2013. január 21., hétfő

32 éves lettem én...

Szerdán arra emlékszem, hogy roppant mód büszke voltam magamra, hogy ügyintézés után még egy blogbejegyzést is megejtettem. Nagyon lelkes voltam. Általában munkanapokon meló után max. egy projektre vagyok kalibrálva.:)
---
Csütörtökön mostam. És örültem annak, hogy már szerdán túlestem az ügyintézésen, mert igen nagy havazás, szél, meg miegymás volt.
Szóval nem volt valami aktív nap!:)
---
Péntek. Na, ez már annál inkább! Kettőkor léptem le melóból, pár kolleginával bohóckodtunk a céges buszon.
Aztán a Marcal Étterem felé vettem az irányt. Igen, a szokásos sportos évzáró vacsora volt a program. Én elvileg igazolt tekéző volnék, de már évek óta nem gurítottam, mégis valahogy "ott ragadtam" a társaságban.
Jókat, és kevésbé jókat beszélgettünk, finomat kajáltunk...
És voltak meghívott vendégek is. Magas pozícióban lévő vendégek. Na, az a képmutatás magasiskolája volt. Szerintem. De erről nem írnék bővebben...:)
Este a nap folyamán elfogyasztott öt kávé hatására alig jött álom a szememre, nagyjából kettőig olvastam, de így legalább tudtam pár szót váltani épp érkező tesómmal.
---
Szombat. Nem elég, hogy kialvatlan voltam, éjjel még a telefonom is kikapcsolt. Így aztán nem ébresztett, és csak az Árkádban találkoztam újra tesómmal, és a szintén érkező Edittel.
A pékségben reggeliztünk, bár én csak második nekifutásra, mert először felhúztam magam a türelmetlen eladónénin, aki sürgetett, mert nehezen választottam a bőség zavarában...
Aztán sógornőm segítségével vettem két farmert, meg egy cipőt. Jó áron, jó kis cuccokat.
Hehe: láttam egy cipőt, aminek a dobozán  41-es méret szerepelt. Ehhez képest az egyik cipő nyelvén 42-es, talpán 43-as szám volt, a másiknak a nyelvén 41-es, talpán 42-es felirat szerepelt. Természetesen nem próbáltam fel...:)
Aztán hazatértünk, kis szusszanás után mentünk is tovább a belvárosba. 
Tesóm születésnapom alkalmából meghívott a Patioba ebédelni. Meglepetés volt, hogy az étlapon található főétel mellé kaptunk húslevest, és rétest is. Igen, én is kaptam, annak ellenére, hogy "nem lépek egyszerre", ahogy az ismert gyermekdal ezt egy rétes elfogyasztása esetében megkövetelné... Bár nem volt még este, az is igaz.:)
Kaja után vécére is el kellett mennem, és egy nagyon helyes, rám nagyon kedvesen mosolygó lányba botlottam. Nem tudom, hogy miért mosolygott így? Tán arra gondolt, hogy zavarban vagyok, mert az hittem, hogy a női mosdóba nyitottam be? - komoly bloggerként a budi szót nem használhatom, a mosdó kifejezés sokkal elegánsabb... :P- Egyébként lett volna ebben is igazság. De az is lehet, hogy a pulcsimon ábrázolt vaddisznó volt a mosoly tárgya...:)
Ja: az étteremben egy közeli asztalnál egy néni 90. születésnapját ünnepelték. Annyira aranyos volt!:)
Az étteremből a buszhoz indultunk. Séta közben kaptam egy SMS-t. Gondoltam majd a megállóban meglesem. Közben összefutottam egy ismerős csajjal, és a barátjával. Akkor még nem tudtam, hogy a jókívánság-SMS eme leányzó nővérétől érkezett! Nagy sztori, mi? ;)
Majd újfent hazajöttünk. Fürdés-kis pihi-barátunk bevárása, majd indulás a Smukiba. Ahol a születésnapomat ünnepeltük. A huszonharmadikat. Na jó, a harminckettediket! Csak ez nem hangzik olyan jól...:(
Húsznál többen voltunk, ami csak azért vicces, mert 15 főre foglaltam asztal, de többen voltunk, mint egy másik társaság, akik pedig 30 helyet stipistopiztak. De azért megoldottuk a helyzetet.
Picit tartottam tőle, hogy nem leszünk-e túl sokan, de a visszajelzések alapján mindenki jól érezte magát, bár sajna nem tudtam mindenkivel eleget beszélgetni.
Fura, mert voltak még emberkék, akiket szerettem volna meghívni! De valaki túl messze lakik, vagy túl régen találkoztunk, de olyanok is vannak akikkel nem vagyunk "összejárók", bár jól kijövünk. És vannak olyanok is, akikkel talán még nem ismerjük egymást annyira, hogy jól éreznék magukat a társaságomban.
Pff... Ez megint olyan bekezdés lett, hogy én értem, mit akartam írni, de nem biztos, hogy "átjön" a lényeg...:)
De akik ott voltak...
Nagyokat iszogattunk-beszélgettünk, egy-két feles is lecsúszott, pedig az nem volt betervezve.:)
Rengeteg ajándékot kaptam, és nagyon "betaláltak" kedves barátaim, az összes "érdeklődési körömet lefedték" ajándékaikkal.:) Barca-naptár, ETO-törölköző, sör díszdobozban, "Miért jobb a sör a nőnél" kombinált sörnyitó-hűtőmágnes... :D A Gergőéktől kapott olimpiás könyvet még évtizedek múlva is lapozgatni fogom...:)
De nem, nem az ajándék volt a lényeg! Amikor megkaptam a tortákat, és a többiek nekem énekeltek, fényképeztek, hát majdnem elbőgtem magam, nem sok kellett hozzá!
Zárásig maradtunk, én az utolsók között akartam elhagyni az objektumot. Tesómékkal hazajöttünk, és fél 4-ig még söröztünk, beszélgettünk. 
Igen, így a táncitánci sajnos kimaradt, de legalább lesz mit bepótolni. Már keresem a következő találka időpontját. Csak úgy, spontán!:P
Nagyon kellemes este volt, köszönöm szépen mindenkinek!:)
---
Vasárnap. Már írtam, hogy Gergő barátom diplomaosztó ebédjére voltam hivatalos. Oda sajnos nem jutottam el. A felkeléssel nem is volt gond, a fentléttel már annál inkább. Így inkább nem mentem, nem lettem volna valami megnyerő társaság!
De a meghívást köszönöm, a pótlást majd megbeszéljük, és persze hatalmas gratuláció ezúton is Barátom szociálpedagógus végzettségéhez!:)
Csizi mester még elhozta az ajándékaimat, fel volt pakolva rendesen...:)
Este hatkor már ennem is sikerült.:O :)
Nyolc után pedig el is tettem magam holnapra. Azaz mára.
---
Ma reggel fél 6-kor keltem. A 14-es buszból egy-kettő kimaradt, elég sokat szobroztam a megállóban.
Az érkező buszra aztán nem szálltam fel, mert heringjárat volt. A másodikra már igen. Pedig az is heringjárat volt, ráadásul az elsővel ellentétben nem csuklós, hanem szimpla autóbusszal...
Na, az kegyetlen volt... A kapaszkodás, az időben leszállás nem volt egyszerű, nagyon kellett koncentrálni. De sikerült! 
Ja, és ritkán jár úgy a magamfajta "roki" fiatalember, hogy lányok dörgölőznek hozzám, és még elnézést is kérnek utána! Esküszöm, nem volt harag!:D
Jó, oké, ezt még 23 évesen is gáz lett volna leírni, nemhogy 32 esztendősen. De hát sajna ez van na, hoghy ez nekem "említésre méltó" eseménynek minősül...:)
Fél 9 körül értem be melóba, dolgozgattam, élménybeszámoltam, fejleményeket beszéltünk meg, aztán fél 4 körül leléptem.
Elindítottam egy mosást- ha egy üzlet beindul, mi?:) Remélem, a buliban sörrel leöntött új fekete farmerom nem fogja be a többi cuccost... Kíváncsi leszek.
Ma még lesz Kék fény, meg kézimeccs, de aludni is kéne, mert van restancia!:)
A héten is lesz egy s más, majd mesélek!
És ezzel a mai bejegyzés végére értem. Ez volt az 599. poszt. Nem semmi!:)
Jók legyetek!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!;)

Nincsenek megjegyzések: