2009. augusztus 20., csütörtök

Dóri

"Mindenkinek megvan a maga Dórija..."- jelentette ki munkatársam mély sóhaj közepette még hónapokkal ezelőtt egy soros lelkizős beszélgetés lezárásaként.
Lányok esetében a Dóri legyen az egyszerűség kedvéért mondjuk Dezső. Ez számomra fura, mert az egyik csaj az ismerőseim közül a havonta jelentkező piros betűs napokat nevezi Dezsőnek. :) De most nem ez a lényeg...
Az "én Dórim"? Írtam már róla, fogok is még bőven. Természetesen előtte is tetszettek nekem lányok, de ő valahogy mély nyomokat hagyott bennem. Hogy miért? Mit szeretek benne, mi tetszik benne? Röviden válaszolva: fogalmam sincs. Hosszabban tudom/sejtem a választ, de az majd egy másik bejegyzés témája lesz...
Azt viszonylag gyorsan elfogadtam, hogy mi soha az életben nem leszünk egy pár, de az többé-kevesbé új élmény, hogy nem "róla szól minden", nem jut eszembe mondjuk óránként, hogy mit csinál éppen, mi lehet vele, meg ilyenek... És már eljutottam arra pontra, hogy nem minden lányban őt keresem, és már egy lányt sem szólítok puszta véletlenségből Dórinak. Mert erre is volt példa... :)
Szerencsére - azt hiszem- elmondhatom, hogy jó barátok vagyunk. Mindig, szinte már kínosan ügyelek arra, hogy ha mondjuk keresem, ne zaklassam, ne menjek az agyára, ne fárasszam a hülyeségeimmel. De jól esik neki mesélni a dolgaimról, meghallgatni a véleményét, és tudni azt, hogy mi történik vele.
Többször hallottam már, hogy nem vesz engem komolyan, nem válaszol az smseimre, a személyes találkozások se nagyon akarnak összejönni... Én is rengeteget gondolkodtam annak idején arról, hogy ő vajon mit gondolhat rólam... Egy hülye nyomoréknak gondol, aki egyszer majd megunja, és kilép az életéből? Vagy egy elb*szott hősszerelmesnek (haverom szerint "botcsinálta trubadúr"...:) ), akin jókat lehet röhögni? Nem, ő nem ilyen. Mára teljesen letisztultak ezek a dolgok. Érdekes módon Dóri nagyon ért hozzá, hogy akkor, olyan nehéz helyzetekben legyen mellettem, amikor senki más, vagy csak nagyon-nagyon kevesen. És ez sem lehet véletlen. És ez nem a reménykedés hangja, hanem valami egészen más...
Munkahelyi számítógépemen az ő képe van kint háttérképként. Nem azért, hogy bárki azt higgye, hogy a barátnőm képét tettem ki, egyszerűen tetszik az a fénykép, és jó ránézni. Persze jólesik, ha valaki megkérdezi, hogy ő a barátnőm-e. Egyszerűen azért mert, legalább kinézik belőlem, hogy egy ilyen lány szívét meg tudtam hóditani...
Summa summarum: biztos vagyok abban, hogy minden ember életében megvan az a - jó esetben ellenkező nemű :) - személy, aki nagyon mélyen belopja magát a szívébe, és adott esetben végigkíséri az egész életét...
"Mindenkinek megvan a maga Dórija...". Hogy aztán erről a Dóriról később elmondhatod, hogy "megvolt egy éjszaka", vagy jártál vele pár hónapig-évig? Esetleg összeházasodtok, gyermekeitek lesznek, és boldogan éltek, míg meg nem haltok? Vagy úgy jársz, mint én, hogy megőrzöl belőle egy mosolyt, egy kedves gesztust?
Ez múlik első sorban nyílván a két emberen. És a sorson. Meg a szerencsén, vagy nevezzük bárhogyan is...
És igen. Ez teszi az egészet annyira széppé. És ez teszi az egészet olyan baromira elviselhetetlenül nehézzé...

1 megjegyzés:

Gerej írta...

Érdekes volt.