2008. december 1., hétfő

Újabb tanmese. Ezúttal focis

Megint pellengérre lettem állítva munkahelyemen. Ismét a csajokhoz való viszonyulásom volt a téma, de ezúttal autó helyett a foci volt a szemléltetés eszköze. Nem idegen tőem a téma, így álltam elébe. És megis osztom a kedves Olvasóval... :)
Szóval: kollégám szerint olyan vagyok e téren, mint egy focista. Aki végigviszi a labdát a pályán, cselezget, majd a kapu elé, mint egy ziccerbe jutva továbbpasszolja a labdát.
Elismerem, ebben van némi igazság. De ha picit is járatos vagy ebben a csodálatos sportágban, tudhatod: ez vagy a béna, vagy az önbizalomhiányban szenvedő csatárok jellemzője.
És én épp egy ilyen "béna", önbizalomhiányban "szenvedő" srác vagyok. Próbálok "fejlődni", építgetni magam, de nem egyszerű az ügy.
Testi adottságaimból adódóan "idegenül" elég nehezen ismerkedek, sőt szinte sehogy. A diszkó ebből a szempontból nem az én terepem. A chat meg megér egy külön misét...
Az ismerősök pedig: részben szerencsés alkat vagyok: rengeteg kedves, jó fej "barát" barátnő vesz körül, akiknél viszont félek/félnék kockára tenni ezt a baráti kapcsolatot. És most semmiképpen nem gondolok konkrét személyre, csak a "jelenségen" gondolkodtam el...

Nincsenek megjegyzések: