2010. április 11., vasárnap

Vegyesfelvágott 16

Ismét csak zajlik az élet, így ismét egy Vegyesfelvágott.
A héten többször is beszélgettünk MSN-en Adrival, több kedves megjegyzése mellett azt is írta nekem, hogy nem telik el egy napom sem foci nélkül.
Én próbáltam tiltakozni, aztán elgondolkodtam: kedd-szerda BL-, csütörtökön Európa Liga-meccs volt, pénteken magyar bajnokit néztem a tévében, emellett ugye céges foci, tegnap ETO-Haladás a helyszínen, a tévében két másik magyar mérkőzés, majd este el classico, ma még egy, meg összefoglaló. Most a háttérben a változatosság kedvéért kézimeccs megy. Azaz el kell ismernem, hogy helytálló a megállapítás. :)
Céges foci: immáron szabadtéren, de kevesen voltunk, ezért összébbhúztuk a pályát, ásványvízes flakonok voltak a kapufák, és kétérintéses szabály is érvényben volt. Nem igazán éreztem ezt a fajta játékot, több lábmunkára volt szükség, kemény volt...
ETO-Haladás: 1-1 a vége, továbbra is unalmas, nézhetetlen foci, de a 3. helyet visszavettük. Ez az évünk egyszerűen hihetetlen... Más városokban örömmel fogadnák a bronzérmet. És sem tiltakoznék, de ez a játék borzalmas...
Választás: szerettem volna írni egy vicces-irónikus odaszúrást, de nem tehetem, mert kampánycsend van. Majd holnap leírom. Amúgy voltam voksolni, megtaláltam a sulit. Tök furcsa volt, hogy igazolni kellett magam, kisfalumban erre sosem volt szükség. Este majd figyelemmel kísérem a tévében a híreket, kíváncsi vagyok...
Meg lettem lepve. Egykori főiskolai évfolyamtársam, most kolléganőm, Ibolya még névnapomkor mondta, hogy majd fogok tőle kapni valamit. A meglepetés péntek délután jutott el hozzám. Méghozzá Németországból érkezett céges házipostának álcázva. Azt hittem, valami minta, vagy ilyesmi jött a nevemre, erre a csomagból egy kávéscsészét, és egy tábla csokit kapartam elő. Nagyon régen leptek meg ennyire, maga a gesztus, meg ez a "váratlanság"...Elérzékenyültem, na... És köszönöm... :)
Elhunyt Varga Zoltán, egykori labdarúgó, majd edző. Nagyon fiatalon alapembere lett a Ferencvárosnak, és a magyar válogatottnak, majd az 1968-as olimpia előtt disszidált. Külföldi pályafutását majdnem kettétörte egy bundabotrány, de örökös eltiltását később törölték. Hosszabb-rövidebb ideig játszott többek között a német Herthában és Dortmundban, a skót Aberdeenben, Hollandiában az Ajax játékosa volt, majd a belga Gent csapatából vonult vissza. A Fradi edzőjeként tért vissza Magyarországra, volt egy emlékezetes félszezonja, majd elköszöntek tőle. Itthon még dolgozott a Kispest, a Dunaferr, a Diósgyőr, valamint - két időszakban - az ETO edzőjeként. Itteni ténykedéséről az maradt meg bennem, hogy nagyon rossz volt a csapata, első győzelmét emlékeim szerint a "sokadik" fordulóban szerezte meg az általa irányított csapat, 6-1-re nyertünk idegenben, Kispesten.
Nehéz, összeférhetetlen ember hírében állott, szinte minden csapatánál gyűjötte az ellenségeket, és amolyan megmondóemberként funkcionált. Két infarktus után kedvenc helyén, a futballpályán érte a halál. Nyugodjon békében...
Egy oroszországi repülőgép-szerencsétlenségben pedig - feleségével, és országa politikai életének több prominens képviselőjével együtt - meghalt Lech Kaczynski, Lengyelország elnöke. Nagyon szimpatikus nekem ez az ország - Kubicától függetlenül...-, így eléggé megdöbbentet a hír... Véletlenül sem akarok viccet csinálni egy ilyen tragédiából, de annyit azért megjegyeznék, hogy a gyertyagyújtó emlékezőkről mutatott képeket látva újfent meggyőződhettem róla, hogy nagyon szépek a lengyel lányok... :)
Fordítottam. Az újonnan bevezetett hulladékkezelési rendszerről - barna, illetve szürke tetejű kuka stb. - szóló tájékoztatót "németesítettem" egy munkatársam kérésére. A barnába kell tenni például a csontot, de tartózkodni kell attól, hogy csont kerüljön a barna tetejű kukába. Ez szerepel benne. Szerintem derék Dirk kolléga hülyének fog nézni... :D
Tegnap ETO-meccs után Katával leteszteltük az újranyitott Alpesi Sörözőt. Nagyon jó lett, tetszik, dizájnos meg minden, de én inkább maradnék a Hollónál, barátságosabb, emberközelibb, ha lehet ilyet mondani egy kocsmára. :P
Megnéztük a Real-Barcát, katalán kedvenceim 2-0-ra nyertek, sorozatban a negyedik el classicot zárva három ponttal... :) Amúgy elég érdekes este volt, 18-as karikás témákról is értekeztünk, Kata egy frappáns mondatban össze is foglalta a tanulságokat, de ezt a bizonyos mondatot inkább nem tárnám a "széles nyilvánosság" elé. :)
Éjfél körül értem haza, két Amstelt még elfogyasztottam a nagy örömre, de azt nem vágom, hogy lett majdnem fél 4, mire ágyba keveredtem... :D
Voltam a plázában is, újítanak rendesen. Felújították a WC-ket, van kézérzékelős, érintésmentes vízcsap, a szárító pedig ugyancsak nagyon "trendi". De a csúcs a Match-ban lévő kerekes bevásárlókosár, húztam magam után, mint Manci néni a portékát a piacra menet. És közben az agyam eldobtam... :) Ja, és van erdélyi kürtös kalács-stand is, 900 magyar forintot kóstál egy adag... :/
Feloszlik a Kispál és a Borz zenekar, és megszűnik a Mónika-show... Lovasiékkal úgy vagyok, hogy két-három számuk tetszik, amúgy nem az én világom... A Mónika-show meg... 2001-ben, az érettségi szünetemben indult, háttértévézésre kiváló volt... :) És "sokat lehetett belőle tanulni"... :P
Úgy néz ki, tényleg a lakáshitel felvétele mellett fogok dönteni... Ebben a nehéz gazdasági helyzetben nem lesz egyszerű, de bele kell vágnom. Most számoltam utána, általános iskola vége óta, tehát 14 éve laktam különböző kollégimokban, illetve bátyámnál. Elég fura lenne "tartósan" visszaköltözni a szülői házba, nem nagyon vágyom rá... Apámmal szerintem elég rendesen ennénk egymás idegeit, jobb a békesség. Meg aztán Écsről nehezebben lennék ennyire "mobil"... :)
Tesómék amúgy a megbeszéltek szerint elvitték a mosógépet, ami nem nagy gáz, mert eddig is hazahordtam Anyunak a szennyest. De nekem mégis kell egy mosógép. Üres nélküle a fürdőszoba. :) Ki érti ezt? :) Édesanyám pedig kitatálta, hogy cseréljük le a tűzhelyt. Merthogy a gázos sütő jobb, mint a villanyos. Ebben a témában pedig baromira nem tudok állást foglalni. Valaki? :)
Adrival kezdtem, vele is fejezem be. Mutatott egy számot, amit korábban soha nem hallottam. És nagyon tetszik. Mondhatnám, az első hétfő reggel, ami szimpatikus. :) Monday morning. Hallgassátok!

Huh... Ismételten volt itt minden, mint a búcsúban... :)
(közben csak ikszeltünk a Valceával...)
Írjatok kommenteket! Mer' az jó! ;)
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!
NA, SZAVASZTOK! :D

Nincsenek megjegyzések: