2010. november 3., szerda

A technika falra festett ördöge

Úgy néz ki, a festékkel együtt a technika ördöge is felkerült a falra... Hogy miért is? Lentebb kiderül...
Szombaton reggel már a vidékinél jártam, amikor eszembe jutott, hogy nincs nálam két videokazetta, amiknek tartalmát a DVD-felvevőre szerettem volna másolni.
Időm is, kedvem is volt, így azon frissiben visszafordultam. Majd persze ismét vidéki, és Écs.
Ott aztán kezdődött a bonyodalom. :) Anyu ugye szólt, hogy nem tudott felvenni a géppel, én meg gondoltam semmi más probléma nem lehet, az elem merült le a távkapcsolóban. Stimmt. A gép bekapcsolt, de hang nem volt. Bakker. Végignéztem az összes drótot-kábelt, és látszólag minden jó helyre volt csatlakoztatva. Ezért elkezdtem keresni a használati útmutatót, hogy a hibajelenségeket áttanulmányozzam. A használati nem lett meg, de közben a tévén is megnéztem a drótokat, dugogattam egy kicsit, és lőőn: lett hang.
Ééés a keresgélésnek egy előnye még mindenképpen volt: rég nem látott, mindenféle kincsekre bukkantam. Előkerült a "France Express 1"-em, így most autodidakta módon fel tudom eleveníteni nem létező tudásomat. :P - mert a többi kötet megvolt eddig is, de az mintha kínai lenne... :)
Előkerült egy újságkivágás is: egyetlen, ott töltött gyakorlatom alatt a Kisalföldben megjelent írásom. Otvar-fos, senki nem fogja látni közületek. :) Belejavítottak, baromira nem jön át rajta stílusom - nagyképű vagyok... -, és őszintén szólva szerintem baromság is. Gyerekkori álmom volt, így kurva nagy flash, hogy a megyei napilapban egy cikk alatt az én nevem szerepel, de az nagyon gáz...
Az nagyobb öröm, hogy a blogon immáron a 400. bejegyzést pötyögöm. :)
És találtam egy levelet is. A borítékon egy idézet: "A valódi megismerést a szív adja, azaz a szeretet. Csak azt ismerjük, akit szeretünk.". A feladó pedig Dóri, egy fehérvári lány, akinek anno ezt a sort írtam érettségi tablóképemre.
Akkoriban nagyon sokat SMS-eztünk, chateltünk, leveleztünk. Nem volt köztünk semmi "olyan", viszont nagyon jó barátok lettünk. Aztán a fősulira kerülve valahogy levelezésünk abbamaradt, egy-két évvel később még váltottunk pár üzenetet, aztán sajnos tényleg szem elől tévesztettük egymást.
Persze, hogy rákerestem facebookon, meg is találtam. De nem jelöltem be. A levelet Écsen hagytam, abban pedig benne van Dóri e-mail-címe. Szerintem majd kipróbálom, hogy működik-e még.
Kíváncsi vagyok rá, érdekel, hogy mi lehet vele.
Jah, majd' elfelejtettem: a levélre a postai pecsét 2001 szeptemberében került rá... Nem tudom, mit tegyek... Attól félek, azt sem tudja már, hogy a világon vagyok...
---
Écsen aztán felmásoltam a Philadelphia című filmet DVD-re. A Viasatról vettem fel, elég gáz, így kicsípett reklámblokkokkal, de engem annyira nem zavar. Az meg nem valószínű. hogy valaki a közeljövőben átjönne hozzám filmet nézni... Na, az mindenesetre vicces, hogy volt olyan rész, hogy két 7 perces reklámblokkot szakítottak meg 10 perc filmmel... Ez elég szörnyű arány... :O
---
Most csak picit sportolok:
F1: a bolgár motorsportszövetség elnöke bejelentette, hogy 2012-től futamuk lesz, és a Magyar Nagydíj helyét veszik át. A magyar szerződés 2016-ig él, az lesz a 30. jubileum. Bulgáriában se pálya, se tradíció, csak szöveg...
Foci: 1500-an voltunk kint a Kecskemét elleni meccsen. Ez nem sok, valóban. A Nemzeti Sport ki is kezdte a győri szurkolókat rendesen. Én pedig erre azt mondom, hogy ha a dobogóért küzdő "nemzet csapatának" (értsd: Ferencváros) Szolnok elleni hazai meccsére is csak 3 ezren mentek ki, akkor nekünk nincs miért szégyenkeznünk. Szerintem. :)
---
Tegnap egy csaj megint át akarta adni a helyét a buszon. Persze udvariasan megköszöntem, de nem hagytam neki. Aztán jött egy haverom, dumáltunk egy kicsit. Szemem sarkából úgy tűnt, hogy a csaj mosolyogva figyelt minket... Aztán vagy igaz, vagy nem... Ez nem reménykedés, nem beleképzelés, csak megállapítottam, hogy rácsodálkoztam... :)
---
Este aztán újra bekopogott a technika ördöge: elszállt a számítógépen a hang. Kikapcsoltam, újraindítottam, akkor már a monitor sem kapcsolt be...
Kapcsolgattam ki-be, persze teljesen eredménytelenül. Nagyon ideges lettem, jaj de mennyire...
Aztán elmentem segítségért: az alattunk lakó óvónéni barátja, Moha itt volt épp, megnézte, és meg is javította a gépet: állítólag poros lett a RAM. Ha rosszul mondom, akkor sorry... :)
Ja, és nem hiszem, hogy olvasna, de ezúton is köszi érte! :)
---
Szóval nagyjából kész a festés utáni takarítás: ragyog a lakás, mi tagadás, ez szokatlan. :) Már csak vigyázni kell a rendre, meg mindig elpakolni, meg minden nap beágyazni, nem csak eligazítani stb. Így sokkal otthonosabb lesz... :)
Már szerda van. A hétre fix program nincs, a héten kéne venni a focis cuccoknak táskát, meg holnap lehet megint hazaugrok Écsre, péntek este meg Honvéd-ETO lesz a tévében... A hétvége pedig még egyelőre teljesen nyitott...
Ennyit mára.
Puszik, pacsik, éljenek a csajok! ;)

Nincsenek megjegyzések: