2010. december 16., csütörtök

Család és karrier

A héten valamelyik nap feltettem facebookon üzenőfalra a Humanitásban megjelent interjú beszkennelt változatát.
Nem dicsekvésből, kivagyiságból vagy ilyesmi. Egyszerűen meg szerettem volna mutatni, hogy ilyen is készült velem, meg aztán azért egy-két dolgot megtudhat belőle rólam az arra tévedő régen látott ismerős. Még akkor is, ha tudom, hogy nem tökéletes a cikk. Nagyképűség nélkül állítom, én jobbat írtam volna. És nem csak magamról! :D
Mert az írás szerintem hagy némi kívánnivalót maga után, és ezt itt ki is fejtettem már bővebben, de most a képhez nem linkeltem be, nem akartam ingyenreklámot a blognak... :P
Meglepően sokan lájkolták a cikket, írtak hozzá kommentárt. Aminek persze nagyon örültem, jól esett, örülök, hogy sok embernek tetszett a kis szösszenet! :)
Aztán furcsa módon szintén ezen a héten kaptam egy e-mailt egykori sulimból, a pesti Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon igazgatójától.
A nyári találkozó után most egy kérdőívet kaptunk, amiben a suli óta eltelt éveinkre kíváncsiak. Háát, mit ne mondjak, tanulságos volt a kitöltés...
Az első rész: iskola, munkahely. Minden elkezdett iskolámat befejeztem, továbbtanultam, levizsgáztam, "többedik" munkahelyemen harmadik éve dolgozom, főállásban, teljes munkaidőben, szóval ez a rész teljesen okés, pozitív.
A második rész? Család... Nincs feleség, nincs élettárs, nincs barátnő, nincs gyerek. Nulla. Vagyis inkább mínusz...
No, de mindegy... Váratlanul, de jól eső érzéssel fogadtam, hogy volt iskolánkból így érdeklődnek utánunk...
---
Ismét "csajoztunk" munkatársaimmal. Egyik kollégám ismételten megjegyezte, hogy lejjebb kéne adnom az igényeimből. Ez nem újdonság, az viszont igen, hogy hozzátette: "kicsit lejjebb tarolhatnál, mert a személyiséged megvan hozzá, és hidd el, nem a külső számít".
Hoppácska. Kicsit lejjebb? Mi az a lejjebb lévő szint? Hol kezdődik? Meddig tart? Honnan tudom, hogy egy adott lánnyal egy szinten vagyok? És mi dönti el?
Jó, ezek persze csupán költői kérdések, de azért leírtam őket. Ha már így belelendültem. :)
És azt én teljesen kizártnak tartom, hogy a nők kapcsán bármilyen összefüggésben, bármilyen szinten tarolnék... Ez elég abszurd kijelentés...
---
Két botrányos meccsen vagyunk túl a kézilabda EB-n, vereség a hollandoktól, és biztató kezdés után a svédektől is. Morális válság, nulla akarat, szánalom a köbön.
És a hírek szerint igaz a győri urban legend... De ez titkos dolog, nem kürtölhetem csak úgy világgá...
Most a csajok a 9-10. helyen végeztek. Vagy játszanak is érte? Fogalmam sincs... De nem is nagyon érthető...
Az ETO focistái kapcsán is vannak híreim.
Egyrészt a Sztár Sport a kézis csajok helyett véletlenül focistáinkat írta be az év csapatainak listájára. Azért veretes névsor, nem? :
Magyar úszóválogatott, MKB Veszprém, DVSC-TEVA, Női kajakválogatott, Győri ETO FC
Azért ez így odabasz elég rendesen... Még a Loki csak-csak, de nem... No de mi? Hahaha... :)
Amúgy lehet, új edzőnk lesz, meg az Audi által nyújtott támogatás összegét is hallani, de várjuk csak meg a hivatalos bejelentéseket! :)
---
Legalábbis necces dolog a kormány magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos tervezete. Nem fair, és - Uram bocsá' - nem európai döntés. De kérdem én: a harcos érdekvédőket hol lehetett keresni, amikor pénztárat akartam váltani? Amikor egyenleget akartam kérni? Amikor az érdekelt, hogy miért kell egy hónap diákmunka miatt, 18 évesen belépnem?
Csak ennyi a kérdésem ezzel kapcsolatban.
---
A Jobbik pedig korlátozná a hírműsorokban a bűnügyi hírek megjelentetését. Ez a cigánybűnözés-szlogen után elég furcsa. És ugyebár mi számít bűncselekménynek? Gyilkosságok, robbantások mellett vannak ugye rágalmazási ügyek, gazdasági bűnesetek, amikről azért nem árt, ha az ember tudatlan fiát ha óvatosan is, de tájékoztatják. Legalábbis szerintem.
---
Holnap péntek. Hulla vagyok, elfáradtam, végem van...
Tesóm itthon volt, Anyu kint volt, vissza is ért épségben. Holnap lesz egy német, szombaton Árkád, aztán vasárnap estig Écs. Így az ünnepekhez közeledve kezdek belassulni... :)
Ennyi voltam.
Puszik, pacsik, éljenek a csajok! ;)

Nincsenek megjegyzések: