2010. augusztus 1., vasárnap

Anti-Hangover Tanár úr

Pesten járva pont arról beszélgettünk Gábor barátommal, hogy ha mi iskolaigazgatók lennénk, bizony nem vennénk fel saját magunkat tanárnak. Ennek az az egyszerű oka van, hogy már öt-hat éve diplomáztunk, és önéletrajzunkban nem tudunk "hivatalos" tanítási tapasztalatot felmutatni.
Hogy miért nem tanítok? Álszent lennék, ha nem mondanám ki, hogy jóval kevesebb lenne a fizetésem egy iskolában, mint például most. De nálam az is egy lényeges szempont, hogy hiteltelennek érezném magam, ha egy fogadóórán-szülői értekezleten "osztanám az észt", amikor én magam olyan messze vagyok a saját család alapításától, gyermektől, mint az a bizonyos Makó Jeruzsálemtől.
Mindamellett tök jó, hogy öt évvel két hetes tanítási gyakorlatom után is érnek olyan hatások, amik tudatában nekem sem kell magyarázni, mi az, ami egy pedagógus életében "megfizethetetlen".
Tegnap este útban Katához összefutottam egy volt diákommal és a barátnőjével. Gergő a szokásos "Szia Tanár Úr!"-ral köszöntött, a csaj pedig kb. egy "Jó napot!"-tal üdvözölt. Egyébként ő sem volt teljesen ismeretlen számomra, ugyanis pont a napokban jelöltek be iwiwen. :)
Aztán persze mondtam a csajszinak, hogy nyugodtan tegezhet, ami után "Tanít még?" volt a következő kérdése. :P
Én nem várok el ilyenkor semmiféle "tiszteletet", vagy három lépés távolságot, mégis tök jól esett, hogy elhülyéskedtünk a buszon, úgy, hogy nem volt senki se bunkó, közönséges stb. És "ezek a mai fiatalok": én nem ültem le, mert csak két megállót mentem, de ők egyfolytában le akartak ültetni, át akarták adni a helyüket, meg ilyenek. Amikor leszálláshoz készülődtem, Orsi még jelzett is. Ja, és megdicsérte az illatomat. Ilyenre se nagyon volt még példa... :D
Szóval tök jó kedvem lett az ifjaktól, örültem, hogy összefutottam velük.
Aztán ma kerestem őket facebookon, de nem találtam rájuk... :( Sőt Orsi nevéből találtam kétszáz-valamennyit, és már keresni sem tudom, mert az egyik csajra rákattintottam, és már őt adja ki találatként... :@ Jaj, micsoda problémák! :P
Khm... Annyit azért megjegyeznék még, hogy Gergőről amúgy is tudtam, hogy jó arc, de a barátnőjének sem kell a szomszédba menni egy kis szövegért...
Nem semmi volt, na... :)
Katánál egyébként egyik kollégájával voltunk, eszegettünk-iszogattunk-beszélgettünk. A "hangover" ezúttal kimaradt, annyit ettem, hogy szinte úgy gurultam haza. Hajnali 3 után feküdtem le. A Fókusz Plusz ismétlését még megnéztem nála, utána jöttem haza. :)
Olyan fél 7 környékén felkeltem, és félálomban elmentem zuhanyozni. Hogy hogyan, arról fogalmam sincs. Aztán visszafeküdtem, és aludtam kb. 10-ig. Majd elmentem Sportért, de ez már a szokásos.
Mindjárt kezdődik a Forma-1 Magyar Nagydíj, azt ugye nézni kell, kötelező! :) Este meg majd Újpest-ETO, tudom nézni, megtaláltam a Sport M-et. :)
Tesómék megvették nekem az idei Kubica-satyit, lesz új "kurvasapka", állítólag nagyon zsírul néz ki! :)
Holnap pedig már meló. Gyorsan eltelt ez a hét... Lehetett volna picit változatosabb, de mindent összevetve nem panaszkodom... :)
Puszik, pacsik, kellemes (sport)délutánt mindenkinek! :)

Nincsenek megjegyzések: