2009. április 11., szombat

ETO-meccs, csajok, bénakártya, nyuszi


Győri ETO FC-MTK 3-1! :) Igen, tegnap legyőztük keddi Magyar Kupa-ellenfelünket. Az első félidő kétségbeejtően gyenge volt, védekeztünk ezerrel. Aztán a második félidőben Bojan Brnovics mesterhármasával gáláztunk a pesti kék-fehérek ellenében. Idén tavasszal először láttam, hogy játszott a csapat, a második félidő tényleg bizakodásra adhat okot. Ezzel az eredménnyel kedden nagyjából elégedett is lennék, Bekvalac mester már bizonyította: képesek lennénk kapott gól nélkül hozni a visszavágót. Mondjuk nem egy látványos játékkal, de mint tudjuk, a cél szentesíti az eszközt... :)
A tegnapi bejegyzéshez. Sokat gondolkodtam, hogy Dóri kapcsán amit írtam, az maradhat-e így. Visszaolvastam, és szerintem minden sora vállalható. Sem őt, sem mást nem bántok meg vele, legalábbis remélem. Mindig is szeretettel fogok rá gondolni, történjen bármi, és bárki mellett fogok is kikötni. Ennyi.
Basszus, ez már tényleg tiszta Barátok közt. Azt már említettem, hogy a munkatársak szekáltak a Szandival megbeszélt találkozás előtt. Azt kifelejtettem, hogy a Segafredoban összetalálkoztunk Andrással, és Baluval, két kórházi barátommal. András a meccs előtt azzal szivatott, hogy Szandi csókolom-mal köszönt neki. Pedig nem. Jójó, nagy ügy, mondhatnám, de egy órán keresztül ezt hallgatni pöttyet megterhelő. :)
Őőő Zsófi. Ha sokat látod az iwiw-üzenőfalon a nevét kiírva, és zavar: ő egy ETO-drukker lány, már többször utaltam rá itt is. És ha a falon kérdez valamit, én ott fogok neki válaszolni. ;) :)
Teljesen más téma: átalakítják a mozgássérült parkolási engedély rendszerét. A jogtalan használat büntetése a a díj 300-szorosa lesz, amúgy pedig két félét fognak bevezetni: az egyik fajtát saját jogon, a másikat pedig akkor lehet használni, ha szállítanak. Na ezzel teljes mértékben egyet tudok érteni. Még nincs jogsim, de picit fura lesz, ha én mondjuk kiváltom mindkettőt, mert elég gyakran utas leszek tesóm/kollégám stb. mellett. És ezesetben csak az első óra parkolás lesz ingyenes. Utána mehetünk vissza parkolójegyet váltani. Furán hangzik, meg nem tudom tényleg kiszűri-e az új szabály a visszaéléseket, de az ötlet nem rossz.
Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepeket kívánok, a lányoknak annyi locsolót, amennyit szeretnének! ;) :)
Most pedig irány és, hétfőn jövök! Puszik, pacsik! :)


Nincsenek megjegyzések: