2010. március 4., csütörtök

Pacal helyett

Nemrégiben azt írtam, hogy jó lenne valami újdonságot kipróbálni. Eleinte a pacalevésre gondoltam, de aztán jött egy olyan lehetőség, amiben nagyobb eséllyel lelhettem örömömet, mint e bizonyos étel elfogyasztásában. Ez pedig a Magyarország-Oroszország válogatott labdarúgó mérkőzés megtekintése volt a győri ETO Parkban. Ez pedig annyiban újdonság, hogy először szurkoltam a helyszínen valamilyen nemzeti csapatunknak. :)
A meccset tegnap este játszották, elég későn, fél 8-kor kezdődött. Hosszú idő után végre igazi focihangulat uralkodott városunkban, kígyózó sorokban érkeztek az emberek a Stadionba, a parkolók is teljesen megteltek. Hivatalos nézőszámként 10.423 nézőt mondtak be, ami egész szép szám, a zászlók tanúsága szerint az egész országból, sőt határainkon túlról is érkeztek nézők. A kezdőrúgást az Aranycsapat egyik még élő tagja, Buzánszky Jenő, valamint az az orosz Nyikita Szimonjan végezte el, aki a Népstadion 1953-as avatóján is szerepelt. A végeredmény 1-1 lett, ami szép eredmény, bár a legutóbbi EB bronzérmesei elég rendesen lebecsültek minket, és közel sem játszottak teljes erőbedobással. A gólunkat a Sionban légióskodó Vanczák Vilmos szerezte, nagyon tetszett Torghelle Sándor játéka, és örültem annak, hogy egyfajta gesztusként Koltai Tamás, az ETO játékosa is pályára léphetett. Jó volt a hangulat, focistáink "megtették, amit megkövetelt a haza!" A szünetbeli WC-s tülekedés nem nagyon tetszett, de szívesen átélném ezt ETO-meccsen is. Ja, és örülök, hogy nem vagyok nő... :) Sorbanállás, egyebek, hát necc lenne... :)
Még az jutott eszembe, hogy a gólunk után pár szurkoló az "Ellopták az oroszok a tankot..." kezdetű örökbecsűt énekelte. Őrültek. :)
A meccs után pedig videóról megnéztem a Barátok köztöt, mert én sem vagyok százas... :P
Ha már oroszok: a Forma-1-ben szereplő Renault-nak egyik leányvállalata, az általa 25%-ban birtokolt Lada lesz a főszponzora... Pff... Vicces... :) Nem baj, akkor is Hajrá, Kubica... :P
A héten ismét volt egy emlékezetes MSN-beszélgetésem Dórival. A múltkor viccesen megemlítette, hogy mindig a blogról tudja meg, hogy valamiért emlékezetes maradt csevelyünk, ami azért nem teljesen igaz. :) És most sincs így... Ez most kivételesen annyira nem vidám történet, kicsit meglepődtem magamon, de a részletek ezúttal az én titkaim maradnak, és majd valamikor egy valamilyen formában megírni tervezett levél után az övé is...
Ma meló után szomszédoltam egyet, a lenti szomszéd Dáviddal németeztünk picit, meg az anyukájával beszélgettünk egy kávé mellett. Hatkor kávé. Nem vagyok normális... :) Ja, és kaptam kölcsön egy nagyon érdekes, és elég aktuális könyvet: Gyárváros helytörténetét mutatja be a kiadvány... Az építkezés megkezdődött, udvarunkat egy nyolclakásos társasház fogja beborítani... :/
Holnap ismét kihagyom a céges focit, mozgássérült barátainkkal megyünk nőnapi vacsorára a Nádor Étterembe. Vagy ezt hogy kell mondani? Köszöntjük a csajokat egy étteremben? Ezt nem vágom... :)
Szombaton délután ETO-Vasas, előtte sok-sok alvás, bevásárlás, valamint e-mail- és iwiw-üzenetek írása a terv. Persze lehet, hogy egy blogbejegyzés is bele fog férni, ez ihletfüggő... :)
A meccs utáni program pedig nyilván eredményfüggő, de mindenképpen lightosabb lesz, mint az előző hétvége... :)
Na, jók legyetek, puszik, pacsik, éljenek a csajok! :)
Reninek pedig Boldog Szülinapot! ;)

Nincsenek megjegyzések: