Leírhatatlan

Írnám azt, hogy megpróbálom leírni a leírhatatlant, de nem is én lennék, ha nem sikerült volna a tervezettnél egy kicsit bonyolultabbra a történet. 

*

Vasárnap. A bejegyzés megírása után végülis a Pannon Konyhából rendeltem töpörtyűs kenyérlángost. Isteni volt.:) Annyira jól esett, hogy ki is dőltem. Aludtam. Aztán meccsnézés, aztán megint alvás, aztán megint meccsnézés. Aztán alvás. Forma-1-et nem néztem.:)

---

Hétfő. Táppénz utáni első munkanap. Viszonylag simán felkeltem, aztán a reggeli kávé közben pakolásztam, adatkábelek, ásványvíz, 3 az 1-ben kávé. 

Jól indult a nap, névnapos kolleginával és szomszédjával mókáztunk egy kicsit. Jó sok mailt kaptam, ami feldolgozásra várt, így a nap eseménydúsan és viszonylag gyorsan telt. Véletlenül felhívott keresztanyánk, így be tudtam pótolni a névnapi köszöntést, ami sajnos amúgy kiment a fejemből, és unokája balesetéről is tudtam kérdezni, amit meg amúgy nem mertem volna. 

Ugye nem volt erre a hétre ebédem, így hétfőn melegszendvicset ettem salátával. Furcsa, de jó párosítás volt.

Van egy eladó garázsunk, olyan kérdéseket tett fel, hogy az elképesztő, mondtam neki, hogy jöjjön el, nézze meg, mert ez így nagyon furán veszi ki magát. Azt mondta, jelentkezik, ha rá fog érni- a felesége. Nos, eddig nem ért rá...

Többen is megkérdeztétek, hogy van a könyököm, a buszhoz sétálva kolléga is kifaggatott, és hozzátette, sejti, hogy ő kb. a 800., aki megkérdez. Hát kb. Na jó, nem, de azért jól esett...:)

Meló után pláza. Vettem borotvahabot, meg szemsprayt, meg fülhallgatót, mert megint sikerült megtörnöm... És igen gyengén muzsikál, hogy stílusos legyek...

Aztán a pláza előtt ücsörögve összefutottam Esztivel. Hogy melyikkel? Az mindegy, mi tudjuk!;) Vagyis csak ő futott utánam, amikor látta, hogy elindulok a padról a busz felé.

Itthon már semmi extra. Kávé, fürcsi, vacsi, döglés. Ja, és persze borotválkoztam is.:)

---

Kedd. Háhá, és innentől nincs puskacetli, tehát rögtönzök.:) Semmire de semmire nem emlékszem keddről, egész nap meccsláz volt. Aztán valahogy csak elérkezett a 3 óra, letettem a lantot, és elindultam  a Dreherbe. Vagyis a kórháznál még leszálltam, pénzt kellett levennem. Aztán Dreher. Van kivetítő, nagyon jól meg lett csinálva az egész. A két Bandival néztük a meccset, később Erzsi, meg két mentős ismerős is csatlakozott. 

Eufória, extázis, orgazmus, csúcspont, életem meccse: MAGYARORSZÁG-AUSZTRIA 2-0. A gólszerzők nevét is megörökítem: Szalai Ádám és Stieber Zoltán. Próbálom szavakba foglalni, de nem megy.... Az utóbbi évek magyarfoci-frusztrációja, a sikeréhség.... Borzalmasan vágytunk már egy ilyen meccsre, és alakuljon bárhogy is ez az EB, ezt az élményt már senki nem veheti el tőlünk. Igazi CSAPAT volt a pályán szervezett, taktikus játék, példás küzdőszellem, egy élmény volt. 

Eredetileg ezt a képet egy elég buta kiírás kíséretében posztoltam facebookra. A szöveget már levettem, a megkésett magyarázat annyi, hogy legtöbbször két dologgal szoktak zrikálni: hogy a nulla szar magyar focit szeretem, meg hogy túl jó nők tetszenek... Hát, előbbi még egy életreszóló élménnyel tett gazdagabbá. 

Helyén kezelem a sikert, örülök, hogy a srácok megmutatták, hogy megmutatták, hogy komolyan kell őket venni, lehet és kell számolni velük, és végre egyszer nem ciki magyar foci-drukkernek lenni. Az ÖBB meccs apropóján készült reklámja zseniális, és a magyar reakciókkal is többé kevésbé elégedett vagyok. "Nyertünk, és? Olcsóbb lett a kenyér?" Nos, jelentem, van olyan pékség, ahol ezzel a szlogennel olcsóbb lett. 

A károgókkal meg nem tudok mit kezdeni. A három személyes kedvencem: 1. Közben szép csendben megnyertük a női vízilabda EB-t, csak azt most mindenki lesz@rja.- terjedt a megosztás futótűzként. Az EB-t januárban rendezték Belgrádban, örültem is a magyar lányok sikerének, de azért más kávéház, na..:) 

2. "Ha a magyar autósport annyi pénzt kapna..." Háát a Hungaroring fenntartása, a Forma-1 Maagyar Nagydíj jogdíja néhány milliárdban azért benne van. Emiatt én persze nem szomorkodom. 

3. "Ha a válogatott sikerének örülök, Orbánt támogatom." Ha a 6:3-ra büszke vagyok, akkor meg rákosista vagyok... Hagyjad már...XD

+1 a stadionok vs. kóházak témáról hamarosan... 

Mert hát még egy picit maradtunk a Dreherben, aztán Erzsi hazahozott. Egyébként pont azért írt nekem, mert látta, hogy a Dreherben vagyunk, és hazahoz, így könnyítve meg az életemet... 

Itthon egy, azaz egy doboz levezető sör elfogasztása után jöttem be a szobába, és a tévé bekapcsolása közben eltanyáltam. Nagyot estem. A térdemet nem beütöttem, hanem húzódott-reccsent, stb. 

Jó, nem kevés sört elfogyasztottunk, szóval a lényeget tekintve részeget elb@szódtam. De agyban a meccsen voltam, meg felemás, két eltérő magasságú papucs volt rajtam. Ez nem magyarázkodás, csak leírtam. Amúgy ha elesek józanon, akkor is azt szoktam mondani, hogy nem azért estem el, mert mozgássérült vagyok, hanem mert nem figyeltem. Ez ilyen.

Egyébként lefeküdtem aludni, nem gondoltam, hogy nagy baj lenne. Pedig de. 

---

Szerda. Amúgy is szabin lettem volna, gondoltam kipihenem az osztrák meccset, meg bemegyek könyök-kontrollra. Jah, hát ez borult, mert nem tudtam ráállni a lábamra. Úgy volt, hogy Erzsinek jelzek, ha indulok a kórházba, de most érdeklődésére csak azt tudtam válaszolni, hogy helyzet van, nem tudok menni. Megbeszéltük, hogy ha melója végéig nem javul a helyzet, bevisznek a sürgősségire. 

És nem javult. Vagyis... Pont, hogy javult, mert indulás előtt jegeltem egyet, így a kórházba(n) nem úgy mentem, mint pók a falon. Közben Baluék is megérkeztek, őt telefonon kérdeztem meg, hogy dolgozik-e, nem dolgozott, de olyan rendesek voltak, hogy bejöttek. 

Nem jól indult a nap, az ápoló közölte, hogy magas a vérnyomásom. Nem élek valami egészséges életmódot, ezen mihamarabb változtatni kell, de állítólag ebben a vérnyomás-értékben azért kialvatlanságom, másnaposságom, és idegességem is szerepet játszott. 

Ugyanaz a doki vizsgált meg, aki a könyökömet is. Mondta, hogy a biztonság kedvéért csinálni kell egy röntgent. Huhhh, gyerekek, az volt a nap fénypontja!:$ Az a lány valami csoda volt, ha megkérdeznék a nőideálomat, kb. őt mondanám. De nem, nem az én szintem... A nevét sikerült megtudnom, köszönet érte!:)

Szóval nem tört, nem szakadt semmi, jegelni és pihentetni kell. Nem a lányt, a lábamat.:)

Hazafelé megálltunk Sportért egy benzinkútnál, én mentem be a shopba, és fizetéskor természetesen áthívtak a másik kasszához. Mondtam, hogy idő kérdése, és odaérek. 

Hazaérve olvasás, fürdés, vacsi, tévé. 

---

Csütörtök. Sz*r nap volt. A lábam nem igazán akart működni, és ez nagyon frusztrált. 2004 nyarán megesett, hogy műtötték a lábamat, a seb elfertőződött, újabb műtét következett, és novemberben tudtam újra "normálisan" közlekedni.  Akkor éreztem magam ennyire kétségbeesettnek. Köszi mindenkinek az érdeklődést, a biztatást, a segítséget!:) 

És elnézést kérek volt osztálytársamtól, aki feljött volna meccset nézni, de írtam neki, hogy nem vagyok valami fogadóképes állapotban.

Aztán történt valami. Feljött a röntgenes lány. Na jó, nem... Felhívtam egykori konduktoromat, kicsit sarkosan fogalmazva egyik pótanyámat, és elmeséltem neki a helyzetet... 

Az emberi agy csodákra képes. Ami meglepő, hogy az enyém is, pedig agysérült vagyok. Mondtam Gabi néninek, hogy olyan érzésem van, hogy nem merem terhelni a lábamat. Miután elköszöntünk egymástól, átgondoltam: "ha nem mered terhelni, akkor terheld b@szd meg!"-ezt persze én mondtam magamnak!

És azóta rálépek, kínzom magam, sétálgatok a lakásban, lépcsőzök, és alakul a molekula.... 

Este meccsnézés, olvasás. Vacsora is volt.:)

---

Péntek. Vagyis ma. Optimista jóslatom szerint ma már mentem volna dolgozni. Nem mentem, esélytelen volt. 

Jaj... Harcsi és Ati barátom kint vannak az EB-n, és egyebek közt Noléval, Novak Djokoviccsal is összefutottak. Az élményből, a facebook-posztból több cikk is született, én személy szerint az nb1.hu mellett a Kisalföldben és a Blikkben futottam bele. 

Harcsikám, véredben a szakma, a nagy és váratlan találkozásoknak pedig nagymestere vagy!;)

*

Ezt a szösszenetet napra pontosan egy évvel ezelőtt írtam ki facebookra. Ma is vállalható gondolatok. A sors fintora, hogy a csuklószorítós szál a napokban eszembe jutott, bár a lánnyal már régesrég nem tartjuk a kapcsolatot... 

Sorstárs. Nem szeretem ezt a szót. Vannak mozgássérült emberek, akiket állapotuk hasonlósága nyilván valamennyire összeköt, de amit dobott a gép, abból családjuk, baráti körük, egészségi állapotuk, és persze saját hozzáállásuk révén más-mást tudnak kihozni. Gondolj bele, más barnahajút, szemüvegest sem nevezek sorstársamnak…
De tény, mi sérült emberek „néha” elég furán vagyunk bekötve, talán érzékenyebbek is vagyunk az átlagnál. Mostanában több mozgássérült ismerősömet is látom ilyen-olyan formában panaszkodni. Egyedül van, magányos, „nincs nőm mer’ sánta vagyok” stb.
Készülök a blogon egy hosszabb írással a témában, ez afféle előzetesféleség volna.
Emlékszem arra az önmagamra, aki egy baráti társaságban iszogatott, és bemutattak neki egy lányt. És én elkezdtem a lánynak panaszkodni, hogy egyedül vagyok, meg roki vagyok, meg az a lány, aki tetszik, mással van, ilyesmik… Legközelebb, amikor találkoztunk, a lány megkérdezte, tudunk-e végre normálisan beszélgetni, vagy megint terápia következik. És nem volt terápia. :)
A lényeget tekintve nem változott semmi, továbbra is egyedül vagyok. De azért igyekszem nem elhagyni magam, a sajnálat helyett arra apellálva, hogy valaki jól érezze magát a társaságomban. Ezzel együtt igyekszem nyílt és közvetlen lenni,
Ma kétszer röhögtem visítva. Először közölték velem, hogy nem érkezett meg az ebédem, és a beszélgetés olyan kanyart vett, hogy röhögés lett a vége.
Másodszor pedig az volt a nevetés tárgya, hogy és ahogy valakinek tetszett az a poén, amit mutattam neki.
Ha egy nevetés nélküli nap elvesztegetett idő, akkor ma nagyon jó volt felkelni.
Meggyőződésem, hogy mi, épek között élő sérült emberek egyfajta példakép-funkciót töltünk be. Nem abban az értelemben, hogy tátott szájjal bámulnak minket, hogy milyen fasza gyerekek vagyunk. Viszont ha mi nem sajnáltatjuk magunkat, fogyatékosságunk helyett erősségünket helyezzük előtérbe; ha segítségre van szükségünk azt értelmes módon közöljük… Akkor talán a többi sérült emberrel is elfogadóbb lehet a többség.
A minap megkérdeztem egy lánytól, hogy nem gáz-e, hogy gyakran dicsérem őt. Nem akarok unalmas, nyálas köcsög lenni. Azt mondta nem baj, jól esik neki. – na ez így dramaturgiailag nagyon ütős gondolat volt… :D -. Ma váltottunk pár szót, és megkérdezte, történt-e valami a kezemmel, hogy csuklószorító van rajta. Meglepett, jól esett a kérdés. A csuklószorítónak annyi a prózai magyarázata, hogy roppant menő nike-pipa van rajta. Na jó, elsősorban azért izzadságtörlőként funkcionál. Lényeg a lényeg: jól esett az érdeklődése, ez is amolyan „észrevett apró öröm.”
Lehet, hogy ennek az írásnak se füle, se farka, az csak azt jelzi, hogy van még mit csiszolnom rajta. Fogok is. :) De azért remélem mondtam valami újat is.

*

Főztem ebédre négysajtos tésztát, ami ugyancsak fejlődés, oda mertem állni a tűzhelyhez, és nem is estem el, nem is borítottam magamra semmit. 

Aztán alvás, olvasás. 

Aztán átjött Bandi. Hozott "szeretetcsomagot". Nem, sör nem volt benne.:P "Csak" gyógyszer meg kaja.:)

Most meg blogolok. Meglepő, mi?:) 

A hétvége? Sétálni kéne, buszozni kéne, terhelni kéne. 

Kingának ígértem egy meccsnézést, de kivetítőhöz nem merek menni, remélem, legalább a tali összejön. 

A Dreherbe is hívtak meccset nézni... Hm... Fősuli, 2003: életem legnagyobb lerészegedése után cimbivel tartottunk egy terápiás berúgást, mondván, lehet ezt okosan is. Szóval nem fogok programot lemondani azért, mert ez történt. Vigyázok, most már tényleg!:)

Bárhogy is alakul a hétvége, majd elmesélem a történéseket!

A lényeg, hogy jöjjek rendbe, meg hogy verjük meg Izlandot! A sorrend nem jó!;) Na meg Forma-1, Európa Nagydíj, hol máshol, mint Azerbajdzsánban... A pálya elég érdekesen néz ki, remélem nem lesz se káosz, se baleset...

Na de mára ennyi voltam. 

Jó hétvégét mindenkinek!

Puszik, pacsik, éljenek a (röntgenes) csajok!;)