meg jó lokálpatriótaként a Győr sikeréért szurkolok.
Szlovéniában meg hoki VB, azt hiszem, ma meccselünk a britekkel, és a csoport 3. hely a tét. Ausztriától kikaptunk 7-2-re, ettől eltekintve egész jók voltak a srácok.
---
Péntek. Jaj, de elment a munkakedvem délutánra...:( Nagyon demotivált voltam, de azért a tervezett dolgok nagy részét utolsó erőfeszítésemmel sikerült elvégezni, aztán 3 után hazajöttem. És a Barátok közt után elmentem aludni.
---
Ami rám is fért, mert ma is dolgoztunk. Viszonylag meg voltam magammal elégedve, amit akartam megcsináltam, ledolgozós szombat dacára viszonylag sok mindent lezavartam. Délután 2-ig...:) Mert addig voltam hitelesítve, akkor hazajöttem.
A Forma-1 időmérőt nem láttam, de azt tudom, hogy Vettelé a pole, így sokat nem vesztettem...
A helyszín a hónapok óta zavargások közepette "tengődő" Bahrein. Érdekes egy futam lesz, annyi szent...
Most Zete-Vidit nézek, aztán Kecskemét-Fradi, végül este Barcelona-Real Madrid, azaz el classico. Már naggyon várom...:)
Sportos délután-este...
De ezzel még nincs vége.:)
---
Mert holnap délben női kézilabda Magyar Kupa-döntő, remélhetőleg az ETO részvételével, és győzelmével. Kettőkor Forma-1, Háromnegyed 5-kor pedig ETO-Diósgyőr foci. Elég tömény egy nap lesz. Közben kajarendelés, benzinkúton Nemzeti Sport, meg talán egy kis rendrakás. Ja, meg persze berendezem a vitrint.:)
---
Ma viszont már tényleg csak tévé meg net, meg majd valami vacsi-akció telefonon. De ezt még nem tudom.
---
Most látom, hogy a velem történtek jó részét mikroblogként "twittelem" facebookon. Remélem ez nem gáz....
---
Ez egy eléggé sportos poszt lett. Egyébként tényleg jól vagyok. "Konkrétumról" nem tudok beszámolni, de jól érzem magam a bőrömben, és jelen pillanatban ez a lényeg.
A pusztába kiáltott kérésem továbbra is annyi, hogy hadd döntsem el én, mi jó nekem, illetve nem kell bizonyos szituációkba mást beleképzelni, mint ami van. És ennyi.
---
És ennyi.
Jók legyetek, vigyázzatok magatokra!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!;)

2012. április 14., szombat

Jól vagyok. Tényleg.

Vasárnap. Kis pakolász-blogolás után kimentem Écsre. A vidékivel ezúttal csak annyi volt a bajom, hogy a türelmi időszak lejártával nem tudtam, hol van a kijelölt dohányzóhely, így aztán picit furcsa volt az automatás kávé a váróterem előtt ücsörögve.
De már megoldódott a kérdés, súgtak informátoraim, legközelebb már tudni fogom.:)
Otthon családi élet, Húsvét, nagy kajálások-beszélgetések... Huh, tényleg rengeteget ettem, talán a "degeszre zabáltam magam" szófordulat találóbb...:)
Hétfőn maradtam Écsen, de már csak apus-anyus hármasban. Tévéztem-kutyáztam, relaxáltam. Teljesen jó volt.
Este Anyuval visszajöttünk Győrbe. Este megnéztük DVD-n a Testcsere című filmet. Amerikai vígjáték, két különböző életet élő barát testet cserél, és így keverednek érdekes helyzetekbe. Sablonfilm, de nem rossz, mármint voltak benne jó poénok.
Ja: facebookon locsolóverssel "köszöntöttem" hölgyismerőseimet. Cimbora szerint gyenge volt. Amikor mondtam, hogy saját szerzemény, közölte, hogy akkor egész jó. Büszke vagyok magamra...:)
Kedd. Meló. Komolyan mondom, a teleshopos időszak után most éreztem először úgy, hogy hiányzik a munkahelyem. Na jó, a hat hét táppénzt leszámítva...
Sok olyan emberke vesz körül, akik miatt érdemes bemenni dolgozni...:)
Hm... Ha valaki félreértené: természetesen a munka is izgalmas-változatos.... Néha már túlságosan is...:)
Délután pedig német a lányokkal. Jó volt, mókás, de ez már nem újdonság.
Szerda. Meló után itthondöglés volt. Mert az jó, néha ilyen is kell.
Két szörnyülködés, de micsoda különbség: a kulcsi családirtó. Szavakkal kifejezhetetlen, emberi ésszel felfoghatatlan. És ismét előhozták belőlem ama bizonyos tavalyi eseményeket...:(
A másik: magyarfoci: ellentmondás volt a versenykiírásban, ezért nem volt egyértelmű, hogy egyáltalán mely csapatok indulhatnak a nemzetközi kupákban. Ez olyan magyaros, na...:)
Csütörtök. Majdnem megcsaptam egy gyereket reggel a buszmegállóban. Azt sajnos nem tudtam eldönteni, hogy fiú-e, vagy lány, hihetetlenül randa volt szegényem...
Kb. '80-as éveket idéző öltözékben volt a kb. tízéves-forma kölök, valami kifliféleséget nyammogott, és közben az Anyja mögé bújva (!) röhögve a járásomat utánozta. Nagyon irritáló jelenség volt, nem sokon múlott, hogy odamenjek hozzá...
Tudom, az én hibám, hogy ilyeneket felveszek, de nagyon idegesített...
Péntek. Elég hajtós nap volt, na meg persze Péntek 13. Annak rendje és módja szerint majdnem el is ütött reggel egy autó. Zebránál álltam, indexelt, és nem a zebra előtti kanyarba fordult le, hanem a zebra utáni buszmegállóba... Úgy kellett visszaugranom, nagyon ijesztő volt...
Aztán nagyon hamar jóra fordult a nap, egy-két emberke tett róla...:)
Jaj... Már megvan a BL-döntő jegyárusításának forgatókönyve.
Itthon, vagyis Veszprémben kezdünk a Podgorica ellen, kint lesz a mindent eldöntő visszavágó.
Először a bérletesek vehetnek jegyet, aztán azok, akiknek a BL-elődöntőre van jegyük, majd végül a többiek...
Megy az anyázás-csókosozás, de szerintem ez így teljesen jó, mármint fair. Kivételesen bejött a számításom: ha az elődöntőn ott voltam, a fináléra könnyebben jutok jegyhez.
Szombat. Délelőtt plázáztam, kábeltévé-szerződést hosszabbítottam. Letelt a két év, és így tűnt a legegyszerűbbnek a dolog, nem volt kedvem a nagy utánajárkáláshoz...
Délután meg majd Fradi-ETO. Menni akartam az Üllőire, de nem lesz szurkolói busz, vonattal meg rizikósnak tartottam volna az utat. Vannak győri és környéki fradisták is, akik esetleg belém köthetnek, amihez azért annyira nem lenne kedvem...
Itthon nézem tévében a meccset, tesómék meg gokartozni mennek. Hívtak moziba, az Amerikai pite 5-re is, amiről hallottam jót is-rosszat is, de most azt is kihagyom, meccs, aztán utána valahol sörözés...:)
Holnap meg Forma-1 Kínai Nagydíj, a német Nico Rosberg életében először indul az első helyről. Izgalmas futamnak nézünk elébe...
Délután meg német. MSN-en, interaktív korrepetálás.:)
A jövő hét? Hétfő-szerda német, kedden meghozzák a vitrinemet az autóimnak.:) Szombat ledolgozás, utána Barca-Real, vasárnap meg ETO-Diósgyőr.
Meg van több embernek "lógok" "sörözős-kávézós-beszélgetőssel", lassan majd ezeket is meg kéne ejteni...:)
Ééés lehet, hogy megyek Győr-Sopron női kosárlabda bajnoki döntőre. Magamtól tuti nem mentem volna, de egyik cimborám elkezdett járni, és elhívott... Bővül a repertoár...:)
---
Amúgy teljesen jó passzban vagyok. Régen volt ilyen. És bár szokott jönni a "kijózanító" negatív esemény, de nem agyalok ezen. Nem agyalok semmin, teljesen felesleges.
Új érzések, új hangulatok.
Bővebben itt nem írok erről, talán majd máskor, mert esetleg giccsesnek tűnne, vagy fárasztónak.:)
Én pedig nem akarom fárasztani kedves olvasóimat...:)
Mára viszont ennyi voltam.
Jók legyetek, vigyázzatok magatokra!
További kellemes hétvégét!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)

2012. április 8., vasárnap

On tour Veszprém 2012 - 1. rész

Hát tegnap reggel egyedül a rántottasütés nem jött össze. Jóval a megbeszélt 11 óra előtt kiértem az állomásra, így aztán a jegyek megvétele után le is táborozhattunk a Restiben egy napindító sörikére.:)
11.40-kor indult a vonatunk, az eredetileg tervezett 2 előtt már sikerült odaérni.
A kocsinkban csak egy lány volt, aki nem a meccsre utazott, de zöld felső volt rajta, szóval nem rítt ki a tömegből- ha ezt így mondják... :)
Eredetileg két busszal mentünk volna a csarnokhoz, de aztán az én indítványomra a taxizást választottunk... Ilyen az, amikor a lustaság találékonysággal párosul...:)
Az alaphangulat ugye már adott volt, tele voltunk izgalommal, és szomjasak sem voltunk már. Egy csarnokhoz közeli kocsmában vertünk sátrat. Jött a hír, hogy a Fradi bejutott a női kézilabda KEK-döntőbe, a fiú kézisek meg amíg néztük vezettek, és végül nyertek is a brazilok ellen, így már biztosan kijutnak az olimpiára.
Söröztünk, zsíros kenyeret majszoltunk, és beszélgettünk győri győriekkel, veszprémi győriekkel, és veszprémi veszprémiekkel. Nagyon jó volt...:)
Az Arénában először is vettem egy szurkolói kürtöt, hangszálaim megóvása céljából... Hát, az azért annyira nem volt sikeres....:)
Először rossz helyre ültem le a lelátón, a sor stimmelt, csak az oldal nem...:/ :) Ezt a problémát is áthidaltuk, kezdődhetett a meccs, és a fergeteges szurkolás...:)
Végülis teljesen sima meccs volt. Igazából csak addig kellett izgulni, amíg a négy gólos előnyt megszereztük, utána már nem volt gond.
A végeredmény: Győri Audi ETO KC- Oltchim Valcea 31-23. 2009 után másodszor BL-döntős az ETO, az ellenfél vagy a Larvik, vagy a Budocnost Podgorica csapata lesz. Ma dől el, de én azért a Larviknak jobban örülnék. Szóval: Veszprém, visszatérünk!:)
Nagyon jó volt a hangulat, fergeteges az ünneplés, szünetben és meccs után még román szurkolókkal is találkoztunk-beszélgettünk, jó fejek voltak.
Meccs után ismét kocsma, egy kis elemzés, sörözés, majd taxi, és vonat. A vonaton először nem volt sör, de aztán valaki megszánt eggyel, és a maradék szendvicseket is elfogyasztottuk.
Közben picit - hogy is mondjam? :) - teszteltük az ÁNTSZ ellenőreinek éberségét, részemről kölcsön cigivel, mert én sajnos a kocsmánál felejtettem...:(
Ez nem volt szép dolog tőlünk, de csak mi voltunk a vonaton, a kutyát nem zavartuk tevékenységünkkel... Egyszer mondjuk ránk szólt a kaller, és elsorolta a büntetési tételeket is. Oszt' ennyi...:)
Hazaértünk, kicsit még dumáltunk, majd itthon ásványvíz és Algoflex társaságában olvasgattam a neten a fejleményeket.
Ja: fociban a Debrecen és a Vidi is ikszelt, így utóbbival szemben már 8 gól az előny, előbbihez képest meg kettő a hátrány. Alakul a molekula. Szerencsére a média még mindig Debrecen-Vidi versenyfutást emleget a bajnoki címért vívott harcban, azért a surranópályán jó lenne előzni...:)
---
Most majd készülődés után megyek ki Écsre húsvétolunk egyet, tesómék is itthon vannak.
Holnap jövök vissza a tervek szerint.
Jó pihenést, és még egyszer Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok Mindenkinek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)

2012. április 7., szombat

Túra előtt

Múlt héten azt írtam a keddi napról, hogy nem emlékszem semmi eseményre, ami nem jelenti azt, hogy nem is történt semmi.
És ez valóban így van...:) Közben beugrott, hogy akkor németeztünk a csajokkal. Nagyon ügyesek voltak, majd' 8 percet rá is húztunk, annyira belemerültünk. Egy élmény volt...:)
Vasárnap: hát megvolt a Valcea-ETO női kézilabda BL-elődöntő első meccse. 35-31-re kikaptunk. Félidőben még vezettünk, az első játékrész végén Lekics talán az évtized gólját lőtte...:)
Aztán jött egy 2-16-os széria, és még örülhetünk a négy gólos hátránynak, szerencsére a 31 idegenben lőtt gól viszonylag soknak tűnik.:)
Visszavágó ma, Veszprémben, de erről majd később...:)
---
Hétfőn lemondtam a németórát, tovább maradtam melóban, és ugyanez volt kedden is. Eléggé összejöttek a szöszmötölős dolgok, azokkal akartam egy kicsit haladni, talán valamennyire sikerült is.
Megint volt viszont egy "nem bírtam felkelni"-nap, ekkor fél 9 körül értem be dolgozni...:/
Pénteken meg összeomlott a buszos utastájékoztató rendszer, a sofőr reggel a kezével mutatta, hogy "ő a 7-es".:)
Ja: az elalvásra megoldásnak tűnik, hogy magamtól távol rakom le éjszakára az ébresztőóraként is funkcionáló telefont. Akkor kénytelen vagyok kikelni az ágyból. És akkor nem fogok szundi-gombot nyomni...:)
Ha már meló: volt egy kis fennforgás, konfliktus, vagy nevezzük bárminek... De mivel ez itt ugye nem a személyeskedés helye, ezért erről ugye nem írhatok...:P
---
Na meg persze volt a héten foci BL-negyeddöntő is. A Barca két 11-est lőve ejtette ki a Milant, be is indultak a károgók, hogy a katalánok ajándékba kapták a továbbjutást, meg stb.
Ja, hát szerintem a 21-3-as kapuralövési arány azért annyira nem ezt mutatja...:)
---
Elég sok rejtjeles hülyeség van felírva a súgócetlimre, amik annyira rejtelmesek, hogy én magam sem értem őket... :O Úgyhogy azok a témák kimaradnak...:)
Mivel ma úgy látom, eléggé összevissza írok, ide szúrom be, hogy tegnap nem dolgoztak kinti német kollégáink, így eléggé lájtos napunk volt... Amolyan szombat-feeling. Sőt talán még annál is rosszabb...:)
A kajarendelés-projekt viszont elég érdekesre sikeredett, majdnem ebéd nélkül maradtunk a nagy szervezésben...:)
Kettőkor leléceltem, este meccs volt. Meg vártam a gázóra-leolvasót, aki kiírás szerint 4 után jött, én meg ötig voltam itthon. Persze próbáltam hívni, hogy mikor lesz a 4 után, de nem igazán akarózott neki felvenni.
Meccs után persze itt várt az új cédula...:/ :D
2-1-re vertük a Kaposvárt, az első félidő egész jó volt, a második meg bőven felejthető.
Most már nem lehetett cigizni a lelátón, ezt a dolgot még finomítanom kell, igyekszem meccs előtt és szünetben elmenni rágyújtani, akkor nem maradok le gólról, mint tegnap...:/ :)
---
Lemondott Schmitt Pál. Ezt kellett tennie, jó döntés volt. Kíváncsian várom, ki lesz az utód, egyelőre Áder János nevét rebesgetik.
Fura, hogy az ellenzéknek most hirtelen milyen fontos lett a közvetlen elnökválasztás. Meg hogy keresik a mindkét fél számára megfelelő jelöltet. Ez Magyarország, ilyen nincs...:( :)
---
Tényleg lesz majd "lányos poszt", a témában egy-két dolog:
- ha valakitől megkérdezem egy lány nevét, nem érdekel, hogy van-e barátja. Nem feleségül akarom venni, hanem érdekel a neve.
- ha valakit megdicsérek, hogy jól néz ki/ aranyos/de jó hogy szereti a sört/de jó hogy szereti a Forma-1-et, nos akkor még nem akarom se feleségül venni, se megdugni.
- ha egy ellenkező nemű illetővel beszélgetésbe elegyedek, az nem jelenti azt, hogy össze akarunk házasodni. Vagy hogy dugni akarnánk.
- ugyanez igaz kölcsönösen a facebook lájkokra-kommentekre-bejegyzésekre egymás üzenőfalán.
- Ha meg dugni akarunk esetleg össze akarunk házasodni, akkor azt egymás között megbeszéljük, és a nyilvánosságra tartozó részt kommunikáljuk. Jaj, de szépen mondtam... Alles klar?;)
Ja, és elnézést a nyers megfogalmazásért...:)
---
Ma pedig... 11.40-kor indul a vonatunk Veszprémbe, 2-re ott leszünk, és 4-kor kezdődik az ETO-Valcea BL-visszavágó...
Izgulok...
Fürdés-beretválkozás, szendvicsgyártás-rántottasütés a tervezett program addig. Délután meg jóó nagy szurkolás, 1-2 szívroham, és remélhetőleg győri továbbjutás.
---
Mára ennyi.
Jók legyetek, vigyázzatok magatokra!
Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok mindenkinek, lányoknak pedig éppen pont annyi locsolót, amennyit szeretnének! :)
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)

2012. április 1., vasárnap

Rögtönzött

Kisebb "adminisztrációs hiba" lépett fel: elhagytam a "puskámat", a mai poszt "tartalomjegyzékét". Remélem, hogy csak véletlenül kidobtam, és senki nem találta meg. Na, nem mintha olyan túl sok titkolnivaló lenne benne. De most rögtönöznöm kell...
A múlt vasárnapi események eléggé ismertek.:) Volt reggel ugye a Forma-1. Maláj Nagydíj, esős futam, káosz. Alonso nyert, a mexikói Perez Sauberrel második, szenzációs futam volt. Utólag láttam, hogy Fernando győzelme a tippmixen 60-szoros pénzt fizetett, talán érdemes lett volna megkockáztatni...:)
Délután-este ETO-meccs bombariadóval, 2 óra csúszással, és 4-1-es győzelemmel a Paks ellen. Nagyon adta a feeling, nagyon tetszett. Hazaérve még az ismétlést is megnéztem.:)
---
Hétfőn elmaradt a németóra. Haverral megbeszéltük, hogy csinálunk "becsületkasszát": amelyikünk miatt elmarad az óra, bedob egy ezrest, és nyáron elisszuk...:) Hát idén elég szép pénz összejött volna már...
Volt Showder Klub is, elaludtam rajta, de már sajnos nem veszem DVD-re a műsort...:(
Kedd. Passz. Nem emlékszem semmi lényeges dologra, ami nem jelenti azt, hogy nem is történt semmi...:)
Szerda. Meló után Rékával Segafredo. A kettő között buszozás egy kolleginával. Na az vicces volt.
Egyszerre végeztünk, de nem egy részlegen dolgozunk. Így nem tudhattam, hogy mikor indult el, előttem jár-e, avagy mögöttem. Ezért séta közben többször megálltam, és a kerítésbe kapaszkodva hátra néztem, hogy nem jön-e véletlenül.
Anyut pedig másnap reggel azzal fogadta egy az utcában lakó munkatársa, hogy beteg vagyok, el akartam ájulni, azért kapaszkodhattam a kerítésbe...:D
Olgi néninek köszönöm az aggódást, Anyu szerencsére tisztában volt vele, hogy valamilyen egyensúlyozási manőver állhatott a háttérben...:)
Aztán a lány is jött, szóval happy end a sztori vége.:)
Majd ugye Rékával vitattuk meg az élet nagy dolgait, hat után búcsúztunk el.
Itthon Milan-Barca BL-meccset néztem, 0-0 lett, egy sör is lecsúszott szépen-lassan-óvatosan.:)
Utána nem voltam álmos, picit olvastam.
---
Csütörtök reggel meg nem bírtam felkelni. Fél 7-kor másztam ki az ágyból, fél 9-re be is értem melóba...:) Az más kérdés, hogy ekkora késéssel már nem nagyon siettem, a Honvéd ligetben olvastam Nemzeti Sportot, itthon még hallgattam Morning Show-t, szóval relaxáltam kicsit.
---
A péntek meg már viszonylag gyorsan eltelt, és este kimentem Anyuval Écsre.
Tévé, nagy kajálás, beszélgetés, kuty-macs és relax. Tegnap délután meg visszajöttem.
Írtam egy eléggé "érdekes" posztot facebookra, aminek volt oka és előzménye. Ezzel nem kívánok részletesebben foglalkozni. Aki érti, érti, szerintem önmagáért beszél...Vagy nem..:)
Mindenesetre köszönöm a rengeteg lájkot, tetszésnyilvánítást, nagyon jól esett...
Este bátyám eldobott az Alpesibe, ahol Katáékkal iszogattunk-beszélgettünk, na meg Zete-ETO-t néztem. 2-0-ra nyertünk, eléggé féltem tőle, hogy a zalaiak ellenünk szerzik meg első győzelmüket, ez szerencsére nem következett be.
A meccs után már testben is csatlakoztam a társasághoz, és tök jól elbohóckodtunk, utolsó busszal jöttem haza. Akkor még tévéztem, olvastam, és még egy doboz lejárt szavatosságú Kozel is lecsusszant... És nem volt rossz...:D
---
Ma majd elmegyek ugye Sportért, kajálok-döglök, délután meg sportosra veszem a figurát: lesz WTCC-futam, Valcea-ETO női kézilabda BL, meg két magyar focibajnoki. Mást nem tervezek mára...:)
---
Megfosztották Schmitt Pál köztársasági elnököt kisdoktori címétől. Váratlan fordulat, mint ahogy az sem fér bele a képbe, hogy nem mond le. Hiteltelen lett. Sajnos. És ez legfőképpen a külföld irányába, diplomáciai szempontból meredek kérdés... Szerintem...
Mindenesetre ír új doktorit, és akkor minden okés lesz!:)
A viccet félretéve: mindent egybevetve elég furcsa ez így, nem véletlenül derült ez most ki, és nyilván nem csak ő plagizált...Dehát ez van...
Előkerült Rakonczay Gábor kenus az óceánon. Ezt nem gondoltam volna... Sokak szerint ez csak valamiféle média-machináció, én naiv vagyok, nem látok semmi ilyet a háttérben.:)
U17-es foci EB-selejtező, Magyarország. Megnyertük a csoportot, jobb gólkülönbséggel a belgák előtt. A belgák az oroszokat 1-0-ra verték, ahol viszont egy játékos jogosulatlanul szerepelt.
A belgák utólag zöld asztal mellett 3-0-lal megkapták a meccset, így már ők a csoportelsők...A Fair Play szellemében...
Összeállt a fejemben a "csajos poszt" Tényfeltáró írás rólam és a lányokról...Egyfajta szintézis...:P
Majd valamikor meg is írom. De ez még nem biztos...:)
---
Na ennyi mára.
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)