2013. december 1., vasárnap

Kislabda, fogókesztyű, Sportszelet, stb.

Jaj... Hétfőről még elfelejtettem valamit elmesélni! A bemelegítés... Na, egyrészt az teljesen kimaradt, azért van kis túlzással még ma is izomlázam...:/ De labda hiányában a gyakorlás is kimaradt... Volna, ha tesómnál nem lett volna egy, SuperShop-kártyás vásárlásért kapott kislabda, ami kb. üveggolyó-méretű... Jobb híján azzal ejtettük meg a "belövést", így már a meccsek előtt találkozhattam labdával. Mindenesetre nagyon viccesen nézett ki.:)
---
Kedden hazafelé tartva ugye még vastagon dolgozott a fent említett izomláz, így aztán kb. háromszor sikerült eltanyálnom, ebből kétszer egy újonnan vásárolt égővel és neoncsővel a kezemben. Nem lettem volna, ideges, ha kapásból összetörtem volna őket...:)
Este pedig bundáskenyeret sütöttem. Kedélyjavító gyanánt.:)
---
Szerda. Cimborám meséli, hogy látott a buszon ETO-utánpótlás-játékosokat, akik elég tapló módon viselkedtek. Nem adták át a helyet idős néninek, lökdösődtek, stb.
Virágnyelven fogalmazva: Adidas-melegítőben voltak, nem pedig Pumában. Csak hogy a sportágat tisztázzuk.:)
Na... Nem akarok nagy szavakat használni, de ETO-szerelésben nyilvános helyen megjelenni felelősség. Mármint tudni kell(ene) viselkedni. Ha már a jövő kedvenceként, potenciális példaképként buszra szállnak. 
Szerintem ennek is hozzá kellene tartoznia a valóban országos hírű utánpótlás-neveléshez...
Meló után feljött hozzám egy kolléganőm az irodába, egy kis SAP-tapasztalatszerzésre. Aztán hazadobott autóval.
Mókás volt. Közöltem vele, hogy "felhívnálak egy italra, ha nem lenne ilyen késő." Háromnegyed hétkor... Pff...XD Magabiztos vagyok, az a lényeg...:) Még akkor is, ha baráti italról lett volna szó..:)
Mindeközben a bajnokságban tökutolsó Kaposvár otthonában vendégeskedett az ETO Magyar Kupa-mérkőzésen, és nyert is 2-1-re. 
Ilyen még nem volt: kedden totálisan megfeledkeztem a Bajnokok Ligája-fordulóról, így csak cimborám zrikáló kommentjéből tudtam meg, hogy játszott -és kikapott- a Barcelona. :( :) Say no to biszem-b@szom, ugyebár...:)
Ha már ETO: a klubvezetés büntetésből pár napra elvette a játékosoktól az Audikat a Mezőkövesd ellen elszenvedett vereség után.
Teljesen felesleges, a felületesebb sportrajongóknak szóló látszatintézkedés. Nem hiszem, hogy bármelyik játékos számára komoly lelki törést okozott volna, hogy a szponzori Audi helyett a saját BMW-vel kellett néhány napig edzésre menni...
---
Csütörtök. A hideg miatt elég későn, fél 7 magasságában indultam el dolgozni. Hogy időt nyerjek, nem a szökőkútnál, hanem az Árkádnál szálltam át a 7-es buszra. 
Hát szerintem semmivel nem értem be gyorsabban, viszont jól felhúztam magam azon, hogy mennyire ostoba emberek vesznek részt a tömegközlekedésben. Tolakodás, busz elejében megállás, stb. 
Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag egész nap tök jó kedvem volt. Tudtam, hogy ennek meglesz a böjtje, és sajnos nem kellett csalódnom...:/
Telepátia: hetek óta szerettem volna egy kolléganővel hivatalos ügyben beszélni. 
Ebédkor vittem melegíteni a kajámat. Elmentem mellette, és eszembe jutott, hogy megkérdezem, mikor ér rá.
Aztán nem kérdeztem meg, viszont ő szólt utánam, hogy valamit mondani akartam neki. 
Ez csak azért volt vicces, mert tényleg hetekkel ezelőtt szóltam neki...:)
Hallom a hírekben, hogy valami szerencsétlen pasas unalmában bejelentést tett a nemtommilyen hivatalnál, hogy nem jó, hogy a nőknek gyakran nem kell belépőt venniük a szórakozóhelyeken. Mert hogy ezzel tárgyiasítják, kihasználják őket, stb..
Hát nem tudom... Nem mintha túl sokat járnék bulizni -sőt kb. egy éve nem voltam diszkóban...-, de ez egy f@szság. 
Több csaj, jobb buli! Nem kérdés...:)
Este elmentünk tesómmal Sparba, és végre nem felejtettem el fogókesztyűt venni! Fel is avattam egy esti pizzasütéssel! Jelentem, a célnak tökéletesen megfelel...:)
---
Péntek. Reggel szokásos módon betértem a közelben lévő kisboltba, és a szokás szerint kértem egy Sportot. Egy újságot: Nemzeti Sportot. Az eladó néni kicsit szórakozott lehetett, mert a kezembe nyomott egy Sport szeletet. Amit nem kértem..:)
Elég durva nap volt melóban, nem nagyon volt lazsálás. Úgy volt megbeszélve, hogy tesóm 3-kor jön értem, aztán kimegyünk Écsre faterhoz. 
Volt a napnak olyan pontja, amikor majdnem felhívtam bátyámat, hogy akkor jöjjön értem, amikor jön vissza.
Aztán azért annyira nem lett vészes a helyzet, fél 4-kor el tudtam menni. 
Vettünk ezt-azt apánknak, aztán mentünk Écsre.
Hm... A látogatásban nem volt sok köszönet. Elkeserítő, mennyire nem vagyunk egy hullámhosszon az öreggel. 
Ezt most így nem részletezném, de kétségbeejtő volt. 
Kicsit azért beszélgettünk, aztán közös Híradó-nézés után visszajöttünk Győrbe. 
Nem kicsit b@szódott el a kedvem. 
Még egy nagyon kedves kolleginával is sikerült "bután beszélnem" facén, aki megérezte, hogy valami nem stimmel, de nem akartam rázúdítani a gondjaimat, ezért aztán rám nem jellemző módon elég szótlan és passzív voltam... 
Szerencsére tegnap aztán megbeszéltük a dolgot...
Este itthon már csak net, kaja, fürdés, tévé, aztán aludtunk is. Mármint tesómmal, nem a kolleginával.:)
---
Szombat. Na, a tegnapi nap azért elég eseménydúsan telt, és a péntekinél jóval vidámabbra sikeredett. 
Kimentünk a vasútállamosra sógornőmért. Aztán a plázába mentünk reggelizni. Meg persze lottó, tippmix. Még egy szelvényem versenyben van, ha jól tudom...:)
Utána Árkád-piac kombó. 
Vettünk egyet s mást, meg kávéztunk a kisautónál...:)
Valamit innen is meg akartam említeni, de már elfelejtettem, hogy mi volt az...:)
A piacon sétálgatva egy nagy Samsung-feliratra lettünk figyelmesek. 
Mentünk "a jel" után. Ki nem találjátok: Samsung bolt és szerviz.:)
Megcsináltattam a szoftverfrissítést a telefonomon, és tényleg az összes tapasztalt hiba és furcsaság megszűnt.:) Sőt este a Viber kivételével az összes alkalmazást is sikerült visszapakolnom. Szóval öröm-bódottá!:)
Még hármasban mentünk egy kört a Széchenyi téren, nagyon hangulatos, ünnepi készülődős-vásáros-forraltboros... Idén többször útba kéne ejteni...:)
Utána ebéd a Patióban tesómmal. 
Este meg élményfürdőbe mentünk. Valamelyik ETO-meccsen kaptam egy kedvezménykupont, ami november 30-ig volt érvényes. Jól kicentiztem. 
Bátyám meg meghívott szaunára, úgyhogy teljes volt a wellness...:D
Valamennyire sikerült (újra)kezdődő megfázásomat is kikúrálni..:)
Ja, és nagyon adta a feelinget, hogy november utolsó napján, este a sötétben, kint a szabadtéri medencében hesszelünk...
Csak egy formástestű kiscica hiányzott. Vagyis az sem...:)
Történt ugyanis, hogy tesómmal furcsa módon nem egymás melletti öltözőszekrényt kaptunk. 
Már a pancsi után öltözködtem, és egy nagyon helyes csaj pakolászott a mellettem lévő szekrénynél. 
És hát nem volt szégyenlős, törölköző nélkül átöltözött, semmit nem takarva magából...:)
Jó, hát nem bámultam kiguvadt szemekkel, de a szemem sarkában megjelenő formás pucér női feneket egy "Húb@szdmeg!"-gel reagáltam le... :)
Persze a párja is ott öltözött, és beszédjükből ítélve németek voltak, szóval nem kaptam pofont...XD
Egyébként ez tök jó, meg poén, meg minden, de másfelől meg cink, hogy ilyesmi nekem 32 évesen újdonságot jelent...:)
Na mindegy.
Hazafelé még bementünk Lidlbe, de nem vittünk bevásárlókocsit...:D
Este tesóm kiment Tétre, én itthon döglöttem, face, tévé, meg ugye a telefont állítgattam....:)
---
Ma voltam Sportért a benzinkútnál, aztán pihengettem. 
Most majd főzök valamilyen zacskós levest, aztán délután a meccshez kisütök valami finomat. Szerintem kakaós csigát. 
Mert ugye fél 5-kor Diósgyőr-ETO. 
Attól félek, hogy a meccs legnagyobb pozitívuma bizony a kakaós csiga lesz...:/ :D
Meccs közben meg zoknit válogatok, elég harctéri állapotok uralkodnak a zoknis fiókomban...:)
Mára szerintem ennyi.
Jók legyetek, vigyázzatok magatokra!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)

Nincsenek megjegyzések: