"Ez megér egy szívszorító, ámde tanulságos magyar órát megérő barátias blogbejegyzést
"Emberek vagyunk, mindenki hibázik – még ha csak félreértésről is van szó"
címmel!"
Ám legyen!:)
---
A történet tavaly szeptemberben, a Fekete-suliban kezdődött. Igen-igen, ott találkoztak mórás diákok mozgássérült fiatalokkal, és a "Velünk élő másság" című projekt keretében interjúkat készítettek velünk. Rólam ugye Kinga és Kira írt cikket, Roxi pedig afféle "összekötő-kapcsolattartó" diákként jelölt be facebookon. Először nem volt különösebben szimpatikus, bár ennek az okát igazából nem tudom.
Aztán idővel felfigyeltem megosztásaira, különböző fórumokba írt kommentjeire, és az egyik ilyen után írtam is neki. Beszélgetni kezdtünk. A beszélgetést újabb és újabb beszélgetések, és később már találkozások is követték.
Már talán írtam, egy mozgássérült srácnak elég szokatlan, hogy táncedzésre hívják- még ha csak nézőként is.
Az is elég szokatlan, hogy valaki így megmondja nekem a frankót, oltogat, és... Megbízik bennem.
Jó barátok lettünk, egymást titkainak ismerői. Van olyan közös történetünk, amit hallva kedves ismerősöm elmondása szerint libabőrös lett. Nem véletlenül.:) Az ijesztően komoly témáktól a visítva röhögésig a teljes skálát tudjuk hozni. Néha viszont már-már legendásan félre tudjuk egymást érteni, de ezek a sztorik is hatalmas röhögésekben szoktak végződni. Langsam spazieren!
Tegnap viszont... Igen, szomjas nem voltam, frusztrált viszont annál inkább, és egy engem pont védő mondatát sikerült úgy félreértenem, de annyira alaposan, hogy kértem, ne beszéljünk többet.
Szerencsére korát meghazudtoló zsenialitással kezelte a dolgot. Igen, tényleg vegyük úgy, hogy elnéztem a naptárat, és pár percre elugrottunk április 1-ig a naptárban. Legalább átugortuk a telet!;)
---
Mondtam már, hogy valamennyire felelősséggel tartozom irántad. Remélem, még jó ideig "kísérhetlek az úton", ahol tudok, segítek!
És köszönöm, hogy néha hibázhatok.
Nem lesz belőle rendszer, ígérhetem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése