2011. május 29., vasárnap

Megvaan! :)

Tegnap sikerült úgy bonyolítani a napomat, hogy az eltervezett dolgok mind-mind belefértek.
Itt persze szombat, azaz hétvége lévén nem kell túl nagy dolgokra gondolni.
Írtam ugye itt is egy bejegyzést. Megírtam az "összefoglalót" arról a dologról, amiről ugye itt nem írhatok. Pakolásztam-rendezkedtem, Rékával is összefutottunk egy rövidet. Meg persze lejátszottam PlayStation-ön a BL-döntőt. :D Amit nálam egyébként csak 2-1-re nyert meg a Barcelona a Manchester ellen. :)
A kávéfőző teteje végre lejött, a tépőzáras chilis babé viszont nem: letört, így nem sikerült kinyitnom. :( Ezért káposztás babkonzerv volt a vacsi, ami mondjuk nem a legnyerőbb választás sörözés előtt...
---
Egy kis kanyar.
Olvastam, hogy a kormány tervei szerint a jövőben az érettségi vizsga egyik előfeltétele lenne a négy év alatt teljesített 20-30 óra önkéntes munka. Ez szerintem teljesen jó dolog. Egyrészt nem olyan vészesen sok. Másrészt ha a fiatalok megismerik picit közelebbről az idősek, fogyatékosok, vagy például egy állatmenhely életét, azáltal újabb tapasztalatokra tehetnek szert, és még talán egy kicsit empatikusabbak is lesznek.
Egy másik tervezet szerint utólagosan fizettetnék ki a tandíjat a tanulmányaikat félbehagyó, illetve az országot elhagyó, és külföldön munkát vállaló hallgatókkal.
Sok minden miatt félbe lehet hagyni a tanulmányokat, ez eléggé aggályos dolog... De ez a külföldön munkát vállalókkal kapcsolatos dolog... Divat lett most őket irigyelni... Én azt mondom, aki ezt irigyli, próbálja ki pár hétig: nem egy leányálom. Hónapokig távol lenni otthonról, új környezetben, idegenként, ahol jóval többet várnak el az embertől, mint a saját polgáraiktól...
Az EU melletti egyik döntő érv a szabad munkaerő-áramlás volt. Vagy tévednék? Arról meg nem is beszélve, hogy inkább itthon kellene olyan feltételeket teremteni, hogy megérje itthon maradni. Úgy, hogy mindenki jól járjon.
---
Mármint az FC Barcelona harmadik Bajnokok Ligája (BL)-győzelme van meg. Én azt hittem, hogy a negyedik. De 1992-ben a katalánok még Bajnokcsapatok Európa Kupáját (BEK) nyertek a Sampdoria ellenében.
Ami ugye végig egyenes kieséses rendszerben zajlott, nem rendeztek csoportküzdelmeket.
A tegnapi egyébként tényleg a FUTBALL győzelme volt. Európa és talán a világ legjobb csapata egyszerre játssza a legszebb és legeredményesebb focit. És ez nagyon jó dolog. Szép volt fiúk, Forca Barca! :)
Ja, és Kassai is jól látta el feladatát, és másik Viktorunk is elégedetten térhetett haza a londoni Wembley-stadionból. :P :D
---
Ma még Forma-1, aztán Gyirmót-Fradi II a tévében, meg férfi kézilabda BL-döntő. Újabb sportdélután. :)
Tegnap a Sauber mexikói pilótája, Sergio Pérez hatalmasat esett, eszembe jutott az osztrák Karl Wendlinger '94-es balesete. De úgy tűnik, Sergio szerencsére megúszta könnyebb sérülésekkel.
A jövő hét még sok kérdőjelet tartalmaz. Az egyik német tuti elmarad, a hétvége pedig szabadnak tűnik egyelőre. Aztán ez majd még kialakul.
---
Vannak dolgok, amikről nem írsz. Megint másról nem tudsz, nem akarsz, vagy nem mersz írni. Ez eddig tiszta sor.
De ha valamiről azért nem írsz, mert nem tudod, hogyan írd le, és azt sem tudod pontosan, mit szeretnél megfogalmazni, na az az, ami igazán érdekes. :)
---
Mindenkinek további kellemes vasárnap délutánt, boldog gyermeknapot kívánok! :)
Ennyi mára.
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!

2011. május 28., szombat

Napról-napra

Azért az tök érdekes dolog, hogy ha rossz passzban vagy, és úgy érzed, az egész világ összeesküdött ellened, aztán valaki anélkül, hogy mondtál volna neki valamit, odajön hozzád, és megkérdezi, mi a baj. Csak azért, mert "Te nem ilyen szoktál lenni".
Az ilyesmik azért jól tudnak esni az embernek. Ezt a dolgok egyfajta pozitív hozadékaként is értelmezhetjük. :)
---
Jaj, de régen írtam... Na, szóval vasárnap vége lett a foci NB1-nek, bajnok a Vidi, az Európa Ligában indulhat a kupagyőztes Kecskemét, a bajnoki ezüstérmes Paks, és - hat év után - a harmadik helyezett Fradi. És bármennyire is idegesítő, szar szezon volt, én már most várom a következőt. :)
A Forma-1 Spanyol Nagydíjat Vettel nyerte, ami szintén nem újdonság. Sokkal nagyobb öröm, hogy az egyik GP3-as betétfutamot a képen látható Kiss Pál Tamás nyerte meg.
---
És nézzük, mi minden történt velem a héten!
Hétfőn semmi különös, itthon punnyadtam, és MSN-eztem. Aztán felhívott egy egykori kollégiumi szobatársam, hogy aznap apa lett. Hogy ki ő, azt csak azért nem írom le, mert nem akarom, hogy valamelyik közös ismerősünk esetleg innen tudja meg a hírt!
Mindenesetre ezúton is gratulálok a kis Hella érkezéséhez! :)
Kedden egy németórát tartottam, előtte pedig döbbenten vettem észre, hogy ajánlott levelet kaptam. Méghozzá a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivataltól. Fejből írtam a nevét, és stommel... :) Szóval június 7-én újabb orvosszakértői vizsgálatra vagyok hivatalos. A helyzet kezd egyre izgalmasabbá válni. :/
Szerda. Na, ez a nap elég eseménydúsra sikeredett. De volt még ennél jobb is. :)
Szóval meló után elmentem a levélért postára. Utána Katával Alpesiztünk. Üdítőzésnek indult, de aztán picit alkoholizáltunk is. Jó sokat beszélgettünk, aztán kb. a Barátok köztre hazaértem. Nem, nem vagyok BK-függő, ez csak afféle viszonyítási alap. :D
Emellett még felhívtak a hitelt folyósító bankból. Először megijedtem, hogy ott is van valami gebasz, aztán kiderült, hogy egy másik ügyintéző veszi át a dolgaimat, és csak bemutatkozott. Egyébként egy ismerősöm húga. :)
Jaj, de buta idő volt szerdán... Sütött a nap ezerrel, közben fújt a hideg szél... Pff... Nagyon nem tetszett...
Mindenesetre a szoknyájuk fellibbenésétől félve óvatosan közlekedő hölgyek látványa elég vicces volt. :)
Ja... Alpesiben még egy teleshopos volt kolleginával futottam össze, aki Angliából ugrott haza egy keveset, és megbeszéltük, hogy majd júniusban tartunk egy nosztalgia-összeröfföt. :)
Egy másik ex-kollegina meg jövő héten érkezik.
Csütörtök. Meló után kis csavargás, majd fél 7-től német a nővérszállón. Két sráccal. Jó, meg szívesen csinálom, meg minden, csak ne lenne ilyen későn...:/
Csütörtökön tudtam meg azt is, lemondott a Győri Audi ETO KC teljes elnöksége. Meglepődve fogadtam a hírt, remélem, nincs se nagy baj, se politika a háttérben...
Az a hír, is aznap jött, hogy Kassai Viktor fogja vezetni a BL-döntőt. Érdekes módon nemzetközi meccseket mindig nagyon jól vezet, az NB1-es meccseivel viszont nem vagyok elégedett. A ma esti meccset pedig Barca-drukkerként nem tudom semlegesen nézni, úgyhogy Viktor, kösd fel ama bizonyos alsóneműt! :) Upssz! Ez egy per pillanat egy politikailag inkorrekt mondat! :$ :D
Péntek. Nem szeretnék túlzásokba esni. De a délután miatt az év egyik legjobb napja volt.
Kettőkor eljöttem melóból, tévéztem, majd fürdés-átöltözés, és irány a belváros. Hosszú idő után végre sikerült összehozni egy találkát Adrival, és a tesójával, Szandival. Cipővásárlással kezdődött a program. Ezúttal csak szemlélődő-kísérő voltam, és szerintem a türelmesebbik fajtából. Sőt még a tanácsom is meghallgatásra talált. :)
Ezután kisebb tanácstalan bóklászás után a Kisfaludy Kávéházban kötöttünk ki. És ez tökéletes választásnak bizonyult.
Nagyon kellemes hely, finom kávé, és serpenyős pirítós, udvarias kiszolgálás, kellemes zongora-muzsika, na és persze egy kellemes beszélgetés. :)
Szerintem egészen biztos, hogy még visszatérünk.
Aztán elkísértem a lányokat a buszig, és hazajöttem.
Elég fáradt voltam, de olyan este 11-ig olvastam-tévéztem.
Most hétvégére maradok Győrben. Egy ismerősöm tanácsára leírok mindent, ami eszembe jut ama bizonyos "titkos dolog"-gal kapcsolatban. Még lehet, hogy találkozom egy jogi dolgokban jártas ismerősömmel is. Este meg BL-döntő, amit lehet, hogy még PlayStationön lejátszom előtte. :)
Amúgy pakolászok-olvasok-alszok. A Nemzeti Sport már megvan. :)
Ja, és persze Forma-1 Monte Carlóból, ami azért máig a sportág nagy ünnepe.
És ismét meghalt a kávéfőzőm... Nescafét iszom, ami azért messze nem ugyanaz a feeling...:/
És asszem ennyi mára.
Jó hétvégét mindenkinek.
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok! :)

2011. május 22., vasárnap

Szegény blog

Nem tudom, mit ártott nekem szegény blogom, de mindig, amikor rossz kedvem van, vagy padló-közeli állapotba kerülök, eldöntöm, hogy nem írom tovább, törlöm, konyec, pápá. Aztán mégis mindig megyek tovább. És ez jó. Remélem, más is így gondolja! :)
Az előző poszt elég szétszórtra sikeredett. Például teljes egészében kifelejtettem belőle az egész kedd délutánt. :) Aznap ugye Réka és Kata születésnap. Rékával csak sms-t váltottunk, Katával viszont az Alpesiben iszogattunk egyet, de csak visszafogottan, este már 8 körül itthon voltam.
Még jó, hogy pénteken azt mondtam Gergő kollégának, hogy a héten még nem ittam sört...:D
Kifelejtettem azt is, hogy még múlt vasárnap megnéztem a Szerelem és egyéb drogok című filmet. Nem voltam túlzottan elájulva tőle, nem hiszem, hogy még egyszer meg fogom nézni. Mindenesetre egy újabb mozi 'ép és nem ép' ember kapcsolatáról, ebből a szempontból viszont kétségkívül érdekes volt.
A film témája ugyanis egy gyógyszerügynök, és egy Parkinson-kóros lány szerelmének/kapcsolatának alakulása.
----
Szoktam magamra haragudni, ha valami témát csak megpendítek, de nem írok róla bővebben. De most tényleg megvan rá az okom, sajnos aktuális problémám nem "nyilvános", nem tárhatom a nagy nyilvánosság elé... Mármint ennyire...
Mindenesetre sokesélyes a dolog, és nagyon idegesítő...:/
---
Pénteken délután gyűlés volt a munkahelyemen. Mindig ledöbbenek azon, hogy hányan tudják a nevemet olyan emberek közül, akikről én azt sem tudom, hogy kicsodák... Ez olyan fura...
Hm... Annak pedig megvan a maga bája, amikor egy látásból ismert lány, akivel csak köszönőviszonyban vagyok, integet nekem, de én nem veszem észre, és csak késve viszonzom az üdvözlést, mert épp a pasiját "csekkolom".... Segáz, több is veszett Mohácsnál, ugyebár... :)
---
Péntek estétől meg ugye Écs. DVD-re írtam 4 órányi Showder Klubot, kiolvastam egy hétnyi Kisalföldet, HVG-t... És szombaton reggel 6-ra beállítottam az ébresztőt... Csak azt nem tudom, hogy miért...:/ :)
Aztán tegnap délután ugye Öttevényre mentem volna, de tényleg nem akartam fancsali képemmel rontani az este hangulatát, ezért aztán inkább meccsre mentem. ETO-Kaposvár a záró fordulóban.
2-0-ra nyertünk, elég hosszú idő után fiatal magyar újoncot avattunk Windecker József személyében.
3 dolog röviden, szubjektívan:
* meccsre alapvetően nem csajozni megy az ember fia... De az a sok rövidnacis, miniszoknyás lány...Szeretem a nyarat... :D
* a legjobban azt a srácot irigyeltem, aki pólóban-rövidgatyában sört kortyolgatva nézte a meccset a viharos-esős időben, közben mellette ülő, nyakig beöltözött barátnője próbálta felmelegíteni... Mármint simogatta a hátát, ennyi... Jaj, tartok tőle, itt most nem jön át, amit ki akarok fejezni, meg b*zi kukkoló is vagyok minden bizonnyal... De a lényeg annyi, hogy majd én is szeretnék valamikor így meccsre menni...
* beázott a lépcsőház a stadionban, baromi óvatosan kellett közlekedni... Az egyik lépcsőházban aztán pont én segítettem egy megcsúszó-eleső srácnak feltápászkodni... És megint az volt, hogy annyira meglepődtem, hogy valaki esik a lépcsőn, és az nem én vagyok, hogy aztán majdnem én is leestem a lépcsőn...
---
Meccs után még egy kis sörike, meg MSN az egyik öttevényi leányzóval... :)
Ma is nagyon korán felébredtem, lementem Sportért, kádban fetrengve kiolvastam, írtam egy CD-t, most meg blog.
Mindjárt Veszprém-Szeged kézi, délután meg Forma-1 Spanyol Nagydíj. Jaj, de jó lenne, ha Alonso nyerné... :)
Meg persze focimeccsek is lesznek.
Aztán el is telik a hétvége.
Jövő héten már tényleg kell igazolványkép, pénteken nem intéztem el. Meg lesz két németóra, meg talán tali is lesz. Hétvége meg Écsen. BL-döntő, F1 Monaco, hangulatos események.
És mára ennyi.
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok! :)

2011. május 19., csütörtök

Laposkúszás

Van ez az úriember. A nemzetközi sajtóban csak DSK-ként emlegetik. A teljes neve Dominique Strauss-Kahn, posztját tekintve a Nemzetközi Valutaalap elnöke, Franciaország potenciális elnökjelöltje. Volt.
A hétvégén ugyanis egy hotelszobában meztelenül megkergetett (?), és megerőszakolt (?) egy AIDS-es (?) szobalányt...
Hát nem tudom... Ha én a Nemzetközi Valutaalap elnöke lennék évi 150 millió forintos fizetéssel, és rámjönne a kufircolhatnék, inkább kerítenék valahonnan egy tehetséges és diszkrét prostituáltat. Valamennyire azért elegánsabb megoldás. Még akkor is, ha Monsieur Strauss-Kahnt saját elmondása szerint tőrbe csalták...
---
Eddig ez a hét vezető híre. Durva. Legalább nincs természeti katasztrófa. :)
Vasárnap Kupagyőztesek Európa Kupáját nyert a Fradi. Szép és jó, gratulálok is nekik, de... De a fradistákat játékosostul-szurkolóstól-vezetőstől jellemzi egy olyan fokú felsőbbrendűségi érzés, hogy nem vagyok benne biztos, hogy fordított esetben ők örülnének-e a győriek, az ETO-sok sikerének.
---
Férfi kosárlabdában bajnok a Szolnok, a döntőben a fehérvári Albacompot verték meg. Győriként talán meglepő, de én inkább utóbbiak sikeréért szorítottam. :)
AZ a csapat szimpatikus, meg aztán még jajderégen ismertem egy fehérvári Dórit, aki nagy-nagy Alba-fan volt. Volt, hogy idegenbeli meccsről, a buszról hívott fel. Ez olyan 2001 tájékán volt, akkor nem is gondoltam volna, hogy hasonló élményben nekem is lesz részem. :)
Vízilabdában Eger. Gerendás Gyurinak kijárt.
A foci Magyar Kupa a Kecskemété. KTE-Ereco. Számukra most tuti az erec(ti)o. Bocsánat. :) De tényleg semmi bajom velük, és persze a Vidit verték a döntőben. Szóval duplán nagy grat a hírös város csapatának. :)
Az Európai Ligát pedig a Porto nyerte, a szintén portugál Braga ellenében. De ez a meccs annyira nem kötött le.
Az ETO-Bayern öregfiúk-meccs szerveződik, jó kis banzáj lesz! Átigazolási fronton meg Tisza Tibor és Torghelle Sanyi nevét hallani. A mi Sanyink Győrben? :) Nem tudom, én nagyon kedvelem őt, örülnék neki, még akkor is, ha eléggé vadállat! :)
Meg még valakit hallottam, de az sajnos nem publikus. Nem írom le, mert lenyakaznak. A nagy titok tudója vagyok. De tényleg! :)
---
Hétfőn volt egy németóra. Átlagos volt, ismerős sráccal, jól el is bohóckodtunk közben.
Tegnap meg beütött a krach. Korábban leírt anyagi természetű félelmeim beigazolódtak. Ma nem is mentem dolgozni, a Hivatalba mentem ügyintézni.
Valamennyire tán sikerült elsimítani a dolgokat, de erről többet nem szabad írnom, mert a nagyhatalmú Hivatal hallgatásra ítélt. Csend van, na meg persze hullaszag.
Gergő barátom mondása jut eszembe, miszerint az megszokott állapot, ha nyakig sz*rban vagyok, az a ciki, amikor lötyögtetik is. Hát most lötyög. Nem kicsit: nagyon. Elk*rtuk. Én meg ők is...
---
Holnap péntek! Meló után igazolványképet kell csináltatnom. Utazási igazolványhoz.
Szombatra pedig lemondtam Öttevényt, nem lennék most túl szórakoztató társaság. Helyette ETO-Kaposvár. Meg előtte esetleg élményfürdő. Már egyfolytában csúsztatom, pedig tényleg jó lenne eljutni.
Vasárnap meg vagy Écs, vagy itt punnyadás.
Nagyon szét vagyok esve. Tudom, mindenkinek megvannak a maga gondjai, az enyémnél is léteznek nagyobbak, mást is kóstolgat az élet, de... De néha már sok...
Na mindegy, alakul a jóidő, közeleg a hétvége, kell ennél több?
Semmi.
Schwimmen, Laufen, Flughafen, na meg persze Világbéke!
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok! :)

2011. május 15., vasárnap

Lazulás

Egyébként meg nem csak lusta vagyok, hanem szórakozott is. Ez persze családom nagy részére jellemző. :)
Történt ugyanis, hogy kaptam egy értesítőt, hogy 11-én cserélik nálam a vízórát. Én meg szóltam Anyunak, hogy jöjjön ki legyen szíves KEDD reggel, és felügyelje a műveletet. Ki is jött, várt-várt, természetesen hiába. Aztán szerdán kijött még egyszer. Akkor már jött a szaki, és kicserélte az órát.
Most legalább nem a híres péntek 13-at néztük be, hanem a szerda 11-et.... :)
---
Tegnap? Végülis jó kis nap lett belőle. Majd egy órát döglöttem a kádban, olvastam, relaxáltam.
Aztán sütöttem rántottát sajttal-gépsonkával-piros paprikával, nagyon fincsi lett. Közben elkezdődött a Debrecen-ETO kézimeccs. Amit hárommal nyert meg a győri csapat, így zsebben az újabb bajnoki cím. :)
De a meccs végén már aludtam, szerencsére állítottam be órát, így 5-kor felkeltem.
Így is aludtam jó két és fél órát.
Utána Vidi-ETO, sör, és pattogatott kukorica. A Vidi bajnokavatójára mindösszesen négyezer ember gyűlt össze, ami azért nagyon soványka. A meccsen 2-1-re kikaptunk, nem játszottunk jól, de a döntetlen meg lehetett volna, de Pilibaitis sajnos kihagyta a tizenegyest...
---
Euróvízió. A titkos favoritnak tartott Wolf Kati a 22. helyen végzett. Továbbra is tartom, hogy nekem tetszik ez a szám, és a döntőben Kati jobb volt, mint az elődöntőben.
De ezek szerint valami mégiscsak hiányzott. Mondjuk szerintem ez inkább országszimpátiáról szól, mint a dalok minőségéről.
A szomszédos országok szépen megtámogatták egymást, mi is pakoltunk szomszédainknak, nekünk meg valahogy nem jött össze.
Azért a maxpont finn testvéreinktől nem semmi... :D
Egyébként Kati szereplését megnéztem, utána már csak futólag követtem az eseményeket, a pontok kiosztása közben pedig néztem az Utódomra ütök című filmet. Ami nem volt rossz, de azért az első részt, az Apádra ütök-öt meg sem közelíti.
---
Most majd menek Écsre, délután meg vissza. Remélem, azért nem esik nagyon az eső...:/
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!

2011. május 14., szombat

Ha a lustaság fájna

Én elég gyakran ordítanék. Néha bizony rám jön. Akkor pedig elég hevesen. Ezen a héten is megesett, hogy ellustálkodtam ezt-azt, de jobban belegondolva nem volt annyira vészes. Taktikai szempontból jó döntéseket hoztam. :)
---
Jaj... Azt nem tudom, meséltem-e, hogy sikerült leamortizálnom az egyik kedvenc pulcsimat... Munkahelyemen beletenyereltem egy frissen festett ajtóba, ami ugye a fekete pulóvernek nem tett jót... Tetézi a bajt, hogy vannak olyan festék-oldószereink amivel ha időben szólok, ki lehetett volna szedni a festéket, de nem szóltam. A szimpla mosás pedig nem segített...
Így a pulcsi leminősült otthoni játszóruhává... Szokásos Goszi-féle balfaszság... :/
---
Na... Először is kedden voltam lusta. Nem volt lelkierőm elvonszolni magam meló után élményfürdőbe... Jövő héten igyekszem pótolni... Sőt, ma is gondolkodtam rajta, de 1-től Loki-ETO kézilabda bajnoki döntő, fél 6-tól meg Vidi-ETO focimeccs, ezért aztán a 3 órás csobbanást nem tudtam beleilleszteni a napirendembe.
Majd mindjárt, posztolás utána kádban azért döglök egyet... :D
Kedden még Eurovíziós Dalfesztivált néztem. Wolf Kati bejutott a döntőbe. Nekem tetszik a száma, de valamiért úgy éreztem, hogy nagyon izgul... Majd a ma esti döntőben még jobban elő fogja adni, ebben biztos vagyok. :)
---
Szerdán meg a németórámat mondtam le. Új tanítvánnyal, első óra lett volna, így elég necces a dolog. De így volt időm itthon készülődni-vacsorázni, és az este 8-as ETO-Honvéd előtt még sörözni egyet a cimbikkel. Német meg majd hétfőn. :)
A meccsen 3-0-ra nyertük, teljesen sima meccsen. Csak azért nem vagyok elégedett, mert lehetett volna közte akár hat is...
A Vidi meg már matematikailag is bajnok... Várható volt, túlélem. Az mondjuk elég ciki, hogy ma az ősi rivális ETO játékosainak sorfala között vonulnak majd ki a Videoton játékosai a pályára. Ezért sem megyek Fehérvárra, nincs kedvem nézni az örömködést. De azért a sör be van készítve a hűtőbe, jó lenne egy kis ünneprontó bajnokverés. :D
A Paks pedig tegnap bebiztosította ezüstérmét. Szimpatikus csapat, magyar edző, csak magyar játékosok. És milyen a sors? Vayer Gábor évekig Győrben játszott, '97-ben őszi bajnok lett a csapattal, a dobogóra sajnos nem sikerült fellépniük a végén. Aztán légiós volt, majd egy fehérvári "ballépés" után szülővárosa csapatával aztán elérte a nagy sikert.
---
Csütörtökön német volt, egész ügyesek voltak a srácok. Mondjuk a heti egy órában nulláról négy hónap alatt állásinterjú-szintű német nyelvtudás elérésében nem vagyok annyira biztos! De szakmailag nagy kihívás. :)
Előtte meg Holló volt. Természetes velejáróként. :)
---
Nem kizárt, hogy szarban leszek. Lehet, hogy el kell adnom a lakást. Vagy az adósok börtönébe kell vonulnom.
Megtudtam valamit, ami nem érint túl jól, nem túl megnyugtató infó, és alapjában rengeti meg felépített "pénzügyi stratégiámat"... Majd kiderül, mi lesz a vége, nem kizárt, hogy hatalmas nagy szívás...
Erről bővebben nyilván nem írhatok. Meg aztán még az is lehet, hogy szokásomhoz híven előre pánikolok feleslegesen.
De a kilátások nem túl jók. Szétb@sz az ideg... :/ - haha, nem húzta alá a helyesírás-ellenőrző a szétb@sz szót. :) mondjuk lehet, hogy már felvettem a szótáramba. :P -
---
Tegnap voltam fodrásznál. Nyári dizájn, hirtelen felindulásból. Jó rövid lett a hajam. :)
Ma már csak döglés van napirenden. Meg tévé, benne a fent említett eseményekkel. Holnap meg villámlátogatás, meg családi ebéd Écsen.
A jövő hét? Németórák, idegbaj, agyalás a fent említett "kétségen", meg még ami jön...
---
Hallottátok, mi történt megint Liptai Claudiával? Megbüntették. Jogtalanul használta elhunyt édesanyja parkolási engedélyét. Azt mondta, kiesett a napellenző mögül, rá a műszerfalra, amikor becsukta az ajtót. :) Sokan nem hisznek a véletlenekben. Szerintem mondjuk simán belefér. Minket például büntettek már meg úgy, hogy kiraktam az engedélyt, tesóm meg rádobta a baseball-sapkáját. Így kvázi engedély nélkül, jogtalanul álltunk be a mozgássérült parkolóba.
Jó, mondjuk a mi büntinket szerencsére törölték, előadtuk kis történetünket, és rendesek voltak, megenyhült rajtunk az illetékesek szíve. :)
Szóval ja. Minden lehetséges.
Ezért aztán lottóötöst akarok. Most. Ma. :)
---
Ennyi mára.
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok! :)

2011. május 9., hétfő

Konkrétan

Tegnap pár dolgot kifelejtettem, meg történt is egy s más azóta, szóval ma még egy bejegyzés.
Gyerekek, el kell ismernem, ha nők nélkül nem élet az élet. Ők adják az egésznek a savát-borsát. És még találékonyak is. :)
Egyikük az immáron másfél éves telefonomon mutatta meg, hol kell a csengés mellé a rezgést bekapcsolni, így már pl. buszon is észreveszem, ha hívnak. :)
Másikuk pedig "anyatigris" módjára kiakadt azon a vidékiben, hogy az aluljárónál a fiatalok nem engedtek oda a lépcső korlátjához kapaszkodni. Még én nyugtatgattam őt. :)
---
Szombaton majd' fél óra késéssel ért a busz Écsre, amivel Győrbe jöttem. Meguntam a várakozást, rágyújtottam, és jött is. Ahogy ilyenkor lenni szokott. :)
Jó volt a szombat este, tényleg nagyon jól éreztem magam Katával. Még a bulizás sem hiányzott. Csak a címben szereplő "Konkrétan" kifejezésről kellene leszoktatnom. :) Öt mondatban három konkrétan azért konkrétan már sok. Szerintem. :)
---
Vasárnap reggel fél 7-kor kidobott az ágy, képtelen voltam visszaaludni... :/ Annak tükrében, hogy 1 körül feküdtem le, elég durva volt...:/
Egy kérésnek eleget téve meghallgattam az idei német emelt szintű érettségi hallásértés-szövegeit.
Jó... Mondjuk van annyi rutinom, hogy szégyen lenne, ha egy ilyen szöveget nehéznek találnék. Persze egy-két olyan szó volt, aminél csak pislogtam.
De mindent egybevetve nem volt vészes, a szöveg tempója is tűrhető volt. Ami idegesített: a felvételen hallható nő hangja, kiejtése, hangsúlyozása... Egyszerűen borzalmas volt. :)
Ja, és persze volt még egy előnyöm: nem kellett hallgatózás közben feladatokkal bíbelődnöm. Azt nem kerestem meg. :P
Aztán az ETO Parkba is kimentem. És megszűnt az újságos...:/
A rendezvényt sajnos lényegében elmosta az eső... Alig voltunk, mi is csak keveset, aztán jöttünk haza.
Főnökömmel is összefutottam, aki a kislányát hozta fellépésre, de aztán az is elmaradt...
Jaj, és nyertem a lottón...:) A "dórikás számsorral". Nem játszom túl gyakran, de amikor Anyu szelvényét feladom, akkor ezeket a számokat mindig megjátszom. Vagy amikor kér, hogy diktáljak. És most két találat lett, sőőt, ha egy évvel idősebb lenne, akkor hármas lett volna. Így egy szám mellette van. :)
---
Sport. A Forma-1 elég változatos, sok előzéssel tarkított futamot hozott. Vettel nyert. Én meg elaludtam....:D
A Szeged-Veszprém kézidöntőt nem láttam, szégyenszemre elfeledkeztem róla. :/
A Vidi bajnokavatása egyelőre elmaradt. Szerdán viszont behúzzák, mi pedig - mármint az ETO-tábor - egy szurkolói nótával szegényebbek leszünk. Már nem lesz aktuális, hogy "fehérvári cigány parasztok, sose lesztek bajnokok..."...:( :)
Fehérvári ismerőseimtől ezúton is elnézést, ez természetesen csak egy zrika a foci-tábornak. Verbális pengeváltás, semmi több... :)
A Való Világot pedig Alekosz nyerte. Én pedig Évának szurkoltam. Mert a párbajokon megfigyelésem szerint szinte mindig a "támogatottam" veszített. Szerencsére most is. :)
Ma még lesz egy afféle "szembesítő show" az összes korábbi szereplővel, aztán indul Alekosz csajozós műsora. Amit tényleg csak akkor nézek majd, ha nagyon nincs más dolgom. :D
---
Nagyon gondolkodom rajta, hogy holnap meló után elmegyek élményfürdőbe. Rég voltam, ebben a hónapban meg ugye ETO-bérlettel ingyenes keddenként, szóval szerintem csobbanok egyet. :)
Meg lesznek a héten németórák, meg ETO-meccsek.
A többi meg majd még alakul.
Majd mesélek.
Addig jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok! :)

2011. május 8., vasárnap

Másodállásos

Egy sportújságban (!) olvastam egy interjút Kovács Ákos zenésszel. Sok érdekes mellett azt is nyilatkozta, hogy szívesen tanítgat fiatalokat zenélni, de "foglalkozásszerűen" biztosan nem tudna tanítani, mert idegesítenék az olyan diákok, akik nem akarnak tanulni.
Én is valahogy így vagyok a német nyelv tanításával. Így munka mellett teljesen jó, de az, hogy napi szinten, mondjuk egy általános iskolában tanítani, jórészt olyan srácokat, akiket egyáltalán nem érdekel a német, nos, erre nem lennék képes...
Különóra terén viszont nem vagyok válogatós. De tény, hogy akkor is sokkal nagyobb élmény olyan emberrel németezni, aki mondjuk nyelvvizsgára készül, vagy meg akar tanulni németül, mintha mondjuk a bukás elkerülése lenne a cél. Persze ilyen is van.
Mostanában újra nagyon felpörgött ez a tanítás-téma, jelenleg négy tanítvány van, egy pedig gondolkodik rajta. :)
Ezen a héten kétszer is tanítottam a meló befejeztével, vagyis az egyik még csak megbeszélés volt. De jövő héten a lovak közé csapunk. :) Szerdán meg vicces lesz, mert meló, aztán 5-től tanítás, aztán este 8-tól ETO-meccs. :)
---
Nagyjából elégedett vagyok az életemmel. Ezt már írtam korábban is. Egyedül csajozás-téren van restancia, ezt is írtam már.
Ha valaki mondjuk tíz-tizenöt évvel ezelőtt azt mondja, hogy 30 éves koromban szexuális életem DVD-k és interneten lévő képek nézegetéséből fog állni, biztos furcsán néztem volna rá. Jah, mert mondjuk 15 évvel ezelőtt azt sem tudtam, mi az a DVD, és mi az az internet. :)
No... Van egy DVD-sorozat, amit meg szoktam venni. Kb. havonta jelenik meg, és amikor nagyjából letelik az egy hónap, akkor kezdem el keresni az újságosnál.
Most azért viszonylag ciki volt, mert épp egy sportújságot vadásztam, és akkor bökte meg a vállamat az épp telefonáló újságos-tulaj, hogy "ott a DVD, amit kerestél"...
Legalább segítőkész volt. :)
---
Szóval ezen a héten vagy pihengettem, vagy tanítottam délutánonként, pénteken meg Kecskemét-ETO-t néztem tévében. 2-1-es kecskeméti vezetésnél felhúztam magam, és Anyuval hazamentem Écsre. Aztán 3-3 lett a vége. Az ismétlést meg elaludtam...:( :D
Tegnap meg délután jöttem vissza Győrbe. Majd' fél óra késéssel jött a busz, de azért beértem.
Az Alpesibe ültünk be, beszélgettünk-sörözgettünk, de csak viszonylag lájtosan, 11-re már itthon voltam.
Volt levezető sör, meg MSN. Annyi sör után, teljesen értelmesen. És erre büszke vagyok. :) Sőt... Csak azért léptem be, hogy hátha fent lesz az illető, akivel még soha nem társalogtunk MSN-en, és most akkor esetleg. És sikerült... Telepátia. :)
---
Ma meg nem lesz teljesen "itthonülős" nap. Az ETO Park parkolójában Esélyegyenlőségi Nap lesz, erre azért mindenképpen kinézek. De csak villámlátogatás lesz. Aztán ebéd, meg Forma-1, Török Nagydíj.
Este sztárvendég is lesz, méghozzá Molnár Ferenc Caramel.
Helyette inkább Való Világ-döntőt nézek. Pedig nem vagyok függő. :) És Évának szurkolok. De csak azért, hogy ne ő nyerjen. :D
---
Tartom magam ahhoz, hogy itt a blogon nem politizálok. Most egy kis kivétel.
Én most elvileg ugyebár "kormánypárti választópolgár" volnék. De ez nem jelenti azt, hogy minden intézkedéssel egyetértenék. Közel sem. Sőt, sok f*szság van. Egyre több.
De azt azért főleg döbbenten hallom, hogy megszűnne, esetleg integrálódna a győri Széchenyi Egyetem. Nem. Vagyok annyira naiv, hogy azt higgyem, hogy volt egy rakás fejlesztés, meg ott az Audi-támogatás, ezért ezt az egyetemet "békén hagyják".
Persze lehet, hogy rosszul gondolom.
---
Érettségi. Javában zajlanak a vizsgák. Mi meg a tízéves osztálytalálkozóra készülünk... :)
Azon gondolkodtam, hogy vajon mióta van ez az új rendszer, a kétszintű érettségi, meg írásbeli töriből, meg stb.
Nem jöttem rá, rákeresni meg lusta voltam. De majd pótolok...
---
Azt hiszem, mára ennyi.
Ha lesz valami, majd még jövök.
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!

2011. május 2., hétfő

Tömör gyönyör

Na, ez a hétvége azért megint ott volt a szeren...:)
A meccs kihagyását sikerült megemésztenem. Öt év alatt mindösszesen a harmadik hazai ETO-meccs maradt ki, de most igazából nem volt kérdés, hogy maradok-e a volt osztálytársammal...
Szombaton délután először is tesómék meghívtak a Hajóra, amolyan "pótnévnapi" ebédre. Olaszos menüt választottam, sajtleves sajtos bagett-tel, és csirkemell valamiféle olasz módra. Volt hozzá hasábburgonya, spenót, paradicsom, meg talán bazsalikom, de ebben nem vagyok teljesen biztos. :) Mindenesetre nagyon finom volt, és laktató. :)
Aztán gokart Győrzámolyon. A legénybúcsú óta nem történt változás, nem mertem kipróbálni. Megígértem, hogy majd valamikor tényleg pótolok, de fél órát szerintem nem bírtam volna erővel.
A többiek nagyon jól mentek, én meg fotóztam. És nagyon kreatív voltam. :)
Este pedig a Hollóban zártuk a napot, de csak lájtosan, este 11 körül már itthon is voltunk.
Azért bratyóval az itthoni levezető sör nem maradhatott ki. :)
Vasárnap tesómék kimentek Écsre, én pedig maradtam.
Takarítottam, pihengettem a tévé, na meg persze a gép előtt, és gyorsan el is telt a nap.
Anyu este jött be, így őt is volt alkalmam felköszönteni. :)
Ezután volt MSN, meg hosszú idő után chatelés facebookon..
Meg Való Világ-párbaj. Egyetlen kívánságom az, hogy ne Éva nyerjen a végén! De szerintem ez sem fog teljesülni...:/
Ja, és töröltem magam az általam nem használt közösségi oldalakról, a myvipről, a milgramról, és a baratikor.com-ról... Szerintem van ilyen kisebb oldal, ahová regeltem, csak már nem tudom, mi volt az. :)
Az iwiw egyelőre marad. Egyrészt két emberkével főképp ott tartom a kapcsolatot, másrészt bármilyen fos is, azért az iwiw mégiscsak iwiw. :)
Olvastam valahol, hogy ha május 1. vasárnapra esik, akkor május második vasárnapján van Anyák napja. Ez szerintem hülyeség. 1994. május 1-én is Anyák napi ünnepségről jöttünk haza Pestről, amikor megtudtuk, hogy Ayrton Senna a San Marino-i F1-futam közben halálos balesetet szenvedett... A futamok pedig ugyebár vasárnap vannak...
Már 17 éve... Hihetetlen... És mintha tegnap történt volna... :(
II. János Pál pápát pedig boldoggá avatták.
Nagyon nehéz közhelyek nélkül írni. Megérdemelte, mert igazi példakép, szeretnivaló, jó EMBER volt...
---
Ez a hét ez érdekes lesz. Lesz két németezős nap, pénteken délután "természetesen" ETO-meccs... Szerencsétlen időpont, mondjuk ezúttal idegenben.
Hétvégén meg talán valami valahol. De nem tuti.
---
A fénykép meg? No comment... :)
Ennyi mára.
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!