Basszus, 29 éves lettem, ami már nagyon sok... Messze nem akkora poén, mint tíz évvel ezelőtt, amikor a húszat súroltam...
Éppen vasárnap beszélgettünk arról Gáborral a Segafredo-ban, hogy milyen érdekes, pár éve még az volt a fő probléma, hogy legyen helyünk a Sanyi Büfében a magyar-svéden, vagy hogy a Klubba vagy máshová menjünk egy előadás helyett, most meg... Meló, lakás- és/vagy autóhitel, szuperbruttó, családalapítás...
Na, ja! Családalapítás. Talán az fáj a legjobban, hogy ettől annyira de annyira messze vagyok, hogy nagyon. IWIW-en látom, hogy nem egy ismerősöm, volt osztálytársam már családot alapított, van gyereke, sőt már több is, én meg... Na, mindegy, ezt inkább hagyjuk! :)
Viszont fel tudok számolni egy magam köré épített mítosszal. Azt szoktam mondani, hogy születésnapomon ünneplem "szingliségem" évfordulóját. Most éppen a nyolcadikat. Nos, utánanéztem, ez nincs így. Vagyis nincs pontosan így. 2002-ben a születésnapom szombatra esett, és vasárnap találkoztunk az egyébként leányzóval. Akkor megköszöntött. Majd - mivel egy elég hosszú kapcsolatból kacsintgatott kifelé - elöntötte az ideg, és elmondott mindenféle önző szemét disznónak. Hogy mi volt a bűnöm? A vidéki buszpályaudvaron voltunk, ahonnan indultam vissza Szombathelyre vizsgázni, és bármennyire is szerettem volna, nem tudtam vele maradni Győrben. Mivel igazságtalannak éreztem a szidalmait, elküldtem a halál f*szára, megkértem, fejezzük be, menjen vissza a barátjához, nekem erre nincs szükségem. Hogy még színesebb legyen a történet, másnap, pontosan abban a pillanatban, amikor már készen álltam arra, hogy bemegyek a művtöri-tanárhoz vizsgázni, felhívott, hogy bemegy Anyámhoz (!) a munkahelyére - az övé is ott dolgozott -, hogy beszéljen rá, hogy gondoljam meg magam. Nos, őt kinyomtam, Anyut felkészítettem, és tök idegesen bementem vizsgázni, ahol nagy nehezen egy kettest összehoztunk a Tanár Úr segítségével...
Életem első vizsgaidőszakában, életem első és eleddig egyetlen - viszonzott - szerelmének története. Ja, és tőle kaptam életem eddigi legemlékezetesebb mondatát. Hogy hogy hangzott? "Szeretlek, Jani!" Ja, hát összekeverte a nevemet a pasijáéval. Mint egy rossz amerikai vígjátékb an! :/ :)
És vagyok annyira perverz állat, hogy a fentiek ellenére szeretnék majd egyszer valamikor egy lányt találni, aki szeret. Hogy hol és hogyan, arról fogalmam sincs... De nem, nem vagyok depressziós, az utóbbi hónapokban határozottan pozitív lett az életfelfogásom, de néha már magamon is csak röhögni tudok, hogy ennyi idősen ilyen gondjaim vannak... Meg már kezdenek agglegényes rigolyáim lenni. De csak picit... :)
Jelölt lenne, persze... De nem írhatok róla, mert túl bonyolult a történet. Na jó, ezt már sokadszor írom, így annyit még elárulok, hogy a lány keresztneve majdnem megegyezik Ayrton Senna utolsó barátnőjének keresztnevével. Remélem, most mindenki okosabb lett! ;)
Ja, és persze köszönöm mindenkinek a szülinapi SMS-eket, e-maileket, iwiw-üzeneteket, MSN- és blogbejegyzéseket, sőőt még az iwiw-es piákat és a kapott birizgát is! A telefonhívásokról, személyes gratulációkról nem is beszélve!
Na, meg persze a kedd estét a Hollóban, az ajándékba kapott pólóval együtt! De azt majd lefényképezem! :)
És ha már január 19.: Kulcsár Anita... Már öt éve, de máig felfoghatatlan... :(
Kedden "sajnos" nem néztem a kézilabda EB-t, mert a kocsmában elég messze volt a tévé, és hang sem volt rajta. :( Akkor bravúros döntetlen a franciák ellen, tegnap kínos zakó a spanyoloktól... De ennél is jobban fáj a vajdasági származású, a magyar állampolgárságra nemet mondó Sterbik Árpád vihorászása a hispán kispadon; valamint a spanyol sporttelevízió madridi stúdiójában helyet foglaló szakkommentátor személye: Nagy Lászlónak hívták az urat...
Na ennyit mára, puszik, pacsik, éljenek a csajok! :)
Éppen vasárnap beszélgettünk arról Gáborral a Segafredo-ban, hogy milyen érdekes, pár éve még az volt a fő probléma, hogy legyen helyünk a Sanyi Büfében a magyar-svéden, vagy hogy a Klubba vagy máshová menjünk egy előadás helyett, most meg... Meló, lakás- és/vagy autóhitel, szuperbruttó, családalapítás...
Na, ja! Családalapítás. Talán az fáj a legjobban, hogy ettől annyira de annyira messze vagyok, hogy nagyon. IWIW-en látom, hogy nem egy ismerősöm, volt osztálytársam már családot alapított, van gyereke, sőt már több is, én meg... Na, mindegy, ezt inkább hagyjuk! :)
Viszont fel tudok számolni egy magam köré épített mítosszal. Azt szoktam mondani, hogy születésnapomon ünneplem "szingliségem" évfordulóját. Most éppen a nyolcadikat. Nos, utánanéztem, ez nincs így. Vagyis nincs pontosan így. 2002-ben a születésnapom szombatra esett, és vasárnap találkoztunk az egyébként leányzóval. Akkor megköszöntött. Majd - mivel egy elég hosszú kapcsolatból kacsintgatott kifelé - elöntötte az ideg, és elmondott mindenféle önző szemét disznónak. Hogy mi volt a bűnöm? A vidéki buszpályaudvaron voltunk, ahonnan indultam vissza Szombathelyre vizsgázni, és bármennyire is szerettem volna, nem tudtam vele maradni Győrben. Mivel igazságtalannak éreztem a szidalmait, elküldtem a halál f*szára, megkértem, fejezzük be, menjen vissza a barátjához, nekem erre nincs szükségem. Hogy még színesebb legyen a történet, másnap, pontosan abban a pillanatban, amikor már készen álltam arra, hogy bemegyek a művtöri-tanárhoz vizsgázni, felhívott, hogy bemegy Anyámhoz (!) a munkahelyére - az övé is ott dolgozott -, hogy beszéljen rá, hogy gondoljam meg magam. Nos, őt kinyomtam, Anyut felkészítettem, és tök idegesen bementem vizsgázni, ahol nagy nehezen egy kettest összehoztunk a Tanár Úr segítségével...
Életem első vizsgaidőszakában, életem első és eleddig egyetlen - viszonzott - szerelmének története. Ja, és tőle kaptam életem eddigi legemlékezetesebb mondatát. Hogy hogy hangzott? "Szeretlek, Jani!" Ja, hát összekeverte a nevemet a pasijáéval. Mint egy rossz amerikai vígjátékb an! :/ :)
És vagyok annyira perverz állat, hogy a fentiek ellenére szeretnék majd egyszer valamikor egy lányt találni, aki szeret. Hogy hol és hogyan, arról fogalmam sincs... De nem, nem vagyok depressziós, az utóbbi hónapokban határozottan pozitív lett az életfelfogásom, de néha már magamon is csak röhögni tudok, hogy ennyi idősen ilyen gondjaim vannak... Meg már kezdenek agglegényes rigolyáim lenni. De csak picit... :)
Jelölt lenne, persze... De nem írhatok róla, mert túl bonyolult a történet. Na jó, ezt már sokadszor írom, így annyit még elárulok, hogy a lány keresztneve majdnem megegyezik Ayrton Senna utolsó barátnőjének keresztnevével. Remélem, most mindenki okosabb lett! ;)
Ja, és persze köszönöm mindenkinek a szülinapi SMS-eket, e-maileket, iwiw-üzeneteket, MSN- és blogbejegyzéseket, sőőt még az iwiw-es piákat és a kapott birizgát is! A telefonhívásokról, személyes gratulációkról nem is beszélve!
Na, meg persze a kedd estét a Hollóban, az ajándékba kapott pólóval együtt! De azt majd lefényképezem! :)
És ha már január 19.: Kulcsár Anita... Már öt éve, de máig felfoghatatlan... :(
Kedden "sajnos" nem néztem a kézilabda EB-t, mert a kocsmában elég messze volt a tévé, és hang sem volt rajta. :( Akkor bravúros döntetlen a franciák ellen, tegnap kínos zakó a spanyoloktól... De ennél is jobban fáj a vajdasági származású, a magyar állampolgárságra nemet mondó Sterbik Árpád vihorászása a hispán kispadon; valamint a spanyol sporttelevízió madridi stúdiójában helyet foglaló szakkommentátor személye: Nagy Lászlónak hívták az urat...
Na ennyit mára, puszik, pacsik, éljenek a csajok! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése