2010. július 27., kedd

Évi rendes

Gáborka tehát megkezdte évi rendes nyári szabadságát. Ezzel persze van egy-két probléma. Ez nem nyár, hanem ősz. Rendesnek sem nevezném, mert általában hosszúhétvégékre szoktam elmenni, ezen a munkahelyemen az egy hét egy huzamban az mindenképpen rekord.
A legfontosabb kérdés pedig természetesen: ki az az Évi? :D
---
Loveparade. Kéttannyelvű gimnazistaként természetesen csüngtünk a német nyelvű sportújságokon, ifjúsági lapokon, zenecsatornákon. Így találkoztam először a Loveparade fogalmával is. Az elektronikus zene ezen formája, és maga a fesztivál jellege számomra soha nem volt túlzottan bejövős. De egy-két osztálytársam lelkesedése rám is átragadt, a tévében belenéztem a közvetítésbe, sőt volt, hogy Ákos másolt nekem válogatást ilyen muzsikákból- akkor még kazira.
Utolsó infóm az volt, hogy a rendezvény túlnőtte magát, ezért kitiltották Berlinből. Arról már fogalmam sem volt, hogy tavaly Dortmundban volt "parádé", idén pedig Duisburgban. Aztán most megtudtam... :( A hírek szerint a szervezők 250 ezer ember fogadására kaptak engedélyt, 500 ezret vártak, majd végül több mint 1 millió ember ment el. Egy be-/és kijárat, alagút, tömeg, pánik, 19 halott.
A felelősséget persze tolja egymásra rendőrség-város-szervezők. A szervezők ha komolyan veszik a figyelmeztetéseket, a tragédia elkerülhető lett volna. Magyar fórumon olvastam, hogy "akkor is, ha a népek nem pánikolnak be"... Hát kösz... Annyi ember akkora helyen, alkohol- és egyéb mámorban... Mondd meg nekik, légy szíves...
A rendezvény egyébként folytatódott, a további pánikot elkerülendő. A legenda szerint a Titanicon is kitartott a zenekar a végsőkig.
És persze The show must go on.
Amúgy nem lesz több Loveparade.
---
Foci: Csányi Sándor OTP-vezér lett az MLSZ elnőke, Erwin Koeman helyett pedig Egervári Sándor a kapitány. Csányi a futballban tapasztalatlan, az élet más területén már bizonyított embereket választott az elnökségbe, Egervári pedig fiatalok beépítését, és Gera reaktiválását tervezi. Optimista vagyok. Ez a dolgom. Ezért fizetek.
Azt mondta tévében a Nagy Bandó András, hogy a VB angol-német meccsén a németeknek az ominózus Lampard-lövés után maguktól jelezniük kellett volna a bírónak, hogy gól volt, és vonulni középkezdéshez. Valóban nagyon életszerű... :)
---
F1: a hétvégén Magyar Nagydíj, vasárnap a német futam volt. A Ferrari csapatutasítását követően Alonso nyert, Massa a második. A Ferrari csapatát megbüntették. És itt a kulcsszó. A pilóták csapatot alkotnak, csapatban játszanak, ha a csapat érdeke azt kívánja, el kell engedni egymást. Szerintem. Az utasítgatás tilalma hatalmas nagy baromság. Csak röhögni tudok rajta. Meg azon is, amikor Schumi-fanok tartják Alonsot sportszerűtlennek. 2002? Ausztria? Hm...???
---
Gabi: Gabi még július közepén ünnepelte 23. születésnapját. No de ki is ő?
Érettségi előtt osztálytársaim szerenádozni indultak. Én a másnapi ballagás előtt tartottam a sok sétától, meg aztán akkor még jókiffiú voltam, szinte teljesen absztinens. Így aztán nem mentem szerenádozni. A kolesz ebédlőjében tanulgattam, és akkor odajött hozzám Gabi egy barátnőjével. Beszélgettünk picit, akkor ismertem meg. Amikor elbúcsúztunk, nagy meglepetésemre egy füzettel jött vissza, elkérte a címemet. Ez számomra nagyon szokatlan volt már akkor is. :) Egy ideig leveleztünk, néha telefonon beszélgettünk, aztán ez a kapcsolat sajna megszakadt. Ja, egyébként amikor érettségiztem, a 13. osztályt fejeztem be, ő pedig hatosztályos elsőben, vagy ha úgy tetszik, hetedikben nyomult. :)
Mostanában ugye elég sokat mutogatták volt sulinkat a tévében, így Gabi is eszembe jutott, és írtam neki szülinapjára. Nem írt vissza. Viszont vasárnap, amikor a vidékiben vártam a buszomat, egy integető kéz "állt" Nemzeti Sportot vizslató szemem útjába. Zene kikapcs, felnéz: "Írtál nekem..."- mondá a lány.... :) A viszontlátás kilenc év után... :) Dumáltunk egyet, azt mondta, az üzenetet nyaralás előtti este kapta meg, azért nem írt eddig vissza, de majd pótol.
A vidéki buszpályaudvar pedig valóban egy misztikus hely... :)
---
Egyébként pedig élvezem a passzív szabadság összes előnyeit. Tegnap az ügyvédtől hoztam el hiányzó papírokat, majd délután Katával és Nikivel találkoztunk a plázában. Nikivel aztán megvártuk a 14-es buszt. Nem siettünk, kb. a negyedikre fel is szálltunk. Holnap megmutatom neki a lakást. Amiért annyit küzdök. :)
Most pedig majd lassan megyek a Hollóba. Sógornőmmel és kórházi ismerősökkel egy kis déli terefere.
Ki kellene találnom, mikor menjek Écsre. Anyu nincs szabin, így túl sok kedvem nincs kimenni apámhoz. De illene. Szombaton meg elvileg buli. Gyakorlatilag pedig vasárnap F1 Magyar Nagydíj, azt pedig nem szabad átaludni... :)
---
Ennyi.
Majd még biztos jelentkezem.
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!

Nincsenek megjegyzések: