2012. május 5., szombat

A második túra előtt

Nem szoktam ilyet csinálni, de most átszabtam kicsit az előző posztot. Nem szabad depisnek lenni. Egy elromlott műszaki cikk miatt pedig főleg nem...:)
Ez a mai elég rövid iromány lesz. Főleg azért, hogy legközelebb a túrabeszámolóra tudjak fókuszálni.:)
Szóval rövid hét volt, mindössze három munkanappal. A meló elég fárasztó és idegbeteg volt, de mostanában ez van, kezdem megszokni.:)
Szerda. Munka után bevittem a telefonomat a Samsung-márkaboltba. Igen, oda, ahová a többi szervizben azt mondták, hogy ne vigyem, mert úgysem tudnak csinálni vele semmit. 
A fazon elég korrekt volt, megmondta, hogy alkatrészt nem cserél, kitisztítja, aztán vagy jó lesz, vagy nem. És mindez 2000 forintba fog kerülni.
Csütörtökön mentem is érte. És csodák csodája: jó lett.:) Ennek azért örülök, már lélekben elbúcsúztam tőle, főleg a sok "biztató" szó okán...
Ja: délelőtt még bejelzett melóban a tűzjelző sziréna, ezért pár perc küzdelem után lemenekültem a lányokhoz....:) A kellemest a hasznossal. Vagy a kellemest a kellemessel, most nem tudom eldönteni...:P
Aztán még két havernak segítettek állásügyben Ausztriába telefonálni, de a hölgy beszélt magyarul, így hamar kiléptem a beszélgetésből...:)
Majd a Hollóban megittunk egy kávét, idén kb. először voltam ott. Mármint a teraszon ugyebár....:)
Péntek. Gyorsan telt. Relatíve...:) Elég sok munka volt, és elég idegfeszítő is, de legalább végiglátogattam szinte az összes kedvenc kolleginát...:) Mondom: SZINTE!;)
Aztán még Gergő kollégával vártunk az esőben a barátnőjére, majd felvettem a lottónyereményemet, vettem FourFourTwo-t, és hazajöttem.
Anyu vett Spar-os szedres-zöldcitromos ásványvizet, nagyon finom, főleg hidegen...:)
Meg ettem kókuszos-csokis 7 Days-t is, az is elég jó volt.:)
Szendvicsgyártás, olvasgatás, és el is telt a tegnapi nap.
Ma reggel a változatosság kedvéért a kávéfőző nem indult el, holnap vízkőtelenítem...:)
 DE most nem sokára indulunk Veszprémbe, az ETO-Podgorica BL-döntőre, alig aludtam, izgultam, mint egy kisgyerek... Hehe...:)
10.45-kor indul a vonat, 17.15-kor lesz a meccs, szóval szerintem elég sok sör és zsíros kenyér le fog csúszni veszprémi "törzshelyünkön"...:)
Elég nagy a felzúdulás, mert a Digisport túl sok pénzt kért a közvetítésért, így azt az MTV nem veheti át. Csak hát "sajnos" piacgazdaság van ugyebár, nem egyszerű dolog ez...
Fura lenne Győrből a Digivel ujjat húzni, mert ugye bár ők az ETO egyik legnagyobb szponzorai...
Könnyen beszélek- mondhatnátok, mert ugye ott leszek a meccsen.
De a visszavágót is valamilyen "nyilvános" helyen szeretném megnézni, pedig van Digisportom.
Nem értem, hogy a város miért nem szervez valamilyen kivetítős programot, lenne hangulat, lehetne vele egy kis pénzt keresni, mindenki jól járna szerintem...
Egyelőre a hazaútról fogalmunk sincs, rögtönzünk valamit, nekünk is meglepetés lesz. 
Holnap lesz azt hiszem két fordítás, egy jó hosszú regenerálódás, este pedig ETO-Debrecen focimeccs. Azt nem hiszem, hogy a bajnoki címről döntene, azt már elszúrtuk, de azért remélhetőleg jó lesz...:)
Hétfőn meg szabi. Pihenés, fodrász, stb. De ez még nem biztos...
Na jók legyetek vigyázzatok magatokra!:)
Jó hétvégét!
Puszik, pacsik, éljenek a csajok!:)

Nincsenek megjegyzések: