Egy nem is olyan rövid hét utáni nem túl hosszú hétvége elején

Hétfőtől véget ért a pihenés, újra járok dolgozni. Jó volt újra találkozni a munkatársakkal, de elég nehéz felvenni a ritmust, és a koránkeléssel is akadnak problémák. Minden nap ötre állítottam be az órát, aztán fél 6-ra sikerült kikászálódni az ágyból. A probléma csak annyi, hogy ez a fél óra plusz alvás háromnegyed órával későbbi beérkezést jelent, szóval nem árt csipkedni magam.
Ja, és a táppénz ideje alatt nem nagyon beszéltem németül... Persze nem felejtettem el a nyelvet, de azért szokatlanul hosszú volt a "szünet". (hm... Ibolya kollegina épp ebben a pillanatban hívott fel, egy német nyelvű elgépelésemet 'kisilabizálandó'...:) )
Amitől a visszatérés kapcsán tartottam: munkahelyemet a buszról leszállva egy viszonylag hosszú, ám annál szarabb állapotú járdán végigsétálva lehet megközelíteni. Ez egy-két rövid szusszanás közbeiktatásával sikerült is. Egy napot kivéve, az vicces volt. :) Összefutottam egy kolléganőmmel a járda elején. Beszélgettünk, de nem lassult le a tempómra, előttem ment. Nos, elég 'furán' megy (jaj, de fura ez, ha pont én mondom...:)), tehát átfogalmazom: "riszálva", vagy nem is tudom... Lényeg a lényeg, akarva-akaratlanul is olyan érzésem volt, mintha egy popsival beszélgetnék! :D És nem, ezzel nem ezt akarom mondani, hogy a kollegina egy segg... :) Na, és ekkor tényleg nem álltam meg szusszanni, nem elsősorban a látvány miatt: egyszerűen nem akartam megállni, meg magyarázkodni, hogy most miért is állok meg... De végülis beértem...:)
Ma nem dolgozom, elég sokan szabin vannak, a német anyacégnél most nincs is munkanap. Magamat ismerve úgyis előbb eljöttem volna, így inkább én is szabadot kértem, aztán lassan de biztosan nekiállok a pluszórák gyűjtésének. :)
Délelőtt nászajándékot vásároltam tesómank és Editnek (ennek nevesítésétől ehelyütt most eltekintenék), most pihi, este 7-kor pedig ETO-MTK meccs.
A hetet két találka tette színesebbé. Szerdán Rékával, egy teleshopos volt kolleginával ültünk le egyet beszélgetni. Szerintem már írtam róla. Nagyon jó fej joghallgató lány, szépen el is repült a vele töltött idő... Picit féltettem a jogi pályától, egyszerűen túl "jó" hozzá, de már volt egy-két momentum, ami megnyugtatott. És már láttam csúnyán nézni is. De az is jól áll neki... :)
Tegnap pedig Szandival találkoztam. Róla is írtam már, és a hét képe-ként is mutattam már meg nektek...:) A Kisalföldben "ismertem meg", abban a gimiben tanul, ahol én is érettségiztem, és ugyanabba az általános iskolába is jártunk. Hónapok óta rendszeresen sms-ezünk, meg iwiw-en irogatunk egymásnak, a személyes találkozás eddig kimaradt. A kollégáktól kaptam a zrikát rendesen, hogy "randi" lesz, meg viszek-e virágot, van-e nálam gumi, stb... :) De nem randi volt, viszont teljesen jól éreztem magam vele, kiveséztük a Forma-1-et, beszélgettünk sok mindenről, persze a közös iskolákat, ottani ismerősöket is végigvettük. :) Ja, és megtalálta a tablónkat is! :D A fura az, hogy az általános iskolára (épület szárnyai, melyik terem hol van, stb.) sokkal jobban emlékszem, mint a gimire.
Sejtettem, hogy aranyos, jó fej lány, és nem csalódtam. De ez nem jelenti azt, hogy most "dúl a láv" vagy mit tudom én... Az mindenesetre megnyugtat, hogy Brad Pitt nem az esete... ;)
És akkor a szokottnál egy picit hosszabban, és jóval mélyebben Dóriról...
Ugyanis a héten először fordult elő olyan eset, hogy beszélgettünk MSN-en, és én nem teljesen jókedvűen álltam fel a géptől. Mert rossz passzban volt, szomorú volt, és megkért, hogy ne írjak neki: velem nem akar beszélgetni. Nem, nem azzal van a gond, hogy ezt írta. Az sem zavar, hogy nem ossza meg velem a gondjait, bánatát. Ebből a szempontból teljesen lényegtelen, hogy ezek a dolgok nem rám tartoznak, vagy egyszerűen nem tart rá méltónak, hogy beszéljen nekem róluk. Hogy ő többet jelent nekem, mint fordítva, arról aztán főképp nem tehet egyikünk sem.
Van valami, amit nem akartam leírni, de most mégis megteszem. Amikor tesómék mondták, hogy meghívhatok egy lányt kísérőmnek az esküvőre, teljesen egyértelmű volt számomra, hogy Edit, leendő sógornőm feldobta nekem a labdát, hogy hívjam el Dórit, és érezzem magam jól vele. De nem tettem így. Két dologtól féltem. Egyrészt attól, hogy nem érezné jól magát nemhogy ennyi ismeretlen emberke között, de még velem sem. Másrészt attól is tartottam, hogy én fogom magam túl jól érezni vele. Ez nem magyarázom meg, bízom benne, hogy értitek, mire is gondolok...
Így Katát hívtuk meg a nagy napra. Ez persze még véletlenül sem a "nincs ló, szamár is megteszi" esete. Ő is nagyon sokat jelent számomra, rengeteg barátunkat ismeri, és nem féltem attól, hogy ne találná fel magát ebben a társaságban. És jól fogjuk magunkat érezni, ebben biztos vagyok... :)
Dórihoz visszakanyarodva: találtam egy nagyon szép idézetet, a forrást sajnos nem sikerült kiderítenem. Ennyire azért -talán:)- nem mélyek az érzéseim, de a dőlt betűs rész nagyon találó, megmagyarázza, miért szeretem, ha jókedvű, boldog, és miért bánt nagyon, ha éppen "rossz passzban" van. Remélem, amikor legközelebb beszélünk, vagy amikor ezeket a sorokat olvassa, már újra "minden okés" lesz. ;)
"Egy biztos: ez az a szeretet, mely nem múlik el soha. Mert túl van téren és időn. Mindegy, hol vagy és mikor látlak. Ha életemben csak egyszer, akkor is szeretlek. Nem kell veled élnem, nem kell naponta látni, érinteni, ölelni, simogatni téged. Elég, ha megpillantlak a vonatablakban. Vagy még annyi se kell. Csak tudni, hogy vagy."