2008. november 1., szombat

A Verpecz-saga

Verpecz István, a Debrecen "sokadikszámú" kapusa, napjainkban kis országunk egyik legismertebb "portása". Bár nem feltétlenül védéseivel került az érdeklődés középpontjába, bár erről ő tehet a legkevésbé...
Az történt, hogy a Fehérvár ellen le kellett ülnie a kispadra, mert nem maradt több bevethető kapusa Lokiéknak... Az MLSZ ezt engedélyezte, a fair play jegyében. (A Debrecen és a fair play amúgy Makó-Jeruzsálem távolságban mérhető...) És mit ad Isten? (vagyishát Hogy, hogy nem?-mondaná Hofi) Pályára kellett lépnie, mert az első számú kapust kiállították (Vagy megsérült? Erre már nem is emlékszem. De nem is ez a lényeg...). De ő nem játszhatott volna. Magyar Kupa meccsen ugyanis nem játszhat olyan játékos, aki már másik csapatban az adott idényben pályára lépett. Na, Verpecz már játszott, a DVSC fakójában. A Fehérvár nem óvott, pedig kikapott. Aztán persze kiesett. Az új sorsolást kiadták, a Siófok vagy a Debrecennel játszik, vagy a Fehérvárral. Hoppácska! Tehát vizsgálták az ügyet... És az itélet: minden marad a régiben, a kapus ugyanis külön kategória!
És itt jövök én a képbe: nagyon szeretnék egy meccsen valamelyik magyar NB1-es csapat kapujában állni, a meccs utolsó 5 percében. Ez életem egyik nagy álma. De mivel-aki nem ismerme- segédeszköz nélkül közlekedő mozgássérült srác vagyok, eddig azt hittem ez lehetetlen. De mivel a kapus külön kategória, a halmazelméletről tanultakat felhasználva elmondható, hogy a külön kategórián belül is lehetne létrehozni külön alkategóriát. :) Például: kisebb lenne az én kapum, vagy csak minden második kapott gólom érne, mittomén.
Van precedens is: egyszer haverokkal kiskapura játszottunk, de kiskapura kellett, mert túl kevesen gyűltünk össze... Viszont én hozzáérhettem kézzel is a labdához. :) Tehát mindenre van megoldás...
A kiemelt médiamegjelenés garantált lenne... ;)

Nincsenek megjegyzések: