2013. február 3., vasárnap

Fogalmam sincs, mi legyen a címe ennek a bejegyzésnek... ;)

Hétfőn sikerült megvalósítani a terveket. Lefekvés időben, pihenés, relax. Igen ám, de valahogy mégsem volt túlzottan eredményes, vagyis hatásos: a héten szinte minden nap sikerült "rátapadnom" a szundi-gombra, és így jóval később keltem fel a tervezettnél.
---
Kedden mostam. Meglepő? Nem.:) Most épp az itthoni "játszóruhák" kerültek sorra. Jóval több cuccom van, mint gondoltam, már csak valami rendszer kell, ami alapján elpakolom őket. Az sem lesz piskóta...
Más. A neten barangolva egyre inkább azt kell észrevegyem, hogy nekünk magyaroknak valahogy nincs humorérzékünk. Nem értjük a poénokat, nem akarjuk venni a lapot, mindig a "belekötnivalót" keressük. 
Mostanában nagyon rákaptam ezekre az úgynevezett "troll-oldalakra", ahol persze mindenféle f*szság van, egy szót nem kell komolyan venni, mégis vannak "okosok", akik ezt nem fogják fel. Például, hogy Bajzát jobb csatár, mint Messi, mert az argentin még nem volt gólkirály a magyar bajnokságban. Nyilván ökörség, pihentagyú szöveg, de persze be kell írni, hogy "Jaj, azért a spanyol bajnokság színvonalasabb". Vagy: Nagy Laci több gólt lőtt Barca-mezben, mint Messi. És akkor megy a komment, hogy "dehát kézimeccsen nem ritka, hogy valaki 10 gólt dobjon, fociban már egy mesterhármas is csodaszámba megy. Gyökerek!" Ha ezt nem írja le, egészen nyilvánvalóan hülyén halok meg... :( :D
---
Szerdán meló után felhívtam a vodafone-ügyfélszolgálatot, mert a díjcsomagváltás kapcsán túlfizetésem keletkezett. Az összeget sajnos nem tudják jóváírni a következő számlán, hanem majd át fogják utalni. Kb. 1 hónap múlva. Kicsit döcögős és rugalmatlan volt az ügyintéző hölgy, de azért csak sikeres volt az ügyintézés. 
Mármint eddig...:)
Este pár ismerőssel facén ment üzenetváltás, meg Real-Barca Spanyol Kupa-meccset "hallgattam" a tévében. 1-1 a vége, a visszavágón talán a katalánoknak áll a zászló, de nem lesz sétagalopp, az egyszer biztos!
---
Csütörtök. Kiírtam az üzenőfalra reggel, hogy "A pasik nem olyanok, mint a parkolók, nem a rokkantak a legvonzóbbak."
Szoktam viccelni azzal, hogy mozgássérült vagyok. Ha nem viccelnék, akkor is az lennék. Szóval akkor már inkább viccelek vele. Bár tudom, ez elég fárasztó volt...:)
Mindenesetre egy-két ismerősömtől kaptam vigasztaló-biztató üzeneteket, pedig tényleg nem volt "hátsó szándékom" a szöveggel, csak valahogy a buszon ücsörögve bevillant...
Az más kérdés, hogy mostanában valamilyen szinten tényleg magam alatt vagyok... Már nem hiszek benne, hogy párkapcsolati "státuszom" valaha is megváltozna, de ez már egy másik történet...
David Beckham a Paris Saint-Germain csapatához szerződött. Egyelőre öt hónapos szerződést kötött, és mintegy 1 milliárd forintos fizetését alapítványoknak ajánlja fel.
Beckhamat lehet celebnek, divatmajomnak tartani, de amit emberként és sportolóként letesz az asztalra, azért minden elismerést megérdemel. Igazi példakép. Szerintem.
Meló után meg postán voltam, és csekkeket adtam fel... Pff...:/
Megtudtam, hogy márciusban Children of Distance-fellépés lesz Győrben. Tudom, hogy én nem vagyok "célközönség", de tetszenek annyira a szövegeik-zenéik, hogy szívesen meghallgatnám őket...:)
---
Péntekre sajtótájékoztatót harangoztak be a Győri ETO FC-nél, meglepetést ígérve. Azt hittem, hogy a visszatérő észt Tarmo Kink, és az újonnan érkező szlovák Marián Had mellett valami meglepő igazolást jelentenek be. 
De nem: bemutatták a Happy Gang együttes "ETO-dalát", ami a "Fiatal szerelem" című dal átirata. Első hallgatásra kifejezetten giccsesnek tűnik. Másodikra szintén. De meg kell hagyni, elég fülbemászó zene, most már nagyon tetszik, a klipje pedig kifejezetten "meccsre csalogató", bejövős...:)
"Elszállni tilos, reménykedni kötelező!"-szól a mottó, ezzel maximálisan azonosulni tudok. Azt remélve, hogy nem iszunk előre a medve bőrére, és nem lesz hatalmas pofáraesés a vége. Azért csak nem!:)
---
Tegnap Écsen voltam apámnál. Elég "érdekes", vagy inkább morbid volt a dolog, szokás szerint, volt, amikor nem tudtam, hogy sírjak-e, vagy röhögjek. 
De ezt inkább nem írom le, mert alapvetően nem vidám dolog...
Kicsit megcsúsztam, és csak a 16.10-es buszra tudtam kiindulni, így aztán bukó lett volna az ETO-Podgorica BL-meccs.
De szerencsére écsi szomszédunk észrevett a buszmegállóban. Épp Győrbe tartott, és elvitt a kórházig. Így aztán a második félidőt már meg tudtam nézni, és láttam, ahogy lányaink leiskolázzák a tavalyi BL-győztes csapatot.
Hivatalos voltam egy szülinapi buliba, de aztán lemondtam. "Kicsit" lehangolt idegállapotban, és fáradtan értem vissza Győrbe, nem lettem volna jó társaság.
Olvastam-neteztem-tévéztem, altató gyanánt két doboz Kozelt megittam, majd nyugovóra tértem. És valamennyire most kipihentnek érzem magam, de ez persze majd jövő héten derül ki, hogy mennyire van így!:)
---
Ma olyan 8 körül felkeltem, lebattyogtam Sportért, és egyelőre kb. ennyi történt. 
Mindjárt rittyentek valami ebédet (rántottát), aztán pakolászok, talán még csendespihenő is lesz. 
Este Valcea-Fradi, meg alvás.
És mára ennyi.
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!

Nincsenek megjegyzések: