2014. augusztus 13., szerda

Szabadság, szeretem- háromból semmi

Hát, nem ez életem legmozgalmasabb szabadsága. Mindegy, elvagyok.:)
Hétfőn este döglés volt a program, meg virtuális élettársammal csevegtem viberen.
---
Kedden reggel kellett ugye felhívnom a doktornőt, hogy mikorra írja meg a papírokat, amiket a NAV-hoz, illetve az Államkincstárba kell vinnem. 
Legnagyobb megdöbbenésemre egy asszisztensnő vette fel a telefont, mert a dokinéni szabadságon van. Csak ezt nekem nem mondta. Abban maradtunk, hogy ma fél 11 magasságában telefonálok megint, hogy mikorra lesznek meg a papírok. 
Szóval az ügyintézésnek lőttek. 
Érdekes módon apám tartotta bennem a lelket. Mármint felhívtam a fejleményekkel, és mondta, hogy nyugi van, ne mérgelődjek, tartsam ki, vigyem végig, mert minden "jogos", mármint jár nekem, dehát a bürokrácia már csak ilyen. 
Meglepődtem, jól esett. 
Elballagtam hát a kisboltba. Vettem Sportot, sört, tojást, meg kenyeret! Bundás kenyér lesz holnap!:)
Szerencsére sikerült hazacincálnom a tojást, nem estem el vele sem a járdán, sem a lépcsőn, ez nekem hatalmas sikerélmény!
A boltosnéni meg 500 forinttal többet akart visszaadni, de nem hagytam. Az az áldott jó szívem..:D
Tegnap délelőtt értesültem róla, hogy meghalt Robin Williams amerikai színész.
Nem vagyok nagy filmguru, de több számomra is emlékezetes filmje van. A Jó reggelt, Vietnam már csak "médiabuziságom" okán is klasszikus. A Mrs. Doubfire is tetszett.
A Holt költők társaságáról pedig mindig az fog eszembe jutni, amikor egy büki pótszilveszterezés alkalmával utolsó este meg "kellett" innunk a maradék sört, és közben ezt a filmet néztük a tévében. A sörnek már semmi hatása nem volt, gyakorlatilag úgy ittuk, mint a vizet, de a filmet képtelen voltam otthagyni. 
Azt hiszem, az Igazából szerelem volt még ilyen film, hogy többszöri megnézés után "kattant be", hogy tulajdonképpen ez nekem is tetszik. 
Az ebéd pingwin-hambi volt, a szokásos színvonal, ízorgia.:)
Csendespihenő.
Meg tévéztem is. Ha nem sportot nézek, akkor német RTL megy, vagy M3 retro. Szeretem a régi magyar sorozatokat (Angyalbőrben, Linda, Szomszédok, Öregberény stb.), és tegnap volt valami számomra tök ismeretlen. Helló doki volt a címe és nézhetetlen fos volt. 
Fél 8-kor már ágyban voltam. 
A beépített huligán-t olvastam. Jó könyv, valóban nehéz letenni. És ha úgy vesszük, előbb volt benne "eksön", mint a Szürke ötven árnyalatában. 
Persze nem olyan eksön.
Tesómmal írkáltam facén, de jeleztem neki, hogy az érdemi kérdésekre majd reggel válaszolok, mert nem jutnak el az agyamig. 
Ja: egyik kedvenc filmem, az Isten hozta őrnagy úr is volt este a tévében, de én a Real Madrid-Sevilla meccset néztem. Volna. Ha el nem alszom....
---
Ma reggel időben lebattyogtam a kisboltba, hogy maradjon még Nemzeti Sport.
Eszembe jutott, hogy kis-, és nem is olyan kiskoromban Écsen kb. a pokol p*csájában volt tőlünk a legközelebbi bolt, Nemzeti Sportnak meg ugye híre-hamva nem volt fatornyos falunkban. 
Mégis mennyire visszamennék...
Esett az eső. Rövidgatya, esőkabát, baseballsatyi,  nagyon stílusosan néztem ki. 
Egy formástestű kiscica meg is nézett a buszmegállóban. Hát, ha még tudta volna, hogy az esőkabát alatt csak egy izomtrikót, bocs: "izom"trikót viseltem..:D
Fél 11-kor kellett telefonálnom a rendelőbe. A papírok nincsenek kész. Dokinéni megígérte, hogy holnapra elkészülnek. Ha nem, akkor felhatalmazásom van rá, hogy addig üljek ott, amíg a helyettesítő doki meg nem írja.
Hm... Ez olyan szar... Mármint kuncsorognom kell, amihez semmi kedvem... Az egy dolog, hogy ez jár nekem, de a dokiknak fölösleges adminisztráció, a könyökükön jöhetek ki, mentségemre szóljon, hogy nem hobbiból csinálom...
Megfogadtam, hogy addig nem borotválkozom, amíg a két futó projekt közül legalább az egyiket nem sikerül rövidre zárnom. 
Szombaton borotválkoztam utoljára, már nagyon szúr. Asszem rossz lázadó lennék...:D
Ebédet az Ernestóból rendeltem. Győrben az egyik legjobb, de nem értem, miért kell az egész cuccot összecelluxozni. Ez nem túl bénabiztos csomagolás... :/ :D
Csendespihenő. Aha: a Szomszédkokra ébredtem fel.
Jó, nem vagyok normális, hogy ilyenek eszembe jutnak, de amikor 1991 márciusában műtötték a lábamat, akkor este is a Szomszédok zenéjére kezdtem magamhoz térni...:D
Utána ittam egy kis kávét, hallgattam egy kis zenét, szóval most kb. reggel van. Két nap alatt annyit aludtam, mint máskor egy hét alatt. 
Most fürcsi, vacsi, aztán vagy megnézek valami filmet, vagy olvasok. Vagy iszom egy sört. Az legalább meglátszik.:D
---
Holnap meglesznek a papírok. Mert meglesznek. 
Húzok is be az APEH-ba, mint a vadlibák.
Ha időben végzek, lehet elmegyek az Államkincstárba is, és akkor egy füst alatt letudom a kettőt. 
Ha nem, akkor egy általános iskolás ismerősöm megígérte, hogy pénteken elvisz. 
Mármint nem általános iskolás a lány, onnan ismerem. Igen, 18 évvel ezelőttről. 
Pénteken még unokatesóm párja is betoppanhat. 
Tök mókás: megállta az ujjam a billentyűzeten egy pillanatra, amikor pusziltattam Erikát. A reflexek ugye... Aztán leesett, hogy a saját unokatesómnak küldhetek puszit!:)
Hétvégén lottó, tippmix, takarítás, meg jó lenne egyet elmenni élményfürdőbe. És/vagy szombat este mondjuk a Smukiban egy-két habzó seritalra. 
Vasárnap meg ETO-Fradi. 
Mára meg ennyi.
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)

Nincsenek megjegyzések: