2012. augusztus 6., hétfő

Rugalmas szabadidő

Szombaton az Olimpia ideiglenesen kicsit háttérbe szorult. Történt ugyanis, hogy este 7-kor ETO-Haladás focimeccsre mentünk, és a második félidő a napokban 40. születésnapját ünneplő András barátunk kezdőrúgásával indult. Elég régóta zajlott a meglepetés előkészítése, de a cimbi majdnem elküldte a szurkolói koordinátort, aztán egy másik barátunk kisfiával mégis lement, így megvalósult az ünnepi alkalom.:)
Ezzel kb. le is írtam a pozitívumokat. Harmatgyenge játék, újabb kihagyott 11-es, 1-1-es végeredmény. De az utolsó helyről már elmozdult az ETO, egy pozíciót javítva már 15. az ETO.:)
A meccs közben folyt a sör patakokban. Utána pedig Katához voltam hivatalos, sörözős beszélgetésre.
Majdnem lemondtam, eléggé el voltam fáradva, de mivel viszonylag régen találkoztunk, és mindig jó velük bandázni, azért elmentem.
És tényleg jóó kis este volt. Söröztünk-eszegettünk-beszélgettünk, jó volt.
A britek elleni vízilabdameccsből semmit nem láttam, nyertünk 17-6-ra. A kézisfiúk kikaptak a spanyoloktól, ezt a tévének háttal ülve "láttam".
Időben sikerült hazaérnem. Igen, hajnali negyed 4-kor. Viszonylag jól viseltem a másnapi megpróbáltatásokat, de azért az Algoflex jól esett.:)
Nemzeti Sportot meg elfelejtettem venni... :(
Ki akartam menni Écsre, de ahhoz lusta és fáradt voltam.
Így aztán tévéztem.
A vízilabdás lányok emlékezetes meccsen nyertek az oroszok ellen, ezzel elődöntősök. 
Federernek nem sikerült begyűjtenie a hiányzó egyéni olimpiai aranyat, a hazai közönség előtt szereplő Murray ellen igazából esélye sem volt.
Aztán jött egy bronz birkózásban Módos Péter révén, utána pedig... Berki Krisztián nyert aranyérmet lólengésben. Ő sportága egyik legnagyobb alakja, furcsa módon mégis ez volt élete első olimpiája.
Két angol rivális ellen kellett küzdenie, elmondása szerint amikor elindult gyakorlatát bemutatni, még remegett a talaj a hazai kedvenceket ünneplő közönség tapsától.:)
Hihetetlen teljesítmény, hátborzongató élmény. 
Azonos pontszámmal, magasabb kivitelezési pontszámának köszönhetően került nyakába az aranyérem. 
Majd kalapácsvetés, újabb magyar aranyesély, és újabb magyar aranyérem. A szombathelyi Pars Krisztián imponáló magabiztossággal győzött, még a "kalapácsvadászat" sem zökkentett ki.
A jelek szerint a pisiléssel sem akadt semmi probléma, megvan az összes érmünk.:)
Eddig ŐK...
Fantasztikus ez az Olimpia. Nyilván az is közrejátszik, hogy most nagyjából tudom követni az eseményeket, és tradicionális magyar sikersportágakban jönnek az eredmények. Igen, Kovács Anti óta a cselgáncs is tradicionális...:)
4 arany, 1 ezüst, 3 bronz, 10. hely az éremtáblázaton. Eddig. Sőt, az egy főre jutó aranyérmek tekintetében ötödik hely. De ezt ne vegyük figyelembe, mert kicsinyes!:D
---

Ma élményfürdőbe terveztem menni. De nem megyek. Egyrészt 10.30-kor Magyarország-Szerbia férfi kézilabda-meccs, azt nem hagyhatom ki. Most biztos sokan hülyének néznek, hiszen ez az év legmelegebb napja, én pedig szabadságon vagyok!:P
A fő indok persze az, hogy holnap megyünk Sopronba Anyut látogatni, előtti pedig Bükfürdőn strandolunk egyet. Csak azért hagyom ma ki a csobbanást, talán majd a kádban pótolom...:)
---
Szóval kedden Sopron, jelen állás szerint szerdán Écs, csütörtökön Győr. Pénteken ETO-Kaposvár, ami azért lesz furcsa, mert öt-hat fős "törzsgárdánkból" max. ketten leszünk kint a meccsen.
Egy-két találka is tervben van, ezekről majd mesélek utólag, egyelőre sok minden képlékeny. Szombaton még egy habpartyra is hivatalos vagyok. De azt kihagyom, szerintem hülyén néznék ki ott. Bár a bikinis lányokat azért szívesen megtekinteném.:D
---
Rövid bejelentkezésem a végéhez közeledik.
Jók legyetek, vigyázzatok magatokra, hűsöljetek-pihenjetek!:)
Jaj, de hiányzik egy-két leányzó... :( :)
Na...
HAJRÁ, MAGYAROK!:)
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)

Nincsenek megjegyzések: