2013. augusztus 29., csütörtök

Egy különc srác feljegyzései

Egy korábbi bejegyzésben már poénkodtam a címben szereplő filmmel, de az elmúlt napok történései alapján most egészen találó ez a cím. 
Na, ezt jól leírtam...:)
Az alcím pedig akár az is lehetne, hogy "Móni mennyire igazad van...":)
Szóval. A hétfő elcsordogált, nem történt már semmi különös. 
---
Aztán jött a kedd
Lementem Sportért, azon kívül itthon voltam. Hosszú hónapok után folytattam PlayStationön a focibajnokságomat, sokat olvastam- és agyaltam.
De mindenen, amit el tudsz képzelni.
Anyun, apun, azon, hogy ez a hét nem öreguras, agglegényes, hanem szinte már remete-jelegű, meg ilyenek.
Amúgy aggódtam is picit, hogy ez az első Anyu nélküli nyári szabi, szóval Écsre nem lesz kedvem kimenni, munkahelyére nyilván nem megyek be...
Egyébként ma reggel is eszembe jutott, hogy felhívom valamilyen apropóból...
És ha nem mentett 70-es számot hívok, mindig az ő nevét adja ki, mint "kedvenc hívott", vagy mi...
Este gép kikapcs, telefonon face, éjfélkor német híradó. Fél egykor beprogramoztam a tévét, hogy egy óra múlva kikapcsoljon, levettem a szemüvegem.
És aludtam. Volna. Egy óra letelt. Aztán még egy. 
Aztán olvastam. Könyvet. Aztán újságot. 
Rádiót is hallgattam az mp3-lejátszómon. Az meg lemerült. Még sosem merült le...
Aztán fél 5 lett. 
Az agyalásnak, és a szerintem az utóbbi napok túl sok alvásának köszönhetően egy percet sem aludtam...
---
Szerda reggel felkeltem. Főztem egy kávét, és "voltam"...
Újságért a szar idő miatt nem mentem le.
Gép bekapcsol, mp3-lejátszó csatlakoztat...
És nem ismerte fel a gép...
Gyanakodtam, hogy a géppel van a gond, ugye a mobilvinyót sem ismeri fel, de találtam egy pendrive-ot, amit felismert. 
Hm... Körülbelül 6-7 éve mp3-lejátszó nélkül nem megyek sehová. Ha tudom, hogy legalább egy darabig egyedül leszek, viszem magammal, és hallgatom.
Alapvetően nem vagyok antiszociális, de buszon főleg "létszükséglet". Meg séta közben. Nem tudom, miért... Vagyis tudom, de hülyeség...:)
Nem, nincs rámondva végtelenítve, hogy "bal-jobb", sőt az sem, hogy " levegő ki-be"...:)
Az utóbbi hónapokban megtanultam, hogy vannak nagyobb gondok egy (kettő) műszaki cikk elromlásánál, de azért felhúztam magam.
Sokkal nagyobb baj, hogy az immáron 22 éve műtött jobb sarkam "szórakozik", minden előzmény nélkül megbicsaklik (megbicsaklok?) mint egy colstok -de hülyén néz ki így leírva...:)-, és szúr. És csak napi 2-3 lépésnél jön elő, de az én formámat ismerve a Szent István út kellős közepén fogok összeesni vele...
Enni csak este 6 után ettem először. És tegnap utoljára. 
Este 8-kor lefeküdtem.
A Barátok közt első részét megnéztem, a reklám alatt levettem a szemüvegemet. És elaludtam. 
Ezek szerint "működök". 
Bakker. Nem tudtam különszedni a keddet meg a szerdát. Mondjuk felesleges is lett volna...:/ :) (szerk.: közben különszedtem)
Ja: és kedden tudtam meg, hogy meghalt az ETO egykori focistája, Kovács II Zoltán. Mindössze 26 éves volt, és állítólag öngyilkos lett....:(
Közhely, de ő egy "szerethetőbb" ETO-ban játszott, az Egervári-érában, több magyarral a keretben. Sok idegenbeli túra, a csapatbusz várása a stadionnál, "Bajzát-Böőr, Hajrá, Győr!"... Visszasírom.
Nyugodj Békében, Zolika!:(
---
Megjegyzés 1.: ez a bekezdés azért nem egy depressziós fiatalember segélykiáltása. Néha vannak ilyen mélypontok. Most így lecsapódott.
-
Megjegyzés 2.: olyannyira nem, hogy most egy kis szünetet tartottam az írásban, mert egy cimbora rámcsörgött, és két sört megittunk a Gól Büfében. 
Nem, nem lesz ráadás-sör. Holnap meló.:)
---
Ma reggel fél 8-kor keltem. 
Telefont töltöttem, meg német RTL-en néztem a reggeli műsort.
Aztán elindultam a buszra.
Ott találkoztam valakivel. 
Egy lánnyal, aki azon kevés ismerősöm közé tartozik, hogy úgy jelöltem be, hogy kb. látásból ismerem. 
Nagyon szimpatikus, aranyos csajszi, az alsó szomszéd lányok barátnője.
És megszólított. "Szia, észre sem vettelek!"
Ezen akár meg is sértődhettem volna. Mi az, hogy nem vesz észre?
De én meg nem ismertem meg...
Két-három kérdésbe beletelt, mire kiderült, hogy bizony tényleg ő az, akire gondolok. 
És tényleg kedves, aranyos lány, jól gondoltam..:)
Van vele kapcsolatban egy történetem, vagyis egy momentum, ami megmaradt vele kapcsolatban, de inkább nem írom le, olyan gyerekes dolog... 15-16 éves szint...XD
Mondjuk egyvalakinek elmeséltem...
És van buszos sztori is. 14B-s buszra szálltam fel, eddig fogalmam sem volt, miben tér el a sima 14-estől.
Ezért aztán Marcalváros előtt jeleztem, de a busz elkanyarodott más irányba. 
Szóval a 14B útba ejti a temetőt. Szóval már ezt is tudjuk.
Viszonylag könnyen odataláltam a Sony-márkaszervízbe. 
Bemegyek. Néni telefonál. Megvárom míg végez. Leteszi. Köszönök. Köszön, majd belemélyed a papírjaiba.
Meg akartam várni, míg végez. 
"Miben segíthetek?"-kérdezi. Még mindig körmöl. 
Ez engem baromira zavar. Én vagyok a vevő. Vagyis ügyfél. Aki vett valamit, ami sz*r, különben nem lennék itt.
Elmondom, mi a gond. Még mindig körmöl.
Szól a szakinak. Szaki kijön.
Kér egy adatkábelt. 
Odaadom. 
Néni közben elővesz egy szendvicset. Parízereset. Körmöl, szendvicset majszol, és úgy kommunikál. Éljen a vevőközpontúság...
Na... 
Szóval ezt a hibát nem javítják, hanem cserélik a készüléket, de 5000 forintért szívesen megnézik, hogy kell-e cserélni.
Mert Ausztriában vettem, szóval gari itt bukó. (ezzel persze nincs is gond).
Visszakértem a cuccot, majd műszaki szaki kolléga megnézi, hogy tud-e kezdeni vele valamit.
Aztán vagy kuka, vagy csere Ausztriában.
De abba a szervizbe még egyszer be nem megyek...:/
Ezután Belváros, kirándultam egyet. Vettem fel pénzt.
Itthön döglés, kajarendelés, facebook. 
Nem aludtam.
A kajához nem kólát kértem, nehogy ne tudjak aludni...:/ :)
Felhívott egy szurkolótárs cimbi, hogy elhozna nekem valamit, és a Gól Büfében megihatnánk egy sört.
Egyet mondott, kettő lett belőle.:)
A Gól egyébként fel lett újítva, és ezúttal csak fehér emberek voltak bent...:O
Azért továbbra sem lesz törzshely...
Alsó szomszéd lányokat -vagy az öccsüket- szerettem volna megkérni, hogy tolják le, vagyis vágják le a hajamat, mert nagyon hosszú, és van hajnyíróm, de magamnak nem tudom megoldani...
A késői időpont okán ez szerintem sztornó...:( :)
Holnap meló, meg lottó, tippmix. 
Szombaton ETO-Paks, vasárnap meg jönnek nagybátyámék Zalából. 
Meg Fradi-ETO női kézi, a sérült Görbicz nélkül... Azért a győzelem talán így is kötelező...
És jó lenne egy hajvágás...:)
Mára ennyi. 
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)

2013. augusztus 26., hétfő

Beszóltunk a szpíkernek. Hö.

Ami azt illeti, jól sikerült szombaton az ebéd. Baconös borsókrémleves és minipizza. Olyan szinten jól sikerült, hogy a Forma-1 időmérőt át is aludtam.
Gergő barátom telefonja ébresztett fél 5-kor...:O
Vele és Luival elmentünk letesztelni az utca végén újonnan megnyílt Stadion Sörözőt. 
Kulturált hely, de igazából semmi extra. Tulajdonképpen egyedül alkoholizáltam, Lui kocsival volt, így almafröccsözött, Gergőnek pedig egy Soproni Szűzre esett a választása. Höhö.:)
Nagyon mókás volt, az új Ferrari-pólómban voltam, és egy srác odajött hozzám nagy lelkesen, hogy én biztos tudom az időmérő végeredményét. Nem tudtam. Ld. fent!:)
Aztán otthon partyztam egy kicsit, hallgattam a Gyárvárosi Napok koncertjét az ablakból, meg két sört legurítottam. Mert miért ne?:)
---
Vasárnap lementem a kútra Nemzeti Sportért. 
Az újság mellett ezúttal vettem egy Vöslauer ásványvizet is. 0,75 literes, szénsavmentes, és tök jó felpattintós kupakja van, mintha csak kulacs lenne. 
Ausztriában is vettem egyet, csak egy utántöltésnél eltörtem a kupakot. Nos, ennek már felbontáskor eltörtem a kupakját...:( :D
De legalább van az oldalán ETO-címer: a cég ugyanis az Győri Audi ETO KC támogatója. Miket tud meg az ember?:)
Ebédet nem főztem, nem is rendeltem, kaptam Gergő anyukájától. Ezúton is köszönet érte!:)
A Forma-1-et leginkább a háttérben hallgattam, amikor Vettel az élre állt, elillant a lelkesedésem...:(
Räikkönen sajnos kiesett, Alonso viszont nagyon jól ment. 
Nagyon vártam az esti meccset. Sajna rossz idő lett, így az új sál mellett farmert, széldzsekit, meg sapkát is vettem fel...
A meccsről. 
Győri ETO FC-Videoton 1-1. 
Ebben a szezonban talán most játszottunk legjobban, az eddig százszázalékos ősi rivális fehérváriak ellen. Az első félidőben gólokkal kellett volna vezetnünk, a Vidi meg a semmiből egyenlített...:(
A meccs 33. percében kameruni játékosunk, Patrick Mevoungou akkora helyzetet, és olyan gyatrán hagyott ki, hogy egy másodperctörtrészéigaz is megfordult a fejemben, hogy ennyi volt, én hazamegyek. 
Ezt egyébként a mai Nemzeti Sport is kiemelte. 
Mármint nem azt, hogy haza akartam menni, hanem a gyatra lövést.
Mevoungou nevét egyébként képtelen vagyok megjegyezni, most is az újságból néztem ki. 
Barátaim egy '90-es években nálunk játszó másik afrikai után Mokénak hívják. Nekem meg Bulanga.:D
Facebookon irkáltam meccs közben egy kolleginával, de szerintem erről le kéne szoknom, mert egy kimaradt ziccernél majdnem eldobtam a telefont. Már lendült a kezemben....:( :D
Heh... Elég sok büntit fog kapni a klub szerintem a tegnapi meccs után. Volt tiltott pirotechnika, szidtuk az ellenfelet, az MLSZ-t, cigányoztunk, stb. 
Amikor a szpíker sportszerű buzdításra kért minket, zúgott a "Kussoljál! Kussoljál!" :)
Nagyon bírom a lelátói humort. Amikor a győriek arra biztatták a fehérváriakat, hogy részesítsék orális élvezetekben a köztudottan Videoton-drukker miniszterelnököt (ti.: "Vidista, szopd le az Orbánt!"), egy bácsi elkezdett kiabálni, hogy "Gyárekek, ne szidjátok Orbánt, mert az már rasszizmus!" Pff...XD
Pár sorral előttem ült egy 15-16 év körüli leányzó. Kezdő meccsrejáró lehet, nem nagyon volt hozzászokva a Vidi elleni derbiket kísérő kétségkívül ordenáré hangnemhez. 
Minden ilyen kórusnál zavartan mosolyogva nézett körbe, nagyon cukker volt...:)
Hehe... Meg amikor beállt olasz-argentin reménységünk, Leandro Martínez, olyan lelkesen tapsikolt...
Mint én. Csak gondolom én más miatt örültem pályára lépésének...:)  
Elég szépen esett az eső meccs közben, de a hazaút azért nem volt veszélyes.
Itthon még két levezető sör, vacsi, aztán alvás volt a program.
Jaj: az ETO kézislányai simán verték a Vardar Szkopjét, az új szupercsapatot, ahová Lekics és Radicsevics is igazolt. 
A Veszprém meg a világválogatottal felérő Paris SG-t verte Franciaországban.
Még egy jaj: kaptunk a stadionban szombati Kisalföldet. Olvastam benne egy nagyon komoly cikket. 
Erről még nem akarok a blogon írni, először utána kell járni a dolognak, csak nem tudom pontosan, hogy merre induljak el...
Kicsit tanácstalan vagyok...
---
Ma nem órára keltem, így 9-ig aludtam. Nálam ez már késői kelésnek számít.:)
Voltam a kúton. Sportért. Meglepő, mi?:)
Egész nap ment a semmittevés. 
Az ebéd chilis bab volt. Konzerv. A Lidlből. Ma sem rendeltem. Nagyon jó vagyok.:)
Mindjárt tartok egy kis kádban döglős relaxálást, aztán folytatom a semmittevést. 
Mert megtehetem.:)
Mára ennyi. 
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)

2013. augusztus 24., szombat

Bevásárlóturizmus és szúnyoginvázió

Hát ami azt illeti, szabadságom itthon töltött része egyelőre elég egysíkú. 
Csütörtökön volt ugye az Árkád. Tegnap meg a plázába kirándultam. A buszon  találkoztam egy ismerősömmel, akivel fontos hivatalos ügyet beszéltünk át, talán fog tudni segíteni. 
A plázában persze a szokásos: bolt, Lipóti, lottó, tippmix. 
És citromkarikát kaptam az almafröccsbe. És nagyon fincsi úgy. És vettem magyar 7Up-ot. És tényleg más íze van, mint Ausztriában...:)
Hazatérve itthon pihengettem, tévéztem, olvastam, neteztem, nem váltottam meg a világot. 
Össze kellett írnom, hogy javaslatom alapján mire költsön társasházunk 1,6 millió forintot. Először az jutott eszembe, hogy másfél milla jó lesz a lakáshitel-törlesztésemre, a maradékot meg igyuk el. De van egy olyan sanda gyanúm, hogy ezt a javaslatot nem díjazták volna...XD
Viszont nem tudom mi van, annyi szúnyog van esténként, hogy az hihetetlen... 
Egyszerre öt-hat támad, azt sem tudom, hová nyúljak, hová csapjam, hol vakarjam... Ez valami borzalmas...:D
Hajnalban fél 3-kor felébredtem, és nekiálltam olvasni. Mondjuk nincs semmi összefüggés, attól még jöttek a dögök...:/
Ma reggel meg elmentem Lidlbe. 
De előtte jól felhúztam magam. Ja, annyira azért nem, csak egy kicsit. 
Vittem le szemetet, és a szelektív hulladékgyűjtőkbe összevissza volt pakolva. A PET-palackok között kartonpapír, a papírok között üveg meg flakon... 
Persze nem tudtam bepakolni normálisan, és úgy nézett ki, mintha én pakoltam volna rossz helyre...
Aztán Lidl.
Nem kaptam pestós melegszendvicset....:( 
Kaptam viszont négercsókot.:)
És egy tequilás sör is a kezembe akadt.
Volt szerencsém elolvasni Vitray Tamás élménybeszámolóját az 1968-as mexikói olimpiáról. 
Abban a tequiláról azt írja, hogy magyar gyomor számára gyakorolatilag befogadhatatlan. 
Hát nem tudom. Kitartó nép a magyar, gyakorlat teszi a mestert!;)
Kockacukrot meg elfelejtettem venni... De már nem mentem vissza...
Egy szatyorban plusz hátizsákban kényelmesen elfértek a cuccok, nagyon büszke voltam magamra...:)
Amúgy még mindig van egy kis szupermarket-fóbiám, utálok egyedül bevásárolni. Dehát szegény ember vízzel főz, kézzel nőz, és egyedül megy bevásrolni...
Aztán benzinkút, Nemzeti Sport, a shopban a korábban említett szőke lánnyal.
Még mindig tetszetős....:)
Most mindjárt főzök valamit.
Bacönös borsőleves (zacskós), meg minipizza (fagyasztott). De legalább nem rendelek.
Délután meg lehet, hogy lesz egy szolid sörrentés.
Mert hát Győrben Bornapok vannak...:D
Holnap kb. mosok, rendet rakok, este meg ETO-Vidi. 
Jaj, már nagyon várom.
Meg sem érdemlik az urak...
Aztán még három nap pihi.
Úgyhogy még jelentkezem.
Addig is jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)

2013. augusztus 22., csütörtök

Kirándulós

Nincs puskacetli. Emlékezetből írom le az elmúlt napok történéseit. Vagyis megpróbálom.:)
Vasárnap délután viszonylag időben kiértem a vasútállomásra. Nem sok időt töltöttem pakolással, de szerencsére nem felejtettem itt semmit.
Nagyon sok jó nőt, helyes csajt láttam a vasútállomáson. Khm... Mégis egy faszi csapódott hozzám, aki hozzám hasonlóan Mödlingbe utazott, csak ő az Admira Wacker-Rapid Wien focimeccsre. Nagyon tenyérbemászó stílusa volt, szerencsére sikerült lerázni.:)
Viszonylag simán kiértem Mödlingbe. A viszonylag szócskát csak azért biggyesztem oda, mert az átszállás után kicsit bepánikoltam, és nem találtam normális ülőhelyet. Pedig lett volna. Átszállás előtt meg abban a percben találtam meg az ideális üléspozíciót, amikor megjelent  a felirat, hogy leszállás következik...
Szerencse, hogy kijött elém a sógornőm, mert egyedül tuti nem találnék oda hozzájuk... :( :D
Első este beszélgettünk, kajáltunk, és ha jól emlékszem, akkor néztük meg a Munkával szerzett pasi című filmet. Hm... Romantikus vígjáték, semmi extra...:)
---
Hétfőn elmentünk egyet körbenézni a Shopping City Süd-be. 
Gyakorlatilag már a buszra felszállva leesett az állam. A buszsofőr -akiről nem tudtam eldönteni, hogy olasz, vagy valamelyik délszláv államból származik- kérdezte, hogy nincs-e papírom arról, hogy mozgássérült vagyok. Mondtam neki, hogy Magyarországról jövök, és bizony semmilyen papírom nincs. 
Erre ő: "Hauptsache: Du bist krank!" Azaz: "A lényeg, hogy beteg vagy!"
És adott 80 cent kedvezményt. Akárhogy is néztem a jegyet, ezt úgy tudta megoldani, hogy nem addig szólt a jegyem, ameddig mentem. Mindegy, a gesztus a lényeg!:)
Egyébként pár éve Németországban is volt egy hasonló esetem, ott egy vidámparkba mentem be a magyar parkolási engedélyem felmutatásával...:O
Szóval Shopping City...
Ku.va nagy. És átépítik. Elég sok boltban voltunk. 
A Hervisben kipróbáltam egy taposógépet, ergométert, és rollereztem is. Na, ez utóbbi mondjuk kifejezetten mókás volt...:)
És volt almafröccs az üditőautomatában.:) De én 7up-ot ittam. És sokkal finomabb, mint itthon. 
Olyan íze van, mint amikor régen üvegben árulták.
A Sparban meg kényelmesen össze lehet pakolni, és adnak szatyrot a kasszánál. Apró örömök...:)
Nem szoktam divattal foglalkozni, de most kivételt teszek. Voltunk egy Desigual nevű ruhaboltban, és hát ott igen jó cuccok voltak.
Majdnem vettem magamnak egy pólót, de aztán az ára miatt lebeszéltem magam...
Edit meg próbált ruhákat, azok is tök jók voltak. 
Hazudnék, ha azt írnám, hogy nem jutott eszembe hölgyismerősöm, hogy rajta hogyan állna egy-egy ruhadarab...:)
A napot a Media Marktban zártuk, a külső winchestereket nézegettem. Végül nem vettem, és amilyen az én formám, kiderült, hogy az enyém elromlott...:(
Hazatérve megvacsoráztunk, Edit fokhagymakrémlevessel, rakott krumplival, és tiramisuval készült. Huh, degeszre ettem magam...:)
----
Kedden Edit dolgozott, az volt a terv, hogy tesómmal bemegyünk Bécsbe nézelődni.
Aztán otthon maradtunk, mert nagyon fájt a lábam. Utólag szerencsére kiderült, hogy izomlázam volt. Csak a bal lábam fájt. A jobban nincs izom... :( :D
Így aztán filmnéző maratont tartottunk.
Dévá vu: akciófilm Denzel Washingtonnal. Itt-ott nagyon elvesztettem a fonalat, de végülis tetszett.
Django elszabadul: tipikus Quentin Tarantino-mozi, nekem tetszett, bár nem kicsit a Becstelen brigantykra hajazott stílusában. 
Este pedig Egy különc srác feljegyzései. Nem mintha nagyon különc srác lennék, de néhol magamra ismertem. Ezek pedig a feljegyzéseim...:)
Meg csendespihenőt is tartottunk. 
Passzív pihenés, de teljesen jó volt. 
---
Szerdán korán keltünk, hogy egy átszállás nélküli vonattal tudjak hazajönni, de elbambultunk, nem indultunk el időben, így egy későbbi vonattal jöttem átszállással.
Jó volt így, ezúttal semmi bonyodalom nem történt.
Háát összegzésként elmondhatom, hogy jó volt tesóméknál, meg Ausztria is nagyon tetszett. 
Nem tudom... Olyan nyugis az egész. 
Teljesen más, mint itthon. 
Hazaérve majdnem sikerült is elüttetnem magam egy autóval, kiléptem a zebrára, hogy "úgyis megáll" az autós. Hát nem állt meg... A jót könnyű megszokni...
Tegnap már semmi érdemlegeset nem csináltam.
Kipakoltam, rendezkedtem, neteztem, kádban döglöttem, ja és Barátok köztöt néztem.:)
---
Ma viszonylag sokáig aludtam, fél 9 körül keltem fel. 
Aztán elmentem az Árkádba, kajáltam, Meg megnéztem a külső vinyókat...XD 
Az árban nincs nagy különbség a kintihez képest... 
De mégsem vettem, mert kollégám javasolt egy alternatív megoldást, azt még megvárom.
Sparba lusta voltam bemenni, így a pékségben vettem zsemlét, az újságosnál sportot, és hazaindultam.
Ja, a játékboltban felmértem a gombfoci-kínálatot...:)
Busszal jöttem haza... A sofőr mellett álltam. Azt hittem, tömve van a busz. A fenét: középtől töküres (!) volt, csak az emberek nem mentek hátra...
"Vicces" volt látni a sok nénit meg bácsit leszálláskor, ahogy ovisok módjára bujkáltak egymás hóna alatt, mint valami körjátékban...
Mondom, lett volna hely kényelmesen utazni, de az túl egyszerű lett volna. 
De legalább a kaput sikerült két hét után megcsináltatni.
Dejóóó...:)
Negatív lennék?:)
---
Ma ejtőzök tovább, a hét hátralévő részéről fogalmam sincs.
Még mindig tervezem, hogy elmegyek élményfürdőbe. 
A Hervisben meg 2-t fizet 3-at kap-cipőakció van, azt meg kéne még lesni.
Vasárnap meg ETO-Vidi. 
A többi meg még alakul.
Mára meg asszem ennyi.
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)

2013. augusztus 18., vasárnap

Fájdalommentes

Pénteken elég eseménydús munkanap volt. Tipikusan az a péntek, amikor minden összejön, még ebéd után is dömping.
Azt hittem sosem lesz vége, de aztán csak eltelt a szabi előtti utolsó munkanap.:)
Utána Gergő kollégával elmentünk a plázába, Lipótiban süti, kávé, üccsi, lottókitöltés, bohóckodás.:)
És volt egy kettesem. És ha nem ragaszkodom annyira a 69-hez, akkor hármasom lett volna. De hát a 69 az jó. Azt mondják.:)
Itthon pihi, facebook, tévé, amilyen egy péntek estének lennie kell. Mármint egy buli nélküli péntek estének...:)
---
Szombat. Hosszú idő után az első nap, amikor nem fájt semmim. Írhatnám. De nem írhatom, mert tegnap ilyen hülye fejfájás gyötört. 
Két Algoflexet is bevettem, már kezdtem megijedni, hogy függő lettem. Na, de ma még nem kellett!:)
Reggel elmentem ETO Parkba, kicsit szívás volt, mert várnom kellett, csak 10-kor nyitott a posta. Megjött az APEH-től a levél, már nem kérnek semmit Anyu adóbevallásához. Tiszta jó.:)
Aztán CBA. 
Volt akciós Tchibo Family kávé. Összefóliázva 2x250 gramm 850 forint. 
Nem összefóliázva nem akciós  Tchibo Family 1x250 gramm 375 forint. Annyira aranyosak...:)
Majd ettem a CBA Grillben. Majdnem finomfőzeléket. De aztán mégsem.:)
Aztán hazaindultam. 
Mindig ledöbbenek, mennyivel gyorsabban hazaérek ETO Parkból, ha nem meccsről megyek. És nem állok alkoholos befolyásoltság alatt.:)
Nem mindenkinek újdonság, mert kiposztoltam facebookra is: az utcánk elején megállt a 14-es busz, és megkérdezte a sofőr, hogy a buszra megyek-e, mert ha igen, akkor felvesz, nehogy lekéssem.
Nem oda mentem, de megköszöntem a kedvességét, nagyon jól esett...:)
Itthon még egy kicsit gépeztem, aztán kimentem a vasútállomásra, megvettem a vonatjegyet. 
Nagyon izgi volt, előttem egy bolgár néni akart jegyet venni magyar-német-angol-bolgár keverék nyelven. Először azt hittem, hogy Pestről megy Bulgáriába, majd jó negyedóra után kiderült, hogy fordítva gondolja. 
Azt tudtam, hogy a bolgárok fordítva bólogatnak (mármint a nem a bólogatás, az igen  pedig a fejingatás),ez is valami hasonló lehet...:) Na, és a vonat betelt basszus... A néni nem tudott jegyet venni. És ez kb. 20 perc után derült ki...:)
Ezután vidéki.
Szeretem azt a helyet, bár mostanában elég ritkán járok arra...
Huh, hát a taxiállomásnál lévő kijelölt dohányzóhely... Pff... Elég ijesztő....:)
Felszálltam az  écsi buszra. Gyomorgörcs. Nem tehetek róla, mindig ez van...
Aztán végülis apámmal egész jól eldumáltunk, nem hülyézett le, nem kötött bele semmibe, amit mondtam, szóval "korrekt" volt a dolog. 
Meg kutyáztam is egy kicsit. 
Aztán a fél 6-os busszal visszajöttem, mert 7-kor kezdődött a Pécs-ETO, azt már itt akartam nézni. 
Hát őőő ijesztően szarok voltunk... Jövő héten meg ETO-Vidi. 
Nem vagyok optimista...
Ezután egy kicsit olvasgattam, és a HVG-vel a kezemben bealudtam.
Reggel kiballagtam a kútra Sportért.
Khm... Új lány van a Shopban! Kollégám azt mondaná rá, hogy a zsánerem!♥
Szőke, copfos, mosolygós, és van egy pici tetoválás a kézfején... - pff... nem, nem a Juci dolgozik a shopban...;) -
Szóval igen helyes csajszi. A szokásos "Nem lesz más, köszönöm!" ezúttal valahogy úgy hangzott, hogy "Ne-ne-nem lesz más, kö-köszönöm!" :$ :D
Bár a hét tanulsága, hogy az aranyos, mosolygós lányokkal is vigyázni kell... Erről ennyit...:)
Meg gázóra-állást diktáltam. Nem felejtettem el...:)
Ma még kaja, fürdés, pakolászás, aztán délután megyek Ausztriába tesómékhoz, majd valamikor szerdán érkezem.
Aztán jövő hét utáni hét csütörtökig szabadság...:)
A régi gépről át kell pakolni a cuccokat az újra, az fix program.:)
Meg élményfürdő, beülős-beszélgetős, meccs, meg talán Écs is. 
Nagy vonalakban kb. ennyi.
Majd valahogy alakul. 
Mára ennyi.
Jók legyetek, kellemes hosszú hétvégét mindenkinek!:)
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)

2013. augusztus 15., csütörtök

Lezsibbadva

"Tudtam én, csak nem sejtettem!"- mondá anno Provolone úr az Oscar című pazar vígjátékban. Ugyanezt mondom én is, mármint ami az új gépet illeti.
Konkrétan teljesen más a facebook kinézete, a blog kezelőfelületéről nem is beszélve. Ja, és szerintem én még nem láttam akadásmentes Youtube-ot...:)
---
Ott hagytam abba, hogy múlt hét vasárnap...
Hm... Este hatalmas nagy vihar volt. És lehet, hogy hülye vagyok, de a szél benyomta a szobámbana  bukóablakot.:O Rá is zárta... Mik vannak?:)
---
Hétfő. Van nekem egy kolleginám. Vagyis sok kolleginám van... De van egy, akivel nem tudok normálisan kommunikálni. 
Mármint megkukulok a jelenlétében. Hebegek-habogok, akadozik a hangom, meg ilyenek... A múltkor megkért, hogy menjen oda hozzá. Úgy, hogy "Gábor, gyere ide egy kicsit!" Én meg visszakérdeztem, hogy "Ki? Én?" Szerintem ez égő... Mások szerint annyira azért nem. Szinte megnyugodtam.:)
Délután a Földhivatalba mentem. Na, ott a biztonsági őr konkrétan hülyének nézett. Látta, hogy bicegek, onnantól kezdve úgy beszélt velem, mint egy idiótával. "TES-SÉK MEG-NYOM-NI A KET-TES GOM-BOT! TET-SZIK ÉRTENI?" Hm... 
Éppen a 83-as sorszám volt soron. Én a 98-as voltam. A sírás kerülgetett. Egy-két perc múlva megfordítottam a papírt, és kiderült, hogy az 86-os...XD
Ja, és a régről ismert unottképű ügyintéző nénihez kerültem, de szerencsére gyorsan végeztünk. 
Aztán APEH. Korábban telefonon beszéltem az ügyintéző hölggyel. Azt mondta, ha mozgássérült vagyok, hívassam le. Az vagyok. Lehívattam. Elment mellettem. Mondjuk ültem egy széken...:)
A két projekt lebonyolítása után otthon pihengettem. Megérdemeltem.:)
---
Kedden meló után Gergő kollégával elmentünk az Alpesibe sörrenteni. Ő persze alkoholmentesen ivott, mert vezetett.
Nagyon tündérbogyó volt a pultoslány...:$
---
Szerda. Valahogy depis hangulatban voltam. Néha rám tör. A konkrét okra már nem nem emlékszem. De talán túllendültem rajta...:)
Khm... Felírtam a cetlimre egy csomó lányismerősöm nevét... Valószínűleg a fiú-lány barátságról akartam írni. De most nem írok... 
Majd a hamarosan indítandó új rovatban...:P :D
Jaj, és már van három német tévécsatornám. ARD, ZDF, és RTL. Örvendés. Sokat nézem őket, ott érdekes módon mindig van valami érdekes műsor...:)
---
Csütörtök. Útban hazafelé észrevettem, hogy két ittas fiatalember alszik a kapunk előtt a járdán. Ez ugye nem természetes állapot. 
Beszéltem mentős cimborámmal, és kihívtam egy kocsit. A srácok felébresztették őket. Hogy be is vitték-e őket, azt nem vártam meg...
A kapunk amúgy elromlott...:( Most csak az udvaron keresztül lehet közlekedni... Nem vidám...
Nagyon fájt a szemem...:/ Légkondi.
Meg megfájdult a fogam is... Ezzel egy hetes tortúra vette kezdetét. Ma szerencsére -remélhetőleg- vége...
---
Pénteken vettem cigit Nemzeti Dohányboltban. Khm... Ezt a boltot reklámozzák egy furgonon, ami egy mozgássérült parkolóban parkol a *censored* utcában...
Viszont igencsak formástestű kiscica volt az eladócsaj...:D
Meló után: pláza. Lottó, tippmix, algoflex, elem. 
Hazafelé elindult a hidegfront. 
A viharos erejű szél fújta a lányok szoknyáját felfelé...:$ Mire az eső eleredt, hazaértem, így a vizespólós szépségverseny kimaradt az életemből...:( :D
Itthon aztán három doboz sör segítségével lefogyasztottam a fogamat.
Khm... Tapasztalataim alapján még egy dolog van, ami segít elterelni a figyelmet a fogfájásról... Őőő... A Deltát idézve: "Na jó, mondjuk ki: a maszturbáció!" 
Ez persze nem azt jelenti, hogy egy hétig szünet nélkül maszturbáltam és söröztem. Dolgoztam is...XD
Aztán három sör után elemet cseréltem a konyhámban lévő faliórában. 
Háromlábú, támla nélküli szék, és  hűtőszekrénybe kellett kapaszkodni. Mókás volt...:)
---
Szombat reggel tesómmal elmentünk Lidlbe. Hm... Kiolvadtak a csomagtartóban a fagyasztott cuccok... Kuka...:(
Utána számítógépes bolt. Edittel, öccsével, tesómmal, meg egy cimborával összerakattuk az új gépemet.
Amíg összerakták, elmentünk Árkádba, egyebek mellett megnéztük a Forma-1 Kiállítást. Nagyon pöpec.:)
Itthon a srácok elkezdték összerakni a gépet. Nem jártak sikerrel. 
Az ok annyira nem publikus...;)
Nem mentem ki ETO-Fradira.... Nyűgös voltam a fogam miatt. Meg egy picit a gép miatt is...
2-1-re kikaptunk. Elég eseménydús, színvonalas meccs volt, sajnos szép gólokat lőtt a Fradi. 
Hm... Ha hétvégén nem nyerünk Pécsen, meleg lehet a pite, mert utána a Vidit fogadjuk, arra a meccsre meg simán hajlamos lehet rágörcsölni a csapat...
A közvetítés során nem működött az idő-, és az eredmény-kiírás. Ifjú Knézy meg egy idióta....:/
---
Vasárnap reggel elmentem kútra Sportért. Aztán punnyadás, olvasás, tévé. 
Meg ETO-Bayern. Telt ház, 16 ezer néző, 4-1-es bajor siker. És gála, azaz semmi meccshangulat. Ahogy vártam...
Az első félidőben elég jól tartottuk magunkat, aztán a második játékrészre elfogytunk.
Nem baj, ha valahol, ezen a meccsen aztán tényleg nem az eredmény számított.
Este majdnem elmentem fogorvosi ügyeletre. 
Már felöltöztem, a kapuból fordultam vissza.
Inkább lefeküdtem aludni. Az ügyeletről nincsenek kellemes emlékeim...:/
---
Hétfő. Gergő kollégám elvitte a gépemet. És megoldotta a problémát. Profi..:)
Reggel egyébként fél 5-kor jelzett az ébresztőóra, aztán 6-kor sikerült felkelni. 
Ezen a héten egyébként teljesen összevissza aludtam. Fél 8-kor lefeküdtem, hajnalban megébredtem. 
És elfogyasztottam egy doboz Algoflexet...:/
---
Kedd. Volt egy kis bibi a kajarendeléssel. Ez leírva kissé bonyi, hülye szitu volt, kaja nélkül maradtam...:( 
Feljelentették az ETO-t. Igen, a Maccabi Tel-Aviv elleni hazai meccsen tapasztalt nézőtéri antiszemita megnyilvánulások miatt. 
Ez teljesen várható volt. Mármint a feljelentés. Okot nem tudok. 
A véleményem többi részét inkább nem írom le...:)
Az argentin és az olasz fociválogatott együtt tett látogatást Ferenc pápánál. 
Gianluigi Buffon nyilatkozata nagyon tetszett. Azt mondta, végre találkozott egy argentinnal, aki Messinél is sikeresebb. Meg megjegyezte, hogy ő még nem kapott gólt Messitől. De még nem is játszott ellene...:D
Hajnalban keltem, fogfájásra, de ez már nem újdonság...
---
Szerda. Munka után Gergő hazadobott. Aztán Balu barátom bejelentkezett, hogy eljönnek meglátogatni. 
Ebből az lett, hogy Balu, a barátnője, és lány kisfia kitakarították a lakásomat....:O 
Nagy köszönet érte, hatalmas segítség volt...:)
Közben Gergő meghozta a gépet. 
Neki is óriási köszönet!;)
---
Ma reggel elmentem fogorvoshoz. Október óta először jártam a kórházban... És nagyon szar volt. És főleg azért, mert a szájsebészet Anyu egykori irodájához nagyon közel van, és mindenhol -lépcsőn, folyosón- vártam, hogy szembejöjjön a fehér köpenyében...
Persze nem jött...:(
A foghúzás a körülményekhez képest simán ment.
Azt mondta a doki, hogy megpróbálja kihúzni, ha nem sikerül, akkor műtét. 
Szuggeráltam, hogy "You can do it!" Megcsinálta.
Hazajöttem megvárni, míg elmúlik a zsibbadás, aztán elmentem bankba.
Postára is akartam menni, de ahhoz nem volt lelkierőm.
Tartottam egy kétórás csendespihenőt.
Előrelépés, hogy most csak a fog helye fáj...
Ma egész nap nyolc darab fornetti-pogácsát ettem. Valamit kéne keresni...
---
Holnap péntek, meló. Utána vagy pláza, lottó, vagy ETO Park, posta. 
Szombaton ennek függvényében fordítva. 
Meg kinézek faterhoz is.
Jövő héten meg szabi. Meg valamennyit utána hét is szabi.
Hétfőtől-szerdáig elhagyom kis országunkat, meglátogatom tesómékat.
Sógornőm megkérdezte, hogy mit főzzön...
Hm... Nekem ezt a kérdést október óta nem nagyon  szokták feltenni, szóval nem igazán  tudok választani. Szinte mindent megeszek. Ami nem tök. Vagy szilvás gombóc. Vagy mákos guba...:)
---
Olvassátok Demény, a kötsög blogját! Mert az jó!
Ő egy magyar vizsla kutya egyébként!
Hö.
---
Ennyi mára.
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)

2013. augusztus 4., vasárnap

A világ tetején

Szerdán este felhívott édesapám. Érdekes volt... Annyi a lényeg, hogy van egy függőben lévő elintéznivalónk, amire tesómmal kb. szeptemberben fogunk ráérni. Ennek fater persze nem örül, és úgy jön le neki, hogy lesz*rjuk, hogy mit akar. Ez természetesen nincs így. De hogy magától nem jön rá, hogy nem szórakozásból nem tudunk hazamenni hétköznap délelőtt, az nem a mi hibánk...
Vacsora. Pff... Rendelnem "kellett" kebapot. Mert elfelejtettem kenyeret venni...:/
És nagyon aranyos hangja volt a telefonban a csajszinak...:)
Csehországi utánpótlástornát nyert meg a Győri ETO FC. A finálét az Eurosport2 élőben közvetítette. Nagyon vagyunk.:)
Olvastam egy fórumban, hogy egy csaj azért mondott le egy randit, mert a srác lájkolta facebookon egy másik lány fotóját. Ezen még mindig nem bírtam napirendre térni...:D
---
Csütörtök. Átszervezték a 7-es busz útvonalát. Már nem a Honvéd ligetnél, hanem a Városházánál kell felszállni. Szerencsére nem felejtettem el...:)
Kicsit déjá vu-érzésem volt. Szerintem volt már olyan, hogy ott szálltunk fel erre a buszra. Még anno a teleshopba mentünk onnan. Szerintem. 
Nagyon buta és idegbeteg nap volt. A hőség már tényleg kezd az emberek agyára menni...:O
Kettőkor le is léptem. Kollégám hazahozott, és felmérte a kábeltévé-kivezetés lehetőségét. Ezt de nyakatekertem fogalmaztam meg... Lényeg a lényeg: lesz kábeltévé a konyhában!:)
Délután pihi. Este vízilabda. Döntőbe jutott a VB-n a magyar férfi vízilabda-válogatott! Akkor még nem tudhattuk, hogy a slusszpoén még hátra volt...:)
---
Péntek reggel bérletet vettem automatából. Roppant büszke voltam magamra, hogy automatából vásárolva olcsóbb a bérlet, mint a pénztárban. Aztán kiderült, hogy 400 forinttal olcsóbb lett az összvonalas bérlet, mert az egyvonalasok megszűntek...XD
Az automata egyébként kicsit "bonyi", vagy csak én voltam fáradt...:)
Háromig voltam melóban, aztán a pláza felé vettem az irányt.
Adtam fel lottót a Lipótiban. Tippmixet nem adtam fel. Nem volt ihletem..:)
Nagyon aranyosak voltak az ott dolgozó lányok, locsolták a teraszt, hoztak plusz jeget az üccsimbe, szóval le a kalappal előttük!:)
Aztán vidanet. Előzmény: volt nálunk látogatóban egy kedves német kollegina. Beszélgettem vele.
És olyan szinten elszoktam a "hétköznapi" némettől, hogy megijedtem...:O
Nagy hülyeséget talán nem mondtam, de rengeteg "alapszókincsnek" hitt kifejezés nem jutott eszembe.
Ezért előfizettem havi 500 forintért egy olyan kiegészítő csomagra, amiben van három német csatorna. Mert most csak két osztrák adóm van... És az édeskevés...Kell a német tévé!:)
Gyurta Dani vébét nyert 200 mellen. Sorozatban harmadszor. Féltávnál még hetedik volt, de biztos voltam benne, hogy nyerni fog. Megtette...:)
---
Nem is tudom, ki mondta, hogy egy nő akkor a legszebb ha "ragyogtatják".
Én nő sem vagyok. Szép sem vagyok.
De lehet, hogy most "ragyogtatnak"...:)
---
Szombat. Perfect day.
Meló délig.
Még ez is belefért...:)
Kolléganőm elvitt a plázáig.
Sőt előtte még egy trafikot is útba ejtettünk. Az eddig látottak közül a legpöpecebb!:)
Aztán hazajöttem busszal, kevés híján megsültem útközben.:)
Kis itthoni hűsölés után Gergő barátomékhoz mentem.
Meccsnézős-kajálós-beszélgetős.
És ittam is: gyömbért. Komolyan..:)
Ja, és ott volt egy régi kedves iskolatársam, Attila is, mint kiderült. blogom rendszeres olvasója!:)
Gergőéktől a Smukiba mentünk, amolyan meccsnéző maraton, sörös hidratálással...:)
Először Haladás-ETO foci. 2-2 a végeredmény.
Már az ötödik percben kiállították a kapusunkat, majd 11-esből a vezetést is megszerezte a Hali.
Aztán fordítottunk. Ők meg egyenlítettek.
A játék alakulgat, nem volt rossz.
És kétszer annyi pontunk van, mint tavaly ilyenkor!:)
Meccs után kimentünk a teraszra kicsit "levegőzni".
Aztán visszamentünk a kivetítőhöz. Mert kezdődött a Magyarország-Montenegró vízilabda VB-döntő.
És nyertünk. 8-7-re nyertünk.
Az átalakított, megfiatalított, inkább a középmezőnybe várt válogatottunk világbajnok lett!
Benedek Tibor edzőként is csúcsra ért.
Öröm-boldogság...:)
A Smukiban is fantasztikus volt a hangulat, nagy volt az öröm.
A többiek még elmentek a Mundóba. Én inkább hazajöttem.
Nem voltam "buliba öltözve". Meg aztán fáradt is voltam... De azért egy levezető sör még lecsúszott...:)
Ez nagyon jó kis nap volt.
És még le sem írtam mindent...:)
---
Ma 9 körül keltem. Semmi másnap vagy ilyesmi. Csak fáradt voltam/vagyok. Dél körül lementem a kútra, szerencsére még kaptam Sportot...:)
Aztán pihengettem-olvasgattam.
Egész nap iszom. Vizet...:)
Enni annyira nagyon nem sikerül, ettem két csokis croissant-t, virslit, meg szendvicseket...
Most majd szerintem Mr. Beant nézek, aztán szunya..:)
---
Jövő hét? Földhivatal. APEH. Dislike.
Árkádban Forma-1 kiállítás. Big lájk.
Szombaton ETO-Fradi...
Meg lehet, hogy meglesz az új számítógépem is.
A telefonok viszont kikészítenek... Lehet veszek egy ugyanilyet, amilyen van!:D
---
Valószínűleg belátható időn belül megszűnik a GosziBlog...
Vagyis átalakul.
Zörögnek a fogaskerekek. Ötletelek...
---
Mára ennyi.
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!;)