Pótnévnap és bunkóságom története

Munkahelyemen bevett szokás, hogy megünnepeljük egymás névnapját. Az ünnepelt kap egy doboz finom desszertet és egy képeslapot, ő pedig megvendégeli a többieket egy kis nasival, üdiítővel. Az én névnapom ugye a táppénz miatt "elmaradt", de tegnap pótoltuk, Sas kollégámmal, aki civilben Tibor. És ma van a szülinapja, ezúton is Happy Birthday, Sas! :) Anyu nagyon finom piskótatekerccsel készült az alkalomra, vittem Fornetti pogácsát is, de Tibor is kitett magáért, sőt, ő saját sütivel készült. Nagyon jól esett a köszöntés, és anyu is bezsebelt egy-két dicséretet-jogosan. :)
Délután Katával találkoztam a Plázában. Ő az az emberke, akivel alapvetően mindig nagyon szeretek beszélgetni, de most "nemvidám" téma volt napirenden. Szomorú, elkeserítő. Ez a lány nem ezt érdemli, de bármi történik, barátaira, köztük rám is bármikor számíthat, de biztos vagyok benne, hogy ez fordítva is igaz...
Na, és egy kényes pont: tegnap este elég nagy tahóságot követtem el. Gondolataimban elmerülve, cigizve vártam a buszt. És amikor megérkezett, eldobtam a csikket. Egy idősebb emberke ezt észrevette, és figyelmeztetett, és én annak rendje és módja szerint a szemetesbe dobtam a csikket. Ez nem volt neki elég, folyamatosan osztott a buszon, "Ezek a mai fiatalok, meg XXI. század...stb." Hozzáteszem, teljesen igaza volt: ezt nem illik csinálni. Már eljutottunk az első megállóig, még mindig mondta a magáét. Ekkor levonta a végkövetkeztetést: az ő adóforintjaiból takarítják fel a járdát, mert én egy semmirekellő rokkant vagyok... Pfff... Persze, korábban jeleztem neki, hogy hibáztam, és elnézést kérek, és elfogadtam kiakadását is. De ez a rokkantságra hivatkozás annyira szánalmas... Jöjjön oda, adjon egy pofont, azt mondom oké. De rokkantságom hogy függ össze azzal, hogy tahó voltam? Ezt nagyon nem értem, és képtelen vagyok elfogadni. Itt a blogon is szoktam emlegetni, szinte hetente találkozom beszólással egy olyan dolog kapcsán, amiről nem tehetek.
Persze az is igaz, hogy nem nagyon érdekel, hogy idegenek mit gondolnak rólam. Bízom benne, hogy akik személyesen ismernek, tisztában vannak szellemi képességeimmel.
A konkrét esetben aztán nem történt semmi, a beszólást hallva számoltam tízig, visszakapcsoltam a zenét, és visszarévedtem gondolataimba. Ha van ilyen szó egyáltalán... A csikkekre viszont tényleg igyekszem odafigyelni...
Ma este munkatársaimmal találkozunk egyik kolléganőnk búcsúztatása kapcsán, holnap pedig...
Hm... Lakodalom lesz a mi utcánankban... Vagyis nem ott... :D