Bikicsunáj, Bronzérem, Sünök - és gyász

Tudtam, hogy nem lesz egy átlagos meccs. Szokásos meccs előtti sörözésünkre tartva már utcánk végén rendőrökbe botlottam. Elég ijesztő volt a szitu, de azért megkérdeztem tőlük, hogy nyitva van-e a Sörkert. Ennek oka egyszerűen annyi volt, hogy nem akartam feleslegesen sétálni, és a kiemelt kockázatú meccsek előtt bizony a rendőrség néha bezáratja a stadion környéki kocsmákat. És hát egy ETO-Vidi mindig ebbe a kategóriába tartozik, főleg ebben a kiélezett helyzetben. Most azt mondta a rendőr, hogy "tessék menni fogyasztani", így jó állampolgár módjára folytattam utamat a Sörkert felé. Ott aztán újabb rendőrökbe botlottam, kb. nyolcan vigyáztak egy békésen iszogató fehérvári családra.

A szokásosnál előbb értünk a stadionba. Nagyon jó volt a hangulat, nagyjából 8 ezren gyűltünk össze. A 83. percig 0-0 volt az állás, és mivel a Debrecen vesztésre állt, és ki is kapott, úgy dönt, az arany- és a bronzéremről is kétmeccses rájátszás fog dönteni.
Akkor azonban Lazar Stanisic lövése után Szabó Tomi, a szpíker a következőt kiáltotta a mikrofonba: "Hölgyeim, és Uraim! Vezet a Győri ETO FC csapat, BIKICSUNÁJ!!!" Nem normális! :) Az első félidő után gólokkal is vezethetett volna a Vidi, de sikerült hozni a meccset. Teljesült a nagy álom: a Debrecennek kikapartuk a gesztenyét, mi pedig csont nélkül befutottunk a harmadik helyen.
Hatalmas ünneplés kezdődött, bizarr látvány volt, hogy a bronzérmes játékosok úsztak a boldogságban, az ezüstérmes fehérváriakat pedig a sírás kerülgette.
Rengetegen kritizáltuk a csapatot, az edzőt, a sok légióst, de az idő őket igazolta: a legkevesebb vereséggel (3), a legkevesebb gólt kapva (18), a végén már reményt keltő játékkal zártunk a harmadik helyen. Jó volt látni, ahogy a kb. tucatnyi országból érkező játékos együtt ünnepelt. Európa, vigyázz, jövünk! :D
A meccsről hazatérve nem várt közjáték zavarta meg utunkat. Lakásunktól kb. két sarokkal rohamrendőrök állták utunkat, akik lezárták az utcát, mert összecsapásra lehetett számítani a fehérváriakkal. Morbid volt. Már majdnem otthon voltam, végülis rám/ránk vigyáztak, mégis a halál f*szára kívántam őket. Azért viccesen néztünk ki, ahogy sógornőm, két barátnője, én, egy mankós srác, bátyám, és másik sógora "néztünk farkasszemet" a rendőrökkel. Pf... Potenciális huligán lettem. Amúgy nem is én lennék, ha... Ha a kép jobb oldalán látható járdaszegélyre leülve telefonálás közben nem sodort volna el egy rendőrroham... Pff... :) Aztán persze épségben hazaértünk, de ezt a fél órát szívesen kihagytam volna az életemből. Amúgy az egész este felejthetetlen volt!
Vidám esténket aztán egy szörnyű hír árnyékolta be: 78 éves korában meghalt egyik legközelebbi rokonunk, Teri néni... Vele kapcsolatban a legtöbb élményem kiskoromból származik. Akkoriban még összejártunk, tartottunk közös családi ünnepeket, szüretek, disznóölések... Évtizedekig jártak Nagymamámmal piacozni, kiskoromban néha én is elkísértem őket. Aztán amikor Mami súlyos beteg lett, Teri néni ápolta, főzött neki, amíg szüleim dolgoztak. Aztán nagymamánk tíz évvel ezelőtti halála után nem sokkal Teri néni is megbetegedett. Pávakörbe-piacra-misére járt, nem ilyen öregkort érdemelt... Szombat este pedig meghalt... Teri néni, nyugodjon békében... :( Ha jól tudom, szombaton mise, és temetés... :(
Hétfőn pedig nagybátyám és nagynéném jöttek látogatóba Zalából. Reggel jöttek, délután mentek is vissza, de jót beszélgettünk... Nekem viszont tegnap délután három órát aludnom kellett...
Este aztán Katával és Baluval egy öttevényi ismerősünket látogattuk meg munkahelyén, a nemrégiben nyílt Jereván Kávézóban. Beszélgettünk, kávézgattunk, szúnyogokat csapkodtunk- részemről ezúttal teljesen alkoholmentesen.
Ma pedig már meló volt, ami gyorsabban telt, mintha hétfő lett volna...
Nagyon szép idő van. Működik a digitális tévé, és bronzérmes az ETO. Jelenleg nagyjából ennyi pozitívumról tudok beszámolni...
Puszik, pacsik!