2010. július 29., csütörtök

Telik

Jaja, telik ezerrel, már csütörtök van... :(
Végülis eddig egyelőre - a körülményekhez képest - olyan, amilyennek lennie kell.
Kedden délben hollóztunk egyet, szigorúan alkoholmentesen, kávé-kóla kombinációban. Utána Edit sógornőmmel elmentünk egyet a Mekibe is, majd pedig hazahozott.
Ezután pedig délután fél 4-től olyan fél 7-ig aludtam. Este aztán felhívott Edit, megkérdezte, mit szólnék, ha kimennék vele Ausztriába tesómért, új lakást megnézni, stb... Hát persze, hogy volt kedvem, így délben indultunk vele és egyik tesójával, Attilával.
Elég hamar kiértünk, tesóm épp ébredezett éjszakás műszak után. Felpakoltak a felújításhoz kellő cuccokat, én pedig őriztem az ajtót. Egyébként nagyon szép, tiszta és barátságos környék, a lakás is nagyon pöpec lesz, ha elkészül. Aztán még megskubiztam sógornőm munkahelyét, egy szupermarketet is.
Onnan Editékhez mentünk Tétre, hazadobtuk Attilát, Edit pedig bőszen pakolászott, mert mentek a Forma-1-re. Ettünk fincsi bablevest, és fel lettem tankolva paprikából, és paradicsomból is. Ami részben németóráim tarifája. :)
Éééés... Életemben először volt a kezemben vibrátor! Jocó mester diákmunkában csomagolta eme bizonyos eszközöket, és egyre valahogy - hogy, hogy nem? :) - sikerült szert tennie. Vastag, fekete, ilyen gumis, és egyszerűen isteni érzés: nyakmasszírozáshoz egyszerűen felülmúlhatatlan! :D :D :D
A tervezett 4 helyett este 8 után értem haza, sajnos Niki lakásvizitje elmaradt, de majd valamikor pótoljuk.
Megnéztem az ETO TV-t, meg a Loki Basel elleni zakóját, és az álom teljes mértékben kiment a szememből.
Olvastam, tévéztem, MSN-eztem, olyan fél 2 környékén sikerült elaludnom. Ma pedig negyed 9-kor keltem.
Délután 4-től német Jocóval, majd Sörkert, ETO-meccs, és vége is lesz a napnak.
---
Még egy kicsit visszatérve a Szigorúan csak szex című filmhez. Abban hangzik el a következő fergeteges eszmefuttatás: Ha egy nő azt szereti, ha bunkók vele, Te pedig mégis rendes vagy vele, akkor az tulajdonképpen jó. Mert nem azt kapja, amit elvár, tehát bunkó vagy. És mindenki elégedett... :)
---
Volt egy nagyon művelt, kommunikációban-illemtanban-etikettekben jártas tanárnőm. Ő mondta egyszer, hogy a világot a "3 P betű" irányítja. Elhihetitek, a pénz-pia kettős mellett nem a pamutzokni a harmadik. :) Tehát nem nagy csoda, hogy mindig ugyanoda "lyukadunk ki". :P
---
Töltögetem facebookon ezeket az aranyos teszteket. Semmit nem töltök ki újra, nézek meg még egyszer, így az igazi. Eszerint belém soha senki nem lesz szerelmes, senki nem fog megcsókolni, és maximum a plüsskutyámmal fogok aludni. De igazán boldog akkor lennék, ha a barátnőm felhívna... Ezt adjátok össze!
---
Mindig elhatározom, hogy ha lesz sok időm gép előtt, regisztrálok valami társkereső honlapra. Mozgássérültre, épre egyaránt. Most időm lenne bőven, mégsem írok. Mit írjak? Meg ha regisztrálok, írogatni kéne a csajoknak, mert én nem vagyok olyan vonzó pasi, hogy nekem irkálnának. Írogat a tököm... :S
A 22-es csapdája...
---
Ennyi vótam, jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!

Nincsenek megjegyzések: