2010. február 1., hétfő

Iniesta-generáció

Az utóbbi napokban a szokásosnál mintegy 50%-kal több kisbaba született a barcelonai kórházakban, és a következő egy-két hétre is rengeteg kismama van még kiírva. Az illetékesek, ahogy ilyenkor lenni szokott, elkezdtek "nyomozni", mi történhetett kilenc hónappal korábban - áramszünet, esetleg rossz idő? -, ami kiváltotta ezt a "baby boom"-ot.
Aztán kiderült, hogy április végén, egy szombati napon az FC Barcelona gárdája pazar játékkal nyert 6-2-re a Real Madrid otthonában az el classico-n, a rákövetkező héten pedig Andrés Iniesta góljával a Chelsea-t a BL-döntőbe jutott az együttes. Az FC Barcelona pedig, ahogy jelmondata is mutatja, Més que un club, azaz Több, mint egy klub, a a katalán függetlenség szimbóluma, egész Katalónia büszkesége. A jó katalán asszonyok pedig együtt örültek párjukkal, ennek eredményeként ezekben a napokban sok kis leendő barcás látja meg a napvilágot! :) Így nevezték el a szakemberek a mostanában Barcelonában születő csöppségeket a címben is szereplő Iniesta-generációnak. :)
Visca el Barca!
:)
Egyébként pedig köszönöm szépen, jól vagyok. Tegnap ismét a Hollóban hesszeltünk, megint terveztem, hogy az utolsó busszal hazamegyek, de nagyon jól éreztem magam velük, nem volt szívem otthagyni őket. Így ismét csak taxiztam. Éjfél körül értem haza, de elég könnyen sikerült felkelnem, és a meló is gyorsan telt. Csak sajnos borzalmasan meg vagyok fázva... :(
Szerdán Balázsokat ünneplünk, szóval folyt. köv! :)
De addig is két este még pihi van, és tea-kúra!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!

Nincsenek megjegyzések: