Túléltük...

Tegnap hosszú idő után újra külföldön jártam: mozgássérült barátainkkal autós bemutatóra voltunk hivatalosak, amit egy kint élő magyar hölgy segítségével eisenstadti városnézés előzött meg.

A bemutatót direkt fogyatékosok számára hirdették meg. Csak ámultam, hogy milyen lehetőségei vannak tőlünk pár kilométerre egy akár nálam sokkal súlyosabb fogyatékkal élő ember számára, hogy jogosítványt szerezzen, autót vezessen, és minél komfortosabban, személyre szabott, igényeinek megfelelő segédeszközökkel tegye azt. Nem tudom, mennyi időbe fog telni, míg nálunk az anyagi, illetve technikai háttér lehetővé teszi hasonló vállalkozás indítását. Az én példám is mutatja: igény az lenne rá...

Autós ügyességi verseny is volt, nem kis büszkeséggel állapítottam meg, hogy a miénk Écsen sokkal színvonalasabbra sikeredett. Hogy majdnem "ott maradtam", az már csak "Hab a tortán"...

Egy vezetéstechnikai gyakorlópályán mehettek jogosítvánnyal rendelkező sorstársaim. Ez így nem is pontos, mert senkitől nem kérték tudomásom szerint. A Hungaroring hasonló pályáján már láttam ilyet: nedves aszfalt, bóják, az autó hátulját adott ponton megdobó szerkezet, minden, ami kell...

Megismerkedtem egy négytagú, nagyon szimpatikus pesti csapattal, elég sokat voltam velük, beszélgettünk, fordítottam nekik, meg ilyenek. Szeretik a Forma-1-et, az egyik fiú ralizik, a lányok helyesek és aranyosak, nem is kell ennél több... :)

Egy srác megkért, hogy vigyázzak a kerekes székére, amíg vezet. Mi sem egyszerűbb ennél, vigyáztam a székre, beleültem. Csakúgy, mint Zsuzsi egy pesti, aranyos tanítónéni. Így a székekben beszélgetve töltöttük az időt, persze annál a pontnál, ahol az autó farát megdobja a cucc, mert ugye ott a legizgalmasabb. Aztán Szabi, a kerekes székes srác végzett a körével, odagurultam autójához a székkel. Ekkor olyan dolog történt, ami még egy jó ideig kísérteni fog: egy osztrák hölgy a pályán bepánikolt, a fékezés, korrigálás helyett a gázra lépett. Azon a ponton tört ki a parkolóba, ahonnan előtte kb. 2 perccel Zsuzsival eljöttünk. Majd örökkévalóságnak tűnő másodpercek alatt mintegy 60 km/h-s sebességgel telibe kapta a mellettünk parkoló Toyota kisbuszt, amit félig ki is lökött a parkolóból... Háát, lepergett előttem életem filmje, hatalmas szerencsénk volt, valaki ott fent nagyon vigyázott ránk.

Én tátott szájjal, ledermedve bámultam, meg sem fordult a fejemben, hogy az a gép nem áll meg. Aztán a meglepődéstől eltanyáltam, erre meg már a többiek futottak oda, azt hitték, az autó engem sodort el...

Zsuzsival persze igencsak a történtek hatása alá kerültünk. Poénkodtunk, hogy majdnem bekerültünk a hírekbe, meg hogy majdnem túl rövid volt az ismeretségünk... Nagyon megijedtünk, és hát estére a helyzet egyre rosszabb lett... A roncshoz azért beálltunk egy közös kép erejéig. Háát, nem az életöröm sugárzik rólunk, annyi bizonyos.

Igen, eszembe jutott, hogy meghalhattam volna, hogy senkivel nem találkozhattam volna többet, nem mehettem volna több meccsre... Meg hogy haverjaim foghatták volna fejüket, halálom igencsak "gáborosra" sikeredett volna: Ausztriában, egy kerekes székben ülve...

Hazafelé vettem egy kútnál három üveg sört. Azt egy doboz cigi társaságában két és fél óra alatt "letoltam", és járt az agyam... Hm... Úgy tűnik, nálam a gyárvárosi gang a "hülyeségeken agyalás" helyszíne...

Mert igen, elmondhatatlanul rossz ennyi idősen egyedül. Igen, bizonyos körülmények között baromira ZAVAR hogy mozgássérültként kell tengetnem napjaim, de szeretek élni,szeretek vidám lenni, egyszer valamikor szeretnék maradéktalanul boldog is lenni: szóval eszem ágában sincs ilyen fiatalon "távozni".

Az "agyalás" után még MSN-en beszélgettem egyet Fannival és Dórival, lelket öntöttek belém, nagyon aranyosak voltak.

Aztán nem tudtam aludni, kb. fél 2-ig olvastam, 5 előtt meg felébredtem, kissé megviselt állapotban mentem dolgozni. Nagyon fáradt vagyok.

Ja, amúgy le is égett az arcom a napon, amit nem értek, mert fáztam is, pulcsiban voltam... Az eurót maradéktalanul visszahoztam, nálam ez is ritka dolog....

Túléltük, és ez a lényeg, tényleg baromi kevésen múlott... Jövőre viszont szeretném a saját autómmal, a volán mögül "érezni" a pályát. Azért nem ültem be senki mellé, és tegnap sem ment el a kedvem tőle...

Zsuzsi, ha olvasod: a kép egyikünkről sem túl előnyös, ezt megbeszéltük, de most nem ez a fontos...