Nem tudom, ki hogy van vele, én az utóbbi időben eljutottam odáig, hogyha egy jó periódusa zajlik az életemnek, akkor utána valami kicsit vagy nagyon rossz következik, és már szinte "várom" hogy mi fog történni. Így két véglet van:vagy nem merek örülni semminek, vagy a legkisebb apróságnak is úgy örülök, mint majom a farkának.
Most is ez a helyzet. Napokig aggódhattam egy kedves ismerősöm egészségéért, szerencsére úgy tűnik, rendben vannak a dolgok. Következett pár nap "bódottá", amikor teljesen rendben volt minden.
Aztán anyu kórházba került. Mármint betegként. Napok óta panaszkodott, de a dokit nem erőltette, azt hitte, megfázás, ami majd elmúlik. Áldom az eget, hogy tesóm épp itthon volt, aki összepakolta, bevitte kórházba. És hát a megfázásnál "kicsit" nagyobb a baj. Ezt most nem részletezném, talán nem olyan vészes a helyzet, mint ahogy hangzik. Naponta megyek látogatni, jó kedve van, viccelődik, beállítják a gyógyszereket, és utána remélhetőleg minden teljesen rendben lesz- a körülményekhez képest, természetesen.
A nehezén remélem már túl vagyunk, de ezt a pár napot senkinek nem kívánom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése