A világ kicsi, és minden mindennel összefügg. Ez két olyan közhelyszerű megállapítás, melyek nagyon-nagyon igazak, és életemben az utóbbi időben rengeteg példát látok erre. De hogy ide most miért írtam le? Az alábbiakban majd kiderül.Én állítólag elég bogaras ember vagyok. Hát ez úgy igazából nem tudom megítélni, de tény, hogy vannak berögzült szokásaim, amiken nem szeretek változtatni, szeretem a jó értelemben vett állandóságot, mondhatnám úgy is, hogy a járt utat a járatlanért nem szívesen adom fel.
És vannak fixa ideáim is. Azaz berögzült véleményeim, álláspontom bizonyos dolgokkal kapcsolatban, melyek ellenkezőjéről nem, vagy csak nagyon nehezen lehet engem meggyőzni.
Kettő ezek közül: mi mozgássérültek külön állatfaj vagyunk. A másik: képtelen lennék elképzelni az életemet egy sérült lány mellett.
Az elsőhöz: van egy bizonyos furcsa gondolkodásmódunk, élethez való hozzáállásunk, ami az "ép" embereket nem jellemzi. Ez nem tudom megfogalmazni, ha sérült társaim között vagyok, nagyon sajátságos hangulat fog el, ami nem jó, nem rossz, hanem más... Szerencsére rengeteg ép, vagyis nem mozgássérült ismerősöm van, sérült ismerőseimmel is jól érzem magam, de arra egyrészt rá kell valamennyire hangolódni, másrészt egyetlen egy olyan "sorstárs" barátot tudnék megnevezni, akit szívesen elhívok "többi" barátom közé. Lehet, hogy bunkó köcsög állat vagyok, de ez nem rangsor, hanem egyszerűen így alakult, így látom a dolgokat...
A másodikhoz: hatalmas nagy paraszt lennék, ha pont én osztályoznám a nőket az alapján, hogy sérült, vagy nem. Túlzás is így kijelenteni, hogy nem tudnám elképzelni, hogy valaha is sérült barátnőm legyen. De a dolgok jelen állása szerint ez a helyzet. Egyrészt szerintem két sérült ember egymás mellett egyszerűen "hülyén néz ki". Egyedül mászkálva is megbámulnak, az is az agyamra tud menni, mi lenne "párosban"? Másrészt pedig a "sorstárs" lányok között - eddigi tapasztalataim alapján - hatványozottan érvényesül a fent említett furcsa gondolkodásmód; erős a "szülői befolyás", szóval bonyolult dolog ez. Legalábbis szerintem.
Hogy ez honnan jutott eszembe? A múltkoriban a 14-es buszon viszontláttam egy egy régi ismerősömet. A lány bottal közlekedik, még Pesten ismertem meg, amikor egy suliba jártunk a Mozgásjavító Általános Iskolába, én ugye az alsó tagozat végeztével hazakerültem. Aztán valamikor ő is idekerült Győr környékére.
Szóval a buszon találkoztunk, vagyis ő szállt le, én pedig fel. Az első ajtón. A buszon nem voltak sokan, simán hátra tudott volna menni, és leszállni ott, de nem ő előre megy, megvárat "nyolcszázhuszonöt" felszállót, akik várnak is türelmesen, akik segítenének is neki, de nem hagyja, csak azt hajtogatja, hogy "bocsánat bocsánat, le kell szállnom, és én mozgássérült vagyok." És én ezen nagyon felhúztam az agyam. Valószínűleg ismét nagyon bunkónak gondolhattok, pedig annyi az egész, hogy én szeretem ezeket a dolgokat a lehető legkevesebb feltűnéssel intézni. Ha van ülőhely, igyekszem mindig kívül ülni, hogy menet közben ne kelljen kimásznom, mert az elég "látványos" mutatvány. Leszálláskor mindig hátramegyek, és akit csak lehet, előre engedek, hogy ne tartsak fel senkit. Meg aztán így biztonságosabb, ugyanis löktek már le buszról, és amikor a járdán landoltam, meg is jegyezték, hogy "bocs, nem láttam, hogy nyomorék vagy". Tehát én így intézem ezt a dolgot, szerintem nem rosszul, de ez a "nem megszokott" helyen leszállni, és közben puffogni, az nekem sok volt egy picit.
Ja: egyébként vele jártam úgy korábban, hogy egy "mozgássérült rendezvényen" tök jól elbeszélgettünk, felelevenítettük a közös iskolai éveket, megbeszéltük az azóta történteket, és én hülye közöltem vele fent említett gondolatomat a sérült lányokkal kapcsolatban, mármint ennél jóval finomabban fogalmazva, és hogy ő lett volna a kivétel, ha annak idején, vagy picit később másképp alakul az élet. Ez egy nem teljesen komolyan gondolt, poénnak, kedvességnek szánt megjegyzés volt. Ami aztán hozzám úgy ért vissza, hogy "bepróbálkoztam egy férjes asszonynál". Hm... Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e, vagy nevessek. Amikor "szembesítettem", akkor persze mindent tagadott. Pedig akitől visszahallottam, neki nem szokása ilyen dolgokat kitalálni, meg úgy általában szart keverni. Tehát azóta a leányzóval kapcsolatban szeretem a pár méter távolságot megtartani...
Na, ennek a bejegyzésnek eddig se füle, se farka se...:) Csak ez most így kikívánkozott, és lehet, hogy erős a véleményem, de nagyjából semmi újdonságot nem írtam, és minden egyes szavamat vállalom. Akinek pedig nincs inge, cserélje gatyára. Ennyi. :P
Nem akarom Geri kollégámat és barátomat fényezni, de gépemen tényleg mesteri munkát végzett. Bekapcsoláskor az eddiginél jóval gyorsabban jelentkezik be, a netes oldalak is gyorsabban betöltődnek, helyesírást ellenőriz itt is, meg iwiwen is, szóval nagyon zsííír... Még egyszer thx...! :)
Amúgy a hétvégén "jó munkásember" voltam. Apánknak segítettünk szüretelni, én szőlőt daráltam, három órán keresztül. Jól esett egy kis "lájtos fizikai munka", meg aztán apu is tudhatja, hogy ha normálisan megkér minket, akkor számíthat "hülye fiaira" is. :) Jah, kérem, diplomácia is van a világon...:) Amúgy tesómmal jót kuncogtunk azon, hogy a szüreten részt vevő férfiemberek közül csak mi ketten nem söröztünk... :) Ja, hogy szüreten sör? Az csak és kizárólag a tavalyi rossz szőlőtermésnek, és jóapánk fröccsimádatának köszönhető... :)
A sörfogyasztást este bepótoltam: Nyíregyháza-ETO meccset néztünk egy kocsmában Andrással és Kutyával. 3-1-re nyertünk, tehát volt mire inni... :) Pinyő mester jól összerakta a védekezést, most a csatárjáték is jól működött, kis odafigyeléssel gólarányt javíthattunk volna... Aleksidze büntetőt hibázott, aztán mégis meglőtte idénybeli első gólját, Kink pedig ezúttal kettőt vállalt. Szimpatikus volt az éppen Győrből a Szparihoz került Pákolicz visszafogott gólöröme is. Respect, Pákó! :)
Válogatottunk számára ma kezdődik az U20-as vb Egyiptomban, Honduras, Dél-Afrika és az Egyesült Arab Emírségek lesznek az ellenfeleink. Igyekszem megnézni a meccseket, nem ismerem az erőviszonyokat, de remélem, jól fogunk szerepelni. Meglátjátok, a képen is látható Gosztonyi András lesz a nagy felfedezett. "Gosztonyi mindig győzelemre tör."- az újság is megírta. :D
Volt Forma-1 is, éjszakai futam, Szingapúrból. Szóra sem érdemes. Mint mindig, amikor Hamilton nyer... :S De legalább Kubica pontot szerzett... :)
Este felhívtam Rékát telefonon. Meséltem neki eltűnt közös ismerősünkről. Hihetetlen, hogy mennyire ismer engem ez a lány. Megkért ugyanis, hogy próbáljak minél kevesebbet gondolni erre, ne agyaljak megint olyan dolgon, amiben úgysem tudok segíteni... Hát próbálom, de baromi nehéz... Aggódom...
Ma itthon punnyadtam, meg elmentem Nemzeti Sportért, és András barátomat is meglátogattam, éppen dolgozott a kórházban, dumáltunk egyet...
Most meg próbálok ráhangolódni a hétfőre... Nem szeressük... :S
Egyébként meg pénteken lehet, hogy hosszú idő, több, mint egy év után lehet, hogy visszatérek a focikapuba. Remélem, sikerül... :)
És vannak fixa ideáim is. Azaz berögzült véleményeim, álláspontom bizonyos dolgokkal kapcsolatban, melyek ellenkezőjéről nem, vagy csak nagyon nehezen lehet engem meggyőzni.
Kettő ezek közül: mi mozgássérültek külön állatfaj vagyunk. A másik: képtelen lennék elképzelni az életemet egy sérült lány mellett.
Az elsőhöz: van egy bizonyos furcsa gondolkodásmódunk, élethez való hozzáállásunk, ami az "ép" embereket nem jellemzi. Ez nem tudom megfogalmazni, ha sérült társaim között vagyok, nagyon sajátságos hangulat fog el, ami nem jó, nem rossz, hanem más... Szerencsére rengeteg ép, vagyis nem mozgássérült ismerősöm van, sérült ismerőseimmel is jól érzem magam, de arra egyrészt rá kell valamennyire hangolódni, másrészt egyetlen egy olyan "sorstárs" barátot tudnék megnevezni, akit szívesen elhívok "többi" barátom közé. Lehet, hogy bunkó köcsög állat vagyok, de ez nem rangsor, hanem egyszerűen így alakult, így látom a dolgokat...
A másodikhoz: hatalmas nagy paraszt lennék, ha pont én osztályoznám a nőket az alapján, hogy sérült, vagy nem. Túlzás is így kijelenteni, hogy nem tudnám elképzelni, hogy valaha is sérült barátnőm legyen. De a dolgok jelen állása szerint ez a helyzet. Egyrészt szerintem két sérült ember egymás mellett egyszerűen "hülyén néz ki". Egyedül mászkálva is megbámulnak, az is az agyamra tud menni, mi lenne "párosban"? Másrészt pedig a "sorstárs" lányok között - eddigi tapasztalataim alapján - hatványozottan érvényesül a fent említett furcsa gondolkodásmód; erős a "szülői befolyás", szóval bonyolult dolog ez. Legalábbis szerintem.
Hogy ez honnan jutott eszembe? A múltkoriban a 14-es buszon viszontláttam egy egy régi ismerősömet. A lány bottal közlekedik, még Pesten ismertem meg, amikor egy suliba jártunk a Mozgásjavító Általános Iskolába, én ugye az alsó tagozat végeztével hazakerültem. Aztán valamikor ő is idekerült Győr környékére.
Szóval a buszon találkoztunk, vagyis ő szállt le, én pedig fel. Az első ajtón. A buszon nem voltak sokan, simán hátra tudott volna menni, és leszállni ott, de nem ő előre megy, megvárat "nyolcszázhuszonöt" felszállót, akik várnak is türelmesen, akik segítenének is neki, de nem hagyja, csak azt hajtogatja, hogy "bocsánat bocsánat, le kell szállnom, és én mozgássérült vagyok." És én ezen nagyon felhúztam az agyam. Valószínűleg ismét nagyon bunkónak gondolhattok, pedig annyi az egész, hogy én szeretem ezeket a dolgokat a lehető legkevesebb feltűnéssel intézni. Ha van ülőhely, igyekszem mindig kívül ülni, hogy menet közben ne kelljen kimásznom, mert az elég "látványos" mutatvány. Leszálláskor mindig hátramegyek, és akit csak lehet, előre engedek, hogy ne tartsak fel senkit. Meg aztán így biztonságosabb, ugyanis löktek már le buszról, és amikor a járdán landoltam, meg is jegyezték, hogy "bocs, nem láttam, hogy nyomorék vagy". Tehát én így intézem ezt a dolgot, szerintem nem rosszul, de ez a "nem megszokott" helyen leszállni, és közben puffogni, az nekem sok volt egy picit.
Ja: egyébként vele jártam úgy korábban, hogy egy "mozgássérült rendezvényen" tök jól elbeszélgettünk, felelevenítettük a közös iskolai éveket, megbeszéltük az azóta történteket, és én hülye közöltem vele fent említett gondolatomat a sérült lányokkal kapcsolatban, mármint ennél jóval finomabban fogalmazva, és hogy ő lett volna a kivétel, ha annak idején, vagy picit később másképp alakul az élet. Ez egy nem teljesen komolyan gondolt, poénnak, kedvességnek szánt megjegyzés volt. Ami aztán hozzám úgy ért vissza, hogy "bepróbálkoztam egy férjes asszonynál". Hm... Nem tudtam eldönteni, hogy sírjak-e, vagy nevessek. Amikor "szembesítettem", akkor persze mindent tagadott. Pedig akitől visszahallottam, neki nem szokása ilyen dolgokat kitalálni, meg úgy általában szart keverni. Tehát azóta a leányzóval kapcsolatban szeretem a pár méter távolságot megtartani...
Na, ennek a bejegyzésnek eddig se füle, se farka se...:) Csak ez most így kikívánkozott, és lehet, hogy erős a véleményem, de nagyjából semmi újdonságot nem írtam, és minden egyes szavamat vállalom. Akinek pedig nincs inge, cserélje gatyára. Ennyi. :P
Nem akarom Geri kollégámat és barátomat fényezni, de gépemen tényleg mesteri munkát végzett. Bekapcsoláskor az eddiginél jóval gyorsabban jelentkezik be, a netes oldalak is gyorsabban betöltődnek, helyesírást ellenőriz itt is, meg iwiwen is, szóval nagyon zsííír... Még egyszer thx...! :)
Amúgy a hétvégén "jó munkásember" voltam. Apánknak segítettünk szüretelni, én szőlőt daráltam, három órán keresztül. Jól esett egy kis "lájtos fizikai munka", meg aztán apu is tudhatja, hogy ha normálisan megkér minket, akkor számíthat "hülye fiaira" is. :) Jah, kérem, diplomácia is van a világon...:) Amúgy tesómmal jót kuncogtunk azon, hogy a szüreten részt vevő férfiemberek közül csak mi ketten nem söröztünk... :) Ja, hogy szüreten sör? Az csak és kizárólag a tavalyi rossz szőlőtermésnek, és jóapánk fröccsimádatának köszönhető... :)
A sörfogyasztást este bepótoltam: Nyíregyháza-ETO meccset néztünk egy kocsmában Andrással és Kutyával. 3-1-re nyertünk, tehát volt mire inni... :) Pinyő mester jól összerakta a védekezést, most a csatárjáték is jól működött, kis odafigyeléssel gólarányt javíthattunk volna... Aleksidze büntetőt hibázott, aztán mégis meglőtte idénybeli első gólját, Kink pedig ezúttal kettőt vállalt. Szimpatikus volt az éppen Győrből a Szparihoz került Pákolicz visszafogott gólöröme is. Respect, Pákó! :)
Válogatottunk számára ma kezdődik az U20-as vb Egyiptomban, Honduras, Dél-Afrika és az Egyesült Arab Emírségek lesznek az ellenfeleink. Igyekszem megnézni a meccseket, nem ismerem az erőviszonyokat, de remélem, jól fogunk szerepelni. Meglátjátok, a képen is látható Gosztonyi András lesz a nagy felfedezett. "Gosztonyi mindig győzelemre tör."- az újság is megírta. :D
Volt Forma-1 is, éjszakai futam, Szingapúrból. Szóra sem érdemes. Mint mindig, amikor Hamilton nyer... :S De legalább Kubica pontot szerzett... :)
Este felhívtam Rékát telefonon. Meséltem neki eltűnt közös ismerősünkről. Hihetetlen, hogy mennyire ismer engem ez a lány. Megkért ugyanis, hogy próbáljak minél kevesebbet gondolni erre, ne agyaljak megint olyan dolgon, amiben úgysem tudok segíteni... Hát próbálom, de baromi nehéz... Aggódom...
Ma itthon punnyadtam, meg elmentem Nemzeti Sportért, és András barátomat is meglátogattam, éppen dolgozott a kórházban, dumáltunk egyet...
Most meg próbálok ráhangolódni a hétfőre... Nem szeressük... :S
Egyébként meg pénteken lehet, hogy hosszú idő, több, mint egy év után lehet, hogy visszatérek a focikapuba. Remélem, sikerül... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése