Holnap Valentin-nap. Más irányú elfoglaltságom miatt ma írok ebben a témában...:)
A papírforma szerint most egy Valentin-nap-fikázó írásnak kellene következnie, mert az nagyon trendi. Én viszont máshogy gondolom...
Szerintem minden alkalom, ahol kimutathatjuk szeretetünket, szerelmünket, az csak jó lehet. Rendben, ez egy elég "mű" ünnep, nálunk nincsenek hagyományai. Azt viszont nem hiszem, hogy ez virág- és ajándékboltosok ünnepe lenne: a szeretet kifejezésének nem feltétlenül kell valami kézzel fogható dologban megnyilvánulnia.
Ezzel a nappal kapcsolatban két emlékezetes élményem van.
Egyszer még gimiben egy lánnyal kapcsolatos érzéseimet az intézmény üzenőfalán fejeztem ki. Elég igénytelen módon, egy papírfecnire körmölt idézettel. Mivel a lánnyal leveleztünk, felismerte a kézírásomat, és hát elég rosszul jöttem ki a dologból, kérdőre vont, hogy nekem ennyit ér a barátságunk, stb... Na, hát túl elegáns azért nem voltam...
Egyszer pedig képeslap várt a gimis koleszban, egy "titkos hódolómtól". Hm... Már ez a titkos hódoló-aláírás is gyanús volt, meg hát elég érdekes "ákombákomokból" állt a kézírás. No, szóval kiderült, hogy egy osztálytársnőm "megsajnált", hogy nincs barátnőm, és írt nekem egy kamu képeslapot- bal kézzel... A jó szándék vezérelte, engem viszont megviselt a dolog, igazából akkor jöttem rá, hogy a reménykedésnek, a hiú ábrándok kergetésének elég gyakran hatalmas nagy pofára esés lehet a vége...
Nekem a szerelemről írni kb. olyan, mintha a drogokról írnék, mindkettőhöz ugyanannyi közöm van... A Valentin-nap a gondolkodásról szól számomra. És igen, egyedül vagyok, de nem magányosan. Rengeteg kedves barát-barátnő vesz körül, akik színt visznek napjaimba. Ez számomra két okból jelent "problémát". Egyrészt: sokan ajánlották nekem a netes ismerkedést. Ha viszont ott egy lány megtudja, hogy mozgássérült vagyok, hajlamos arra, hogy "jaj, szegény mozgássérült srác, járni nem tudnék veled, de szívesen leszek barátod, lelki társad...". Erre viszont ismerőseimnek hála, nem vagyok rászorulva, az "igazit" megtalálni pedig neten szerintem teljességgel lehetetlen. Ha viszont találok valakit akár neten, akár bárhol? Azt biztos nehéz megérteni, hogy ennyi lány vesz körül, de nélkülük tényleg nem tudnám elképzelni az életemet. Mondjuk bárcsak ilyen problémáim lennének... :)
Sok hülyeséget írtam? Elképzelhető. De így érzem, ez a véleményem. Elolvasni nem kötelező, véleményezni szabad... ;)
Ami lényeg: aki szerelmes, az szeressen, szerelmeskedjen! :) Aki pedig hozzám hasonlóan egyedül van keressen, ne adja fel, sosem lehet tudni, hol bukkan fel az igazi...
Ha felbukkan valaha egyáltalán...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése