Vegyesfelvágott 3.

A fekete január, egyelőre így jellemezném ezt a hónapot: rosszabbnál-rosszabb hírek érnek. Ebből talán a legkisebb rossz "csak" annyi, hogy tesóm autójában jelenleg se kép, se hang, várja hazaszállítását labancéknál.
A többi dologról csak néhány gondolatot szeretnék írni:
-sokan kérdezték, miért ráz meg engem annyira más ember baja? Hát igen, talán túlreagálom a dolgokat. De az is lehet, hogy erről szól a barátság: nem üres szavakban, gesztusokban, hanem együttérzésben nyilvánul meg. Vigasztaló szavak, megértő hallgatás, mikor mire van szükség...
-hihetetlen, hogy közös élmények, poénok, sok-sok átbeszélgetett éjszaka milyen könnyen kegyetlen "zárójelbe" kerül...
-sokszor írtam már, szerintem nem utoljára: rossz egyedül nagyon, de a szerelemben is kezdek csalódni... Ezt nem tudom bővebben megfogalmazni, de nagyon el vagyok keseredve...
Jó hír is van szerencsére, de az meg egyelőre nem publikus...
Na... Akkor tegnap. Délután Pláza. Szülinapomra kaptam egy nyakláncot karkötővel, utóbbi csatja két nap után eltört. Bementem két ékszerüzletbe, ahol 1500-2000 forintért, két hét alatt raktak volna csatot az ajándék mivolta miatt nekem fontos, és amúgyis tetsző, viszont "bizsu" karkötőre. Majd betévedtem ott még egy ajándékboltba, és szerencsém volt: ott vették nekem az ajándékot, így már holnapra, ingyenesen javítják a hibát.
A farmereket is felvarrták, aztán fogorvosnál voltam. Mostani orvosom kimondottan "ügyes", abszolút fájdalommentesen kezel, de a tegnapi... Tömés után 3 órát nem ehettem, de még 4 óra múlva is alig éreztem az arcom bal felét: enni, inni, cigizni sem tudtam: egyszerűen nem éreztem semmit. Fürdéskor is vicces volt: nem csukódott a szemem, azt kittem, "kimosom" a helyéről. De most már jól vagyok...:)
Még más: 2 idényt a Chelsea-nél töltő grúz csatárt, a 30 éves, 48-szoros válogatott Rati Alekszidzét 3 évre szerződtette az ETO. A játékos édesapja halála miatti elkeseredésében 3 évet hagyott ki, majd visszatérése után fél évvel már újra az argentin Hector Cúper vezette vállogatottban találta magát. Sok sikert neki Győrben!
Tegnap este hosszú idő után végr nem aludtam el, és meg tudtam nézni a Házon kívól című műsort. És volt benne egy riport, ami belőlem nem kis lelkiismeret-furdalást váltott ki.
Egy 12 éves kislányról szólt a történet, aki húgával együtt egy ritka genetikai problémának "köszönhetően" súlyos mozgássérült. A budapesti Mozgásjavító Általános Iskola és Diákotthon tanulója, ahol egyébként az alsó tagozatot én is végeztem. A kislány rettentően sovány, és nagyon gyenge. Tud járni, de hamar elfárad. Természetesen van "hagyományos" kerekes széke.(hmm... sokan keverik a kerekes széket a tolókocsival. A két szó között a különbség tulajdonképpen szimbolikus. A kerekes széket ugye a hátsó, vagy ritkán első keréken lévő "karikákkal", vagy elektronikusan hajtani lehet, így ÖNÁLLÓSÁGOT fejez ki. A tolókocsit pedig ugye tolják, állandó segítséget feltételez. Erre kerekes székes barátaim nagyon háklisak ám...)
Tehát van kerekes széke, amit az OEP kb. 65 ezer forint értékben támogat, de azt a kislány a szék súlya, mérete miatt nem tudja önállóan mozgatni. A neki ideális szék pedig majdnem 700 ezer (!!!) forint, amit az Országos Egészségbiztosítási Pénztár nagy duzzogva sem támogat. A kérelmeket egyfolytában visszadobják, kiegészítéseket, ilyen-olyan igazolásokat, további méltányossági adatlapokat kérnek. Olyan érzésem volt, mintha packázásaikkal a család kedvét el akarnák venni az ügy továbbvitelétől... A műsorban megszólalt Ungár Klára a szervezet helyettes vezetője is, aki ugye magyarázta a bizonyítványt, egy másik széket javasolva a családnak. Szomorú, és politikus hölgyet tekintve szánalmas látvány volt. Az apuka még így is tudott kislányával viccelni: együtt nevettek azon, hogy a néni talán megveszi nekik a hőn áhított székre a küllővédőt, ami írd és mondd 50 ezer forintba kerül...
Két dolog: a kislány 12 éves: normál esetben most kellene eldöntenie, hogy kézizni szeretne-e, vagy röplabdázni, esetleg tornázni, vagy teniszezni akar. És ehelyett... A szülők pedig soha nem tarthatnak egészséges saját gyermeket karjaikban...
Illetve: hány és hány ilyen család élhet még az országban, akiknek nem adatik meg a tévé nyilvánossága???
És hogy miért van lelkiismeret-furdalásom? Itt rinyálok olyan dolgokon, hogy például Dóri jó, hogy nem jött el velem farmert venni, mert milyen égő, meg ciki, hogy nem tudok állva öltözködni, vagy Uram bocsá' meg kellene fognom a vállát, amig meg tudok állni egyenesen, hogy az eladó felhajthassa a nadrágot... Nem vagyok normális...
Hihetetlen szerencsés vagyok, csak ezt észre is kellene vennem.