2013. január 6., vasárnap

Perverz rasszista poszt

Figyelem! Ez a bejegyzés nyomokban a nyugalom megzavarására alkalmas részeket tartalmaz! Olvasás csak saját felelősségre!;)
---
Először is néhány megjegyzés az előző, évzáró bejegyzéshez.
Nem tudok úgy írni Anyuról, hogy leülök, és írok. A gondolatok, emlékek jönnek maguktól. Most is jönni fognak!
Az idei évre vonatkozó rész szándékosan lett kissé elnagyolt. Mert valóban szeretném a következő szilvesztert már egy leányzó társaságában eltölteni, lassan majd szeretném letenni a cigit, szeretném meglátogatni a cimborákat Szombathelyen/Fehérváron/Pesten, uram bocsá' a külföldi munkavállalás lehetősége is egyre jobban birizgálja a csőrömet, amíg nincs konkrétum, addig felesleges ezeken rágódni. 
Többen - mert a két ember az már ugyebár több...:) - szóvá tettétek az előző bejegyzés egy bizonyos sorát/mondatát.
Nos, ha egyre gondolunk: igen, az így történt, semmi hímsoviniszta háttérzönge, a kettő külön történt. És hogy miért írtam le?
Egyrészt vagyok ennyire önironikus.:) Másrészt dramaturgiailag fel kellett picit dobni az írást, hogy legyen benne egy kis móka is.
Másrészt ezeket is elmeséltem Anyunak is anno, aki jót nevetett rajta(m), és közölte, hogy "Kisfiam, Te nem vagy normális!" 
Hát ennyi a háttérinfó.:)
---
Csütörtök-pénteken már dolgoztam. Az ilyenkor szokásos beszoktató időszakot tartottam, egy kedves kolleginának köszönhetően mindkétszer már délután 1-kor hazajöttem.
Műszaki rajzokat fűztünk, segítettek benne a lányok is. Nem, egymást nem fűztük! :)
Csütörtök délután hazatérve neki akartam állni az évzáró poszt megírásának. De nem indult el a net. Gondoltam semmi gond, akkor tévézek egy picit. Az sem működött.
Felhívtam a Vidanetet. Minden ügyintéző foglalt volt, így elkérték a telefonszámomat. Amikor az ügyinttéző  megkérdezte, hogy mi a baj, azt válaszoltam, hogy minden. De kapcsoltam, hogy most nem a lelki segélyszolgálattal beszélek, kiegészítettem mondandómat azzal, hogy csak a net és a kábeltévé nem működik, amikért ugye havonta fizetek nekik súlyos ezreket.
És bakker: amint letettem a telefont, abban a pillanatban visszatért az internet, és működött a tévé is.
Amikor rejtett számról az ígértek szerint felhívtak, épp kiléptem rágyújtani, szóval nem tudtam megköszönni a gyors ügyintézést. Akkor hát ezúton bepótolom: Köszi, Vidanet!:)
---
Szombaton délután elballagtam az ETO Parkba. Addig tettem-vettem-pakolásztam, és mire elindultam, sikerült egy elég kellemes kis zuhét elcsípnem.
Postára is akartam menni csekket feladni, de hallgattam kolleginára, aki szerint felesleges csekkekkel egyenként a postára rohangálni.
Így aztán adtam fel lottót, és elmentem kajálni a CBA grill-részlegébe. 
Gyerekek, ez itt nem a reklám helye, de azért leírom: vegyes sali, rizs, sült csirkecomb, egy szelet rántott sajt, fél liter üdítő plusz még egy krémes1200 forintért azért nem volt rossz. 
Huh... Október 13. Mozgássérültekkel volt programunk ugyancsak az ETO Parkban, előtte ugyanott kajáltam. Anyu osztálytalálkozóra készült Győrbe, amit ugye ő szervezett. Kaja közben felhívtam telefonon, beszéltünk róla, hogy majd ha nyugdíjas lesz, akkor el tudunk ide ballagni kajálni, finom, és egyáltalán nem drága...
És két hét múlva meghalt... 
---
CBA, bevásárlás. Vettem ezt-azt, aztán elindultam a kasszához. Előttem egy 18-20 év körüli csaj állt az édesanyjával. 
A lányon cicanaci volt. Az anyuka valamiért visszament, és akkor utánafordult a lánya. Gyerekek! Hát én, aki a google szerint a világhálón a legrészletesebb magyar nyelvű leírást elkövettem a témában, elmondhatom: nem, nem tevepata tárult szemeim elé hamarosan. Hanem egy punci a maga "teljes" valójában". És NEM, nem deréktájon a csajt stíröltem, csak néztem bele a világba, amikor a látvány "kiszúrta a szememet". 
Hogy szúrhat ki szemet egy punci? Na, ez talán képzavar...:)
Mindenesetre felcsendült fülemben Delhusa Gjon örökbecsűje, miszerint "Rád vár, siess rád vár, s Te ott állsz, mint egy bálvány!"
De persze lehet, hogy nem rám várt. Azt azért megállapítottam, hogy belevaló csávó lennék...:)
Az meg már lényegtelen, hogy melegszendvicshez akartam hozzávalókat vásárolni, de a kenyér és a sajt is kimaradt...:)
(a szerző megjegyzése: egyik barátom elmondása szerint nem nagyon ismer olyan emberkét, aki szexuálisan annyira ki lenne éhezve, mint én. Lehet benne igazság!:) De: most hallgatom egyhuzamban a hatodik Showder-klub-adást, ezt a bekezdést egyfajta stand up-gegnek szántam. Szóval nem minden pontosan úgy történt, ahogy írtam, tessék a poén irányába fókuszálni. Ami még persze lehet, hogy szar!;)
----
Jut eszembe! Egyik ismerősöm múltkor panaszkodott, hogy akadozik nála a facebook, és megkérdezte ismerőseit, hogy náluk mi a helyzet. Én kommentben válaszoltam, hogyaszongya "Igen, n*ha nálam is szarakodik. Pff... :)
 ----
Hazatérve aztán semmi extra, tévé, net, stb.
Ismét elég nehezen aludtam el, 2 óra magasságában még olvastam, sőőt kajálni is kimentem a konyhába. 
Reggel meg szundi-gombot nyomtam. Vasárnap. Ez már a vég...:)
Kúton újságért már voltam, ma is ilyen pakolászós-rendrakós-passzív pihenős nap van tervben!
---
Megvan a Győri ETO FC első téli igazolása Farkas II (KETTŐ) Balázs személyében. Aki nem tévesztendő össze a nagy győri "közönségkedvenc" Farkas I (EGY) Balázzsal.
A fiatalember Nyíregyháza-Kijev-Székesfehérvár-Debrecen útirányon át érkezett Győrbe. Átigazolását nem nagyon értem, mert az utóbbi években jobb esetben a kispadon ücsörgött, rosszabb esetben sérült volt. Most is az. Posztján pedig Koltai és Dudás szerepel, akiket azért nehéz lenne kiszorítani. 
Azért vagyok mégis optimista, mert anno Völgyi Dani és Varga Roli is amolyan "meg nem értett" igazolások voltak, mégis elég szépen beváltak!:)
---
Az Alkotmánybíróság visszavonta a választási törvény regisztrációra vonatkozó részét. Ahogy azt megjósoltam.
Az  ellenzék saját győzelméről beszél. Ha meg nem dobja vissza az Alkotmánybíróság, akkor diktatúra van? Nem arról van szó, hogy talán-talán mégiscsak működik valamennyire a kontroll? 
Hogy ne vádoljon senki elvakult kormánypártisággal, azért leírom: azon azért meglepődtem, hogy a kormány nem módosított tizenkettedszer is alkotmányt, sőt nem isoszlatta fel a taláros testületet... Szóval ja... Szánalmasak...:)
---
Lenne egy tiszteletteljes kérésem! Álljon végre ki egy felelős politikus/szociológus/rendőri vezető, és legyen szíves, mondja ki, hogy "Igen, van Magyarországon cigánybűnözés!"
Unom már ezt a mellébeszélést! Igen, a magyarok is lopnak, csalnak hazudnak, embert is ölnek. Sajnos. De nem "életvitel-szerűen".
Mi magyarok miért nem járunk bicskával a zsebünkben bulizni? Miért csak telefont-iratokat-pénzt-kulcscsomót viszek magammal? Gondosan ügyelve rá, hogy el ne lopják?
Mi miért tudunk normális emberi módon sorba állni egy nyilvános WC előtt, és nem rántunk kést, hogy csökkentsük a várakozási időt?
Igen. Idióták a magyarok között is vannak. De ezek a vasvillás-bicskás sztorik valahogy mégis mindig hozzájuk kötődnek...
Elegem van abból, hogy félnem kell tőlük. Elegem van abból, hogy ha elmegyek mellettük, addigi magyar nyelvű beszélgetésükből hirtelen cigányra váltanak.
Elegem van a polgárjogi aktivistáikból! Jöjjenek ki terepre, nézzék meg, mi folyik nap mint nap azokban a városrészekben, ahol ők élnek!
Tanárok félnek bemenni órát tartani, tisztességben megőszült öreg nénik félnek leszállni miattuk a buszról...
Mikor kapnak már észbe odafent?
És akkor még egy személyes történet, lehet, hogy már itt is leírtam.
Pár éve még a teleshopban dolgoztam. Egy egy órás szünetet kihasználva lementem az épület elé, kávé-cigi-Nemzeti Sport. 
A lépcsőn ücsörögve elvoltam békésen magamban, amikor megjelent öt-hat tagbaszakadt kancigány, akik az ugyancsak az épületben lévő munkanélküliek számára kötelező tanfolyamra érkeztek.  Nem ők, nem roma fiatalmeberek voltak!
Beszédbe elegyedtünk. Amikor megtudták, hogy a teleshopnál dolgozom, közölték, hogy én átb*szom a népet, mert a teleshopban csak gagyit árulnak. 
Nos, ez vagy igaz, vagy nem, mindenesetre senkit nem kényszerítettem vásárlásra.
Majd amikor felálltam a lépcsőről, hogy kidobjam az üres kávéspoharat, meglátták, hogy mozgássérült vagyok. 
Ekkor közölték, hogy engem fel kéne akasztani, mert egy semmirekellő nyomorék vagyok.
Erre nem kaptam szikrát, csak álltam bambán. Ekkor meg az volt a gond, hogy "rasszista a nézésem!" 
És hogy fokozzuk a helyzet bizarrságát: a társaságból egy fiú odalépett hozzám, és megkért, hogy szóljak rá a többiekre!
Akkor komolyan mondom, vártam a kést az oldalamba... Ami vagy jött volna, vagy nem...
Szerencsére épp megérkezett egy  kollégám, és vele felmentem!
Egy munkatársam szokta idézni Szolzsenyicint, a Gulág-regényi kapcsán világhírű Nobel-díjas szovjet írót. Ő ezt írta: "A félelem szüli a gyűlöletet."
Nem mondom, hogy nincs benne igazság...
Elnézést, ez így kikívánkozott!
---
Achtung, Achtung!:) Tilai kolléga blogot indított! Mint "ihlető", vagy nem tudom, micsoda alap, hogy kirakom a rendszeresen olvasott blogok közé, hogy naprakész legyek a frissítéseket illetőleg!
---
Munkatársnőmnek mielőbbi teljes gyógyulást kívánok! Döbbenetes, ami történt, és soha nem felejtem el a segítséget, amit Anyu halála kapcsán kaptam tőle!
---
Na, akkor mára ennyi!
Remélem, semmit nem felejtettem el leírni, már elfáradtak a kezeim!:)
További kellemes hétvégét mindenkinek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!;)

Nincsenek megjegyzések: