2013. december 14., szombat

Névsorolvasás

Az utóbbi időben többen is szóvá tettétek, hogy hogyan szerepeltetek, vagy éppen nem szerepeltetek egy-egy bejegyzésben. Most -kissé formabontó módon- ezekre szeretnék reagálni-szigorúan ABC-sorrendben!;)
Az "ismerős" szót idézőjelbe téve tett megszólítással kaptam üzenetet az általam ugyanúgy körülírt leányzótól. Mint kiderült, szokott is látni itt-ott. Barbi, nem harapok!;)
-
Szőke a haja, Dórinak hívják, és az előző munkahelyemen ismertem meg. Nem. Ő egy másik Dóri.:) Facebookon szoktunk néha bohóckodni, és múlt héten vasárnap összefutottunk az Árkádban, a kajáldánál. És ezt elfelejtettem megemlíteni a múltkori poszt idevonatkozó részében. A vicces az, hogy amikor a "Honnan ismerlek?" című játékról írtam, az ő Horst fux-kommentje is eszembe jutott.:)
Szóval Dórikám sorry vagyok, ezúton is mea culpa!:)
-
Kolléganőm szerint nem tett rám túl nagy benyomást, ha már fogyatékosos-támogatásos beszélgetésünket egy-két sorban lerendeztem. 
Pedig de. Sőt...:) 
Aranyos volt, segítőkész volt, "meg minden"... Na, ebből már nem jövök ki jól!XD
Szóval azóta volt szerencsénk párszor szót váltani, és tényleg nagyon szimpatikus. 
Sőt, ajándékot is kaptam tőle, méghozzá egy, az ETO 1997/98-as őszi bajnokcsapata által aláírt zászlót. Meg egy nemdedikáltat...:)
Az volt mókás, hogy tudtam, hogy oda fogja adni, mégis eléggé meg voltam illetődve.:)
És nagyon örültem neki, és köszönöm szépen!
Khm... Nono, azért túl kíváncsiak ne legyetek, az ő nevét nem szeretném megemlíteni!;)
-
Vilcsi kollegina nem nézte ki belőlem, hogy a lámpaoszlopot csapkodom mérgemben.:)
Szóval: anyuka kisgyermekkel kézenfogva a középső ajtónál a leszállókat meg sem várva felszáll a buszra, ami miatt én majdnem lefejelem a járdaszegélyt. 
Most tekintsünk el attól, hogy buszra hivatalosan csak az első ajtónál szabad felszállni!
Azzal sem szeretnék foglalkozni, hogy fogyatékosok/fogyatékkal élők/bénák/sánták -kinek kinek ízlés szerint- tisztelete, nem vagyok én Buddha-szobor, hogy tiszteljenek!
De ha az anya ilyen közlekedési morált, vagy mit tanít a gyereknek, mit fog a kiskölök művelni egyedül? 
Ennél már csak a zebrán kisgyerekkel piroson átfutó anyuka "tetszik" jobban...:/
Ezt nem kötekedésből írtam le, tudom, hogy kolléganőm is megértette a kiakadásomat, csak így tudtam átkötni a témához!;)
---
Enyém a pénz, amit a múltkor találtam!:) 
Már arra is emlékszem, hogy nem a megszokott helyen vettem le pénzt automatából, és nem a megszokott helyre tettem a pénzt, és úgy került arra a nagyon titkos rejtekhelyre. Teljesen ki is ment a fejemből, aggódtam is, mennyire le vagyok égve. 
Így is le vagyok, de annyira azért nem...:)
Nemrég megtudtam, hogy egy ismerősöm november végén Brüsszelben járt, egy EU-projekt zárókonferenciáján vett részt. 
Én is majdnem mentem november végén Brüsszelbe: egy EU-projekt zárókonferenciájára. Hogy mik vannak?:O :)
---
Agyrém, milyen szabálymódosításokra készülnek a Forma-1-ben és fociban!
F1: dupla pontszám az utolsó futamon, állandó rajtszám a versenyzőknek, stb. Nem látom be, hogy egy adott futamon elért győzelem miért lenne nagyobb teljesítmény, mint egy diadal a  szezon közepén. 
A rajtszámokról: a '80-as évekbeli állandó rajtszámokat talán ma is el tudnám sorolni, de azok csapathoz, nem versenyzőhöz kötődtek. F@szság. 
Foci: sárga lap helyett 5-10 perces kiállítás. Nem normális..:)
A Veszprém NB1-es női kézilabdacsapata meg nyáron Mosonmagyaróvárra költözik. Ez tulajdonképpen ugye az ETO közvetlen utánpótlását jelenti. Még a végén fogok menni Móvárra meccsre...:) Amikor itt van az utcánk végén a Magvassy...:D
---
Szerdán semmi különösebb dolog nem történt. Szerintem.:)
Hazafelé nem akartam felszállni a tömött 14-esre, pedig a sofőr kinyitotta nekem a hátsó ajtót. 
Nem vagyok én hering! Mint ahogy Buddha-szobor sem vagyok!:)
---
Csütörtökön reggel megállt egy autó a buszmegállóban. Egy pillanatra azt hittem, hogy egy munkatársam észrevett, és fel akar venni. 
Amúgy meg egy fiatalember tette ki a barátnőjét. Huh, nagyon gáz volt...:D
Délelőtt fel akartam hívni apámat. 
Megelőzött, ő hívott engem. Egy szomorú hírrel: meghalt Teri néni, Anyu keresztanyja. 
Nagyon szerettem, nagyon kedves asszony volt, imádtam a sztorijait. 
Annak ellenére tudott mosolyogni, jókat nevetgélni, hogy férjét, és két fiát is igazságtalanul hamar elvesztette.
Most már együtt lehet a család...:(
Melóból elmentem az Árkádba, apám kifejezetten a Sparból kért ezt-azt. Mondtam már, hogy kib@szott szórakozott tudok lenni? 
Megpróbálom röviden: apám kért 25 dkg kacsazsírt, és ugyanennyi libazsírt. Először libazsírból csak a 30 dkg-sat vettem észre, majd meglett a kívánt kiszerelés is. 
Így aztán kicseréltem. A kacsazsírt...Pff...XD 
Azaz egy kisebb és egy nagyobb libazsírral ballagtam haza. És csak itthon vettem észre...:O :)
Big Story, mi?  Zsíír...:)
Aztán elballagtam a játékboltba, egy kolléganőm -jaj milyen sok kolléganőm van nekem..:D- születésnapjára kerestem egy meglepetést. 
Egy dologból egyet, de csak készletet találtam, azt nem vettem meg. 
A gombfocicsapatokat is megmutatta az eladócsajszi, aki nagyon aranyos volt. Nem ért a focihoz. De ezt a hiányosságot bőven sikerült kompenzálnia...:)
Hazaérve felavattam a főnökömtől kapott ETO-s füstölőtartót.
A füstölő a konyhában eredetileg az igencsak prózai cigifüst-semlegesítés okán került szóba. De nagyon tetszik az illata,  a hangulata.
A tartó pedig nagyon baró. Persze akkor is azt írnám, ha nem így lenne!:P 
Meg magyar-román női kézilabda VB-meccset néztem/hallgattam. Kikaptunk, elég gyenge játékkal, ráadásul több ezer magyar néző előtt, gyakorlatilag hazai pályán...:/
Ja és írt egy kolléganőm- pff... tényleg sokan vannak, na..:)-, hogy tudok-e albérletet. 
Hát, osztrák/német munkaügyekben jártas embernek már néztek, ingatlanosnak még soha..:D
---
Péntek. Ebédkor megkaptam a fent említett ajándékot.:)
Délután meg Gergő barátommal találkoztam, a Vendelinbe mentünk kézimeccset nézni. 
Meg tippmixelni. 
De kebapot is rendeltünk, mert megéheztünk.
Ha csipáznám a fárasztó német-magyar keverék szóvicceket, azt írnám, hogy ez nem is csoda, mert a tévé képernyőjén folyamatosan a HUN-GER szót láttuk, ami magyarul ugye éh-séget jelent. Jaj de rossz, elnézést...:)
Találtam egy tippmix-szelvényt, ami elkerülte a figyelmemet, és kis híján nyertem vele. Egy meccset nem találtam el, majd' 3000 forintot buktam el így... 
Persze annyira nem lepődtem meg, Gergő ilyen téren soha nem hoz szerencsét..:D
És volt wifi az objektumban, így újra feltettem a vibert. Mobilnetről valamiért nem sikerült...
Ja, egy rég látott kedves ismerőssel is sikerült összefutni egy pacsi erejéig. 
A meccsen egy góllal kikaptunk a németektől. 
Görbicz lett a meccs embere, 14 lövésből 12 gólt szerzett, sajnos két másodperccel a vége előtt kihagyott egy hetest...
Hihetetlen, hogy kb. nincs edzőnk, meg hogy a Fradi-játékosok mennyire indiszponáltak... Kapusaink sem ütik meg Pálinger szintjét...:/
És szilveszterre bejött egy C-variáció is. Vagy D. Hogy témát váltsak!:) De ez igen jól hangzik!:)
Gergő még a meccs vége előtt elindult a pesti vonatra, én meg a meccs vége után haza. Vagyis először lottózóba. 
És ott vettem észre, hogy egy olyan francia másodosztályú meccset is megjátszottam tippmixen, amin nem is akartam. Elnéztem a számokat..:O
Amúgy ez a tippmix tiszta pornográf dolog: megrakom, elmegy, stb. 
Csak itt ugye az a jó, ha nem megy el. Muhaha...:D
Este időben lefeküdtem, közben befutott tesóm, odaadtam neki a kapunyitót. Beüzemelték az elektromos kaput, nagyon menő!:)
 ---
Ma reggel először az Árkádba mentem. Sparba. Nem ragozom: kacsazsírt vettem. Harminc dekát.:D
Meg fülhallgatót.:)
Aztán vidéki. 
A váróba először nem akartam bemenni, aztán mégis bementem, mert eszembe jutott, hogy apu nem tart otthon kávét. És nekem még egyet innom kéne.
Na, és a váróban ott volt keresztanyám és keresztapám.:O Anyu temetése óta nem találkoztunk. 
Picit beszélgettünk, aztán mentünk a buszunkhoz. Ki-ki úti céljának megfelelően.
Vagyis én majdnem felszálltam egy Győr-Lébény-Csorna járatra.:D Szerencsére időben eszméltem, és még az écsi buszt is elértem. 
Hasonló legutóbb 2002-ben esett meg velem. Akkor, amikor életemben először, és lehet, hogy eddig utoljára nálam aludt egy lány.
Chates ismerős, első találkozás. Német érettségitétel-kidolgozás, táskámban négy nagyszótár, dögnehéz, meg zavarban is vagyok. 
Fel is szálltunk valami Darnózselibe vagy Bodonhelyre vagy hová menő buszra. Nem csoda, hogy a sofőr nem tudott adni Écsig jegyet...:)
Na, Écs. 
Apunál ebéd, meg odaadtam az odaadnivalókat. Persze fogalmam sem volt, mennyit kell fizetnie, mert rossz blokkot tettem el...:/
Viszonylag sokat, és viszonylag normálisan el is beszélgettünk. 
Az mondjuk vicces volt, amikor közölte, hogy "Gábor, mi nagyon nem gondolkozunk hasonlóan." Na, ebben egyetértettünk...:)
Meg átlapoztam a Kisalföldeket. És a tegnapiban címlapon van az a benzinkút, ahol cigit szoktam venni. És ezt majdnem közöltem apámmal. A bibi csak az, hogy én hivatalosan max. kocadohányos vagyok..:D
Hosszú idő után sikerült összefutnom a bolhafészek macskámmal. Kicsit hesszelt az ölemben. De csak amíg neki jól esett. 
Ha megunja, azt egy pofon-szerűséggel szokta jelezni. Szerencsére emlékeztem erre...:)
A fél 3-as busszal jöttem vissza Győrbe.
Átszálláskor meg a szomszédékkal futottam össze, így velük jöttem a 14-esen. 
Most blogbejegyzést írok. 
Meg majd még mosok.:)
---
Holnap el kéne menni boltba. Zsírért. Nem: péksütiért. 
Hm... Az rémlik, hogy a plázában, vagy az Árkádban, vagy az ETO Parkban van Kisalföld-ügyfélszolgálat. 
Na, oda el kéne mennem, mert jelent meg egy könyv Horváth Edéről, a vagongyár egykori vezérigazgatójáról. És az engem érdekel. Mert van ám kérem szépen komoly oldalam is!;)
Tudom, ott a Kisalföld-pavilon a Baross út elején... Hm... Forralt borral kombinálva nem hangzik rosszul, de az gondolom nincs nyitva vasárnap...:)
A blogon meg terveim szerint különkiadással fogok jelentkezni.
---
Titok-kampány. Van egy egész jónak tűnő ötletem. 
A koncepció tulajdonképpen egy váza az egésznek, még bőven van mit csiszolni rajta, az esetleges buktatók elkerülése érdekében. 
Mert vannak gyenge pontok, de azokat ki kell küszöbölni. 
Aztán indulhat a projekt!
Mindenesetre nagyon jó ilyen sejtelmes dolgokat írni...:)
---
Jesszus, mennyit írtam!:O
Fél 5-kor kezdtem írni, Ti meg 3 perc alatt elolvassátok... Ez nem fair...:( :)
Be is fejezem gyorsan!
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!;)

Nincsenek megjegyzések: