Már tegnap is említettem, hogy az egyik bekezdés nem egészen úgy sikerült, ahogy elterveztem. Most tehát ahhoz írok egy-két dolgot. A kérés továbbra is annyi, hogy bocsássátok meg, ha itt-ott kissé nyersen fogalmazok. Ez most ilyen!;)
---
Ez a nyár elég durva. Lehet, hogy csak a hirtelen jött kánikula teszi, de valahogy sokkal többet mutatnak meg a lányok magukból, mint korábban. Vagyis merészebben öltözködnek, vagy mi...
És igen, megnézem őket. Régen már-már lelkiismereti kérdést csináltam abból, ha itt-ott ottfelejtettem a szemem. Ma már persze igyekszem disztingválni. De ha megmutatja, meg kell nézni..:)
Tiszta agyrém, per pillanat körülbelül hét-nyolc lányt tudnék felsorolni, aki nagyon tetszik. Talán azt is meg tudnám mondani, ki(k) az(ok), akik a legjobban tetszenek.
De tényleg olyat, hogy szépségideál, lehetetlen megnevezni... :) Lehet szőke, barna, vörös, vagy épp fekete, rövid hajú, hosszú hajú, teljesen mindegy. A kisugárzás a lényeg.:) Lehet, hogy épp az a baj, hogy az meg nekem annyira nincs...:)
---
Valahogy az ilyen párkapcsolat, csajok-témát mindig olyan távolinak, "misztikusnak" gondoltam. Már általános iskolás koromban, ha kezembe került mondjuk egy Bravo, és volt benne párkapcsolat-teszt, úgy töltöttem ki, hogy "így tennék, ha lenne..." Elméletben.
Gimiben érettségi bankett után a koleszban beszélgettünk még egy "utolsót". Akkor azt mondta az egyik osztálytársnőm, hogy engem igazából soha nem vettek "pasi-számba". Érdekes. Mármint tetszett hogy őszinte volt. És igaza is volt, mert nem sokat tettem azért, hogy ez ne így legyen. De mégiscsak ott ültem mellette a kolesz-szobában az ágyon, és beszélgettünk. Szóval tiszta sor, hogy nem arról szólt a történet, hogy rühelli a pofámat, vagy ilyesmi! Talán...:)
Fősulin meg idején meg úgy alakult, hogy nem nagyon jártunk bulizni. Inkább a koleszban rögtönöztünk ilyen zsíros deszkás-sörös-zenehallagót-ökörködős estéket.
De ma már azért azt is tudom, hogy egy little-kóros roki srác nem egy diszkóban fogja megismerni álmai asszonyát. Hogy hol, az már egy másik kérdés...:)
Nincsenek illúzióim. Egyre több ismerősöm-barátom-sulitársam házasodik, babázik. Én meg hát... Szóval én nem. De nem vagyok hajlandó ezek parázni, majd lesz valahogy...
---
Kiírtam múltkor az üzenőfalra, hogy "még a végén kiderül, hogy nem harapnak a lányok."
Annyi történt, hogy egy kollegina megszólított, hogy rám köszönt a múltkor a pláza bejáratnál, de nem vettem észre.
Hát igen. Cigiztem, és zenét hallgattam. Meg gondolom agyaltam a tennivalókon. Ilyenkor eléggé el vagyok borulva.
Na, de ha már így beszédbe elegyedtünk, elmondtam neki, hogy a múltkoriban majdnem írtam neki egy üzenetet, de aztán mégsem tettem.
Egy bizonyos üzenőfali megnyilvánulással kapcsolatban akartam leírni a véleményemet, de mivel nem igazán ismerjük egymást, nem tartottam volna helyénvalónak az állásfoglalást.
Aztán megkérdezte. Elmondtam. Meghallgatta, megköszönte, és egyetértettünk. És mondta, hogy nyugodtan írjak ilyenkor...
De például egészen friss, hogy 5 perces "fejlemény", hogy egy másik lány képéhez hozzászóltam.
Egy olyan faluban lakik, amihez évtizedes régi kellemes emlékek fűznek.
És megkérdezte, hogy ezt eddig miért nem írtam. Azért, mert eddig nem találtam apropót, hogy mindezt szóba hozzam.
Tudjátok, mi volt a válasza? "Lehet nekem írni apropó nélkül is."
Igen, ezek az apró gesztusok, vagy mik, amikhez én nem vagyok hozzászokva.
Ez megint olyan bekezdés lett, ahol nem feltétlenül derül ki, hová akarok kilyukadni. De remélem, azért ki lehet hámozni a tanulságot...:)
Azon kívül is, hogy a facebookon élem az életem...;)
---
És még valami.
Az a bizonyos piedesztálra emelt punci.
A Negyvenéves szűz című filmből.
Eddig olyan érzésem volt, mintha béka-perspektívából figyelném a nőket. Lentről. Mintha egy sámli állna. Vagy egy asztalon. Vagy nem tudom.
Miközben ugyanolyan ember, mint én. Na jó, tán egy kicsit szebb...:)
És mostanában van az az érzésem, hogy "egy magasságban" vagyunk.
Ez persze nem jelenti azt, hogy nem nézek fel egyes lányokra. Csak máshogy. És ez a lényeg.
Épülgetek-alakulgatok, de a visszajelzések sokat segítenek...
---
Teljesen más téma.
Nagymamám, Anyu édesanyja 2000 júniusában halt meg.
Soha nem fogom elfelejteni. Hazaköltöztem koleszból, még utoljára bementem a kórházba. Ez volt péntek este.
Szombaton telefonáltak a kórházból, hogy Mami meghalt.
És amikor Anyu beszélt az édesanyjáról, mindig azt mondta, hogy szegény Mami. Ezt a jelzőt valahogy mindig hozzátette.
Ezt én nem értettem. Mert kedves, aranyos, erős nagymamámra emlékeztem, aki nem szegény, mi vagyunk szegények, hogy ő már nincs.
Most meg én is azon kapom magam, hogy "szegény Anyuról" beszélek.
Nagyon hiányzik.
És mindenről, de tényleg mindenről eszembe jut.
Az, hogy mittudomén el kell mennem az Okmányirodába valamiért, és felhívnám, hogy ezt melyikben intézik, teljesen alap.
Azon sem lepődök meg, van egyfajta Écs-fóbiám. Egyszerűen nincs kedvem kimenni. Ez nyilván más lenne, ha apámmal másmilyen lenne a viszonyom...
Látni Anyu nevét olyanokon, hogy hagyatéki tárgyalás-jegyzőkönyv, meg halotti anyakönyvi kivonat, még mindig olyan felfoghatatlan...
Az iratok rendezgetése közben megakadni Anyu kézírásán. Gyöngybetűk, amiket tényleg a világ összes kézírása közül kiválasztanék.
Pakolászás közben beleakadni Anyu itteni játszóruhájába. Vagy a pohara, ami elmosva ott van a csöpögtető mellett, és nem fogom berakni a szekrénybe a többi közé.
Vagy nézni a - mostanában kétségkívül ultragagyi - Barátok köztöt, és hiába várni, hogy Anyuval kitárgyaljuk, hogy milyen hülye ez a Zsolt, ekkora debilek ezek a Szabó-ikrek.
Visszagondolni ízekre-illatokra. Kajákra, amiket Anyu készített...
Látnia tévébéen a kedvenc filmjeit, hallani a neki tetsző zenéket...
Szóval tényleg nincs olyan nap, vagy inkább óra, vagy még kisebb "idő-intervallum", hogy ne gondolnék rá.
Lehet beszélni gyászról, meg elengedésről... Ez ilyen...
"Csak az hal meg, kit elfelednek..."
És tényleg...
---
A tegnap este elég mókásan alakult.
Fürödtem-kajáltam.
Egy ismerősömmel beszélgettem facebookon, és vártam az olasz-brazil meccset a tévében.
Gondoltam kicsit ledőlök a meccs előtt, már javában ment a beharangozó műsor.
Ebből a meccsből aztán semmit sem láttam, mire magamhoz tértem, már a következő mérkőzés első félidejének is majdnem vége lett.
Hajnalban meg persze nem jött álom a szememre.
Neteztem-olvastam-tévéztem.
Ha ezt még lehet fokozni, 5 óra körül felébredtem.
Elmentem Sportért, meg pihengettem.
Kész vagyok...:)
---
Az jutott eszembe, hogy vajon hány olyan emberke lehet, aki bár nem szokta kommentálni, esetleg lájkolni a blogbejegyzéseimet, nem is nagyon beszéltünk még élőben, de képben van velem kapcsolatban, mert rendszeresen olvassa a bejegyzéseket.
Ez nyilván nem ok és előzmény nélkül jutott eszembe. Meg nincs is vele semmi gond. Egy internetes naplónak ez velejárója.
De azért érdekes...:)
---
Most picit szusszanok, aztán következik még egy írás.
Igen, ami nem fog kikerülni az üzenőfalra...:)
Kicsit furán fog kinézni, mert aki felülről lefelé görgeti a blogot olvasáskor, azt hiheti, hogy ez a bejegyzés ahhoz lesz utószó. Pedig nem.:)
Tervek mára?
Valami kaját kéne összeeszkábálni.
Aztán keresek zenéket is.
Meg pihiii...:)
Meg talán PlayStation, eszembe jutott, hogy régen játszottam...:)
---
Akkor ez most ennyi volt.
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése