2009. szeptember 7., hétfő

Zebra helyett sün

Hát akkor itt vagyok, ragyogok! Vagyis izéé... Hogy ragyogok, az túlzás, mindenesetre túléltük a második Becsvölgye-túrát is! :)

Pénteken, meló után indultam a többiek után busszal. Az utazás elég izgalmasra sikeredett, ugyanis 19.23-kor értem kb. Egerszegre, a csatlakozás pedig 25-kor indult, és még wc-re is el kellett mennem. Szerencsére a busz késve indult tovább, így nem kellett a következő, 22.45-ös járatig a zegi váróban rostokolni.
Amint beértem, az út porát a Gondűzőben öblítettük le egy korsó seritallal, a "bázisra" érve pedig egy nagy tányér frankfurti leves után indulhatott az "ereszd el a hajam", vagy ha úgy jobban tetszik, a zebravadászat! :D
A mostani kiruccanásunk annyiban tért el a megszokottól, hogy eléggé megcsappant létszámban, mindössze öten képviseltük magunkat. Kiegészültünk még egy kedves, számomra korábban ismeretlen párral, és egy farkaskutyával, aki hűségesen őrzött minket, és persze szorgalmasan várta a le-lepattanó "jutalomfalatkákat". :D
Ittunk-ettünk-lelki életet éltünk. "Best of Mónika Show"-t rögtönöztünk, na meg röhögtünk mindenen, pedig alkoholon kívül semmilyen tudatmódosító szer nem volt a birtokunkban. Esküszöm! :D
A kocsmában meg kvázi "buzinak néztek", de ezen is túlléptünk... :D
A hülyeségemnek "köszönhetően" idegállapotba is kerültünk, de szerencsére gyorsan elsimult a dolog. Legalábbis remélem...
A telefonom most viszonylag kevésbé volt aktív, viszont el sem ázott, mint ahogy én is jóval kevésbé, mint ahogy szoktam... :) De azért józan sem maradtam. Nagyon nem. Tegnap este értünk haza, de én ma még meg voltam halva. Már ha a múlt idő indokolt egyáltalán... :)
Csak címszavakban elmondanám még, hogy:
"Dugol?"
"Há' hazudik, bele van építve a chips a
lábába!"
"Tartsd meg az aprót, te mocskos állat!"
És az "év vicce": :)
Emberünk matt részegen hazamegy a kocsmából. Reggel arra ébred, hogy tele van karmolásokkal, véraláfutásokkal: felesége csúnyán helyben hagyta. Amikor megkérdezi nejétől, miért kapta a nagy verést, a következő választ kapja: nem érdekel, hogy hajnali 3-kor jössz haza. Az sem, hogy szanaszét dobálod a ruháid a lakásban. De az, hogy odasz*rsz a konyha közepére, a sz*rt teletűzdeled fogpiszkálóval, majd közlöd: Mától a sün nálunk lakik!"- na, az már kihozott a sodromból!
Kééész... :) :) :)
Ma pedig továbbra is próbáltam magamhoz térni, na meg vettem hátizsákot is, Gergő kollégám hathatós segítségével. :)
Ja: a képen Becsvölgye címere látható, ami a helyi erők szerint kisértetiesen hasonlít az ETO-éra. Hát nem tudom. Még az is lehet, hogy van benne valami... :)

1 megjegyzés:

Gerej írta...

Igen jó fej vagy te Gergő koma! :D