2010. november 13., szombat

Két sör között

Szerdán sikerült tesómmal egy kicsit telepátiázni. Fel akartam hívni, hogy megy-e valamikor Tescóba, mert kellett volna egy-két dolog. És éppen ott volt, így meg is vette nekem azt az egy-két dolgot. Értsd: egy karton sört, meg egyebeket... :)
Ha jól emlékszem, ugyancsak szerdán láttam a Serdült Orsolya és Budai Zsuzsa-féle botrányvideót. A két szépségkirálynő részt vett a Budapest-Bamako ralin, és egy olyan videó került fel a netre, ami a versenynapok közötti "pihenőidejüket" mutatja be. Röhögcsélnek, káromkodnak- és zek mellett Orsi egy egészségeset szellent a kamerába...
Én mindent megértek. Elfogadom, hogy megerőltető és fárasztó a verseny, ki kell valahogy kapcsolódni, le kell vezetni a feszültséget, de egy szépségkirálynő azért őrizze meg a "méltóságát", basszus... Egy szépségkirálynőtől, közszereplőtől némi intelligenciát, önkontrollt azért elvárhat az ember, és ebbe szerintem nem feltétlenül fér bele, hogy fingik egyet egy olyan felvételen, amiről tudja, hogy bárhová kikerülhet...
Emellett lehet, hogy hímsoviniszta köcsög vagyok, de egy nőnek "kurvára nem áll jól", ha úgy beszél, mint egy kocsis... Direkt nem káromkodást írtam, mert bölcs nagymamám tanítása szerint az csak az istenkáromlás, ami kerülendő, a csúnya beszéd végszükség esetén mehet. Néha-néha... :)
Ezen a napon még küldtem névnapi SMS-t Rékának, aki a válaszüzenetben megkérdezte, nincs-e kedvem másnap egyet Segafredozni vele. Hát persze, hogy volt... :)
Előtte vettünk nekem cipőt. Pf.. Legutóbb, amikor segített nekem lábbelit választani, akkor elhoztunk asszem két jobbost. Most meg egy 40-est és egy 42-est. Megy ez nekünk... :)
Este aztán majdnem magamra gyújtottam a lakást... Történt, hogy kenyérkenés közben könyökömmel nekinyomtam egy kajásdobozt tűzhelyen lévő teáskannának, és a doboz ettől kigyulladt. Pár pillanatra megijedtem, aztán beledobtam a mosogatóba... Így nem történt tragédia, de a doboz bizony leamortizálódott... :(
Utána facebook. Írtam hozzászólást az egyik csajszi videójához, ebből aztán vele és egy másik lánnyal "komoly" beszélgetés alakult ki, 83 kommentig jutottunk. :) Aztán honfoglalóztunk egyet, és én nyertem... :D
Péntek? ETO-Vidi. Elfelejtettem megnézni ma a meccs ismétlését, de a Vidi egyenlítőgóljára, a 11-esre kíváncsi lennék. Nem éreztem jogosnak, és meglepő módon a Nemzeti Sport szerint is véleményes volt... A vége 1-1 lett, nyerhettünk volna szerintem, nem volt rossz a csapat. Állítólag balhé is volt, arra is kíváncsi lettem volna...
Utána Balázs születésnapi bulijába mentem. Meccs előtt és alatt is söröztem, érkezéskor pedig azonnal welcome drink volt... Körtepálinka... :D Megittam, de szerencsére az volt az este utolsó röviditala számomra. Így nem vagyok másnapos, csak egy kicsit fáradt...
Balázs tőlem - igaz nem saját ötletem volt - szivart kapott ajándékba. Örült neki, de a kipróbálást halasztottuk, mert azért a vendégséggel sem árt ilyenkor foglalkoznia az ünnepeltnek, a szivar pedig kb. másfél óra elfoglaltság... :)
Volt a buliban egy lány... Amolyan "power girl" a csaj, jól is nézett ki, szövege is rendben volt... Csak azon lepődtem meg, hogy amikor mondta, hogy élőben látta a németek összes VB-meccsét, én pedig komolyságot magamra erőltetve megkérdeztem tőle, hogy "Voltál Dél-Afrikában?", közölte, hogy "Te jó ég, kivetítőn néztem...", és onnantól fogva úgy nézett rám, mint egy komplett idiótára... :) Amúgy pedig a csajt most láttam először, és már miért ne fordulhatna elő, hogy valaki kiutazik egy foci VB-re, ha van rá pénze, és ideje? Egyébként pedig tényleg csak viccnek szántam... :)
Jaj. Péntek délelőtt pedig ledobtak egy autót a Morning Showban. Nem akarok erre túl sok szót vesztegetni, talán csak annyit: szeretnék én is olyan szerencsés helyzetben lenni, mint az a nő, aki nyerhetett volna egy autót, de inkább annak összetörése mellett döntött, mondván "autót bármikor kaphat..."Ettől én sajnos messze vagyok...
Ma egyébként pihentem egész nap, nemsokára majd Forma-1 időmérő. Aztán ETO-Zvenyigorod női kézilabda BL-meccs, sajnos csak tévében, elbalfaszkodtam a jegyvásárlást...
Utána meg "mini-Becsvölgye", tesómmal közös barátaink egy részével megyünk Smukiba sörrenteni egyet.
Holnap aztán minden eldől, vagyis ha nem is minden, az mindenképp, hogy idén ki nyeri a Forma-1-világbajnokságot. Hajrá, Alonso! :) A helyszín pedig Abu Dzabi, az Egyesült Arab Emírségekben. Mondjuk nem értem, hogy miért nem "Dhabi"-nak írják, de ez is azon problémák közé tartozik, melyek meglétével talán együtt tudok élni.
Ennyi voltam mára.
Puszik, pacsik, éljenek a csajok! ;)

Nincsenek megjegyzések: