2008. november 10., hétfő

Ennek most nem tudok címet adni, olvasd el! ;)

Huh, elég régen írtam, és főleg azért, mert viszonylag eseménydús napok vannak mögöttem...
Péntek este volt ugye ETO-meccs: Újpesten játszottunk, és 1-1 lett a vége. Végre pontot szereztünk idegenben ez nagyon jó. Több dolognak is örülni lehetett a meccsen. Nem zuhantunk össze Zoran balszerencsés, korai öngólja, illetve a fiatal Zámbó viszonylag "véleményes" kiállítása után sem. Tokody pedig hatalmas gólt rúgott, szó se róla. A 12. helyen állunk, ami meglehetősen kellemetlen, de lesz ez jobb is. Ha el akarnám viccelni, azt mondanám, hogy működnek a tavalyi reflexek: lihegünk az MTK nyakán. Ezen változtatni kell. :)
De ez a Kovács Zoli téma kiakasztott, ő ugye Újpestről szerződött Győrbe, és nem játszott volt csapata ellen. De akkor mi a faszér' (bocs!) mondta azt szezon előtt, hogy ellenük is bizonyítani akar. Miért nem mondta ki kerek perec, hogy Bocs, vazze, de van egy szerződés, aminek értelmében nem játszhatok. Vagy nincs szerződés, egyszerűen nem akarok játszani. Nem értem az ilyen "kerülőutakat". Az élet más területén sem, de az egy más tészta.
Szombaton Zalában voltunk, Orosztonyban apai nagymamánk sírjánál voltunk, Felsőrajkon pedig nagybátyámékkal beszélgettünk egy jót. Az egyik unokatesóm Krakkóban (KUBICA városa), a másik pedig Keszthelyen "hesszel", így ők sajnos nem lehettek ott...
Vasárnap már a leendő dokimnál vizitáltam, megnézte a sérvet, meg a bránert, meg egyebeket, és mondta, hogy semmi gond, de a műtét után elég hosszú lesz a rehabilitáció, mert fő az óvatosság... Azt mondta, kórházban csak egy-két napot kell töltenem, remélem, így is lesz.
Aztán volt sütizés, este pedig... majd' 3 órát beszélgettem Dórival MSN-en, hihetetlen ez a lány... :) Hihetetlen, hogy Vele egy ilyen beszélgetés elég, és napokig jó kedvem lesz. De az is hihetetlen, hogy mennyire tud hiányozni. Igen, ő az a bizonyos "Vectra", szerintem majd még hallani fogtok róla. :) Mármint olvasni... :)
Ma pedig újra dolgoztam, vééégre. Komolyan mondom, hiányoztak a benti emberkék. A korán kelés? Ezt nem értem: ha muszáj, akkor utálom, ha nem kell, akkor meg képtelen vagyok sokáig aludni... :S
Délután meg ETO-fórumon voltam, Böőr Zoli lett a hónap játékosa, vele beszélgettünk. Szimpatikus, vagány, de mégis szerény srác. Nem tagadja, hogy szeretne még külföldön, vagy a Lokiban focizni, de szereti Győrt, és az ETO-t is. Vicces, hogy csak öten (!) hallgattuk meg, ennél több embert érdemelt volna...
Jártál már úgy, hogy valaki annyira emlékeztet egy ismerősödre, hogy nagyon? Volt egy lány ezen a fórumon, a gesztusai, a mosolya, a beszéde, baromi ismerős volt. Aztán rájöttem, hogy "ő a Rohrer Eszti". :) A hasonlóság tényleg döbbenetes! :)
Rékának: nem tudom eléggé megköszönni kedves soraidat, nagyon jól estek, sokszor visszaolvasom őket. Aranyos vagy! ;) És boldog névnapot! :)

Nincsenek megjegyzések: