Formailag is eltérek egy kicsit a megszokottól, az időrend is borul egy kicsit, de a lényeg ugyanaz: több téma - "ömlesztve".
Temetés: tegnap kollégám édesanyjának temetésén voltunk. Döbbenetes volt roppant magabiztos, vagány, sokat poénkodó munkatársamat ott abban az állapotban viszontlátni... :( Ami új volt számomra: "polgári" temetés, pap nélkül, egy búcsúztatóasszonnyal, aki részben az Attila által írott szöveget olvasta fel... És kóbor kutyát sem láttam még temetésen, de ez már egy másik történet...
Délután édesanyám nem vette fel a telefont. Mindenféle rossz érzésem volt. Otthoni vezetékes számunkat nem mertem hívni, attól féltem, apu veszi fel, és közli, hogy Anyuval ez meg az történt. Reméltem, intenzíves és mentős barátaim sem hívnak addig, amíg nem tudok valami biztosat. Aztán a Barátok közt szünetében hívás otthonról: most ő hagyta telefonját a munkahelyén... Tiszta ideg voltam, gyomorgörcs, miegymás, senkinek nem kívánom ezt az érzést - sem.
***
Németóra: kedden aztán pótoltuk, ami elmaradt. Középiskolás elsős anyagot rágtunk végig fél óra alatt, év végi témazáró előtt. A cél a kettes, amivel az évvégi elégséges is garantált. Azt mondta, érti. Én ebben annyira nem vagyok biztos. Reménykedek.
***
Diploma: továbbra sem találom, fogalmam sincs, hogy hol lehet. Már a konyhaszekrényeket is végignéztem. Különböző helyekről már előkerült a majd' 30 csapatos gombfoci-gyűjteményem, egy régi mp3-lejátszóm... De a diplomámnak és egy Németországban kiállított nyelvvizsga-bizonyítványomnak lába kélt... Azt hiszem, hétvégén Écsen túrok fel mindent...
***
Nagy Laci: az FC Barcelona szegedi származású kézilabdázója ezúttal gerincproblémára hivatkozva mondta le a magyar válogatottságot. Szerintem tök egyértelmű: nincs neki.
***
A kérdés I.: Stohl Buci válasza a Nemzeti Sport Magazin májusi - még balesete előtt megjelent - számában az élete legnagyobb bravúrját firtató kérdésre: "Szerintem elég nagy, hogy még élek..."
***
A kérdés II.: kedd este MSN-en beszélgettem valakivel. Szóba került a párkapcsolatok-csajok téma is. Ő megkérdezte tőlem: "Próbáltál már ismerkedni komolyabban lányokkal?"
Banálisan egyszerű kérdés. Majdnem lefordultam a székről. Mert a válaszom egyszerűen banális volt: "Nem." Nem félek, hanem egyszerűen rettegek az elutasítástól. Élem a magam kis világát, örömökkel-gondokkal, egy ilyen jellegű csalódást nehezen bírnék kiheverni. Ezen pedig változtatni kell, mert ez az élet természetes velejárója.
Ha olyan a szituáció, akkor vagy leblokkolok, vagy elhülyéskedem a dolgot. Akkor pedig a.) vagy a végletekig lefárasztom a leányzót vagy b.) megnevettetem - ami a maximum -, de utána már nem vesz komolyan.
Furcsa paradoxon: itt már sokszor emlegetett életem eddigi egyetlen "barátnőjénél" ez az ismerkedési fázis valahogy kimaradt. Barátjával érkezett a szilveszteri buliba. Hogy még bonyolultabb legyen a dolog, kapásból teljesen unszimpatikus volt. Aztán - mivel én zenéltem a buliban - kért egy számot, és ment vissza táncolni - a pasijához.
A buli végén pedig lementem kajálni a konyhába, és ő is ott tett-vett, barátja kiütötte magát, fent aludt. Neki pedig nem volt kedve vele tartani. A többi pedig jött magától. (persze olyan hűdenagy dolgokra nem kell gondolni, de azért máig meglep, hogy velem ilyen megtörténhetett...)
Sok jó, és sok rossz történt az alatt a pár hét alatt velem, és ezektől a rossz dolgoktól sem tudok szabadulni. Le sem merem írni: ez röpke 8,5 évvel ezelőtt történt...
***
Hétvége: semmi extra nincs tervben. Holnap még meló, aztán itt teszek-veszek, szombaton pedig Écsre megyek. Szerintem sokat alszom, tévézek. Ja, és persze diplomát vadászok...
***
Ennyi.
Jobb így? Vagy rosszabb? Vagy mindegy? :)
Jók legyetek!
Temetés: tegnap kollégám édesanyjának temetésén voltunk. Döbbenetes volt roppant magabiztos, vagány, sokat poénkodó munkatársamat ott abban az állapotban viszontlátni... :( Ami új volt számomra: "polgári" temetés, pap nélkül, egy búcsúztatóasszonnyal, aki részben az Attila által írott szöveget olvasta fel... És kóbor kutyát sem láttam még temetésen, de ez már egy másik történet...
Délután édesanyám nem vette fel a telefont. Mindenféle rossz érzésem volt. Otthoni vezetékes számunkat nem mertem hívni, attól féltem, apu veszi fel, és közli, hogy Anyuval ez meg az történt. Reméltem, intenzíves és mentős barátaim sem hívnak addig, amíg nem tudok valami biztosat. Aztán a Barátok közt szünetében hívás otthonról: most ő hagyta telefonját a munkahelyén... Tiszta ideg voltam, gyomorgörcs, miegymás, senkinek nem kívánom ezt az érzést - sem.
***
Németóra: kedden aztán pótoltuk, ami elmaradt. Középiskolás elsős anyagot rágtunk végig fél óra alatt, év végi témazáró előtt. A cél a kettes, amivel az évvégi elégséges is garantált. Azt mondta, érti. Én ebben annyira nem vagyok biztos. Reménykedek.
***
Diploma: továbbra sem találom, fogalmam sincs, hogy hol lehet. Már a konyhaszekrényeket is végignéztem. Különböző helyekről már előkerült a majd' 30 csapatos gombfoci-gyűjteményem, egy régi mp3-lejátszóm... De a diplomámnak és egy Németországban kiállított nyelvvizsga-bizonyítványomnak lába kélt... Azt hiszem, hétvégén Écsen túrok fel mindent...
***
Nagy Laci: az FC Barcelona szegedi származású kézilabdázója ezúttal gerincproblémára hivatkozva mondta le a magyar válogatottságot. Szerintem tök egyértelmű: nincs neki.
***
A kérdés I.: Stohl Buci válasza a Nemzeti Sport Magazin májusi - még balesete előtt megjelent - számában az élete legnagyobb bravúrját firtató kérdésre: "Szerintem elég nagy, hogy még élek..."
***
A kérdés II.: kedd este MSN-en beszélgettem valakivel. Szóba került a párkapcsolatok-csajok téma is. Ő megkérdezte tőlem: "Próbáltál már ismerkedni komolyabban lányokkal?"
Banálisan egyszerű kérdés. Majdnem lefordultam a székről. Mert a válaszom egyszerűen banális volt: "Nem." Nem félek, hanem egyszerűen rettegek az elutasítástól. Élem a magam kis világát, örömökkel-gondokkal, egy ilyen jellegű csalódást nehezen bírnék kiheverni. Ezen pedig változtatni kell, mert ez az élet természetes velejárója.
Ha olyan a szituáció, akkor vagy leblokkolok, vagy elhülyéskedem a dolgot. Akkor pedig a.) vagy a végletekig lefárasztom a leányzót vagy b.) megnevettetem - ami a maximum -, de utána már nem vesz komolyan.
Furcsa paradoxon: itt már sokszor emlegetett életem eddigi egyetlen "barátnőjénél" ez az ismerkedési fázis valahogy kimaradt. Barátjával érkezett a szilveszteri buliba. Hogy még bonyolultabb legyen a dolog, kapásból teljesen unszimpatikus volt. Aztán - mivel én zenéltem a buliban - kért egy számot, és ment vissza táncolni - a pasijához.
A buli végén pedig lementem kajálni a konyhába, és ő is ott tett-vett, barátja kiütötte magát, fent aludt. Neki pedig nem volt kedve vele tartani. A többi pedig jött magától. (persze olyan hűdenagy dolgokra nem kell gondolni, de azért máig meglep, hogy velem ilyen megtörténhetett...)
Sok jó, és sok rossz történt az alatt a pár hét alatt velem, és ezektől a rossz dolgoktól sem tudok szabadulni. Le sem merem írni: ez röpke 8,5 évvel ezelőtt történt...
***
Hétvége: semmi extra nincs tervben. Holnap még meló, aztán itt teszek-veszek, szombaton pedig Écsre megyek. Szerintem sokat alszom, tévézek. Ja, és persze diplomát vadászok...
***
Ennyi.
Jobb így? Vagy rosszabb? Vagy mindegy? :)
Jók legyetek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése