A szívekben legyen

Tavaly karácsony előtt kaptam Anyutól egy karácsonyi asztali díszt. Fenyő-gyertya-karácsonyfadísz, és egy kicsi ajándékdoboz. Azt mondta, azért, hogy itt a győri lakásban is legyen egy kis karácsonyi hangulat.

Mert itt nem akartam karácsonyfát állítani. Azt mondtam, hogy majd akkor, ha jön egy leányzó, akivel meg lehet osztani "szerény hajlékomat", és ezzel együtt a karácsony örömét is.

Écsen Anyuval szépen feldíszítettük a fát 24-én, aztán másnap jöttek tesómék, és akkor tartottuk meg az ajándékozást.

Igazán szép ünnepek voltak, ahogy ilyenkor lenni szokott, nagy beszélgetések, finom étkek, tényleg minden értelemben "feltöltődve" jöhettem vissza Győrbe. 

A díszt természetesen kitettem az asztalra, de a gyertyát nem gyújtottam meg. Túl szép ahhoz, hogy "elfogyjon", még ha egy gyertyának tulajdonképpen az is a sorsa.

Idén aztán Écsen nem lesz karácsonyfa. Apám nem akar bíbelődni vele, nekem meg őszintén szólva nem lenne lelkierőm a díszítéshez, az teljesen "anyus program" volt az utóbbi években.

Most itt Győrben van egy aranyos pici karácsonyfám, az asztali dísz is kikerül az asztalra, lesz szaloncukor is.

Écsen pedig az emlékezés, apámmal karácsonyi vacsora a szomszéd néni főztjéből, holnap pedig megyünk sógornőm szüleihez.

---

"S hogy ne a hóban, csillagokban,
ne ünnepi foszlós kalácson,
ne díszített fákon, hanem
a szívekben legyen karácsony." 

A temetési előkészületek során hasított belém először a szörnyű felismerés, hogy nemsokára karácsony... Ezúttal már Anyu nélkül. És ezután mindig így lesz.

Akkor eldöntöttem, hogy "idén nem lesz karácsony."

Végig nagyon rossz érzésem volt, látva a feldíszített Belvárost, a csillogó-villogó boltokat... Aztán belegondolni, hogy idén milyen szentesténk, karácsonyunk lesz...

Aztán az utóbbi napokban rengeteg kellemes "élményben" volt részem.

Sokan megkérdezték, hogy hol töltöm a karácsonyt, mit fogok csinálni, olyan emberek is kellemes ünnepeket kívántak, akikre nem is számítottam.

A sok mosolygó arc az utolsó munkanapon, a szaloncukrok, a puszik... A forralt borozás, a fényjáték a Széchenyi téren...

És egyszerre csak karácsonyi hangulatom lett.

Mert a karácsony az "kell".

És nem a sok ajándék miatt. 

Nem a "nagy kajálások", a csillogás-villogás miatt.

Hanem ott belül. Legbelül van rá szükség. Hogy megálljunk egy pillanatra a nagy rohanásban. 

És azokkal lehessünk, akiket szeretünk, és azokra gondolhassunk, akik már nem lehetnek velünk.

Ezekkel a sorokkal kívánok minden kedves olvasómnak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!