2010. november 6., szombat

Ennek kivételesen nem lesz címe. Ja de mégis :)

Az egyik BL-meccsen Jose Manuel Pinto, a Barcelona második számú kapusa megtévesztő füttyel zavarta meg az ellenfél csatárát, ezért aztán két mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
Erről eszembe jutott, hogy még gimiben volt egy olyan szitu, hogy osztálytársam egyedül hozta a kapumra a labdát, én pedig rákiabáltam csapattársaimra, hogy ugyan fáradjanak már vissza védekezni. Persze erre az ellen annak rendje és módja szerint fölédurrantotta a labdát, és tesitanárunktól nekem szándékozott valamilyen szankciót kicsikarni. Nem éreztem volna jogosnak, és nem is járt a srác sikerrel... :)
Meg amikor fősulin a kolesz melletti betonoson fociztunk, szakadó esőben, és már nehéz volt a kesztyűm a sok víztől, ezért ökölbe szorított kézzel megpróbáltam kifacsarni belőle a felesleget, amit ellenfelem hatalmas röhögéssel konstatált, és ő is fölé vágta a labdát... Büntetésről persze ebben az esetben szó sem volt. :)
---
Tényleg hihetetlen most a lakás állapota: mintha új helyre költöztem volna. :) Kisebb fogadalmakkal igyekszem fenntartani ezt az állapot, értsd: naponta beágyazok, nem halmozom a cuccot a mosogatóban, és mindig mindenhol igyekszem elpakolni magam után. Eddig megy, pedig már egy hét eltelt... :)
Egyéb dolgokat is megfogadtam, de ezekről inkább nem írok. Kicsit könnyítek az életemen. Máshogy fogok hozzáállni bizonyos dolgokhoz, mint eddig. Alkalmazkodok...
---
Tök fura: úgy érzem, mintha lenne egy tíz évvel fiatalabb nővérem... Az egész élethez való hozzáállása, az, hogy mindenről megvan a véleménye, példaértékű számomra is. Az pedig egészen elképesztő, amilyen maximalista. Pont olyan dolgokat ró fel "hibáiként", amik miatt én amúgy is szörnyülködök, hogy hogyan fér bele ennyi minden az idejébe, hogyan tud ennyire teljes életet élni. Minden tiszteletem az övé.
---
Nicknevem tanúsága szerint 24 évesen regisztráltam a Honfoglalóra. Hát igen, a fősulin sok mindenre jutott ideje az embernek... :) Rengeteget játszottunk, aztán egy időben később tesómmal itthon is. Majd évekig semmi. Most újra beléptem, játszottam két partit, jól fel is húztam magam. Két utolsó hely, egyszer még a váramat is elfoglalták... Pedig szoros játékok voltak. Az mindenesetre megnyugtat, hogy a sportkérdések továbbra is telibe, illetve hogy az a misztikus szám, amit arra az esetre találtunk ki tippeléskor, mikor lövésünk sincs az egész témáról, továbbra is pazarul működik. :)
Mindenesetre majd új regisztráció kell, nulláról, önbizalom-növelő jelleggel... :)
---
Kaptam egy (másod)állás-ajánlatot. Semmi konkrét. Meglepően merész és új dologról van szó, épp ezért érdekel. Még nincs semmi konkrétum, de nagyon elgondolkodtatott a dolog.
---
Olvastam facebook-on, hogy sok embert idegesít a lájkolás szó. Teszek rá, én használom. De csak és kizárólag azon a honlapon, élő szóban még soha nem mondtam ki.
Sőt itt a blogon posztokat írok, mert az rövidebb, mint a bejegyzés. :) Kommenteket várok, mert az tömörebb, mint a megjegyzés, esetleg hozzászólás, és nem olyan fura, mint a kommentár. Ezt hívják szlengnek.
Tizennégy év kéttannyelvű gimi-német szak-német nyelvű munkahelyek után hozzászoktam, hogy Tägliche Übungot írok, Landeskunde órára megyek, elolvasom a Sendeplant, megadom a kedves reklamálónak a Kundendienst telefonszámát, újabban pedig stücklistát módosíttatok, vagy például Lötplanokat kérek be Németországból. De még véletlenül sem érzem magam a magyar nyelv kegyetlen gyilkosának. Szóval: lájk is lájk- ná-ná-náná... :)
---
Ha már Facebook: bejelölt egy srác, akinek ugyanaz a vezetékneve, mint nekem. Amúgy semmi közünk egymáshoz, nem rokon, nem ismerős, semmi... Nincs ezzel gond, ha neki jó ez, ám legyen, érdekességnek simán elmegy. Csak az jutott eszembe, hogy mi lenne, ha egy Kiss, Tóth, Varga, Németh, esetleg Szabó csinálná ugyanezt névrokonaival... Na, az már valami lenne... :)
---
Tegnap Honvéd-ETO-t néztünk a Dreherben. 1-1 lett, teljesen felejthető meccsen, de legalább Andrásékkal jól elbeszélgettünk. Jövő pénteken ETO-Vidi. Az éve meccse számunkra... :)
Hazatérve még két sört megittam a jó levegőn, és gondolkodtam az élet nagy és kevésbé nagy dolgain. Rég volt már ilyen szeánsz, és kérdés, hogy az időjárás mikor fogja újra megengedni. Ezért nem hagyhattam ki.
---
Lassan összekapom magam, és elmegyek az Árkádba. Néznem kéne cipőt, meg valami sporttáskát a focis cuccnak. Többen tanácsolták a Decathlont, de oda nincs kedvem kibuszozni...
Meg éjjeli szekrényt, puffot, és könyves polcot is keresnék, bár az Árkádban ugye nincs bútorbolt.
Aztán visszajövök, majd kimegyek Écsre, ahol a szokásos lazítás lesz. Meg Forma-1 brazil nagydíj. Jaj, Istenem, támogasd meg Alonso papát, könyörögve kérlek! :)
Ennyi.
Jó hétvégét nektek, puszik, pacsik, éljenek a csajok! :)

Nincsenek megjegyzések: