2016. február 8., hétfő

Offline poszt időutazással


Csütörtökön eredetileg azért írtam egy bejegyzést, mert nem tudtam, ma lesz-e időm írni. Írni lenne időm, de netem nincs… Meg kábeltévé se nincsen, de ebből a szempontból ez ugye mellékes…
Szóval most word-ben pötyögök, a technikai hiba javítása után közzé fogom tenni a posztot!

Csütörtökön a bejegyzés megírása után nyelvészkedtem volna egy kicsit, de sajnos nem hagyták. Annyi történt, hogy egy hvg-s hír alatt valaki kommentben kijavította a fogyatékos szót fogyatékkal élő-re. Megkértem, hogy írja le mi a különbség, de nem tette… Jó, persze, világos, hogy a fogyatékosnak van némi pejoratív jelentése, de a fogyatékkal élőt én személy szerint nagyon „mű” szónak gondolom.
Továbbra is nagyon tetszik a barátság-videó, nagyon cukker. Bár csütörtök óta nem láttam…. Este pihentem, futsalt néztem, és elaludtam. És van két szó a puskacetlin, amit nem tudok elolvasni…. :D
---
Péntek. Elég nehezen keltem fel. Meló előtt kedves szurkolótárs-kollégámmal váltottam pár szót. Szóba került a hétvégi csornai túra. Megjegyezte, hogy ott amolyan falusias a focipálya, de a Csorna szerepelt már az NB3-ban is. Kis fáziskéséssel sikerült reagálnom, hogy hát izé, a Csornának most is van NB3-as csapata, épp azért lesz Csorna-ETO…:) Ezen jót mosolyogtam, bár az NB3 okán mosolyom nem volt túl őszinte...
Nehezen telt a nap, hullafáradt voltam… Egy kolléganőmet láttam, vagyis hallottam sírni, ami nagyon elkeserített… Mert hát elsősorban emberek vagyunk, csak utána munkatársak. Egy másik kolleginát pedig szándékomon kívül sikerült megbántanom, nagyon sajnálom, nem akartam megbántani, illetve kellemetlen helyzetbe hozni... 
3-ig voltam melóban. Hazatérve le akartam dögleni a gép elé. De már nem volt net. Meg kábeltévé sem, és azóta sincs… A Győr-Szol pedig levélben tájékoztatott minket, hogy felmondta a társasház közös képviseletét… Hát ezen meglepődtem, és fogalmam sincs, ilyenkor mi a teendő…
Aztán hívott egy gimis ex-osztálytársam, hogy itt van az Árkádban, fel is jött egy rosé Traubira.
Utána pedig feljött Harcsi barátom, 1-2 sört elfogyaztottunk.:)
Szombat. 7 körül nagy nehezen felkeltem, a szemüvegemet sikerült összetörnöm. Leesett a földre, én pedig ráraktam a puffot. Ennek annyira nem örültem…
Megérkezett tesóm, indultunk volna a piacra. Meglepve tapasztaltam, hogy eltűnt az ETO-sálam… Ma reggel szerencsére ráakadtam, ott volt a fogason, csak nem pontosan a szokott helyén…
Piac. Kolbász, aztán persze kávé a kopasz úrnál, ahogy kell.:) Szokás szerint összefutottunk Rékával és férjével is.:) Aztán Árkád. Lottó-tippmix, meg sikerült megigazíttatnom a két törött szemüveg közül az egyiket. 
Még ide-oda benéztünk, Marknak vettem szülinapi ajándékot, most már azt is tudom, hogy bébitaxi a neve, és a Picur nagyon imádja...:)
Utána pedig Győrság felé vettük az irányt. Uhh… Annak  idején mennyit rodeóztunk Daciával a sági úton.. Rég volt, tán igaz sem volt... Először Dórit látogattuk meg, váltottunk pár szót, meg megköszöntöttem névnapja alkalmából. Annyira jó volt beszélgetni vele…:)Ritkán találkozunk, örülök, hogy sikerült összefutni…Ő egyébként nagyon fontos szereplője az életemnek, akkor is, ha mostanában kicsit talán ritkábban beszélünk. De ezektől a beszélgetésektől mindig feltöltődöm. A találkozásokról nem is beszélve...:)
Aztán elmentünk Mark tortájáért. Ja, és Ságon jutott eszembe, hogy az előző bejegyzésben Kalmár Zsolt átigazolásáról akartam írni, akit a Lipcse kölcsönadott az ugyancsak másodosztályú Frankfurtnak.
Majd elmentünk Écsre apámért. Nincs jobb szó: hatalmas nagy troll az öreg…XD De ezt megintcsak nem fejteném ki bővebben…:D
Écsről pedig Tétre mentünk, Mark születésnapját ünnepeltük. Voltak torták, meg mini tűzijáték, ahogy kell…:) Hihetetlen gyorsan eltelt egy év, de ezt már mondtam/írtam..:O :D 
Ja, és megismertem Edit egyik öccsének barátnőjét is. Még csak hírből ismertem a lányt, de tényleg jó fej, szimpatikus. Ezt most nem csak azért írtam le, mert szerintem olvassa, amit írok…:D Megkérdezte, hogy van-e barátnőm, meg hogyhogy nincs... Hát nem akartam untatni a témával, néha már saját magamnak is agyamra tudok menni.:D
Tét után Csanak következett. Egy volt sulitársamat, Ildit látogattam meg. Vicces volt, mondta telefonon, hogy milyen színű autó áll a házuk előtt, de sötét volt már, szóval egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy az az autó zöld… Az volt..:D
Beszélgettünk, nasiztunk, nosztalgiáztunk, majd hazadobtak.
Este még kicsit telóról neteztem. Ismét ütős program lesz nyáron a tápszentmiklósi falunapon. De attól tartok, hogy idén sem leszek ott… Pedig már évek óta tervben van. Legalább a Children of Distance-ot jó lenne megtekinteni, az talán még busszal is kivitelezhető...:) Ja, és persze köszi Bejusnak az emlékeztetőért!:)
Kaptam egy üzenetet a vodafone-tól, hogy elfogyott a kiegészítő net-csomagom. Jól felköltöttem újra, aztán kezdtem rájönni, hogy a „nem kiegészítő” még megvan…:(
Lefekvés után olvasgattam, és kidőltem…Nem semmi egy nap volt, még több ilyen kéne, mozgalmas, élményekkel teli!:)
Ma. Időutazás… Se net, se tévé… Tudom, írtam már…:/ Pakoltam, rendezkedtem, és rádióztam. Ebéd közben Déli krónikát hallgattam a Kossuthon, utána pedig 30 perc alatt a Föld körül… Mint régen, az écsi vasárnapi ebédek idején, a számban éreztem a húsleves ízét... Amúgy meg főtt tojást ettem, házi kolbászt, meg sajtos melegszendvicset..
Délután csendes pihenő, olvasás, rádió… Aztán feljött Harcsi egy kávéra. Most pedig pötyögök, meg mosok. Aztán vacsi, aztán kb. szunya.
Holnap meló után jönnek a szerelők, remélem sikerül elhárítaniuk a problémát. Meg németórák is lesznek. Meg postára is kéne menni. Szombaton meg ugye Csorna-ETO. Utána héten meg Tatabánya-ETO. De az még tényleg a jövő zenéje…
Remélhetőleg Ti ezt az irományt hétfőn olvassátok, ma meg még csak vasárnap van. Szóval tegnapra ennyi voltam…
Jók legyetek, vigyázzatok magatokra!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)
---
Hehe, kis ugrás ama bizonyos tér-idő-kontinuumban, és máris itt vagyok.:) A bejegyzés megírása után már semmi emlékezetes nem történt. Vagyis palacsintát vacsoráztam, az nagyon finom volt.:) Aztán olvastam, Lánchíd Rádiót hallgattam, meg egy kis messenger... Aludni nem nagyon sikerült... 
Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem zavart a net és a tévé hiánya... De azért néha tényleg be kell majd iktatni egy-egy ilyen napot...:)
Így aztán reggel féllkómás állapotban keltem. De legalább sikerült, ez nem kis sikerélményt jelentett.:)
A mai németet lemondtam, mert 5-től lett volna, a szerelő meg 4-re ígérkezett. És a szerelő 16.50-kor esett be. Nagyjából kettő perc alatt végzett, a lenti kapcsolószekrényben, vagy miben igazított meg egy kábelt. Ehh...:/
Megkértem, hogy lője be nekem a routert. Nem vállalta, mert mondtam neki, hogy már kétszer nem sikerült... F@szért kellett megint őszintének lenni... Na mindegy, megtanultam a leckét... 
Olvastam egy idézetet: "Soha ne gyújtsd fel magad olyanokért, akik csak ülnek, és nézik, hogy elégsz!" Van benne némi áthallás, családi érintettség, a szó legszorosabb értelmében... Amúgy maga az átvitt értelem is igaz. Már amennyire én azt ugye meg tudom ítélni...
Na és akkor mára ennyi? Holnap-holnapután német, valamikor posta, szombaton meg nem kizárt, hogy Csorna. Jó lenne, ha mennénk. Utána héten meg Tatabánya, oda is jó lenne menni, hiányoznak az idegenbeli túrák... 
Na és akkor mára ennyi!
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)

Nincsenek megjegyzések: